Hirdetés

Hová tűnt Legendd?

Sziasztok!

Kissé megkésve, de gondoltam írok pár sort arról, hogy hová lettem én, Legendd, Zsolt, de nem első ezen a néven.

Szóval akinek egyáltalán feltűnt, hogy már nem vagyok a Mobilarenánál, főleg annak szól ez a cikk, de akinek csak most jut el a tudatáig, azokhoz is intézem posztom, meg igen, mindenki másnak is :D

Nyilván ilyenkor a szokásos köszönöm szöveggel kell kezdeni, de nem akarok litániát, nem akarok telesírt papír zsebkendőket, nem erről szól a bejegyzés, mindenesetre a négy év mindenképpen emlékezetes, élményekkel teli volt, és tényleg köszönöm a sok kedves szót, de ugyanúgy örültem mindig a kritikáknak is, mert így tudtam jobb és erősebb lenni.

A főbb profilom most a Gamespace-hez köt, gaming közösség, ahová természetesen egy kis mobilt is becsempészek. Érdemes nézni mind az oldalt, mind a YouTube csatornát, lesznek napi hírek is, ráadásul tartozik hozzá egy minőségi magazin, a Pixel is.

Vajon gyors az új Touch ID és a 3D Touch? Tényleg egyszerűsítik az életet?

Apple az idén újfent frissítette iPhone-családját, amikről tudni lehetett, hogy nem hoznak majd jelentős változást dizájn szempontjából, ellenben hardveres téren több újdonsággal lepték meg a nagyérdeműt (mondjuk mindegyikről lehetett tudni, hiszen a pletykagyároson nagyon szorgosan dolgoztak).

Az iPhone 6s és a 6s Plus többek között kétszer olyan gyors ujjlenyomat-olvasóval, azaz Touch ID szenzorral rendelkezik, mint a korábbi modellek. Legalábbis ezt állítja a techóriás. Szerencsére volt lehetőség egy iPhone 5s-t is a nálunk lévő iPhone 6s mellé helyezni, hogy demonstrálni lehessen, tényleg számottevően javult-e a felismerés sebessége. Szemléltetésképpen álljon itt egy rövid videó erről:

Találkozás Fred Noe-val, Jim Beam dédunokájával, vagyis a cég vezető párlatkészítőjével!

Egyik nagyon kedves ismerősöm jóvoltából megadatott az a lehetőség, hogy egy sajtóesemény keretében találkozzak, beszéljek és közös képet készítsek Fred Noe-val, a Beam-generáció 7. tagjával (Jim Beam dédunokájával), a cég vezető párlatkészítőjével, s egyben főzőmesterével. Már amikor az első emailt megkaptam azzal a felvetéssel, hogy lenne-e kedvem menni egy ilyen rendezvényre, már csak a következő kérdéseket tettem fel: mikor és hol kell lennem? Szeretem a whiskeyt, főleg a különlegesebbeket, amelyekből ugyan nincs ládaszámra otthon, de ha veszek, vagy kapok (inkább kapok) ilyeneket, akkor azokat nagy becsben tartom. Egy ilyen lehetőség pedig páratlan dolog, ráadásul a helyszín is elég impozánsra sikeredett, hiszen a Deák Téren található Hard Rock Café adott otthont az eseménynek.

iCade Mobile: “Old-school” gémerek öröme

Még manapság is akadnak olyanok, akik csak azért veszik elő a régi “kézikonzolokat”, mert hardveres gombokkal rendelkeznek, így sokkal könnyebb irányítani és valóban érezhetőbb a játékélmény (de a jelenlegi modellek PS Vita, PSP is jó példák erre). Akik így gondolják, azoknak most az iCade Mobile tökéletes megoldást jelenthet iPhone készülékeikhez is.

Youtube videóbemutató ITT!

Az ION az iCade Mobile-lal nem először próbál valami retró megoldást kínálni az “i” készülékekhez, ugyanis már iPadhez is építettek meglehetősen döbbenetes kialakítású játékgépszerűséget. Így olyan játékokat tettek elérhetővé, mint a régi kor nagyja, az Asteroids, és a visszajelzések alapján elég komplex és jó munkát tettek le az asztalra.

60 millió dollár iPad nevet érhet Kínában az Apple-nek

Köztudott, hogy az Apple kínos helyzetbe került Kínában, ugyanis az iPad név hivatalosan a Proview vállalathoz tartozik, így elvileg ilyen elnevezéssel nem használhatnák táblagépüket. Az Associated Press szerint a hosszú huzavona talán ez most véget érhet, méghozzá egy 60 millió dolláros egyezséggel. Az összeget a Guangdong Népi Bíróság állapította meg, de a Proview még ennél is többet csikarna ki:

“A Proview a meghatározott összegnél többet szeretne, de a vállalat is mindenképpen az egyezségre törekszik, hiszen annak megvalósulásáig súlyos költségekbe kerül a pereskedés.” – mondta a Proview ügyvédje, Xie Xianghui. Hozzátette, hogy “a Proview előzetesen 400 millió dollárban reménykedett, amely ugyan nem kevés, de teljesen helyénvaló.”

Új iPhone: kétcsatornás WiFi modul, iOS AirDrop

A lehetséges belső komponensek cikkünkben már szót ejtettünk a valószínűsíthető hardverekről, azonban okosak ennél többet is felfedeztek és elemeztek.

Elsősorban gondolni kell itt a Broadcom BCM4334 chip-re, amely a kódrengetegbe beágyazva található. A BCM4334 egy lépéssel az új iPadben és iPhone 4S-ben található, 65nm gyártástechnológiával készülő BCM4330 “felett” áll, mivel egy kisebb, jóval energiagazdaságosabb 40nm-es megoldást takar. Az AnandTech így fogalmaz:

“A BCM4334 egy 60nm-es technológiáról való váltás a 40nm-esre. Nem csak a külső változott, hanem az energiafelvétel is 40-50%-kal csökkent, amely nagyságrendekkel jobb energiafelhasználást jelent standby módban is. A Broadcom állítása szerint a BCM 4330 fogyasztása nagyjából 68mA, a BCM 4334 energiafelvétele pedig 36mA ugyanolyan feszültségen.”

Galaxy S III: iPhone 4S-sel megegyező Sony kameramodul

Az iFixit a chipeket analizáló ChipWorks-szel közösen rántotta le a leplet arról a tényről, hogy a Samsung Galaxy S III az iPhone 4S-ben található Sony kameramodult használja, csak abból az újabb verziót.
A ChipWorks tegnap megerősítette, hogy a dél-koreai gyártó telefonjában is a Sony által gyártott hátsó megvilágítású (BSI) szenzor teljesít szolgálatot, mint az Apple iPhone 4S-ében, de előbbiben már a modul fejlettebb változata került elhelyezésre.

Először az iFixit azt állította, hogy a két szenzor a lényeget tekintve megegyezik, de a további vizsgálatok alátámasztották, hogy a Samsungban minden bizonnyal újabb verzió található, illetve a gyártó már a saját memóriáját és optikáját használta hozzá.

Ezzel persze nincs vége az érdekességek sorának, ugyanis a Samsung 1.4GHz-es négymagos Exynos processzora ugyanúgy 32nm-es technológiával készül, mint a frissített iPad 2-ben és az Apple TV-ben található CPU-k. Ettől függetlenül mindkettő vállalat a saját embereit és gyártósorát használja azok összeszereléséhez.

Facebook integráció, megújult iTunes, App Store és iBookstore jöhet az iOS 6-ban

A múlt héten Tim Cook, az Apple vezérigazgatója arról tett kijelentést, hogy közelebbi kapcsolatot szeretnének a Facebook-kal, valami hasonló megoldás keretében, mint a jelenlegi iOS-ben található Twitter integráció. A TechCrunch szerint ez már a következő iOS verzióban megtörténhet. Egyelőre erről sincs sok információ, viszont az Apple állítólag már dolgozik a megosztási módszeren, melynek munkálatait az iOS 6 bejelentése előtt be akarják fejezni.

“Oly sok spekuláció után a hírek szerint a legutóbbi iOS-ben már megkapjuk a Facebook integrálását. Fontos megjegyezni, hogy az Apple az Apple, tehát az elkövetkezendő másfél hétben még sok minden változhat, de a helyzet mostani állása szerint a Facebook szerves része lesz az új iOS-nek. Az utolsó nagy kérdés a megosztás módszerének kérdése, amely még nem tisztázott, ám ahogy a Twitternél, úgy a Facebooknál is elhanyagolhatatlan funkció.”

Az új iPhone rajzvázlatai is 4″-ről és áthelyezett Facetime kameráról árulkodnak

Az elmúlt napokban nagyfelbontású képek jelentek meg a legújabb generációs iPhone lehetséges elő- és hátlapjáról. Ezek szerint előrevetíthető az átdolgozott hangszóró-kivitelezés, átpozicionált jackdugó aljzat és FaceTime kamera, de a pontos méretarányok még mindig kérdésesek. Persze a legtöbb pletyka 3.9″-ről szól, melyet a a Cydia Blog által közölt rajzvázlatok is megerősíteni látszanak. Az eddigi képek és a rajz alapján a FaceTime kamera a készülék tetejének közepén fog elhelyezkedni.

A 0.1″ híján 4″-es kijelző körül megyfigyelhető, hogy alig marad hely a keretnek. Ez vagy egy szélesebb, de esztétikusabb megoldást jelent, vagy a jelenlegi szélesség megtartása mellett egy jobb helykihasználást takar. Az új méret egyébként a 16:9-es arányt kívánja megcélozni, amely a HD felvételeknek és filmeknek lehet tökéletes arány. Akárhogy is lesz, még semmi sincs hivatalosan bejelentve, viszont egyre biztosabb, hogy a hatodik generációs iPhone-ban már egy megnövelt méretű kijelző kerül elhelyezésre.

Az Apple felvásárolta az olasz Redmaticát?

Az utóbbi időben az Apple egyre több kisebb-nagyobb vállalat felvásárlását hajtotta végre, amely szoftvereinek tökéletesítése végett történt. Ha hinni lehet az olasz Fanpage blogoldalnak (TechCrunch), akkor az Apple egy újabb akvizíciót hajtott végre. Az új célpont nem más, mint a Redmatica, amely audioszoftvereket gyárt, olyanokat, mint amilyen az Apple Logic Pro-ban található EXS24. A blogoldal által megkaparintott forrás egy dokumentum, amelyet a AGCOM helyi szabályzó szervtől kaptak.

Egyelőre azonban az Apple még nem erősítette meg az üzletet. Ha a hír igaznak bizonyul, akkor az felveti annak a lehetőségét, hogy az Apple egy újabb nagy vérfrissítést kíván adni a Logic Pro vonalnak. Igazán nagyot a Logic Pro-n kívül még a GarageBand profitálhat ebből, mivel újabb zenemotívumok, változatosabb hangszerek és direkt audio kimenet támogatását tehetné ez lehetővé. A másik lehetséges elképzelés, hogy az Apple fokozott érdeklődést mutat az új Escher, Penrose és Moebius masinák iránt, s ezzel érnék el a valós idejű, részletes és speciális mintaeffektekkel tarkított felvételek még minőségibb felvételét.