Bevezető

Nem vagyok új Alcatel tulaj, nem most csöppentem a márka levesébe. Ez nem csak azt jelenti, hogy a hagyományos telefonok korában volt csak Alcatel készülékem, mint oly sokaknak a 2000-es években vagy azelőtt, hanem egészen friss a kapcsolatunk. Másfél évig egy szintén Alcatel telefon volt a használatomban, sőt, a POP széria is stimmel, egy C7-es készüléket nyúztam eddig.

Váltanom kellett, mert bár az 5"-os kijelző és a 4 magos processzor számomra tökéletesen elegendő volt, de az 512 MB memória (független, kétkártyás verzió) már nagyon nem. A szolgáltatói verziók 1 GB RAM-ot kaptak, azzal el is lettem volna, de a fél giga már bosszantóan kevésnek bizonyult a legegyszerűbb, leghétköznapibb felhasználás esetén is.

A másik dolog, ami már kezdett zavarni a C7-ben, nem más volt, mint a gyatra TFT kijelző. A 480 × 854 pixel felbontással még csak-csak el lettem volna, de a siralmas betekintési szögek már nagyon zavartak, képtelenség volt rajta bármit is megmutatni a mellettem állónak, mert sem oldalról, sem alulról-felülről nem látszódott semmi a képből, vagy csak teljesen inverzen. Meguntam, hogy minden egyes "mutogatás" azzal a rövidke párbeszéddel indult, hogy "Na, látszik valami? - Nem, fordítsd még jobban felém". Aztán, ha meg túlságosan elfordítottam, akkor meg az volt a baj. Egyszóval sokszor zavaró volt a "még nem jó, még nem jó, már nem jó" típusú bénázás a kijelző miatt.

Mostanában viszonylag sokat használom a tabletemet és néha még arra is vetemedem, hogy filmet nézek rajta.

Tablet a kézben: még bírom erővel

Eddig mindig csak kézben tartva használtam, de egy film esetén ez 10, 20, 30, akárhány perc után már kissé fárasztó, kényelmetlen és mindig lerakom egy idő után, mert unom tartani. De ha lefektetem az asztal lapjára, akkor meg nem látom jól, ha nekitámasztom valaminek, akkor mindig eldől, lecsúszik, stb. Ismeritek az érzést, ugye? Na ná, tudom, hogy mindenki találkozott már ezzel a problémával.

Tablet a kézben: már elfáradt a kezem

Bevezető

Ez a cikk folytatása az "Internetkávézó vezérlőprogram" című írásomnak. Abban a cikkben azt a saját alkalmazásomat mutattam be, amellyel könnyen, gyorsan (és olcsón) megoldható gyakorlatilag egy akárhány gépből álló internetkávézó működtetése, úgy mint tagok nyilvántartása, egyenlegek kezelése, gépek vezérlése és egyebek (katt ide, ha érdekel).

Jelen írás arról szól, hogy ha már fizikailag védeni, zárolni tudjuk a gépeket és csak az és csak akkor fér hozzájuk, akiknek és amikor engedtük, akkor hogyan tudjuk minél jobban megvédeni, ha már valaki előtt szabad a pálya és engedélyt kapott, hogy mondjuk egy óra hosszát nyúzhassa valamelyik gépünket.

Bevezető

Az alany: Toshiba T1850C

Ez itt és most egy kis nosztalgiaparti, visszaemlékezés a bitek múlt századába, sőt, most már mondhatjuk, hogy múlt ezredébe, bőven a 2000-es évek elé. Mindebben egy 20 éves Toshiba laptop lesz segítségünkre.

Általa mutatom meg, hogy milyen volt az élet grafikus felület nélkül, amikor egy mappa létrehozása nem annyiból állt, hogy jobbegér-gomb -> új -> mappa és a többi. Nem csak konkrétan erről a gépről lesz szó, legyen ez itt egy valódi retró parti a bitek világában!

Bizonyára az olvasók közül sokan vannak, akik már nem használtak, sőt, talán nem is láttak egyáltalán Windows 3.1 és 3.11-et. Én láttam, használtam, mondanám, hogy szeretettem, de nem, sokkal inkább manapság is a DOS-t sírom vissza.

Nem olyan régen az egyik fórumban valahogy előjött a "régigép"-téma, mire én viccesen felvetettem, hogy hát nekem bizony van egy 386-os, 4MB RAM-mal szerelt laptopom, színes kijelzővel, és hogy működik is! Duplán füllentettem, mert nemhogy arról nem volt fogalmam, hogy működik-e, hanem már arra sem emlékeztem, hogy hol is van a lakásban.

BEVEZETŐ

Kezdjük ott, hogy élesben, testközelből élem meg a témát, mint egy "internetkávézó" adminisztrátora, karbantartója, ami egy művelődési házban üzemel. Az internetet adjuk mi, hozzá a gépeket is, a kávét meg a helyi két büfé, vagy nyitvatartási idejükön túl a két kávéautomatánk.
Igaz, a kávét a gépeknél ülve tilos elfogyasztani, ahogyan szendvicset sem szabad enni. Nincs is rosszabb esti mulatság annál, mint amikor zárás után a billentyűzetből kell kivarázsolni a morzsát vagy a beleragadt cukros löttyöket. De ez most mellékes, maradjuk a tárgynál.

Amikor ide kerültem (2008. szeptemberében), teljes káosz uralkodott, úgy a gépeken, mint az adminisztrációban is. A gépek alig-alig üzemeltek, az adminisztrációt meg 1 db A4-es lapra felfirkált táblázat jelentette. Nagyon nehézkes volt a gépek használata, a nyilvántartás és a felügyelet pedig egyszerűen katasztrofális volt. Rettegtem minden egyes alkalommal, amikor minden gépünk foglalt volt és jött valaki, hogy „Mondja kérem, mikor jár le leghamarabb valamelyik gép?”. Ekkor jött egy negyedórás turkálás a papíron a feljegyzett időket kutatva, mire általában fel is szabadult már 1-2 gép, így felesleges volt az egész mutatvány.