A videón azt látni, hogy a kutya valahogy a postás mögé kerül és mivel az nem látta, mert az eszközt nyomkodta ami a kezében volt, megijedt. Azt nem látni, hogy a kutya megharapja vagy sem, de simán elhiszem, hogy a mozdulat ösztönös volt, és láthatóan az állatnak nem lett komoly baja.
Volt ismerősöm aki kutyás nyomkereséssel foglalkozott a szabadidejében. Egy gyönyörű és fegyelmezett német juhásszal dolgozott, és az erdőben a gyakorlat közben mindig pórázon volt az állat. Jellemzően a kirándulók kis szobakutyái szaladgáltak szabadon és mégis ők sikítottak, amikor a német juhásszal közeledtünk, hogy jaj szegény kiskutyájukat megeszi a nagy.
Az a baj, hogy a nyugati világ már nagyon politikailag korrekt és elfogadó lett. Csak éppen az életösztön veszik ki az emberből ez miatt.
Volt másik ismerős aki törpe tacskót tartott lakótelepen. Mivel mindketten irodában dolgoztak ezért a kutya kb. reggel 7-től délután 6-ig egyedül volt az üres lakásban. A végén már magát harapta kínjában, és még arra se tanították meg, hogy ott és akkor végezze a dolgát ahol szabad. Egyszer elhozták a kávézóba, és persze odapiszkított. És mindenki olyan kis tök cuki volt, hogy jaj, kiskutya, jaj apró baleset történt, jaj, nem baj...
Amikor pl. én bementem valahova az akkor még karonülő fiammal aki épp torka szakadtából üvöltött akkor mindenki kinézett onnan, de az senkinek nem volt baj, hogy onnan kell megigya a kávéját ahova a kutya hugyozott előtte.
Lehet csak én vagyok ufó de szerintem nem ez a jó irány...