Tavaly írtam az első évértékelésemet, és elég sokan elolvastátok, kommentek is szép számmal jöttek. Szóval úgy gondoltam idén is visszatekintek a tavalyi évre. Így január 9 felé én is megkezdtem immár hivatalosan is az idei évet, szóval lássuk. Nem könnyű pozitívan visszatekintenem, sajnos az irl megpróbáltatások miatt. Erről itt nem fogok írni, de megpróbálom ezt félretenni.
Kezdeném a filmekkel. Ez könnyű számomra, mert volt két véglet. Egyik oldalon ott volt a Blade Runner 2049. Egész évben vártam ezt a filmet. Annyira biztatóak voltak az előjelek, a rendező, a szereplők, az alap. És még így is sikerült felülmúlnia a várakozásaimat. Én egy nagyon jó filmre számítottam, de szerintem ez inkább instant klasszikus lett. Szerencsére nagyrészt elég jó filmekre mentünk moziba. Baby Driver, Dunkirk, mind remek filmek a maguk stílusában. Köztudottan nagy DC fan vagyok, ezért szeretnék pár szót megejteni a Justice League filmről is. Amit nem vártam, féltem tőle. Az előzetes herce-hurca, utóforgatások stb. miatt. Nem is akartam moziba nézni, de adódott egy szabad hétvége, és úgy gondoltam legyen, lássuk. Már a moziba befele menet is spannoltam maga, idegtől kidudorodó érrel a nyakamon ültem be. "Na gyere, hadd lássalak, most majd jól kidühöngnöm magam" - gondoltam. És nem! Nem volt rossz!
Persze egy valamire való kritikus ízekre tudja szedni, és én igazat tudok neki adni. Viszont ahogy néztem nem töprengtem, nem agyaltam túl (pedig jellemző rám), és tetszett. Egyedül ez az "ergya" Flash volt gáz benne. Ezra jól hozza a karit, csak sajnos túl kreténre írták. Viszont Batman "átívelős, vérzős" poénja az egyszerűen classic! Rég röhögtem olyan jóízűt. Ja igen, majd elfelejtettem a bajusz cgi, az csak egyszerűen #facepalm. Láttam sok filmek, kettőt emelnék még ki említés szinten, amik pozitívumok voltak, a Shot Caller, és a Wind River. Negatív oldalon nem fogom a dolgokat túlragozni. Sok sz*r film volt idén, említésre sem érdemesek. Viszont volt egy. Egy... Egy utolsó film decemberben. Az utolsó Jedik. 30 éves vagyok. Star Wars fan. És teljes bizonyossággal kijelentem, hogy soha életemben nem csalódtam még ekkorát egyetlen egy filmben sem. És mielőtt bárki elkezdi a hülye "divat fikázni" szöveget. Azoknak feltenném a költői kérdést, hogy oszt' hülyének lenni divat e? hö? Mert, hogy ezt a filmet épeszű, értelmes ember meg sem próbálja védeni az fix.