Hirdetés
Közvélemény kutatás: oldallappal, vagy oldallap nélkül?
Közeledik a május, és úgy mint tavaly, idén is szeretnék csinálni egy iylen számítógép kiállítást Ehhez lényegében már tavaly óta, miután vége lett a kiállítás, közvetlen utána, folyamatosan készülök a következőre nagyjából meg vannak a gépek/laptopok amiket szeretnék nektek bemutatni, és úgy tervezem, idén közel kétszer annyi gép lesz kiállítva, mint tavaly.. na de most nem ez a lényeg.. hanem most ebben a szent pillanatba ugrott be!
Az asztali gépeket szerintetek hogy állítsam ki? úgy hogy a gépházakon rajta vannak az oldallapjaik, vagy pedig oldallap nélkül, hogy nem csak kipróbálni lehessen a gépet, és a korhű kasztnit megcsodálni, hanem bele is lehessen látni a gépházakba?
Csak hogy el tudjátok képzelni itt egy példa:
Korhű gépház szépen összepattintva:
Előkerült a régi telefonom (igaz kint telelt)
Egész télen kerestük a régi telefonomat, hogy majd a gyereknek jó lenne...
Aztán a hétvégén meglett...
kint a kertben:
Igaz nem 100%-os, de egy szétszedés és kipucolás után használható... igaz foltos a kijelző, és nem működik a mikrofon, de ezeket leszámítva jó, lehet rajta játszani meg hangouts-on csevegni, kel lennél több egy 8 évesnek?
Jelenleg így áll a suzuki
mostmár van 1,5 éve mikor kipattant a fejemből hogy kicsit jobbá kéne tenni hőn szeretett családi autónkat
Persze az egészben az volt a legjobb, hogy egyáltalán nem értettem, és igaziból most sem nagyon értek az autókhoz. Jó, mostmár el jutottam oda, hogy egyedül fel tudom nyitni a motorháztetőt, sőt még szélvédő mosót is után tudom tölteni.. azért ez már valami nem?
Jó hát én úgy vagyok vele, hogy nincs is ezzel semmi gond.. valaki az autókhoz ért, én viszont batch számból megmondom, hogy mennyi tartalék van egy-egy S939/AM2-es prociban
ettől függetlenül vágytam arra, hogy ha már nem lesz lecserélve az autónk, ha van rá mód, legyen kényelmesebb, jobb szebb meg amit csak lehet, persze lehetőleg fillérekből megoldva, mert kis pénzű ember vagyok.
Medion X7813: A fapados gémer
Ismerkedés a géppel
Nemrégiben hozzájutottam egy Medion X7813-as laptophoz, ezt a gépet szeretném nektek bemutatni!
Persze, még mielőtt belecsapnánk a közepébe, azért most is írnék a gépről pár sort!
A Medion X7813-as az MSI GT780DXR gépével szinte teljesen megegyezik, a különbség a gépház színvilágában, és a billentyűzetvilágítás hiányában lelhető fel.
A gép házán elsőre is feltűnik, hogy szálcsiszolt, ám míg többnyire az alumíniumházas laptopok kapnak szálcsiszolt borítást, itt ebben az esetben műanyag házról beszélhetünk, ami szerintem kritikán aluli, egy ilyen kaliberű gépnél. Bár ezt, ha nagyon akarjuk, előnynek is vehetjük, hiszen legalább a gép súlya nem éri el a 4kg-ot, mindössze csak 3,9kg-os. Ha azt vesszük, hogy 17,3 colos a laptop, ez nem mondható soknak.
30 éves lettem
Biza... Egy ideje emésztgetem, hogy mostmár nem 2-essel kezdődik az éveim száma...
Nehezen élem meg, megmondom őszintén... Persze majd mindjárt jöttök, idősem fórumtagjaim, azt majd itt mondjátok, hogy "ejj ha mégegyszer 30 lehetnék" stb... de akkor is. Félreértés ne essék, nem érzem magam öreg(ebb)nek, sőőőt, igaziból pont most érzem úgy, hogy mindenre képes vagyok, iszonyatosan erősnek érzem magam, olyan vagyok mint a vasgyúró, de egyelőre ettől még szoknom kell a tripla X-et
NA de ne szomorkodjunk eme jeles napon! Inkább boldogan gondolok vissza, milyen jó is volt, mikor pl a 24. zületésnapomat post-oltam ki itt a Logouton. Hihhetetlen, hogy repül az idő
Szerintetek kibontsam? 3D KIT
Már javában készülök, igaziból, mióta az előző, és egyben az első kiállításom-on túl voltam, azóta készülődök a következő kiállításra, ahol sokkal, de sokkal több mindent szeretnék nektek, illetve a kedves látogatóknak bemutatni...
Tervben olt az Nvidia 3D-s megoldásának is a bemutatása, amit így is, úgyis be fogok amúgy mutatni... arra gondoltam, hogy egy ilyesmit (is) demózok nektek:
Viszont ez egy teljesen bontatlan készlet... kicsit sajnálnám így első körre
Felrobban a számítógépem?!
Ha az Nvidia TNT családba tartozó Hercules DynamiteVGA kártyámhoz felrakom a Detonator illesztőprogramot, úgy, hogy a konfigban a CPU C4 steppinges?!
Hirdetés




- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- CPU léghűtés kibeszélő
- Google Pixel 7a - venni vagy nem venni?
- Autóhifi
- SSD kibeszélő
- Milyen légkondit a lakásba?
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl
- További aktív témák...