Hirdetés

Még néhány nap, és olvashatom

Hirdetés

Az első újság, amit rendszeresen vásároltam, a GameStar volt, még középiskolás koromban, 2003. és 2007. között. Azt hiszem akkor volt ezeknek az újságoknak az aranykora.
Havi rutinná vált a GS-péntek, amikor a napi szociális interakcióm kimerült a "haggyábékénolvasok"-ban.
De a végére egyre kevesebbet olvastam, ami érdekelt megnéztem neten, majd miután leérettségiztem, nem vettem többé meg.

Kis ugrás: amikor meglett az E50-es Nokiám (szinte napra pontosan 3 éve) és valahogy el kellett ütni a heti 2x2 órányi haza meg visszabuszozást, akkor jó ötlet volt beszerezni rá egy eBook olvasó programot. Asimov teljes Robot-Birodalom-Alapítvány ciklusát ezen olvastam ki. Igen, azon a 2 inchen.
Ekkor nagyon megjött a kedvem a scifihez, amit addig főleg csak Star Trek formájában ismertem, de sajnos a komolyabb könyvek drágák, és bár igazából megengedhetném magamnak, de valahogy nem fűlik a fogam egy sorozatért tizenezreket kiadni.

Ekkor láttam meg a Galaktikát. A magazint nagyon kicsi koromtól kezdve ismerem, bár meg nem tudnám mondani, hogy hol láttam először, később is szívesen vettem volna, de nem volt rá keret, aztán meg úgy voltam vele, hogy úgy is le vagyok maradva 40 évvel :D
Tavaly decemberben viszont mégis megvettem az elsőt (nekem első. amúgy 261.), és azonnal magukkal ragadtak a scifi novellák. Azóta is rendszeresen vásárolom, de érdekeltek volna a régiek is, és így találtam egy netes antikváriumot, ahol szinte minden szám megvan pár százasért, sőt megvan egy elég komoly gyűjtemény is, barátságos 185 000 Ft-ért, és megtaláltam az elsőt is :)
Pár napon belül itt lesz nálam.

Még van hozzászólás! Tovább