Azért nem kell túlizgulni az első kutyát! Sokkal könnyebb életben tartani, mint egy gyereket és általában az első gyerek is felnő!
Foglalkozni kell vele. Sokat. Főleg kölyökkorában. Legjobb, ha mindig van vele valaki az első pár hónapban. Ez persze nehéz és sok (legtöbb?) esetben érthető okokból lehetetlen. Ilyenkor a kiskutya persze mindenféle "rossz" viselkedésformákat vehet fel (mindent is megrág, ugat, vonyít, piszkít), de ezeket sok esetben lefárasztással csökkenteni lehet. Jó esetben meg is lehet szüntetni vagy ha okos vagy és a kutya is partner, akár meg is lehet előzni.

Én Bátorral (kb. 3 hónapos mentett, "szőke" labrador-németjuhász? kan) az első évben napi legalább 2,5 órát foglalkoztam (séta, labdázás, kutyázás, kiképzés) munka előtt és után. Panelben éltünk a VIII. kerületben. Hétvégente volt, hogy más kutyásokkal reggel elindultunk és estefelé értünk haza (pihenőkkel a parkokban, kutyasétáltatókban). De este ő még nem volt fáradt és megállt az ajtóban az esti séta miatt és bizony akkor mentem vele megint, ha esett, ha fújt nem számított.
A kiképzést komolyan vettem, mert úgy voltam vele inkább rászánom 2 (3) éves kora előtt azt a plusz időt, ami ahhoz szükséges, hogy utána ne legyen vele gond (és ráadásul ez minőségi együtt töltött idő, amikor csak mi vagyunk ). Pl. póráz nélkül sétáljon, akár szilveszter este is vagy el tudjam vinni a Margit hídra augusztus 20-án tűzijátékot nézni. Ha megijed valamitől akkor hozzám jöjjön, ne elfusson. Megvárjon a bolt előtt akár egy órán túl is, de ne engedje, hogy elvigyék és mégis lehessen simogatni, de ne egyen meg semmit, amit nem tőlem kap. A macskákat szerette kergetni, de csak ha engedtem akkor mehetett utánuk és akkor sem bántotta őket (ezt nem kellett tanítani). És persze a labdázás. Azt valahogy elrontottam, mert első nap csinálta, mint a kis angyal és utána hetekig nem és végül kb. 3 hónapba került mire fullos lett a labdakezelése .
Sok mindent elronthat az ember - mint a gyereknevelésben -, de ha nem hal bele, még ki lehet javítani.
Lakásban tartás témakörében írtam korábban is, hogy most vidéken élek. Azt látom, hogy sokkal inkább lennék pesti, lakásban nevelt kutya, mint vidéki kertes házban tartott ugatógép. Persze ez gazdától függő dolog, de szerintem Pesten lakásban átlagban sokkal jobban tartják a kutyát, sokkal inkább családtag, mint vidéken (ismétlem átlag). Pl. Az első hónapokban mikor látták, hogy a kutya póráz nélkül sétál a lábam mellett átmentek az utca túloldalára és onnan kiabáltak, hogy kössem meg, mert TV-s trükkfelvételnek gondolták, hogy léteznek jól nevelt kutyák. Őszintén rácsodálkoztak, mikor a kutya valamit "csodát" tett (ülve megvárt a bolt előtt, nem ugrott neki a kerítésnek, mikor a másik oldalán őrjöngött a "házőrző", nem szaladt világgá a kukáskocsi zajától, nem tépte le a kisgyerek kezét, ami kiabálva nekitámadt (meg akarta simogatni, de a gazdája még a gyerekét sem ismerte), nem tépte darabokra a kapun kiszökött tacsit, ami ugatta, a postás bejöhetett a kertbe, ha beengedtem, de ugatta ha magától nyitott be stb.). De annyira más világ ez a tiszaparti ~10 ezer fős kisváros, mint Pest, hogy a helyi TV riportere komolyan (!) műsort akart csinálni, mikor látta a szomszédja, hogy felszedem a kutyagumit egy kis zacsiba és viszem magammal (~2016). Ez tényleg megtörtént!

ui.: családtagként tartás már fejlődés szerintem, de szerintem csak egy lépcső a tudatos és felelős kutyatartás felé

ui.2: Látom nem én válaszoltam a leggyorsabban. 1,5 óra egy hozzászólás megírásához nem rövid idő, még ha közben az ebéd is elkészült

[ Szerkesztve ]