Hirdetés

Kaspersky: biztonsági szempontból az Apple 10 évvel le van maradva a Microsofthoz képest

Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab alapítója és vezérigazgatója egy számítógépes üzleti szemlén azt nyilatkozta, hogy a Mac rendszereket támadó rosszindulatú szoftverek száma folyamatosan nő, amelyre az Apple-nek jobban oda kellene figyelnie.

Kaspersky elmondta azt is, hogy az Apple szoftvere biztonságtechnikai szempontból 10 évvel le van maradva a Microsofttól, így az Apple-nek mindenképpen további lépéseket kellene tennie a nagyobb baj megelőzése érdekében. Véleménye szerint a cuperinoi vállalatnak növelnie kellene a frissítések gyakoriságát, valamint érdemes lenne több pénzt fektetnie egy biztonságosabb szoftver kialakításába.

Rosszat biztos nem tanácsol Kaspersky, mivel a Mac legújabb sebezhetőségi pontja a most felfedezett Flashback exploit, amely a Java hibáit használja fel. Más kérdés, hogy az Apple záros határidőn belül lépést fog tenni ennek kiküszöbölésére, csak érdemes lenne már előre tudni a hibákat, mint azokat mindig utólag javítani.

Nokia: több bevétel az iPhone-ból, mint a Lumiákból

Érdekes adatok látnak napvilágot manapság. Miután kiderült, hogy a Microsoftnak több bevétele származik abból, hogy saját szabadalmait eladja az Androidos készülékeket piacra dobó gyártóknak, most már teljesen világossá vált, hogy a Nokia is többet keres azoknak a birtokában lévő szabadalmaknak az értékesítéséből, amelyeket az iPhone-ban és az iOS-ben használ fel az Apple.

A Nokia nemrég jelentette be, hogy az előző negyedév egy 1.7 milliárd dolláros deficitet jelentett számukra, annak ellenére, hogy a Lumia sorozat több fajtája is piacra került. Ráadásul az előző évben 108.5 millió mobilt értékesítettek, amely már 24%-os visszaeséssel 82.7 millió darabra csökkent.

Az alant látható táblázat a Nokia különböző földrészeken történő eladásait mutatja, összehasonlítva 2011 és 2012 első negyedévi eredményeit:

Hivatalos 2012 Q2 eredmények: 35.1M iPhone, 39.2Mrd dollár bevétel, 11.6Mrd dollár profit!

Először talán kezdjük a száraz tényekkel, amelyek elképesztőek:

- 35.1 millió iPhone (88 %-os emelkedés)
- 11.8 millió iPad (171 %-os növekedés)
- 4 millió Mac (7 %-os plusz)
- 7.7 millió iPod (15%-os visszaesés)
- 39.2 milliárd dollár összbevétel
- 11.6 milliárd dollár profit

Az Apple megint hatalmasat alkotott. A tegnapi nap folyamán hivatalos közleményt adtak ki a 2012 második negyedéves eredményekről, amelyben egészen elképesztő számok szerepelnek. A szakértők várakozásait messze túlhaladva az Apple 39.2 milliárd (!) dollár összbevételt produkált, amely 11.6 milliárd dollár nettó profitot eredményez. Ahogyan a fenti felsorolásból is olvasható, ennek összetevői közé tartozik a 35.1 millió eladott iPhone (ez az egy évvel ezelőtti értékhez képest 88%-os növekedést mutat), a 11.8 millió eladott iPad (ez már a fantasztikus 171%-os emelkedést jelenti), a 4 millió új tulajdonosra találó Mac gépek (7%), valamint a 7.7 millió iPod (itt már 15%-os a csökkenés).

Nagy harcban az iPad névért az Apple Kínában

Az Apple nagy vitában áll a kínai Proview vállalattal, hogy használhassa az iPad nevet a világ legnépesebb országában. Mint köztudott, a Proview azért támadta meg az Apple-t, mert szerintük a cupertinói vállalat illetéktelenül használja az iPad elnevezést.

A bíróság most igyekszik ebben a szabadalmi perben egy megegyezést kicsikarni, ám az Apple nem hajlik erre. A megállapodásra sarkalást mutatja az is, hogy a Guangdongi Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az Apple fellebbezését és egy új tárgyalást írt ki. A tét nem kicsi, hiszen az Apple pervesztése nem csak 1,5 milliárd dollárjába kerülne a cégnek (ugyanis ennyire perli őket a Proview), hanem az iPad nevén nevezését is elfelejthetné Kínában. A jelenlegi helyzet az, hogy a Proview birtokolja az iPad névhasználati jogát az országban, így az Apple-nek mindenképpen megoldást kellene találnia az ügyben.

A Qualcomm LTE chipje miatt késhet az új iPhone?

A Reuters az egyik hivatalos forrására hivatkozva szellőztette meg, hogy az Apple LTE chipjének beszállítója, a Qualcomm egyelőre úgy tűnik, képtelen eleget tenni az almás vállalat növekvő gyártási igényeinek és ez akár az egész évükre rányomhatja a bélyeget. Paul Jacobs, a Qualcomm vezérigazgatójának elmondása szerint “ebben a fázisban nem tudják biztosítani azt a gyártási számot, amely az elvártnak megfelelne”.

Ez azért fontos tényező, mert a következő iPhone a várakozások szerint már LTE kompatibilis lesz, akárcsak a mostanság piacra dobott harmadik generációs iPad, ám emiatt sokan kisebb, vagy akár jelentős késésre számítanak az Apple zászlóshajójának megjelenési időpontját tekintve. Megijedni nem kell, ez maximum csak azt jelentheti, hogy kizárhatjuk a június-július környéki piacra dobást, és egyre valószínűbb (ha eddig még valakinek nem volt világos) a szeptemberi-októberi premier. Kérdés persze az, hogy az Apple ezzel mennyire nyom kényszerítő erőt a vállalatra, a teherbírásának hány százalékát követelik?!

A TSMC fokozza a 28nm-es mobil chipek gyártását

A Tajvani Félvezetőgyártó Vállalat (TSMC – Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) fokozza a mobilokba szánt, 28nm-es technológiával készített ARM chipek gyártását, de az még erősen kérdéses, hogy az Apple mikortól kezdi el használni ezeket.

A TSMC a 28nm-es chipekből származó bevételeit 2011 negyedik negyedévétől kezdte, amely a vállalat összbevételének 5%-át adta az a DigiTimes legutolsó adatai alapján. Ezt a számot a TSMC a 2012-es évre jelentősen fokozni akarja, ám az egyetlen – gyorsítást célzó – hátrány amiatt áll fent, hogy a chipek mérete limitálja ezen lehetőségeket. Összehasonlításképpen az általuk forgalmazott 40/45nm-es chipek 1,5 év alatt érték el az akkor kívánt 10%-os bevételi értéket. A társaság is természetesen látja ezt a problémát, amelynek fő oka szerintük az, hogy a 28nm-es technológia még elég új számukra, így nem is várnak rövid időn belül jelentős bevételnövekedést ebből.

A Sharp magas pixelsűrűségű LCD-k gyártásába kezdett

A Sharp a minap jelentette be, hogy április elérkezésével egyidejűleg igazán magas DPI-vel (pixelsűrűséggel) rendelkező kijelzők gyártásába kezdett a piac elvárásainak való megfelelés végett.

A fent látható táblázatból az az először igazán szembetűnő, hogy megjelent egy 32″-os kijelző, amelynek felbontása az elképesztő 3840×2160 pixel. Ez előrevetíti azokat a már régóta húzódó felvetéseket, hogy az Apple igyekszik – kijelzők tekintetében – ismét drasztikusan megújítani az iMac szériát, amelynek várható piacra dobását idén júniusra várják.

A másik két adat szintén figyelemre méltó, hiszen egy tabletekbe szánt 7″-os és egy 10″-os kijelző is feltűnik a kínálatban. Utóbbi már felveszi a versenyt (sőt meg is előzi) az új iPad kijelzőjének felbontásával, hiszen 2500×1600 pixelről beszélünk, amely 300 ppi-t jelent az új iPad 264 ppi értékével szemben. Ami a 7″-os verziót érinti, ott is már csak egy 217 ppi-s megjelenítőt találunk, amely mutatja is, hogy nem ez az a szegmens, amelyben a Sharp kiugró értékeket kíván mutatni.

33 millió iPhone, 12 millió iPad az első negyedévben?

1,5 héttel az Apple hivatalos negyedéves jelentése előtt az előzetes várakozások azt jósolják, hogy az Apple ebben az időszakban 33 millió eladott iPhone-nal, valamint 12 millió értékesített iPaddel büszkélkedhet.

Gene Munster, a Piper Jaffray elemzőjének előrejelzései egy picit ugyan eltérnek a Wall Street előzetes várakozásaihoz képest, hiszen a 33 millió iPhone egy picit magasabb (a Wall Street 30 millióra számít), a 12 millió iPad pedig egy “hangyányival” alacsonyabb (13 milliós várt adat) becslést mutat. A MAC gépekre vonatkozóan azt fogalmazta meg Munster, hogy a januári-márciusi időszakban 4.3 milliót adott el ezekből az Apple (ez a WS szerint 4.4 millió lenne).

Ha az Apple követi az elmúlt négy év tendenciáit, akkor minden bizonnyal újabb 6%-os jövedelemnövekedés jellemzi majd ezt az időszakot, és az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 16%-kal fog emelkedni. Hogy tisztán látható legyen ezeknek a számoknak a nagysága, előbbi 38.3 milliárd dollárt, utóbbi pedig 11.41 dollárt takar.

A német bíróság fenntartja az iCloud push tiltását

Február közepén jött az az Apple számára kicsit demoralizáló hír, hogy Németországban csatát vesztettek a Motorolával szemben, ugyanis a német bíróság betiltatta az iCloud és Mobilme push szolgáltatásait. Ez azt jelentette, hogy az emailek és egyéb adatok nem lettek szinkronizálhatók automatikusan, hanem mindig manuálisan kellett frissíteni őket.

Az Apple természetesen fellebbezett az ügyben, ám a bíróság ezt elutasította és továbbra is fenntartja a korábbi ítéletét. Az ügyben továbbá kimondták, hogy az Apple-nek kártérítést kell fizetnie a Motorola Mobilitynek, amelynek összegét nem hozták nyilvánosságra. Az ok továbbra is az, hogy az Apple push technológiájának megvalósítása sérti a Motorola Mobility egyik szabadalmát, amelyet az iPhone és iPad 3G készülékekben használtak, így a döntés jelenleg csak az iOS eszközökre vonatkozólag van érvényben.
Minden valószínűség szerint az ügy még folytatódni fog, hiszen az Apple továbbra sem nyugodott bele a döntésbe, ugyanis szerintük a Motorola szabadalma érvénytelen, üzletpolitikája ésszerűtlen, elfogadhatatlan.

Az Ivy Bridge már “Retina” kijelzős gépekhez készült

A tegnap lezajlott Intel Fejlesztői Fórumon tárta fel Kirk Skaugen – az Intel ügyfélköréért felelős alelnöke és vezérigazgatója – azt a tényt, hogy az Intel új; Ivy Bridge elnevezésű processzorai már egy “retina” kijelzős számítógép támogatásának is eleget tesznek, persze ha az adott vállalat úgy dönt, hogy eme képességeket ki szeretné használni.

Maga a “retina” kifejezés azt takarja, amelyet egyébként az Apple vezetett be a köztudatba, hogy egy bizonyos olvasási távolságból a szem már nem képes érzékelni a pixeleket, így téve szinte tökéletesen élessé az adott szöveget.

A fenti kijelentésben az az igazán érdekes, hogy ezt a kijelentést pont az Intel alelnöke tette, hiszen köztudott, hogy az új Macbookoknak már az Intel Ivy Bridge processzorai fognak erőt adni. Ezzel Kirk Skaugen majdhogynem előrevetítette azt a tényt, hogy az Apple az új Macbook generáció bemutatásával egyidejűleg fogja leleplezni a MAC-be épített “retina” kijelzős technológiáját is. Hogy a valós adatokat is lássuk, az Ivy Bridge 2560×1600 pixeles kijelzőig képes támogatást nyújtani Skaugen szerint, amely, ha a mostani 13″-os Macbookok Pro-k kijelzőméretét nézzük, akkor egy négyszeresére növelt felbontást sejtet (ezt már az új iPadnél is lehetett látni, hogy mekkora változást jelent). Természetesen egy ekkora felbontású kijelző meghajtásához csak a processzor nem elég, így az Apple kénytelen lesz egy kicsit felturbózni a grafikus teljesítményt is. Előzetes hírek szerint a CPU-ba épített Intel HD 4000 teljesíti majd ezt az elvárást, amely elvileg több, mint 50%-kal jobb teljesítményre képes elődjénél.