2020. június 5., péntek

Gyorskeresés

Jonice Webb: Running on empty

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Találtam egy könyvet. Már nem is tudom, hogy sikerült ráakadnom, mondhatni véletlen volt. A könyv sajnos csak angolul érhető el - ahogy látom, az önsegítő könyvek közé tartozik. Ez már képezni szokott egy adag vaskos szkepticizmust, hiszen önsegítő könyvnek álcázva el lehet adni a szcientológiát is - csak hogy egy példát említsek, de a Szabó Péteres önsegítés is elég jó alkalom arra, hogy a kategóriát messze elvessük.

Ahogy az óvatos olvasást elkezdtem, a könyv két lábbal a földön, realisztikusan, példákon keresztül mutatta be, hogy a szüleink - akik sokszor ugyan a legjobbat akarják a gyerekeiknek - hogyan nem siettek a segítségünkre érzelmi érésünk során. Ahogy egy szülő éli az életét, amilyen hatások érik a munkahelyén vagy érték a gyerekkorában, mind kihat ránk. A mű pedig hozza sorba a tipikus hatásokat, és a jellemhibáinkat hozzá.

Marhanagy élmény volt átélni, ahogy olvastam a könyvet és gondolkoztam egy-egy rész végén, hogy milyen helyzetekben vártam volna egy kicsit több megértést, akár csupán kiváncsiságot arra, hogy miért szeretnék valahogy másképp csinálni, mint ahogy a szüleim elvárják. Rengetegszer a szöveg kellős közepén akadt aha! érzésem, és abba is kellett hagynom az olvasást, annyira rádöbbentem a megfogalmazott igazságokra. Még gyerekkori barátok - akivel gyakorlatilag együtt éltük meg a felnőtté válást - jellemhibái és szülei is be-beugrottak.

Egyelőre még csak a jellemhibák és szülők tipizálását és részletes leírását olvastam el. Az a rész, hogy mit lehet tenni, hogy a frissen célkeresztbe állított problémánkkal hogy boldoguljunk, még hátra van.

Aki korábban olvasta a blogomat, végignézte, hogy bántam rettenetesen két lánnyal, pedig mindkettőjüket nagyon szeretem, szerettem akkor is. Nagyon furcsa volt átmenni ugyanazon kétszer, pláne úgy, hogy az érzelmeket valahogy nem sikerült a helyükre tennem egyik alkalommal sem. Máig nem igazán értem, hogy sikerült ez az egész, mi vezetett odáig és miért végződtek úgy az események, ahogy. Sejtem, hogy ebben a könyvben segítséget találok, hogy jobban értsem az érzelmeimet, pontosabban értékeljem magam és helyesebben kezeljem az életben rám váró problémákat.

Amint végigértem, illetve elkezdtem a javaslatokat használni, tervezem a bejegyzést folytatni, frissíteni.

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.