Előzmény 1 ----> Előzmény 2. -----> Előzmény 3. ------> Előzmény 4. ----> Előzmény 5 -----> Előzmény 6 -----> Előzmény 7. ------> Előzmény 8. ------> Előzmény 9. ------> Előzmény 10 ------> Előzmény 11------>Előzmény 12 ------> Előzmény 13------> Előzmény 14 --->> Előzmény 15--->>Előzmény 16.--->>Előzmény 17.--->>Előzmény 18.--->>Előzmény 19.--->>Előzmény 20.--->>Előzmény 21.--->>Előzmény 22.--->>Előzmény 23.--->>Előzmény 24. --->>> Előzmény 25. --->>> Előzmény 26. ---->->> Előzmény 27. ---->>> Előzmény 28.---->>> Előzmény 29.
2011.08.14.
Hú de elmaradtam megint! Hiába, a lustaság fél egészség, meg persze sokkal több munka utólag. Mindig ez van, húzom-halogatom, hogy majd holnap, meg a jövő héten, aztán ez lesz belőle. Pistinél írtam utoljára, amikor kiszállt mellőlem, azóta már-már veteránnak számít. Aztán ugye jött Bálint, vele még adós vagyok, pedig ő is önálló lett vagy egy hónapja, ha nem több. Azóta már „babázok”, Krisztián ül a jobb oldalon, hogy rég várt nyári túráját megejthesse velem. Úgyhogy csapjunk a lovak közé, megpróbálom valahogy összeszedni a gondolataimat. Nem lesz egyszerű, mert egy mekiben ülök, ahol hemzsegnek a kínaiak, vagy japánok, (ezt nem tudom eldönteni ránézés alapján), és kulturáltan üvöltöznek, meg mindent lefényképeznek. Plusz elég hangosan szól a zene, meg éhes is kezdek lenni, amihez a terjengő illatok jelentősen hozzájárulnak.
Tehát Pistivel „végeztem”, miután még visszarakodtunk Jászberényben. Egész addig úgy volt, hogy Francia úti célunk lesz, ha jól emlékszem valahova északra, egész a tengerpartra szólt a cím. Ide még ő jött velem, szülei ide jöttek elé, mert nem ment haza, hanem egyből átült egy másik kocsiba, és ment tovább, így be kellett vásárolni neki. Nem volt olcsó mulatság, mint megtudtam, a gáztól az inverterig mindent be kellett szerezniük. Az éjszakát a parkolóban töltöttük, reggel már nyitáskor bejelentkeztünk. Itt történt a keveredés is, mert bár mi bediktáltuk az új refszámot, az valamiért a targoncásig már nem jutott el, ezért a mi kocsinkra portugál cucc lett rakva, ami csak a legvégén, a CMR meg a számla átvételekor derült ki. 3-an voltunk tandemmel rakodni, és hármunk között cserélték össze a fuvarokat. Pontosabban ketten kaptunk fordítva árut.
Mikor ez kiderült, ők egyből közölték, át nem rakják, cseréljünk mi kocsit (!!!). Még viccnek is erős volt, természetesen nem mentünk bele. Adott volt, hogy mi kényelmesen kiérünk négykézben, de a másik kocsink szűk lett az idő egyedül, így át kell bookolni azt. Szerencsére a főnökség is így gondolkodott, így egy jó óra múlva jött a telefon, irány Portugália. Bálint ekkorra már jelentős betekintést nyerhetett a cég működésébe, mert reggel óta ücsörgött az irodában rám várva Csepelen.
Szegény csak kapkodta a fejét a „szervezettség” láttán, gondolom. Tehát megvolt minden, tűz Csepel. Ott Pisti ki, Bálint meg becuccolt. Pontosabban Pistit előbb eltaxiztam a Nagykőrösire, mert az ő jövendő autója ott volt szervizben. Nem kicsit lombozta le, amikor meglátta a szutykos, lelakott kocsit. Az „enyémnek” a nyomába sem ért, igaz nekem is ez két hétvégémbe és sok órányi kemény sikálásba került az elején.
Itt elbúcsúztunk, és mi nekivágtunk a távnak. Jó 3300 km várt ránk, na és persze (L:http://maps.google.hu/maps?q=La+Jonquera,+Spanyolorsz%C3%A1g&hl=hu&ie=UTF8&sll=51.574807,4.774816&sspn=0.124823,0.308647&z=12)Jungi(/L), meg a legendás (L:http://maps.google.hu/maps?q=El+Mirador+Salones,+La+Jonquera,+Espa%C3%B1a&hl=hu&ie=UTF8&ll=42.401404,2.883396&spn=0.070986,0.154324&sll=42.416695,2.873235&sspn=0.148275,0.308647&z=13)El Mirador(/L). Megígértem Bálintnak, hogy ezt nem fogjuk kihagyni semmiképpen. Négy kézben jól lehetett haladni, az általam már annyira unt soklukas pályán is szinte átsuhantunk. Bálint végig fényképezte az utat, úgy intéztük, hogy azon a szakaszon én vezessek, így ő jobban tudott nézelődni. Amúgy kellemesen csalódtam a srácban mindjárt az elején, mert magabiztosan kezelte a kocsit az első méterektől. Nem volt ez véletlen, mert apukája maszek fuvarozó egy L-60-as IFA-val, és ezen már sokat gyakorolt korábban. Ő is a „buboson” fertőződött meg még csemete korában, akár csak Krisztián. Igaz, az első találkozáskor megijedt a szerelvény méreteitől, de hamar megszokta.
Fura volt arra gondolnom, hogy a középső fiam idősebb mint ő. Respekt neki, hogy saját maga kereste meg a jogsi meg minden szükséges papír árát... Jungiba két műszak alatt leértünk, valamikor dél magasságában álltam meg az étteremmel szemben a parkolóban. Itt még mindent gondosan elraktunk, iratokat, kártyákat, telefonokat. Mondtam neki, hogy veszélyes környék, semmit ne hagyjon a kocsiban, ha erre járna egyedül, és ne is álljon meg, csak olyan helyen, ahol kellően sok autó is van, és szem előtt van. De megnyugtattam, hogy engem még sosem bántottak. Bezárkóztam, és belevetettük magunkat a földi paradicsomba. Ettünk-ittunk vagy két órát, utána még bementünk az étterem alatti kamionos boltba gázért, meg nézelődni. Mikor mentünk vissza a kocsihoz, fura érzés vett erőt rajtam. Valami nem stimmelt. Amikor elmentünk, az ágy előtt én összehúztam a függönyt, most meg nem úgy volt. Azonnal bevillant: kinyitották a kocsit! Igazam lett, a bal ajtót „szakszerűen” kinyitották. A zárbetétet félig kihúzták, a fülkét láthatóan átkutatták, szekrények kinyitva, ruháink egy része szétszórva. Gyors leltár, szerencsére nem hiányzott semmi. A két laptopot észre sem vették. Pénzt vagy kártyákat kerestek. Viszont a zárat tönkre tették, a bal ajtót csak belülről lehetett ezután zárni.
Fasza! Szóltam haza, hogy mi történt, összepakoltunk, és indultunk Figueresbe tankolni, meg pihenni az (L:http://www.esporg.eu/padrosa_en.htm)őrzöttben(/L). Rendőrt nem volt értelme hívni, meg amúgy se nagyon buzgólkodnak ilyen esetekben, ha nem tűnt el semmi. Minden esetre szar érzés uralkodott el rajtam, jelentősen lecsökkent a biztonság-érzetem. Mindezek után jött az újabb fekete leves: egy kolléga szóélt, hogy van egy defektünk a póton, jobb oldalt. Még ez is....újabb telefon haza a műszaknak, ők vették a jelentést, és mondták, másnap reggel visszahívnak. Így is lett, reggel kaptam egy címet, ami 10 km-re volt, egy Euromaster szervizét. Mondták, menjek oda, addigra elküldik a megrendelőt. Oda is mentünk, természetesen a megrendelés még nem volt ott. Telefon egyszer, majd egy fél óra után még egyszer, majd újra. Csak nincs megrendelő, már arra gyanakodtam, valaki kocsival hozza utánunk. Ültünk és vártunk az ezer fokos melegben. Egyszer csak jött az egyik szerelő, és eltáncolta, hogy menjek be az irodába, ahol kiderült, végre megjött a mail a Michelintől, hogy megjavíthatják a defektes abroncsot.
Hurrá, ezek szerint haladunk. Innentől felgyorsultak az események, a kerék hipp-hopp elkészült, aminek örömére megkínáltam mindkét melóst jóféle házipálesszal, ami a fagyasztóban várt bevetésre. (köszönet érte Bálintnak) A hungarikumot le is gyűrték becsülettel, igaz utána percekig csuklottak, még a könnyük is megjelent tőle. De arcukból illetve gesztusaikból ítélve tetszett nekik. Innen már megszakítás nélkül toltuk az etapokat keresztül Spanyolországon, a kötelező pihenőt jól bent az ország belsejében, egy nagy parkolóban töltöttük el. Itt előkerült a mosógép is, afféle nagymosást rendeztünk, Bálint kitakarította, jó matrózhoz méltóan a fülkét, (még szilikon is volt!) én meg főztem egy kiadós ebédet. Néhányszor járatnunk is kellett a kocsit, mert baromi meleg volt.
Innen aztán nem kevés matekolás után, az esti órákban indultunk tovább, pontosabban kora délután, hogy hajnalra a lerakóra érhessünk. Úgy számoltunk, hogy ha minden klappol, akkor a kapuban meglesz a pihenő is, mire kinyit a raktár. Így is lett, éjjel a lerakón voltunk, ami egy industriában volt, őrrel, mindennel, tehát biztonságos volt ott aludni. Reggel időben bejelentkeztünk, majd kisvártatva már szedték is le a hűtőket. Ez sem indult simán, mert egy erősen ficsúr kinézetű targoncás volt az egyedüli melós a raktárban, és rámpa hílyán elvárta volna, hogy mi cibáljuk a cuccot a kocsi végébe kézzel. Azt nem is említettem eddig, hogy ezek fagyasztó ládák voltak, két-három magasan, darabjuk 100 kiló örül, és természetesen befóliázva, ergo össze voltak ragadva mint a kutyák bagzáskor...
Egy darabig cibáltuk, meg hangosan káromkodtunk közben, mert a fickó a járgányán ülve kényelmesen cigizve nézte ahogy kínlódunk. Aztán ahogy emelkedett kint a hőmérséklet, úgy ment fel bennem is a pumpa. Végül elszakadt az a bizonyos cérna, mikor már a tökünkről is szakadt a víz. Ékes angolsággal elmagyaráztam neki, hogy ez speciel nem biztos, hogy a mi dolgunk volna, nehogy már a 15 tonnányi fagyasztót mi robizzuk le kézzel a kocsiról. Hívjon ide melósokat, vagy a főnökét, vagy magát az atya úristent, vagy álljon neki ő, de mi ezt nem csináljuk tovább ebben a formában!
Először játszotta az értetlent, de hamar leesett neki, amikor látta, hogy befejeztük a cipekedést. Elkezdett telefonálgatni, és lőn csoda, néhány perc múlva jött két fazon, felmásztak a kocsira, és nekiálltak lepakolni. Így kell ezt! Kár, hogy nem előbb reklamáltam. Idő közben a meló is megérkezett, átállás egy Porto feletti városkába, (utólag csak Parafafalvának nevetem el) ahonnan parafát fogunk vinni Érdre. Vissza is vagy 3300 km, ezt szeressem! Két diszpo, jó kilométerrel!. Miután leürültünk, tűztünk is a felrakó felé. Azt hittük, ha hamar odaérünk, hamarabb szabadulunk. Ja. A céget hamar megtaláltuk, kiderült abban a városban minden a parafáról szól. Csak dugó és egyéb parafa-cuccot gyártó cég volt ott, hegyekben állt a fakéreg mindenhol. Még az utcákon a szemét is parafa volt. Kisebb-nagyobb teherautók jöttek-mentek, 4-5 méter magasan megrakva parafa kéreggel, vagy zsákokkal. Csak lestünk, komolyan. Itt aztán az is hamar kiderült, nem hamar fogunk elkészülni, miután 5 beszállító van, akinek az áruját itt rakjuk majd fel, sőt lehet, még majd át is kell menni egy másik raktárhoz. (át kellett...)
A rakomány amúgy 13 tonna dugó volt. Ez nagyon sok ám, :) szám szerint 15 millió darab kisebb-nagyobb dugasz. Hogy valaki megszámolta-e, nem tudom, de a CMR-en ez szerepelt. Plafonig rakták a kocsit is meg a pótot is, kézzel, még a tetőt is elhúzták hozzá. Jól elvoltak vele, a rakodás két napig tartott. Szerencsére használhattuk a wc-t meg a fürdőt az üzemben, így végül is elvoltunk. Még a „közeli” bevásárló központba is bementünk, ami azért hiba volt. Ugyan is mikor megkérdeztük, van-e ilyesmi errefele, és ha igen, milyen messze, azt mondták, 10-15 perc. Az nem sok, mondtuk, csak azt felejtették el, hogy ez kocsival értendő. Egy melós, aki a rakodást csinálta, vállalta, hogy elvisz minket, „csak” vissza kell sétálnunk. Úgy is lett, a srác egy Megan-nal alig negyed óra alatt el is fuvarozott minket úgy, hogy nem is ment többet lakott területen 110-120-nál... Gyakorlatilag elmebeteg módjára száguldozott, miközben még telefonált is. Ja amúgy tiszta Banderas volt, akár az ikertesója is lehetett volna.
Kiszálltunk, és bementünk a plázába. Ekkorra már tudtuk, hogy nagy vásárlás nem lesz, mert ezt vissza is kell cipelni valakinek. Ja, és természetesen mi egy dombtetőn álltunk, a bolt meg a völgyben volt, és mellette nem volt több 30-35 foknál... Azért az árpaszörp nem maradt el, meg ami feltétlenül kellett, és elindultunk visszafele. Bő másfél óra, és újra a kocsinál lihegtünk. Egy hónapra kisétáltam magam, a folyamatos „hegymenettől” még a lábam is begörcsölt. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kis emelkedőnek sétál az ember, igen komoly partok voltak, volt, ahol szabályosan lefulladt a Volvo induláskor. Ebben a városban szerintem nincs 50 méter vízszintes felület, a kocsi kerekei alá is kockakövet kellett tenne, hogy ne guruljunk le az ágyról.
Azért csak elkészültek a rakodással, papírok is megvoltak, indulhattunk hazafele. Visszafele újra Jungi felé mentünk, be akartunk vásárolni az otthoniaknak. Ezuttal a SHELL-kúton álltunk meg, és felváltva mentünk be az áruházba. Feltankoltunk souvenir-okkal, malaga-val, narancsborral, (hogy ez milyen finom!) és elindultunk hazafele. Ekkor még nem tudtuk, hogy innen gyakorlatilag egy seggel hazáig fogunk szaladni. Pedig így lett, csak Szlovénban álltunk meg pár órát aludni. Bálint derekasan dolgozott mindvégig, igaz a végére rendesen kifáradt. Érden pénteken lerakodtunk, és nyertünk egy hétvégét otthon. A kocsit leadtam szervizbe, kicsit pátyolgatni kellett. Hétfőn Pesten találkoztunk, és nekiindultunk a második etapnak.
Most és itt egyelőre abbahagyom, „kifogyott a bötü” az ujjaimból, azért a lemaradásból remélem sikerült bepótolnom valamennyit. Pistinek még nincs „vége”, még egy úttal adós vagyok. Aztán Krisztiáné a terep, illetve a napló. Nem marad más hátra, mint elköszönni: viszlát otthoniak, viszlát Magyarország!
A folytatásban hamarosan: Belga-Francia-Német forduló, hogy ne csak kocsikázzon a tanuló...
