Egy érdekes kérdés vetődött fel bennem: Vajon ki kíváncsi jobban arra, hogy mi lakozik egy emberben, a facebook, vagy önmaga? Nektek mi a véleményetek?
Facebook, és a többi adathörcsög élete azon múlik, hogy minél pontosabban profilozzon, minél relevánsabb reklámokat dobjon fel. A jó kis melyik Star Trek figura, kismacska stb pszihó tesztekkel részletesebben ismerhet, mint a barátaink, szüleink, vagy akár mi magunk. Neki erős motivációja van, megfizeti a legjobb szakembereket, csakhogy minél hatékonyabb és addiktívabb legyen.
De mi? Mi önmagunk? Még csak pedzegetem az önismeretet. Belső gyermek és társai 3 éve még nem igazán izgatott volna. Ebből kiindulva egy átlag embert lehet, hogy jobban izgat, hogy mit fog enni, inni, hol alszik, mi lesz holnap, lesz-e párja, mint a belső dolgok. Fontos kérdés, hogy idén össze jön-e Bali, vagy a helyi strand, de fontosabb kérdés, hogy miért is kell Bali, mi a leghatékonyabb kikapcsolódás, feltöltődés nekem? Mi az igazán fontos? A nyaralás, vagy biztonság? Önmegvalósítás, vagy pénz? Jó szerintem van bennem egy kis autista beütés, mert az érzelmeimről nem nagyon szoktam beszélni, és a barátokkal se ez szokott a téma lenni. Az mondjuk igen, hogy menjünk ide, mert ott lehet bulizni, főzni, beszélgetni, bejáratott hely, lelkizni nem, nem is a műfajom.
Tudom az adathörcsögöket túlmisztifikáltam, de zavar, hogy régen a belsőre ilyen keveset koncentráltam, és fáj a gondolat, hogy lehet, hogy sokaknál a facebook jobban tudja mitől és miért lenne boldog, semmint önmaga. Igazam lehet?

A témáról lehet azt mondani, hogy 18-as karikás, de sokkal mélyebb érzelmi, intellektuális szinten közelítem meg a témát. Arról szeretnék írni, hogy szerintem mindkét fél hol rontja el a kommunikációt. Mi lehet ennek az oka, és mik a következmények.
Egy mondatban le lehet írni a lényeget, de megérteni több: Valamiért mindkét oldal a testiségre, nemiségre, szexualitásra helyezi a hangsúlyt. Kevés gondolat kötődik a szeretethez, belső értékekhez.
Ha a nemváltó műtétek körüli perpatvarból akarnánk meghatározni, hogy ki a férfi és ki a nő, akkor férfit XY kromoszómával, tesztoszteronszinttel, és himbi-limbivel írnánk le, a nőt meg nagy dudákkal, ami valljuk be, eléggé klisé. Ami félelmetes ebben a nézőpontban, hogy ellenkező nemhez akarsz tartozni? Virítsd a lóvét, vagy a TB fizessen és szolgáltatásként megkapod. Neked nem kell semmit tenni, rajtad nem múlik semmi, csak egy apró döntés ez egy szolgáltatás.
De mégis mit jelent ma férfinak vagy nőnek lenni? Mit jelent egy párkapcsolat, társkapcsolat? Ha valakinek rák miatt leszedik a mellét, vagy a sok szteroidtól már nem működik a cerka, akkor már nem lesz nő és férfi?
A kérdés mindkét félnek veszélyes, mert egyrészt felteszi a kérdést, hogy most minek kell rohanni a műtéttel, mikor mondjuk egy tinédzser épp minden ellen lázad, a neme ellen miért ne lázadna, és ha alkoholt se fogyaszthat 18 éves koráig akkor nem tekintetében miért kellene előbb meghozni a döntést? De a másik oldal számára is ott a kérdés, hogy az alkesz Józsi csak azért mert nem esett át nemváltó műtéten férfinak tekinthető-e, ha minden nap tudatlanná issza magát, rendszeresen veri a gyerekeit és a feleségét? Sokunkról kiderülhetne, hogy nem vagyunk se férfiak se nők. Férfi és nő témában sokkal egyszerűbb, és mérhetőbb fizikai tulajdonságokkal leírni a nemi identitást, még ha ez simán hozhat hibás eredményt. Egy alkeszt, ha veri a családját nem tudok férfinak tekinteni. Szerintem a férfiasság és nőiesség a jellemből adódik. Ez nem sztereotípiát és a nők elnyomását jelenti, nem is azt, hogy egy nő legyen óvónő és ne pedig autószerelő, és fordítva. Nehéz lenne pontosan körülírni, hogy mitől lesz egy férfi férfi és egy nő nő. Talán azt mondanám, hogy a férfias jellem az, aki megvédi a családot a külső támadásoktól, biztosítja a stabilitást. A női jellem pedig, aki a családon belül dolgozik, összetartja, működteti a dolgokat. Jellemet írtam és nem személyt. Mert mi van, ha a biológiai férfi az aki belül gondoskodik a családról?
Ez is egy érdekes kérdés, hogyha egy családon belül én vállalom a női jellemeket, akkor férfi maradok-e, csak azért mert van himbi-limbim? Vagy ha nem tudok kiállni a családomért, vagy úgy az életben hiányzik a gerinc attól még férfi vagyok-e? Ugye mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy mindegy mit teszek, férfi vagyok, mert van himbi-limbim, vagy csak be kell szerezni egyet és az leszek, függetlenül attól, hogy milyen jellem vagyok? Talán, ha nem így néznénk, akkor sokaknak be kellene látnia, hogy már rég átesett egy szellemi nemváltó műtéten és eunuch, vagy házisárkány lett.
A másik a társ és a szeretet kérdése.
Múltkor eszméltem rá, hogy az exemet úgy szeretem, hogy nem várok cserébe semmit. Hogy világ életemben a szépség megfogott, de a másik jellemvonása az ami fontos volt. Jó ezt régebben is tudtam. Ha választanom kellene, hogy kivel akarok együtt élni, akit szexuálisan kívánok, vagy akit a belső értékeiért szeretek, akivel jó együtt lenni, akiben megbízom, akire rábíznám az életem, akkor az utóbbi mellett döntenék. Ez szerintem egy nagyon fontos kérdés egy párkapcsolatban, és veszélyes feltenni azt a kérdést, hogy egy párkapcsolat attól fog működni, hogy a benne résztvevő két felnőt, az ellenkező nemű-e, vagy attól, hogy kölcsönösen szeretik és tisztelik egymást? Megint csak egyszerű a válasz, hogy hát az ellenkező nemtől, és nem számít, hogy utáljuk egymást, nincs közös program, boldogság, csak esetleg egy rohadt vagyon.
Valahogy nem látom, hogy bármelyik oldalt a dolgok érzelmi-emberi oldalával foglalkoznának. Helyette azt látom, hogy benyomnak a Szépség és a szörnyeteg végére egy homo párt, mert azt kell. Érdekes lenne egy olyan történet, aminél kifejtik, hogy mit jelent szeretni, és ez nem nemfüggő, hogy lehet ilyen is és olyan is. Nincs gyerekem, de azt hiszem utána szívesen magyaráznám el neki, hogy figyelj, igen, az ember az alapján választ, hogy ki az akit szívből szeret, és nem azt nézi, hogy van-e menő BMW kulcsa, nagy dudái vannak-e, plasztikázták-e mindenhol ahol kell, hanem olvasott, helyén van-e a szíve. Szeret-e? Számíthatok-e rá ha baj van? Nagyon szép szöveg a református esketési szöveg: Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges gondviselője leszek.
Szerintem ezt lehetne úgy is csinálni, hogy a szeretetről tanulunk a másiktól. Az elfogadás nem annyit tesz, hogy hagyom, hogy minden műsorban ott legyen, hogy kérés nélkül minél korábban legyen nemváltó műtét, hogy éljenek a mások. Hanem ahogy benne van, hogy elfogadom őt olyannak amilyen. Hogy megértem, hogy fáj neki, hogyha megnézik az utcán, csak azért mert önmaga, ahogy nekem is fájna, ha megnéznének, hogy öreg vagyok, vagy egy fogfájástól fel van dagadva az arcom, és olyan vagyok, mint Quasimodo. Hogy megértem azt, hogy milyen szenvedés volt neki tinédzser korában vállalni önmagát, és hogy azt szeretné, hogy ezt más fiatalnak ne kelljen átélnie. Hogy megértem, hogy ugyanolyan szabadon szeretne a párjával lenni, mint más párok. Hogyha magamba nézek, akkor általuk tanulhatok arról, hogy mit jelent embernek, férfinak, nőnek lenni. Milyen egy jó kapcsolat? De erről nem beszélünk, mert az apa az apa, az anya az anya, még ha verik és mérgezik is egymást.

Nem tudom hányan hallottatok a sör filozófiájáról, ami röviden annyit tesz, hogy figyeljünk oda, hogyan osztjuk be az időnket a család, barátok és munka közt, mert ha rossz sorrendet választunk, akkor a munka képes teljesen kitölteni az időnket, és nem marad hely az olyan nehezebben beosztható dolgoknak, és örömöknek mint a család. A sör meg hát, na az képes bármikor bármennyi időt kitölteni-elvenni. Szóval fontos priorizálni.
A mai felismerésem, hogy ez területen belül is igaz, és ott is érdemes elgondolkodni a priorizáláson. Nyilvánvaló, hogy nincs az a segítség az anyós kertjében, vagy a tágabb család számára, ami, mint a homok ne tudná még több időnket kitölteni, holott az értékes idő az amit a szűk családunkkal tölthetünk. Barátból is lehet olyan, aki mindig segítséget kér, vagy a többiek mivel messzebb sodródtak nehezebb időt találni rájuk, nehéz azt mondani, hogy hé, ugorjunk össze megtudni mi van veled. Munkánál, van lélekölő monoton munka, és van hivatás, mikor büszke vagyok arra, amit elértem. Szóval nem, a lényeg nem az, hogy munka és család közt tudjunk egyensúlyozni, hanem munka és munka, család és család, öröm és öröm közt. Itt egyébként van egy érdekes kérdés is, hogy számít-e, hogy mivel van tele az öröm edényünk? Értékesebb-e ha van benne pár nagy nyaralás, és úgy az apró örömök. Vagy ha igazán jól csináljuk, akkor mindennek tudunk örülni, és nincs különbség, hogy x dm3 értékű egzotikus nyaralás, vagy ugyanennyi dm3 öröm a sok-sok napi családi társasjátéktól.
Mivel neten nem találtam forrást, íme a sör filozófiája:
Egyszer egy professzor előadása során fogott egy átlátszó üvegedényt és telerakta kövekkel. Majd megkérdezte a hallgatóit, hogy tele van-e az edény, akik válaszolták hogy igen. Ekkor a professzor kavicsdarabokat öntött az edénybe, amik mivel kisebbek voltak mint a kő, kitöltötték a rendelkezésre álló teret. Újra megkérdezte, hogy tele van-e az edény? A diákok válaszolták, hogy igen. Ekkor homokot fogott, ami még kisebb, mint a kavics, és ki tudta tölteni a kavicsdarabok közti rést. A prof mondta, hogy most van tele. Figyeljék meg, az edény az életük, a kövek jelképezi az igazán fontos dolgokat, mint a család, a kavicsok a kisebbeket, mint a barátok, a homok a munkát. Nem mindegy, hogy milyen sorrendben töltjük ki az életünk-edényt, mert ha rossz sorrendet alkalmazunk, akkor a munka úgy kitölti az időnket, hogy nem marad hely benne az olyan fontos dolgok számára, mint a család.
Ekkor egy diák felállt, megkérdezte a professzort, hogy szabad-e, és sört öntött az edénybe. A folyadék kitöltötte a homokszemek közti levegőt, a tanulság pedig, hogy mindig van idő egy pohár sörre.

Sokszor mondták nekem, hogy túlságosan a fejben élek, és inkább érzelmi szinten kellene reagálnom. Oké. Hogyan?
Hagyományos értelemben megkülönböztetünk alapérzelmeket (öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem undor) ezeket önkényesen osztályozhatjuk és pozitív vagy negatív kategóriába sorolhatjuk őket. (Bár meg kell jegyeznem, a mai megközelítésben nincs jó vagy rossz érzelem, mert mindnek van építő oka.)
Aztán ezeket alá lehet bontani, erőséget és színezést lehet neki adni, hisz például ugyanúgy a bánathoz tartozik a boldogtalan, szomorú vagy az elégedetlen is.
Aztán persze vannak az összetett érzések, pl bűntudat, szégyen.
Álérzelmek, értelmező érzések: átejtett, komolyan nem vett, meggyalázott.
Ha valakit bővebben érdekel, tudom ajánlani ezt az összefoglalót.

De én most az érezni szó jelentéseivel szeretnék foglalkozni.
Alapvetően, ha érzésről, érezniről van szó, akkor a fent felsoroltakra gondolunk.
Aztán jön az érezni szó következő nagy jelentésköre, ami az érzékszervek köré épül, és olyan fogalmak tartoznak ide, mint:
- Látás
- Hallás
- Szaglás
- Ízlelés
- Tapintás
Lsd: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rz%C3%A9kszerv

Bevezető történet: Jövők haza az autóval, látom, hogy kerékpárosunk egy kézzel fogja a kormányt, mert a másik kezével épp telefonál. Pirosnál bevárom, és közlöm vele, hogy talán nem kellene így kerékpározni, elvégre most jövök a kórházból, épp a páromat vittem negyedszer oda, mert a kalapját fogta, ahelyett, hogy mindkét kezével a kormányt fogta volna. Emberünk teljes mértékben ignorálta a hallottakat, s aki biztos a dolgában, ugyanúgy kerékpározott tovább egy kézzel.
Az ember alapvetően bízzon a képességeiben. Ha nem biztos, hogy tud járni, akkor inkább ne próbálja meg. Vagy legalább abban bízzon, hogyha bármi történik, mondjuk járás közben elesik, akkor nem lesz semmi baj.
Szóval kerékpárosunk, akkor kerékpározzon, ha bízik a képességeiben, és abban, hogy haza fog érni. De hol kezdődik a vakmerőség?
Nézzünk egy közeli autós ellenpéldát. Biztos vagyok benne, hogy az az autós is, aki az Árpád hídon halálos balesetet okozott, bízott a képességeiben. Tuti, hogy mikor a lámpa zöldre váltott azt érezte, hogy itt nem lesz semmi baj. Mikor átlépte az 50km/órát, akkor is arra gondolhatott, hogy ezt már számtalanszor megtette, számtalanszor ment keresztül az Árpád hídon, nincs semmi ok az aggodalomra. Mikor megremegett az autó, valószínűleg arra gondolt, hogy ezt tudja korrigálni, nem lesz itt semmi baj. Mikor aztán elvesztette az uralmát az autó felett, akkor vajon mire gondolhatott? Gondolt-e arra, hogy na most akkor meghalok (Bár szerintem nem, hisz az autóknak köztudottan remek a biztonsági felszerelése.), vagy arra, hogy ebből csonttörés lesz, vagy nah, most fogom az autót leamortizálni, és az drága lesz. Nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy egy szerencsétlent el fog csapni. Maximum akkor, mikor látta, ha látta, hogy az autó kérlelhetetlenül a kerékpáros felé megy.
Az ő magabiztossága miben különbözik a történetemben szereplő kerékpárosétól? Ha az elégséges, hogy dehát a kerékpárosunk mai napig nem került be a hírekbe, akkor nem hiszem, hogy az autóst el kellene marasztalni.
Tanultam kockázatkezelést. Kiszámoljuk egy esemény bekövetkezési valószínűségét és azt megszorozzuk a kárértékkel. Az így kapott szám alapján hozunk döntést a kockázat kezeléséről. Ha valami ritkán következik be és ha be is következik, nincs nagy kár, akkor nem foglalkozunk vele, ha viszont, gyakran bekövetkezik, még ha alacsony a kárérték, akkor foglalkozunk vele. Vagy a másik véglet, ha a kárérték nagy, akkor még ha az esemény valószínűsége csekély, akkor is foglalkozunk vele. Ezt picit árnyalja a kockázat kezelésének a költsége. Nyilván, ha a kockázat kezelés többe kerül, mint amit kockáztatok, akkor nem védekezek ellene, vagy biztosítást kötök. (Az is egyfajta kockázatkezelés. ) De ha mondjuk a kockázat kezelésének az a módja, hogy leszállok a kerékpárról, mialatt telefonon beszélek, akkor a kockázat kezelés költsége közel nulla, a kockázat meg. Nos igen, kinek mennyit ér meg az élete, a válla. Ki szeretne hónapokra kiesni a munka és a szórakozás monotonitásából? Mert ha a vállad eltört, esetleg kificamodott, te nem akarsz majd sehová se menni. Csak nézed a naptárat, hogy mire jön a tél, végre újra tudsz mozogni, és nem fáraszt a mozgás.
Igen, szerintem az a kerékpáros egy idióta volt, aki nem gondolt bele, hogy a dolgok nagyon gyorsan fordulnak rosszra. Nem beszélt olyanokkal, akikkel már történt baleset. Balesetek ritkán történnek úgy, hogy te azt szándékosan kiprovokálod, hogy akarok egy balesetet. Visszagondolva mindig banálisnak hangzanak. Olyannak, amit vagy nem értesz, hogy is történt meg, vagy könnyedén lehetett volna kezelni. Én mondjuk úgy törtem el az egyik csuklóm, és a másikat kificamítottam, hogy a gördeszkám már gyök kettővel ment és úgy voltam vele, már nagyon meg kellene lökni. De a gördeszka egyik csavarja fennakadt a közel sima aszfalton, én meg hatalmas lendülettel csapódtam előre. De a gyógytornán is volt olyan, aki úgy került oda, hogy a kerékpárja fennakadt a villamossínen, ő meg előre esett.
Ha már csuklótörésem. Ma nyitottál már ajtót kilinccsel? Könnyű volt? Viccesen hangzik, de ha gond van a csuklóddal, válladdal, akkor az a mozdulat mission impossibile. Ha férfi vagy, akkor a főhőst elővadászni az alsónadrágból, mialatt ellentartasz a guminak az is egyfajta kihívás, amit nem biztos, hogy meg akarsz élni. Elvégre mégis csak jobb azzal hencegni, hogy Szkanderben legyőztem a Bélát, mintsem már elő tudom venni a lompost. Remélem ezeket csak akkor tudod meg, mikor már nagyon-nagyon öreg leszel, és az izmaid kezdenek elsorvadni. De hidd el nekem, az egészséged, csontjaid megérik azt, hogy törődsz velük, feleslegesen minek kockázatot bevállalni?
A magyar egészségügy olyan amilyen. ha kerékpáros vagy és esel, akkor szerencsés vagy, ha nem törik a vállad. (Azt mesélték, hogy kerékpáros esésnél általában ez történik.) Az agyrázkódás meg, nos ha tényleg mázlid van, akkor tényleg egy jó alvás helyre rak, ha nem, akkor több hét ágynyugalom. Itt van, aki azt tanácsolja, hogy az elején WC-re se menj ki, van kacsa! Ilyen komolyan kell venni, mert maradandó emléked lehet az esésből!
CT-t általában csinálnak, hogy kizárják a legrosszabbat, a CT minősége olyan amilyen, a gép remélhetőleg nem öreg, de egy normál röntgennek a több százszoros dózisát fogod kapni. MR meg ilyenek, ha-ha, persze, ki szarja a pénzt?.
Ha később lesz gond, akkor szerinted mi a helyzet a neurologussal? Igen, eltaláltad, időpontot tudsz kérni hónapok múlvára. De hát ott a magán. Ha magán egészégügyi biztosításod van, akkor nézz utána, hogy balesetre is vonatkozik-e. Persze hazudhatsz, hogy reggel úgy ébredtél, hogy fáj a fejed, de a TB nyilvántartásához ők is hozzáférnek, ha van kórházi papírod, akkor az eseményt ők is látják, innen pedig csak egy kérdés, hogy a cég mennyire profitorientált és az orvos segít vagy elhajt? Hippokratész segít, de mindig nem lehet bízni az öregben.
Mit akarok az egésszel mondani?
Pór hónapja egy szerencsétlen kerékpáros, csak rosszkor volt rossz helyen, és ez az életébe került. A kerékpáros, tényleg az utcai tápláléklánc alján van, ráadásul alig visel védőfelszerelést. A kerékpáros sisak is csak akkor kötelező, ha lakott területen kívül 40km/h felett megyünk. (Azaz nagyjából soha.) Egy filmből szeretnék idézni:
- Sisak és könyökvédő!
- De apu csak az udvaron görkorizunk!
- Miért, a mi betonunk puhább?
És tényleg? Mikor egy kerékpáros esik, akkor puhább lesz az aszfalt vagy a kocsi?
Motorosok is ugyanúgy ki vannak szolgáltatva, viszont nekik ott a kötelező bukósisak, és mivel nem a lába hajtásából megy előre, ha van rá pénze, akkor lesz gerinc, váll, térdvédője. Eleve tetőtől talpig motoros bőrszerkót fog viselni, hogyha esik, és csúszik, akkor ne a saját bőre váljon le, hanem a ruházata kopjon. Igen, motoros simán mehet M7-esen a belső sávban 130-al, míg a kerékpárostól a 40km/óra is szép teljesítmény. Jó lenne látni egy statisztikát, hogy kerékpárosokkal és motorosokkal milyen sebesség mellett milyen balesetek történnek. Biztosra veszem, hogy a motorosokkal is sok baleset alacsony sebesség mellett történik, és akkor is megvédi az életüket! Illetve mondom, nagyon nem mindegy, hogy utána az elkövetkező hónapokat hogy töltöd: kerékpározással, vagy lábadozással.
Nem hiszem, hogy a kerékpárosoknak nehéz védőfelszerelést kellene viselniük, és motoros felszerelést mindegyikükre. Ez életképtelen. Viszont akkor tudatosítaniuk kell, hogy nincs semmi a bőrük, és az olyan egészségre káros dolgok közt, mint az aszfalt, vagy a kocsi szélvédője.
Tehát fokozottan kell magukra és a társaikra vigyázni. Aki ezt nem képes belátni, az ugyanúgy alkalmatlan a kerékpározásra, mint az Árpádhídi autós, az autóvezetésre. A kettőjük közt az a különbség, hogy 30 milliós autó helyett egy 300 ezer forintos kerékpárral, csak önmagára és a gyalogosokra veszélyes. Itt tegyük hozzá, hogy az autók biztonsági felszerelései nagyon sokat fejlődtek. Aki ma karambolozik, sokkal jobban bízhat a túlélésben. Ezzel szemben a kerékpárok?

Számomra az egyik legérdekesebb pszichológiai kísérlet a Milgram volt. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Milgram-k%C3%ADs%C3%A9rlet) Röviden: Az emberek 2/3-a könnyedén rávehető arra, hogy megölje a másikat. Ehhez nem is kell különösebb dolgot csinálni, egyszerűen csak emlékeztetni kell rá, hogy ugyanazt kell csinálnia, mint eddig, jó egy picit nagyobb léptékben. Nem gond, ha nem csinálja, csak akkor nincs lóvé, illetve úgy is van egy kutatásvezető, aki vállalja a felelőséget. Állítólag azért kezdtek bele, mert kíváncsiak voltak, hogy a jólnevelt németekből hogy lett fanatikus hóhér. A kísérlet röviden annyi volt, hogy az illetőnek azt mondták, hogy egy memóriakísérletben vesz részt, és azt vizsgálják, hogy az áramütés milyen hatással van a memóriára. Ha a válaszadó rossz választ ad, akkor minden egyes alkalommal +50V-al magasabb áramütést kell neki adni. Így lehetett eljutni a halálos 450V-hoz. Persze a túloldalt egy beépített ember volt, aki szépen el is játszotta, hogy megrázták, és fáj neki, hogy szúr a szíve stb.
Mikor a kísérlet várható eredményéről megkérdezték a többi pszichológust, azok 10% alá, azt hiszem 1-2%-ra tették azoknak az arányát, akik elmennek a halálos áramütésig.
Több variációt csináltak, volt olyan, mikor egy másik beépített személy megkérdőjelezte a parancskiadót, ebben az esetben sokkal többen tagadták meg a halálos áramütés kiadását.
Sokáig az volt érdekes benne, hogy hú az emberek 2/3-a megölné a másikat. Milyen érdekes kísérlet. De aztán rádöbbentem, hogy nem a Milgramban nem ez a döbbentő. A döbbentő az, hogy ez észrevétlenül ott van a mindennapokban. Kísérletről bebizonyították, ha valaki megkérdőjelezi a parancsot, vagy ha ismered, akkor te nem fogsz halálos áramütést adni. De más szituációban is felismerjük ezt?
Kísérletben a más megölését választották, mondván, hogy emberileg ez az egyik legelitélendőbb dolog. De mi van, ha valaki önmagát öli meg? Na nem az öngyilkosságra gondolok, hanem mikor nyelsz egyet, s azt mondod oké, ez még belefér. Mikor önmagad nézete ellen cselekszel. Beugrik, hogy ez is lehet Milgram?
Mikor a gyereknek plusz egy óra magánórát szervezel egy napra, mert az előző kettő is még belefért az idejébe, és jó lesz neki.
Vagy mikor azt mondják, hogy a cég terjeszkedése fontos, és eddig is terjeszkedtek, mi a baj vele, hogy a célközönségbe most már az afrikai 3 éves gyerek is benne van, hogy el lehessen érni a 6,7 milliárd felhasználót?
A tanulság az, ha tudjuk, hogy így működünk, és felismerjük, hogy jé, már harmadszor emelem egy kérdésben a tétet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a Milgram csapdájába estünk. Fel kellene tenni a kérdést, hogyha az elején kérik ezt tőlünk, akkor ugyanúgy megtettük volna-e? Kapásból mondtuk-e volna, hogy elég az a napi 5 óra alvás 8 helyett, vagy az 5:30-ból lecsípni még egy fél órát egy sorozat kedvéért belefér?
A Milgram minden nap szedi áldozatait. Valószínűleg nálad is.

Mi lett volna ha?
Életünk döntéseink sorozata. Mi lett volna, ha 10 éve másként döntünk? Naponta 35 000 döntést hozunk. Boldogabb lehetne-e az életünk? Lehet-e maximalizálni az öröm szintet?
Ha pedig már maximalizálás, akkor operációkutatás, útvonal keresés.
Az életünket felfoghatjuk egy döntési fának. Kiindulunk a törzsből, és minden egyes döntés, egy-egy elágazás az ágak mentén, míg elérjük a levelek szélét, magát a halált.
Az életünk maga az útvonal ahogy eljutunk a törzsből az egyik levélhez.
Nem fogok semmi újdonságot mondani, a párhuzam és az abból leszűrhető tapasztalat a lényeg.
Hogy a kezdetekkor még bármelyik levélhez eljuthattunk volna, de ahogy haladunk az ágakon úgy szűkítjük magunkat a fán belül.
Fel lehet tenni a kérdést, hogy a fán belül hol vannak a legszebb almák, de tudnunk kell, hogy életünk során nem tudjuk begyűjteni a legszebbeket, mert lehet, hogy a legszebb az keleti ágon van, a második legszebb meg a nyugatin. Az útvonal megszabás meg szigorú: A törzsből csakis folyamatosan haladhatsz a levelek felé, nincs ugrálás.
Bármennyire is próbáljuk belátni döntéseink következményét, ez mégis csak hozzávetőleges lehet. Vagy még se? Bár döntéseink a lehetőségek, és más emberek interakciójának függvénye, azért életre szóló nagy döntéseket hosszú távra szólókat tudunk hozni: Karrier, lemondani a cigarettáról, futás, napi egy óra önmagunkért. Cél elérése bármi és itt tényleg bármi áron, ki-ki vérmérséklete szerint.
Napi 35e döntés, az évi 12 millió 78 év alatt eléri az 1 milliárdot. Brute force módszerrel nem lehet megtalálni a legjobb útvonalat. Ha csak napi egy lényeges döntésre korlátozzuk a modellt, akkor is 28470 döntés 78 éves korunkra. Több variáció, mint proton a világegyetemben. Szóval csakis lokális maximumot tudunk keresni az útvonal bejárásakor.
Szóval mi lett volna ha? Nem tudhatjuk. 2^28471-1 variációnál azt mondani, hogy legalább ebbe az egybe nem jutok el, hát nah. Kizártuk, a lehetőségek 0,000000…sok null, egész pontosan 8569…. 0001%-át. Remek.
Jó, az életben kevesebb nagy döntést hozunk, de akkor is. A fa nem megismerhető. Az optimalizációnál is gondot jelent, hogy az algoritmus képes belesüppedni egy lokális optimumba, mert ahhoz, hogy ezt a környéket elhagyja, ahhoz nagyobb küszöbértéket kellett volna az optimalizációnál beállítani, és lehet az, hogy a következő völgy mögött ott az elérhető maximum, de a völgy túl mély, az algoritmus nem fogja egyiket se legyőzni.
Milyen megoldások létezhetnek?
Egyik a sakk. Na ne sakkozzunk, hanem vegyük át a sakkmesterek/számítógép stratégiáját. Lehetetlen megmondani, hogy adott állásból milyen lehetőségek mentén milyen lépéssorozattal lehet nyerni. De azt meg lehet mondani, hogy az aktuális felállás melyik már lejátszott sakkpartira hasonlít, és ott mi volt a győzelemhez vezető lépéssorozat. Az életben ez a példaképek élete. Nagybácsi, aki elment Amerikába megvalósítani az álmait, és bejött neki. De minden életvezetési tanácsadó, példa, könyv, film, történet ide sorolható.
Hozzunk hosszútávú döntéseket. Bár megjegyzendő, hogy az életben talán a legfontosabb dolgok nem tudatos döntés eredményei: Ki döntött úgy, hogy most lemegy megoldani egy számítógépes problémát, hogy megtalálja élete párját? Vagy kerékpározik egyet, hogy eltörje a kezét? Esetleg, hogy ma hagyja, hogy egy részeg elüsse? Bár utólag visszatekintve vannak nagy döntések, ezek akkor nem tűntek annak, csak egynek a 35000 közül.
Tudatosabban tervezzük az életünket.
A legfontosabb amit mondhatok, hogy gondold végig, hogy milyen elv mentén szeretnéd bejárni életed döntési fáját? Fogadd el, hogy ez egy optimalizálási kérdés. Tegyél érte, hogy hatékonyabb legyen az útkeresés.

Reméljük, hogy az IoT, az AI, az új ipari forradalom, bár munkahelyeket szüntet meg, milliókat emel fel a szegénységből eljut majd a világ arra, hogy lesz alanyi jogon járó jövedelem.
Talán utópisztikusan el is lehet képzelni az Orvilleből való álmot, hogy a jövőben az emberek nem pénzért, lakásért, élelemért dolgoznak, mert ez mindenkinek jár, hanem a dicsőségért és megbecsülésért.
De azért vannak sötét árnyak. Diktátorok kézikönyvét nem tudom ki olvasta, ha nem, ajánlom ezt a 20 perces videót, ami bemutatja a lényeget. Röviden demokráciában azért van jólét, mert a vezetők és a köznép érdeke azonos: A köznép akkor fizet sok adót, ha egészséges és magasan kvalifikált munkaerő. De ha a termeléshez nem kell magasan kvalifikált helyi munkaerő, mert egy bányában a „hülye” is tud dolgozni, vagy az a kevés külföldi munkás, akkor jön a diktatúra és az emberek jogai, egészége, oktatási rendszer egyből csorbát szenved.
Persze erre lehet azt mondani, hogy de hát a nyugati demokráciák erősek, kibírják. Akkor jön a Fogoly dilemma: Ha ugyanazon a gépsoron gyártott ruha a demokráciában azért kerül kétszer annyiba, mert egy egység az előállítás, még egy egység a nép alanyi jogon járó fizetése, akkor az ott gyártott ruha kétszer annyiba fog kerülni, és valahogy senki se akarja megvenni. Persze lehet védővámot kivetni a diktatúrából származó ruhákra, de biztos lesz olyan termék, amit a diktatúrában állítanak elő, és szükség lesz rá a demokráciában, illetve fordítva. (Azért tekintem fogoly dilemmának, mert a világon nem lehet egységesen összehangolni a termékek árát, hogy mindenhol ugyanúgy tartsák be ugyanazokat a környezetvédelmi előírásokat, mindenhol ugyanannyi legyen az adó, alanyi jogon járó jövedelem, szóval tipikusan az az eset, mikor a két fogoly nem tudja megbeszélni, hogy mi legyen a stratégia.)
Ti mit gondoltok? Vajon leépülnek majd a demokráciák, az emberi jogok, ha már kevésbé lesz szükség az emberek tömegére?

A szándékos vakság egy olyan dolog, ami szerencsére minket nem érint, csak a többieket. Elvégre mi intelligens, okos értelmes emberek vagyunk, akik a tényeket észlelik, értékelik, és nem fogják figyelmen kívül hagyni, csak azért, mert nem illeszkedik a világképünkbe. Elvégre attól fejlődünk.
Mások hol rontják el? Remek szakirodalma van, tudom ajánlani Pál Feri előadásait, mind youtubeon, mind írásos formában elérhető.
https://www.youtube.com/watch?v=ZuU8lNtUtEc
https://www.palferi.hu/hanganyagok/2017-2018/
Posztomat - ahogy az eddigieket is - gondolatébresztőnek szánom, úgyhogy nem lesz olyan részletes, nem is vagyok képzett lelkiterapeuta.
Ami a Pál Feris előadásban megfogott, az Alice Stewart esete. Ő volt az, aki felismerte, hogy a várandós anyukákat nem kellene megröntgenezni, mert az súlyos következményekkel van a kisbabákra. Értsd statisztikaijáig kimutatta, hogy a gyerekeknél összefüggés van a rák és a magzatkori röntgenezés közt. E miatt hetente halt meg egy kisgyerek a nyugati kultúrában. De az álláspont az volt, hogy ó az orvosok nem hibázhatnak ekkorát, biztos azért halnak meg, mert a környezet, szegénység stb. Kit izgat, hogy a gazdagabbak közt is előfordul ilyen haláleset, érdektelen. Kezdetben a röntgent nem tekintették veszélyesnek. Ezért volt az, hogy kezdetekben a röntgent használták cipővásárláskor is! Nem érzed, hogy az új cipő nyomja-e a lábad? Semmi gond, készítünk egy röntgenképet, és azon látszik, hogy hogy illeszkedik a cipő a lábadra. Ilyen készülékeket a 60-as évekig használtak Amerikában!
Szóval ilyen ellenszél mellett, mit tippeltek, hogy mennyi idő volt elfogadtatni az orvostársadalommal, hogy nem kéne csak úgy röntgenezni? Mind ezt úgy, hogy Alice Stewart ahol lehetett harcolt ellene. Nos a válasz 25 év. Borzasztó nem? Ilyen hatalma van a szándékos vakságnak.
Nem véletlen, hogy a szándékos vakságnak az alábbi öt jellemzője van:
- Közkeletűen elfogadott hiedelem
- A hiedelmekhez elfogadott érzelmek kapcsolódnak.
- Szembe megy az önmagamról alkotott képpel
- Az adatok nyilvánosak.
- Az igazság ismerete a változáshoz nem elég.

Hallottátok már a mondást, hogy az a rossz a fogyasztói társadalom javítás helyett vegyél egy újat hozzáállásában, hogy azt neveli bele az emberekbe, hogy javítás helyett mindig újjal pótolják a hibásat. Hogy ez szépen áttevődik az emberi kapcsolatokra is. Ha gond van vele, akkor nem megbeszéljük, megjavítsuk, hanem cseréljük. Ami jobb esetben is csak 50% esélyt ad a javulásra, mert, ha a hiba bennünk van, akkor az újra és újra elő fog jönni.
Plusz lehet, hogy egy új TV-t venni olcsóbb, mint megjavítani, de egy barátot, párt lelki társat már nem akaszt le olyan könnyen az ember. Egy szülőtársat meg nem is lehet lecserélni, lehet külön élni, de a gyerek örökre összeköt.
Az agy sémákban gondolkodik. Nagyon előnyös, nagyon adaptív, de vannak hátrányai. Az egyik, hogy szereti mindenhol alkalmazni. Ismerős a mondás, hogy egy kalapácsnak minden beverésre váró szög?
Ha a telefonnál bevált a csere és még jobb is lett, a TV-nél miért ne lenne jó? Rádiónál? Kocsinál? Munkahelynél? Barátoknál? Társnál? Oké, van egy határ, hisz aki minden megsóz, az édes sütit nem fogja pluszban megsózni. Bár kivétel van: sóskaramell? Valamint ma már szintén nem divat 40 évet lehúzni ugyanannál a cégnél, de a három év is hihetetlenül sok idő.
Ha szolgáltatást veszünk igénybe, akkor nem kell birtokolni, vigyázni rá, törődni vele, odafigyelni, hogy tartósan meglegyen. Ha igényeink változnak, akkor csettintésre lehet szolgáltatást igénybe venni. Ha nem kell, felfüggesztjük, alkalmanként használjuk. Miért is lenne ezzel baj? Emlékszik még valaki arra, mikor gyerekkorában háziállatot kapott, azzal a feltétellel, hogy akkor vigyáznia is kell rá? Nem csak kell egy kutya, hanem, akkor etetned kell, sétáltatni stb. Megtanított arra, hogy felelősséggel tartozunk a másik iránt. Szolgáltatásnál nincs ilyen. Jó, ha a bérelt autót koszosan adjuk vissza, akkor a „mocskok” ránk terhelik a tisztítás költségét, de ennyi. Míg, ha mienk az autó, akkor beszálláskor a sarat lerázzuk a cipőnkről, figyelünk a kárpitra, hogy ne szakadjon ki, időnként kiporszívózzuk, lemossuk, örülünk neki és büszkék vagyunk rá, ha szép, ha működik, ha gyors. Hogy az a mienk. Arra mennyire tudok büszke lenni, hogy egy napra kibéreltem egy drága tiszta autót? A birtoklása viszont egyrészt megtanít a törődésre, tiszteletre, kitartásra, és növeli az önbecsülésünket.
Hallotta már valaki azt, hogy a bérautónak lelke van? A sajátnak?
Saját kocsi tükrözhet minket. Légfrissítő: Bólogató kutya és kitudja még mikkel tudjuk a saját képünkre formálni. Béreltetnél arra a fél napra fogjuk vinni a bólogató kutyát? Melyikhez fogunk ragaszkodni?
Mindig bosszús lettem, ha azt láttam, hogy egy CD/DVD lemezt fordítva tesznek le, hagy karistolódon. Egy tárgyra vigyázunk. Nem csak azért mert díszdobozban van, hanem, mert számunkra értéket képvisel. Egy Netflix milyen értéket tud képviselni? Mármint ja, rajta keresztül jutok hozzá a kedvenc filmjeimhez, de mivel virtuális, és ugyanúgy megtehetem ezt egy tucat steaming szolgáltatón keresztül, milyen értéke van a netflixes jelszavamnak? DVD lemeznél is van másik, meg van streaming, de az ott kézzelfogható. Azt kaphattam valakitől. Egy streaminget is, de ki gondol nosztalgiával egy utalványra?
Félek attól, ha rászokunk a szolgáltatásokra, akkor elfelejtjük értékelni a dolgokat. Személyeket.
Ha a javítás helyett vegyél újat eredménye a válás és a partner válogatás, akkor mi lesz a szolgálatásnak? Már tudjuk. Hisz mit csinálunk akkor, ha fizikai igényeink vannak, de érzelmileg nem akarunk kötődni? Régen ősi mesterség volt, de ma új életstílus.