Ez az utolsó nyaram a "cégnél". A cég az Alamodell siófoki játék és modellüzletet takarja. Igazából azt terveztem, hogy megírom az aktuális épülő-szépülő modelljeimet, és a jó-rossz tapasztalataimat a rendelt illetve vásárolt termékekkel. A poszt azonban szerintem sokkal többet érdemel. Kérlek, ne értsétek félre, nem reklámnak szánom, csupán visszatekintésnek. Jól esik csokorba szedni a történéseket, és végigmazsolázni, hogy hogy is zajlott ez az egész. Talán a téma és a stílus következményeképp felismeri valaki, hogy már írtam a témában, évekkel ezelőtt. Nos, azt a loginomat teljesen elhagytam egy email fiók hijack miatt. Erre már jobban fogok vigyázni :)

16 éves voltam, amikor először bementem Attilához. Nem tudtam, hogy működik egy R/C helikopter, és akkor szinte még semmi nem volt belépőszinten, csak a koaxiális helikopterek. Semmit nem tudtam a kereskedelemről, a vállalkozások működéséről, meg úgy a világról általában. Ott kezdtem el kamatoztatni már az első nap, ami az iskolai nyelvórákról rám ragadt, mind az angol, mind a német nyelv tekintetében.

Az első és egyetlen próbanapom előtt rettenetesen ideges voltam. Sokadik nekifutásra lettem csak behívva, mondván, hogy túlságosan fiatal vagyok ilyen helyre, biztosan nem lennék megfelelő munkaerő. Egy valami lebegett csak a lelki szemeim előtt: hogy fogom elmondani, amit tudok valamiről? Szépen, angolul és németül is végiggondoltam lépésről lépésre a főbb pontokat, hogyan mutatnám be az egyetlen modellt amihez valaha is szerencsém volt: Syma S107.

Aztán a próbanapomon koradélutáni érkezéssel leparkoltam a biciklit, bementem, és mit ad Isten... Pont kis szobahelikopter kell a gyereknek. Egyből neki is gyűrkőztem, hogy előadjam még hézagos tudásomat, amit a lelkesedés jócskán kipótolt. A gépemet megtaláltam, magyaráztam töretlenül, aztán amikor végül elmentek, pár pillanat csend után kérdezett: mikor tudsz még jönni?

Innen kezdve igazából megindultam a lejtőn. Menthetetlenül elkezdtem koaxozni, egész nyáron. Főleg S107 és klónjai. A komolyabb repülésekben az egyszerű de nagyszerű Esky A300 volt a társam, amiből egy közepesen viharvert állapotú példányt - a Főnök kontójára - végleg a süllyesztőbe küldtem, ismételt műszaki illetve pilótahibák eredményeként.

A fő probléma a kültéri repüléssel a kültéri repülés volt. Sokan máig nem tudják, hogy egy helikopter nem attól repül kültéren, hogy nagy. Akkoriban halált megvető bátorsággal nyomtuk Siófok főterén egy épület kisebb szélárnyékában a kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb koaxiális modelleket. Sötétedés után előkerültek a Double Horse 9074-es gépek a világító röpsúllyal, illetve az infrás szobaheliket is kivittük. Nyár végére debütált a Syma S032g is, ami egészen a megszűnéséig stabil minőséget mutatott, nem voltak belőle rossz szériák.

Sajnos nem minden termékről volt elmondható ugyanez. Az S107-ből például létezett olyan "klón" is, amit semmi apró részletében nem tudtunk megkülönböztetni az igazitól, hiszen még a doboz is, a csomagolás teljesen, sőt! Az utolsó apróság is teljesen ugyanolyan volt. Az egyik karton viszont strapabíró, agyonüthetetlen gép volt, a másikon pedig egyetlenegy alkatrész, az úgynevezett "Inner Shaft" rotorbefogót tartó pöcke mindig eltörött. Az alkatrész cseréje után pedig a hibajelenség nem jelentkezett ismét. Máig nem ismerjük az okát, hiszen semmi mást nem sikerült felfedeznünk, amiben a két gép különbözne.

Nyár végén óhatatlanul is hiányérzetem támadt. Attila felajánlott nekem egy kishelit, infrás 4 csatornás kamuszervós szörnyet. Hazavittem, megreptettem, és rájöttem, hogy nem az én világom, úgyhogy visszavittem, és kiegészítettem egy kicsit komolyabb gépre. Ez volt a második helikopterem, és ahogy később bebizonyosodott, a megvétele nagyon nagyon jó üzletnek bizonyult. Merlin Tracer 90.

Rendes, szervós gép volt, és tonnaszám állt rendelkezésre infó olyasmikről, ami modellezőnek kincset ér: a távirányító szervízfunkciói, holtjátékeltüntetési, és egyéb tippek, trükkök. Ezzel a modellel rengeteget játszottam, a szó legnemesebb értelmében. Igazi négy csatornás fixed pitch helikopter lévén rengeteget is tanultam. Az elején állandóan nyomni akartam, mindegy volt az időjárás és a hely. Ez lett a "veszte" is. Letéptem egy kabint, eltörtem egy farokcsövet, és elfáradt egy farokmotorom, és egy készlet akkumulátorom is. Szerencsére egy panelhibásat valaki Attilánál hagyott, amit - mivel a kedves vevőt kiszolgáltam, és elégedetten távozott, - nekem adott alkatrésznek. Ez már a második nyáron volt, akkor már nem árult Attila sem ilyet, és máshol sem lehetett már kapni. A panelhibás gép pedig az úr elmondása szerint egy nagynevű budapesti cégtől származott, akiket most nem nevesítenék.

Akkor még se híre se hamva nem volt a Wl-toys féle V911-nek. Pedig töviről hegyire teljesen ugyanaz a gép, a lineáris szervókat leszámítva. Az már a következő nyár zenéje volt. Addig a Tracerem sokmindenen átment. Kapott egy szett tuning röpsúlyt, amit a Blade MSR hiller tengelyének végén lévő lapátjaiból, és a gyári hiller tengelyből készítettem ragasztással. A gép olyan agresszív lett, hogy orral a föld felé merőlegesen be lehetett dönteni, majd kihúzni a zuhanásból. Kapott egy Blade MCPX farkat, majd a nagybátyámhoz került, aki egy Easy Copter XS Metalt kettécsapott - eredeti nevén Walkera 5#10 -, majd óvatosságból a kapott géppel sem repült egy métert sem. Pedig zsír új Turnigy akkukat is adtam mellé.

Az EasyCoptert vezettem is. Igazán rossz gép volt a helikoptermodellezés sötét korszakából. Akkoriban a Walkera volt a távirányítós modellhelikopter, és mindent alumínium és karbon alkatrészek borítottak. Ez így nem hangzik rosszul elsőre, ugye? Hát, valóban nem is volt az, amíg az ember le nem esett vele. A korabeli walkerákon szálasodott a karbon, szakadt, tört a farok, és az alumínium alkatrészek menthetetlenül deformálódtak. Ütött, rázott az egész miskulancia, miután az ember egy haloványat koccant vele. Vagy teljes felújítás, vagy nézegetheted a remegő foshalmazt a levegőben. Nem véletlen, hogy az utolsó helikopterek, melyeket a Walkera készített, mind rugalmasabb plasztik alkatrészekből álltak, és mellőzték a sérülékeny kemény műanyag - karbon - alu kombót. Megvan annak is a helye, de nem egy kezdőknek szánt CB180, CB100 esetén, ami kétszeresébe került, mint a Tracerem, és közben pontosan ugyanannyit tudott nyújtani. (Az okosabb és szebb rádiót nem kevertem ide, illetve a szimulátorral való használhatóságot sem, továbbá kihagytam az egyenletből a walkera egy távirányító mind felett elvét, ami már régóta használatos volt.)

Attila egyik kedvenc, gyakran repült gépe a Walkera V200D01 volt. Elmondása szerint a sajátját fogadásból legalább kétszer összetörte (illemhelységben zajló szemben lebegtetés), amit nem is nehéz elhinni. A fotón látjátok, kedves laikusok - már akik laikusok -, hogy ez egy Flybarless helikopter, tehát a stabilizálás teljesen elektronikus. Az én első rendesebb helikopterem vezetése ahhoz hasonlít, mintha egy mélytányérba teszek egy pingponglabdát, és egyesúlyozom: ha leteszem a tálat, a labda megáll a közepén. A V200 ehhez képest olyan volt, mint ugyanezt egy nagyon kicsi pingpongütővel csinálni. Egy pillanatig merd becsukni a szemed és leesett a pingponglabda.

To Be Continued...