Előző post: [link]

Az első nyaramat követő télen meg is lett az első 3D-helim. Nem mertem nagyot álmodni, de nem is volt nagy baj belőle. Sok-sok szimulátorozás után jutottam végülis arra az elhatározásra, hogy egy MCPX-klónt veszek, a Wl-toys V922-modelljét. Talán az első 5-10 ember között voltam, akinek volt magyar honban, hiszen még a forum.rcmodell.hu-s témát is én nyitottam. Az elején áldásos volt a szimulátoros tapasztalat megléte, hiszen sikerült óvatos körözésekkel szokni a gépet gyakorlatilag koccanások nélkül, majdnem egészen 10 startig. Utána viszont - hát, jól jött volna még némi szimulátoros gyakorlat.

Ahhoz, hogy kicsit jobban képbe kerüljek a konkrét időpontokkal, felütöttem a régi blogomat. Jó és rossz volt egyszerre olvasni :) Sok bullshit született ott, eléggé rossz stílusban, de élmény volt visszatekinteni. Kicsit olyan, mintha az öt évvel fiatalabb Én tőlem kérne tanácsot.

Egy bizonyos elmélet szerint az emberek elismerik, hogy változtak, de azt nem tartják valószínűnek, hogy változni fognak. Egy Michael Stevens féle Vsauce előadásban volt szó róla, ott konkrét forrás is volt. Instabil voltam, nem állítom, hogy most nincs így. Sokat érzéketlenedtem, ami jót tett. Vagy csak tapasztaltam eleget ahhoz, hogy észrevegyem, hogy bizonyos problémák megoldják magukat. Nagyjából azzal is ért véget az a blogom, hogy elfogyott a nyavalyognivalóm, és az élet úgy ragadott magával, hogy időm sem volt eszmélni. Rengeteg klassz dolog ért, és történt velem ahhoz, hogy értékelni tudjam az élet szép oldalát, képes legyek megállva elmerengni és időt szakítani a világ csodálatára. A kevésbé finom dolgokat talán jobban tűröm, és egyszerre lettem bátrabb, és óvatosabb is: bele merek vágni az élet élvezetébe, modellt és motorkerékpárt, és digitális zongorát venni a megkeresett pénzemből, illetve asztali gépet építeni megfelelő utánaolvasás után. Problémamegoldásba nagyobb vehemenciával vetem magam. Viszont a repülés terén jóval óvatosabbá váltam. Egy-két kellemetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy a műszaki hibákat és a váratlan körülményeket megtanuljam annyira tisztelni, hogy jóval biztonságosabban vezessek helikoptert és drónt, akár egy forgalmasabb terület közelében. Természetesen itt nem azt kell elképzelni, hogy egy méregdrága és amúgy életveszélyes műrepülő quadrokopterrel nyírom a füvet a Siófoki főtéren, hanem hogy ha valami félresikerül, akkor a reklám céllal éppen bemutatott szerkezet a bozótba esik, esetleg az étterem tetejére, de semmiképp sem oda, ahol emberek, adott esetben kisgyerekek mászkálnak, vagy szaladgálnak. Az agresszívebb tépkedést pedig meghagyom a vasútállomás előtti nagy, füves parkba. Ott a hely bőven elegendő az ilyesmihez, persze nem az 500-as méretű T-rexeket (2013-as Darwin díj győztese egy ilyennel skalpolta meg magát) csapkodni.

Az Off topic intermezzo után vissza a témához: A V922 megvolt egy jó darabig, majd eladtam. Senkinek nem voltak magyarországon cuccai hozzá, külföldről meg egy hónapig jött minden. Amikor megszereltem, és ismét elromlott egyetlen felszállás alatt, na akkor telt be a pohár. Egyszerűen nem kértem belőle többet. Nem volt rá alkatrész és pénzbázisom fenntartani. És sehogy sem bírtam rávenni, hogy elég ereje legyen. Olyan volt, mint egy süllyedő hajó fenekén a lyukakat kézzel befogni: állok egy lyukon az egyik lábammal, mégegyen a másikkal, a kezeimmel még kettőt lefogva, és akkor hirtelen pofánfröcsköl egy újabb. Csőstül jött a baj.

A második nyárra már volt a bolt kínálatában V911, F645, T640C. Egyszerű, de nagyszerű helikopterek. Állandóan mentünk velük a téren, és hátul, fittyet hányva a szélre. Igen, ezekkel már lehetett: egy nagyságrenddel jobban bírták a szelet az egyrotoros modellek, mint a koaxok. Egyszerűen élmény volt velük a repülés, egy-két felszállást leszámítva.

Az egyik ilyen felszállás a következő manőverrel ért véget. Egy F646-ost vittem ki repülni, és szokni direkt hátra, ahol semmi és senki nem volt, csak egy pár ült egy padon tök messze. Felemeltem a gépsárkányt, majd a körözés, nyolcasozást megunva elkezdtem hátrafelé csinálni a köröket és nyolcasokat. Az egyik ilyen fordulónál a gép túlborult, és elvesztettem felette a kontrollt. Ferdén, bedőlve rohamosan süllyedni kezdett, és a padon ülő pár felé vette az irányt. Egyből becsokiztam, a csaj feje felett 10 centivel száguldott el az irányíthatatlan, forgó, száguldó vas. Akkumulátorostul mintegy 240g tömeggel rendet ugyan nem tett volna, de a hölgy biztosan nem köszönte volna meg a még lendületben lévő rotorlapátokat. Aznap megfogadtam, hogy csak ismert géppel csinálok csak ismert dolgokat, ha Attilánál repülök, és sokkal óvatosabb leszek.

Ez az óvatosság meg is tette a hatását, ugyanis a rengeteg repülésből nem származott eddig semmi baleset, a nagy forgalom ellenére. Egyszer valakinek - teljesen szelíden - a fejére tettem egy t655-öt (ordenáré koaxhelikopter, hatalmas) de egészen finoman, azt hitte, hogy direkt csináltam, mert még meg is állt a kalapján. Hát nem, motorhiba volt :)

Az előző három gépből a V911-et nem részletezném különösebben, legyen elég, hogy az előző posztomban tárgyalt Tracer 90-el nagyjából megegyező gép annyira, hogy rengeteg alkatrész csereszabatos is volt az első szériás 911-eken.

Az MJX F645-ös helikoptere viszont annál érdekesebb volt. Bőven lepipálta méretben a Walkera 200-as szériát és igazából még a T-rex 250-nél is nagyobb valamivel. Egyszerű, négy csatornás egy rotoros helikopter, ami gyakorlatilag egy felpumpált V911. A törésállósága is hasonló volt, nem lehetett egy lapon említeni a korabeli Walkerákkal, amik addig egyeduralmat élveztek. A rádiók is egész okés hatótávolsággal működtek, egyedül a nagyon olcsó fogás zavar a cég rádióiban a mai napig. Arról nem is beszélve, hogy ez a rádió tört össze a legkönnyebben. Tudom, nem szabadna szempontnak lennie, hiszen a helikopter repül, így annak illene leesnie. De sajnos miután egyre több vásárló kezdett el csupaszon távirányítót keresni, el kellett kezdenünk megoldást keresni a problémára.

A probléma végülis magát oldotta meg, ugyanis három holland nagy élvezettel a gép határainak feszegetése közben elhagyták a helikoptereiket. Összesen kettőt. A következőket másnap valamivel olcsóbban távirányító nélkül vitték, így a két gép távirányítójából négy darab behozott törött távot is meg bírtunk szerelni. Később annyi elhagyott helikopter lett - illetve a sajátunkat is elbontottuk egy hosszabb alkatrész-krízis során -, hogy a távirányító-gondok gyakorlatilag megszűntek.

A nyár fő slágere tehát az egyrotoros helikopter volt, amit már mindenki használhatott kint anélkül, hogy a tökéletes szélcsendre várna. A napjaim lassan elfogytak, és a nyár végén egy újabb V922-vel lettem gazdagabb. Majd most tarolunk vele, és megtanulunk igazán jól repülni - gondoltam.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A repülés pontosan ugyanúgy ment, mint amikor abbahagytam, csak a friss gép friss ereje dobott rengeteget a harci kedvemen. Anélkül, hogy a modell ereje elfogyott volna, képes voltam egy percet megközelítő fejjel lefelé repkedésre. Nem komoly 3D manőverek, csak némi fejjel lefelé repkedés. Még nyolcasok, vagy körök sem mentek, hiszen mindezekre szimulátort kellett volna használnom, hogy megtanuljam. Az alkatrészek persze fogytak, a gép ismét elgyengült, majd az ismét kritikán aluli minőségű főváz-elemek beszerelését követően a kedvem ismét elhagyott. A modell a polcra került, és várta a feltámadást. Én pedig a következő nyarat.