Hirdetés

Alan Wake 2

Valamiért nem működik a spoiler tag. Nagy spoilereket ettől függetlenül nem tartalmaz az írás.

Aki egy olyan beszámolót szeretne olvasni, amiben objektív, rendezett módon van bemutatva a címben szereplő játék, az nem jó helyen jár. Mert előre leszögezném, hogy engem teljesen elvarázsolt az egész, ezért nem is akarok, és nehezemre is esne negatív fennhangot megütni eme sorok között. Persze megpróbálok pár aspektus kiemelni a játékkal kapcsolatban, ami nem tökéletes, de sok nem lesz.

Én már nagyon keveset játszom manapság. Nem igazán hoznak lázba, a futószalagon gyártott, egymást másoló, (szerintem) ötlettelen játékok. Viszont az Alan Wake 2, már a trailerek alapján felkeltette az érdeklődésemet. Bár féltem attól, hogy egy horror járték. Mert én nem szoktam ilyen stílusú játékokkal játszani. Nem szeretek megijedni, szorongani. Ezeket valahogy nem tartom szórakoztatónak. Gondoltam ezt, mielőtt nekiálltam a játéknak. Mert most így utólag, már mosolygok ezen. Külön ki fogok térni arra az aspektusra, hogy mennyire is ijesztő a játék. És megpróbálom felkészíteni az olyan kétkedőket, mint amilyen én is voltam. Sőt megpróbálok rábeszélni mindenkit, hogy ezt a játékot ne hagyja ki!

Need for Speed Underground (Nosztalgia)

Idén megjelent a Need for Speed játék legújabb része. És én előzetesen bizakodtam benne, hogy végre kaphatunk egy jó NFS-t. Szerencsére, Xbox Game Pass Ultimate előfizetéssel, 10 órás próbaverzió állt a rendelkezésemre, hogy kipróbáljam. És számomra ismét, ÓRIÁSI csalódás lett az új rész. Az előző részek sem voltak semmik, de ez a Mario Kart gameplay, szerintem messze a legrosszabb NFS, amivel valaha játszottam.

Most az ünnepek alatt viszont, egy unalmas napon, elkezdtem régi kedvenc játékokat feltelepíteni a PC-mre. Nem sok minden indult el, de a Dirt Rally 2.0, az első Harry Potter játék, és még pár, igen. És akkor jutott eszembe, hogy megnézem én azt a híres Need for Speed Undergorund-ot, hogy vajon tényleg az idő szépíti meg az emlékeket?

uRage Exodus 800 Mechanikus billentyűzet

Sose szoktam követni a black friday akciókat, múlthéten mégis elkezdtem böngészni a Konzolvilág leárazásait. És akkor figyeltem fel, egy meglehetősen olcsó, mechanikus billentyűzetre. Gondoltam ennyiért, kipróbálom, hogy milyen. Most pedig leírom tapasztalataimat, és első benyomásaimat.

Kezdjük ott, hogy eléggé laikus vagyok mechanikus billentyűzet témában. 8-9 éve, amikor még elég aktívan játszottam PC-n, multiplayer játékokkal, akkor többször megfordult a fejemben, hogy kellene venni. De a 40-50 ezer forintos árat én sokallottam, és nem gondoltam, hogy érdemi pluszt nyújtana számomra a játékokban. Azóta nem is játszok PC-n, el is távolodtam teljesen a PC-től, és mechanikus billentyűzet vásárlása se jutott eszemben sose.

Amit itt fogok írni, az abszolút csak egy átlagfelhasználói vélemény. Mert tényleg nem értek annyira, ezekhez a perifériákhoz, mint fórumtársaink közül oly sokan. Tisztában vagyok valamennyire a kapcsolók típusával, de mostanra ha jól tudom, rengeteg féle gyártó gyárt már kapcsolókat. Ezért minden féle kiegészítést majd szívesen veszek a hozzászólások között, a tapasztaltabbaktól.

Melyik konzolt válasszam? (2022)

Manapság, főleg az ünnepek közeledtével, egyre többször látunk olyan kérdéseket, hogy melyik konzolt ajánlanánk. Leginkább apukák kérdezik, sokszor olyanok, akik első konzoljukat tervezik vásárolni. Ezért gondoltam összefoglalom a mondandómat a témában. Próbálok a családos, új belépőkre fókuszálni, hátha így több kérdésükre is választ kaphatnak.

Nem lesz ez cseppet sem objektív, mert tényleg csak a saját véleményemet próbálom most megfogalmazni. Mert jelenleg van tapasztalatom a témában. Családos ember vagyok én is, van itthon három konzol is. Nintendo Switch OLED, Playstation 5, és Xbox Series X. Szóval le van fedve a paletta.

Kezdjük rögtön azzal, hogy szerintem a gaming ipar nem éppen most éli a legszebb napjait. Önmagában sem, erre még rájön sajnos a világpolitikai helyzet, a gazdasági recesszió. Ami ugyan úgy kihat erre a területre is, mint az életünkben máshol. Ezért az árakról sem könnyű beszélni, mert folyamatos drágulás figyelhető meg a konzolok körül is. Amennyire tudom, próbálom majd kerülni az anyagi vonzatok megemlítését. De ahol még is meg fogom tenni, ott a Konzolvilág árait fogom figyelembe venni.

NYXI Athena Nintendo Switch Joy Con bemutató

Bevezető

Miután újra Nintendo Switch tulaj lettem, egyre jobban megkedveltem a konzolt handled (kézi) módban használni. Viszont hamar éreztem, hogy a gyári Joy Conok, nem túl kényelmesek az én kezemhez. Ezért elkezdtem alternatívák után kutatni. Amikből akad is szerencsére. Kezdésnek szóba kerültek a grip megoldások, amiket az alap szettre kell felszerelni, mint például Skull & Co Grip. Nem vetettem el ezeknek a kipróbálását sem. De ráakadtam a Hori Split Pad Pro Joy Con megoldásaira. Egyből elnyerték a tetszésemet. Ez a termék Magyarországon is elérhető, és ez az egyetlen gyártó, aki hivatalos Nintendo licenccel rendelkezik. Még a hivatalos store-ban is megtalálhatóak a Hori termékek. Miután kicsit utánanéztem, szinte le is tettem a voksom a Hori Split Pad Pro mellett, amikor is a Nintendo Switch topikban, felhívták a figyelmemet a Split Pad Pro hiányosságaira és a jelen beszámoló alanyára, a Nyxire. Ugyanis a Split Pad Pro nem képes a Switchről leválasztva vezeték nélkül működni, nincsen benne mozgásérzékelő (gyro), nem rezeg (rumble), és nincsenek benne akkumulátorok. Mondhatjuk, hogy egy fapados megoldás, amivel csak a kényelmesebb fogást kapjuk meg a pénzünkért. Ráadásul a Split Pad Pro furán is csatolódik a Switchre, mivel a képernyő síkjából a kontrollerek felfelé kilógnak, nincsenek egy síkban a kijelzővel (kép). A Hori megoldása hozzávetőlegesen négyezer forinttal olcsóbb a Nyxinél, cserébe sok mindenről le kell mondanunk. Kutatásom során találtam még egy terméket, a Binbok Joy Conokat. Kár lenne tagadni, hogy kísérteties a hasonlóság a Nyxi és a Binbok között. Hallani olyan hangokat is, hogy a Nyxi egy egyszerű rebranding. Mit mondjak... Kínában?! Ki lepődne meg azon, ha ez így van? Senki.

Floor796

Floor796.com

A Floor796 egy folyamatosan bővülő animációs jelenet, amely a hatalmas űrállomás 796. emeletének életét mutatja be! A projekt célja, hogy minél hatalmasabb animációt hozzon létre, sok utalással filmekre, játékokra, animékre és mémekre.

Minden jelenet az online szerkesztővel rajzolódik közvetlenül a böngészőben. A youtube-on megnézheted néhány blokk rajzolásának folyamatát.

Kellemes nézelődést! ;)

2,5 évem a Playstation 4-gyel

Az, hogy miért, hogyan váltottam PC-ről konzolra, azt már leírtam (túl)sokszor, (túl)sok helyre. Akit érdekel, egyben itt olvashat róla.
Ezt azt írást inkább egy lezárásnak szánom a Playstation 4-es korszakomhoz. Az nem titok, hogy ez a kis masina elég rendesen behúzott engem, ebbe a konzolos buliba. És hát olyan jól sikerült mindez, hogy nem is tervezek visszatérni PC-re. Ezek után nem volt kérdés bennem afelől, hogy váltani fogok PS5-re is, amint lehet. Sikerült is lefoglalóznom ebben a nagy előrendelési káoszban, egy példányt. Szóval elég biztosnak tűnik, hogy lesz is. Ezzel a lendülettel pedig már el is adtam a PS4-et. Ennek az oka részben az, hogy már kétszer volt otthon egyszerre két platform. De minden egyes esetben, az egyik csak porosodott. Előbb az X360, utána pedig a Nintendo Switch jutott erre a sorsra. Ezért nálam ez egy elv, egyszerre egy platform lehet csak. Talán megtarthattam volna tovább is, de ez a két és fél év elég aktív volt számomra. Úgy gondoltam, hogy 1-2 hónap pihi nem árt. Annál jobb lesz majd leülni a PS5 elé.

ProtonMail(?)

Sziasztok,
Abszolút nem vagyok paranoiás ember, vagy ilyesmi. De a napokban elgondolkodtam, hogy megpróbálok elszakadni a nagy tech cégektől, akik termékként kezelik a felhasználóikat. Elkezdtem olvasni, hogy milyen lehetőségeim vannak. Akkor bukkantam rá, erre az email szolgáltatásra.

A ProtonMail egy titkosított emailszolgáltatás, amit a CERN három kutatója alapított. Svájcba van bejegyezve a cég, ezért megfelelnek a szigorú, svájci adatvédelmi törvényeknek.

Nem igazán találok a fórumban topikot róla. És híreket is alig. Ha esetleg használja valaki itt közülünk, megosztaná velem a tapasztalatait?

Teljesen átlagos felhasználó vagyok. Jelenleg gmail fikótot használok, már az első beta óta. De azért egy email szolgáltató váltás járhat macerával. Ezért mielőtt vakon belecsapnék az egészbe, érdekelne pár dolog a ProtonMail-lel kapcsolatban. Annyira össze vagyok nőve a gmail-es címemmel, hogy nem kis váltás lenne. Mivel sok regisztrációnál nem lehet email címet változtatni, ezért elsősorban az email-ek átirányításával tudnék "átköltözni". Vagy van más opció? Mert ha belegondolok, azzal, hogy csak átirányítom ide a leveleimet, azok még ugyanúgy átmennek a Google rendszerén.

Ghost of Tsushima - Élménybeszámoló/Vélemény

Emlékszem, amikor még kisgyerek voltam, általános iskolás, meglátogattunk távoli rokonokat. És ott a rokon fiúnak volt egy Playstation (1) konzolja. Nekem akkor maximum lengyel piaci sárga kazettásom volt, és egy Nintendo SNES. Két játékot mutatott meg, az egyik a Metal Gear Solid volt, a másik egy Tenchu nevezetű. Nindzsás lopakodós! Kikerekedett szemekkel ámultam, hogy Wáó!! Olvastam róla az 576 Konzol magazinban, viszont élőben lehengerlő volt. De sose játszottam vele. És ha belegondolok, az elmúlt nagyjából 20-25 évben még hasonlóval sem. Ezért is ragadott magával a Ghost of Tsushima már első kedvcsinálója is. Az első gameplay trailer után pedig semmi kétség nem volt az előrendeléssel kapcsolatban.

SPOILER! The Last of Us Part II

Előre szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy írásom teljesen mértékben SPOILERES lesz! Még a képek is a bejegyzésben!!

Alapjáraton nem szoktam játékoknak külön Logout bejegyzést írni. Általában a Playstation 4 topikban szoktam egy hosszabb kommentben kifejteni az élményeimet, véleményemet a játékokkal kapcsolatban, amit egy logout bejegyzsében mindig összegyűjtök. Ennél a játéknál viszont annyira elszabadultak az indulatok, a spoilerek, hogy jobbnak láttam kiragadni a topikokból, és külön kitárgyalni. Azért, hogy itt a kommentek alatt, nyugodtan leírhatja mindenki kendőzetlenül a véleményét.

The Last of Us Part II