Itt egészen messze vidéken, nem sok választása van az embernek, hogy megválogassa az internetszolgáltatoját. 2 van itt. Az egyik a nagy rozsaszin a másik egy helyi kis vállalkozás. Az elözönél vagyok. Lassan 6 éve, vezetékes telefon, tv és internet. Az elsö kettövel maradéktalanul meg vagyok elégedve, semmi probléma vele. De az internet. Elvileg 30 megás (elérhetö leggyorsabb).
"kisebb" problémáim voltak lassan 3 éve. Akkor még csak 10 megás volt, váltottam 30 megára, hátha. Mert olyan problémáim voltak, hogy lassu volt, nagyon lassu. Több eszköz használja itthon a wifit, de én használom leginkább. Interneten is dolgozom, látszükségletem. De az, hogy a gmail 5 perc alatt töltsön be, mert itthon valaki googlézott.... ph lapcsalád betöltése szintén 5 perc, forumra valo irás ugyan ennyi. Meguntam beszoltam telefonon, hogy ez egy szar. Érdekes még a 10 megás idöbe miután betelfonáltam, jo volt a net. Töltöttem le mint állat, yt fhd-ba ment, telefon/tab/mosogép frissitett de nem volt baj a nettel.
Ugyan ez a hiba március elején (már 2 évvel késöbb) megint elöjött. Belassult a net. Betelefonálok, jo 2-3 napig a net. Majd 1 hét mulva ugan ez. Juniusig játszottam ezt a szolgáltatoval amikor is juni végén meguntam és ujra telefonáltam és megkértem öket, hogy semmit ne csináljanak csak a csekket amit minden egyes honapban idöben befizetek és nem kapom meg az érte járo szolgáltatást 3 részben küldjék (pazarlás tudom, de akkor is). Küldjék külön a tv-t, telefont és az internetet amit nem fogok befizetni abban a honapban mert egy rakás kakikácskah. Hangfelvétel készült, jk-ba vetettem és stb. Igy is cselekedtek, én is. Abban a honapban nem fizettem netet, természetesen utána ujra egybe kértem a csekket, fizetem is.
Hirdetés
Harcom az egyik internet szolgáltatoval mával vége
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
5
Hogyan neveled a gyereked thug life edition
Számos elönnyel jár az ha az ember a maga ura. Én ugy döntöttem, hogy a hétre nekem elég volt, sok a tenni valo, szal hosszu hétvége szerdátol. Járom a várost, veszek ezt, veszek azt, végre idöm is volt bemenni a bankba ami a nálunk a sétálo utcán találhato, vagyis annak a parkolojánál.
A 8-9 éve megépitett sétálo a föutbol lett kialakitva. Ezt a problémát, hogy nincs fö ut, ugy oldották meg az okos emberek, hogy a sétálo elött elvitték jobbra a föutat 90 fokban.Ugy néz ki most a helyzet, hogy kb 20 féröhelyes parkolo, majd vagy 200 méter sétálo övezet, nuku kocsi.
Megyek a kocsival nyugisan a föuton és mennék be a sétálo parkolojához. Tehát félre érteni ne tessenek, most jo kedvem volt, "betartottam" a kresszt. Index balra majd uzsgyi elöre. Fékezek mert gyalogosok. 2 anyuka + baba kocsi mögöttük egy 40 körül férfi a kis szerintem max 5 éves fiával sétál mögöttük. Illedelmesen jelzek nekik,hogy menjenek, én ráérek. Lassan tolják a hölgyek a baba kocsikat mire megszolal az egyik.
- nézd már, jobbra indexel és elöre megy, nem tud kanyarodni? (amugy ballra indexeltem, de nem baj )
nálam mivel jo idö volt, le volt huzva az ablak, zene se ment, ezért hallottam be amit mondott
illedelmesen kiszolok, hogy:
- a föut vonalat ugy kell elhagyni, hogy irányjelzéssel jelzem, hogy merre hagyom el
- o de rendes, nem tudtam, köszönöm.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
6
"mit" vagyis kit találtam, avagy mellettem az utódom :)
Mellettem az utódom. Asszonykám rámszól, hogy menjünk már egy kis kocsikázást az éjszakába csak úgy, olyan rég csináltuk. Menjünk. Tank tele, olaj csere megvolt, azért élünk, hogy ami pénzt megkeressünk elverjük. Inkább kikocsikázom mint sörre költsek.
Ha már kocsikázunk, akkor ülljünk be egy gyors kajálásra is valahova, csak úgy. Jó, induljunk haza, holnap meló, késő is van, jól is sikerült a kis este.
Indulunk, megyünk. Balra nézek, vissza az útra, majd balra kapom a fejem. MI A JÓ ö2319ü84ureöwhd, Te is láttad? - azt hiszem. Gyors tükör, senki nem jön, satu, kézi és padló. Hát ott volt a régi autóm, a Kocsika névre hallgatott. Lassan fél éve nem láttam, tudtam, hogy aki megvette az kivitte magát angliába. Hát haza jött.
Beálltam egy gyors képre, a mostani mellé. Nagyon jó volt látni, imádtam, családtag volt.
Miért cseréltettek velem kettöstömegüt és miként lett ez ingyen és bérmentve...
Szeretek eljárni autos találkozokra, ha az idöm is engedi. Egy Seat Alhambrával kolbászolok össze-vissza nap mint nap. Picit erösebb az auto, mint azt a gyárba kitalálták én pedig ki is használom a teljesitményét, mert állando rohanásban vagyok. Ezt nem ugy kell érteni, hogy 180al járkálok közuton, de ha egy körforgalomnál ki tudok löni, hogy akár 3-4 autot is megelözzek akkor bizony vissza 2 és padlo. Autos találkozon pedig szinte mindig rajthoz állok ha van egy kis gyorsulás.
Na hát ezt nem birta a 40ezret futott kuplungom. Egyik este indulnék végre haza, piros lámpa. Megállok, rakom 1-be a kocsit de egy picit nehezen vette, áhh nem gond. Kuplung fel, 2be majd vissza 1. Be is vette, indulok el és csak forog a motor a kocsi meg nem mozdul, mögöttem meg anyázás. Na hát fingom sem volt, hogy mi a baj, de az feltünt, hogy felengedett kuplungnál az összes fokozatot be tudta venni. Szerencsémre 50 méterre ott egy benzinkut, eltoltam oda a kocsit.
Jön a tréler, majd vw szerviz. Másnap estére kész a kocsi, kapott erösebb kuplungot, x összeg és csokolom.
Jövök megyek az autoval és alapjáraton mély, fémes csörgést, döbörgést hallottam szinte azonnal. Ha pedig leállitottam akkor mégjobban csattogott. Hétvége volt, nem volt mit tenni, nem nagyon jártam a kocsival de 1000el googléztam, hogy vhátsz áp?? Hát a gyanum beigazolodott, kettöstömegü és közben volt 2 agyrákom és nyertem 1milliot és esélyes az is, hogy nyerek egy iphonet.... Valoszinüleg a szétrobban kuplungom magával vitte. Na hétfön munka helyett bevonultam a szervizbe, hogy hallgasság meg. Igen, konstatálták a szerelök is, hogy ez bizony kettöstömegü... Hagyjam ott, szétszedik (garanciába) és megnézik, holnap hivnak. Hivnak, igen kettöstömegü cseréljék? 300 magyar huf. Hát édesfszom nincs mit tenni, cseréljék. Kicserélik, fasza minden de ugyan ugy csörög, dübög az auto. VIssza viszem, nem tudják mi a gond... szétszedik megint, össze rakják és dübög, csörög.
Szakszerü választ kaptam, jo ez igy, ezek ilyenek, nem lesz baja... Aha, de ugyan azt csinálja mint a régi 40ezret futott kettöstömegüm, akkor miért rajtak bele ujat 300ért? Kuplung robbanás elött miért nem csörgött? Válasz: mert azt hitték és ezt kell ilyenkor csinálni ha igy dübög a kocsi....
Na jo, nem törödtem bele, kedves barátom ügyvéd, csináljunk valamit mert ez nekem nem fekszik, hogy ma ebbe az országba csak ugy fájoan kidobtam 300ezret.
Tanácsára vissza vittem az autot garanciába nézzék át. 1 hét mulva jön a telefon, ügyvéddel vonulok, hogy jo az auto. Kellett bele még 1 uj kettöstömegü, nem kérik el az árát. Mondom de jo....
1 hét mulva kaptam egy bal elsö durr defektet, kerék csere közben vettem észre, hogy van 3 db kábelkötelegö össze vissza csavarva az also motorboritásnál egy csavarnak a helyén egy láthatoan most furt lyukba a teleszkop mellett. Tudtam, hogy az ott nem volt ott, mert a hiba elött 2 héttel volt elsö teleszkop cserém és akkor nem volt ott, hála istennek fényképem is volt rola, hogy az ott nincs.
Hazaértem, leszedtem a 3db kábelkötegelöt és láss csodát, az auto ugyan ugy dübög, csattog, föleg leállitáskor, persze mind ezt videoval, fényképpel, szelfivel és aznapi ujsággal tettem. Na ekkor még csak 1000km-t ment a második uj kettöstömegüm.
Hivom az ügyvédet, kárszakértö, meg minden más jogi ut amihez én nem értek. Független kárszakértö megállapitotta, hogy a javito mühely a hibás, az én kettöstömegümnek nem volt baja és 3 kábelkötegelövel cseréltettek velem 2 kettöstömegüt, mert nem rakták vissza a bolhát a motorburkolo müanyag izébe és az csattogott és, hogy ne legyen ebböl nagyobb jogi katymasz egyböl elismerték a hibát a szervizben.
Na a lényeg a lényeg, hogy pénteken lezajlott minden, vissza kaptam a kettöstömegüm árát a munkadijjal együtt és kárpotlásul a kuplungom árát is.
Most szerencsésnek érzem magam... Kell is, mert nyeltem annyi ideget ezidö alatt, hogy a ajajj...
Különbség gázolaj és gázolaj között avagy több pénzért kevesebb kilómétert..
Relative közel lakom az ukrán határhoz, így oda járok tankolni. Kint Shell kuton tankolok "prémium" gázolajat. Mondjuk sok választásom nincs mert vagy a simát választom vagy a V-poweres dieselt és mivel ~ 30 ft a kettö között a különbség nem szoktam vacillálni sokat, mindig ez megy bele átlag 75-80 liter között.
Az autoban kb. 5 liter üzemanyag mindig marad, mert sose lehet kiszámitani a határt, igy inkább biztosra megyek.
Ezzel a mennyiséggel 1300-1400 km-t szoktam megtenni, ez 13 tankolás átlaga alapján tudom mondani, meg vagyok vele elégedve, tekintve azt, hogy még sosem fizettem ennyi gázolajért 20000 ft-nál többet, ~ 19000 ft szokott lenni.
Sajnos az utobbi 2 tankolásom itt magyarországon volt esedékes és a környékemen csak Mol kut van. Mint a két alkalommal ugy sikerült mennem, hogy 2-3 liternél több gázolaj nem volt a kocsiba, igy 76 és 78 liter ment bele a kocsiba. Itt is a "prémium" gázolajat választottam ~ 390 ft-s liter áron.
Érdekes és ide akarok kilyukadni, hogy ezzel a gázolajjal 1070 kmnél többet nem mertem menni, mert féltem, hogy már nem érek oda a kutra.
Temposan járok 70% országut/pálya és 30% városi kocsikázás. Nem vagyok a saját pénztárcám ellensége, igy nem arra hajtottam, hogy a Magyar gázolaj hamar elfogyjon, de minimum 200 km-vel kevesebbet tudok menni, plusz minusz 1-2 liter magyar gázolajbol mint Ukrán Shellesel. Mind ezt annak a fényében, hogy ~ 10000 ft-val többért tankoltam... Azt pedig nem veszem bele a képletbe, pedig kellene, hogy ha olyan a határ, márpedig olyan rossz szokott lenni, hogy 2-3 ora alatt teszek meg 600 métert, beinditom, gurulok 3 métert, leállitom, megint ez nagyon sokszor.
Flamet nem keltek, nem reklámozok pusztán elmélkedem...
Megkedveltem a TDI-t, de nagyon...
Nem szeretek nagyon vitatkozni, hogy melyik a jobb, benzin vagy dizel. Autobuzi vagyok, az amerikai nagy dögöket szeretem, volt is a családnak, de most váltottam a dizel javára.
Lassan 2 éve, hogy elkerültem otthonrol és neki álltam a saját magam kis életének. Volt olyan szerencsém, hogy "megörököltem" a családi Ford Galaxyt amit nagy megelégedéssel hajtottunk bö 9 éven át. '98-as volt, 2.0 benzines. Jo auto volt, 240ezer ment bele ennyi idö alatt. Egy gyujto trafot és egy szett vezértlést cserélünk benne égen földön a kopo alkatrészeken kivül és sehol, tényleg sehol nem hagyott ott.
De mostmár sajnos mennie kellett, 19 éves lett, nagyon sokat kellett volna rá költeni és 390ezerrel a motorban, bontás nélkül kiszolgált.
Szinte ugyan ilyenre cseréltem, csak joval fiatalabbra és benzinest szerettem volna. A németektöl hozattam ezt is, a családbarát autoszerelövel. Mondtam neki, hogy ilyet, fiatalabbat, jot és ennyi eurom van.
Ment, hivott van egy benzines és egy tdi. 2005ös mind a kettö, brutál jo állapot, szinre és felszereltésgre is ugyan azok. Ö a tdi-t hozná, fogyasztás miatt. Jo, legyen bánom én, hozd azt, kell az auto.
Megjött, névre van irva, használom.
Hát elképesztö ez a dizel. Vezettem már persze dizeles kocsit, jo volt, jo volt de én szerettem a benzisen "kis" automat. Halk, megy mint az elmebeteg, fel nem birom fogni, hogy bir ilyen keveset enni a kasztnihoz képest és az én lábammal.
Még az a jofajta békebeli 1.9 tdi. Bizom benne, hogy 4-5 évet menni fog hiba nélkül, de már most ugy nézegetem az utodját, hogy tdi.
Nem tudom, hogy tudtam eddig benzinbuzi lenni... :DDD