Az a baj, hogy hajszál választja el a "szivatás" tényleges szükségességét az alapból akár jellemhibás/tanulási moráljában pocsék diák helyrerakásához, helyes való irányba állításához és a már többetek által ecsetelt, hibás metódus átadását, amiből magába építi mindazt, amit később a munka világában utálunk, teljes joggal. Valahol ott kezdődik talán a probléma, hogy nem kellene menőnek érezni általánosban sem, hogy de jól abszolváltuk a számonkérést, hiszen megírása után nem maradt meg belőle semmi*. Falra mászok ettől a mentalitástól. A baj az, hogy kollektíve van jelen és a birkaösztön belesodorja a jobb sorsra érdemeseket is ebbe. Az ebből kiindult állapotra adott kontra figyelhető meg később, az rákövetkező intézményekben. Szerencsétlenebb esetben az oktató e jogos vagy "jogos" kontra mögé bújva éli ki és kamatoztatja jellemhibáit/embertelenségét, visszaböfögve egyben ugyanazokat, amiket ő is megkapott, bezárul a kör.
Múlt, háttér, személyiségtípus, ezek mindegyike más eljárást, "elbánást" igényel, egyiket bénítja a teher, a másikat spanolja, miben áll az igazság? Miért és hogyan érdemes küzdeni? Mikor kell küzdeni és mikor okosan hajladozni, mint nyárfák a szélben? Feladjuk-e magunkat az ilyen fajta okossággal? Látható, hogy az iskolák csak egy részét tudják megadni ezeknek a válaszoknak, kell az önismeret, egy kiérlelt személyiség hozzá, amiknek alapját viszont részint?/jórészt? az oktatás tudja/tudná helyes mederben tálalni. A szülőpárosnak nem mindig van energiája a megélhetés mellett átvenni az odabent történteket vagy adott esetben ellentartani azoknak.
*Az is örök vita tárgya, hogy hány ponton volna szükséges megnyirbálni a nemzeti alaptantervet, mondván szükségtelen elemekkel terhelik a kölköt. Van benne igazság, de akik erre imádnak cuppanni érvként, azok ha rajtuk múlna, rendre semmit nem tanulnának, maradnának a 8 éveseknek szánt videojátékok szintjén. Kell a diverz "haszontalanság"-összesség a fejlődő agynak, különben nem bukik ki érdeklődés, nem alakul logika vagy alapműveltség. Az más kérdés, hogy kinek milyen miliő jut osztálytársak és tanárok szintjén és hogy ebből az egészből mit ért meg, mekkora sikerélménnyel társul az egész folyamat, ami egyben mélyen vésődő gyerekkori élményfolyam is, így alapvetéseiben is meghatározó későbbi, felnőtt énjére nézve.
A feleslegesség hangoztatása mellé szokott társulni még egy számomra legalább ugyanannyira ellenszenves elgondolás, ami pedig a "majd a nagybetűs élet egy huszárvágással megoldja a gondjaimat, kihúz az oktatás rögös csávájából, nem kell nekem tanulni". Mondanom sem kell, hogy számos esetben igazuk is van: megházasodik, haver beviszi a céghez, boldogul tulajdonképpen. Nem mindenkinek a diploma vagy vagy értelmiségi éra van megírva, ennek ellenére csak azt gondolom, kevesebb szar zúdulna a nyakunkba a mindennapokban, ha nagyobb hatékonysággal sikerülne kultúrát, EQ-t vinni az alakítandó személyiségekbe és amire igen, az oktatás hivatott, hiszen a hozott anyagban nem bízhatunk, az csak úgy van, elvan, a maga önigazoló, 8 éves szintjén, ez az alap.
k-bali nem tudom hogy értette a szarvletörést, de nagyon nem hangzott jól. Kibontakoztatásra kell törekedni az egyén szintjén, nem lenyesésre, letörésre. Hihetetlen mélységekben része az okításnak már az elejétől kezdve a letörés, erre tesz rá még az alacsony érzelmi intelligencián alapuló, jómagyar prolikultúra, miszerint húzzuk vissza azt, akinél bármi esély felmerül arra, hogy több legyen nálunk, ezt birkaként lemásolja a többi is, kész is a kollektív "csoda". A tanerő meg belehelyezkedik ugyanebbe. Lehet, hogy hozódnak a számok letöréssel is, de a belül alapjaiban más világok keletkeznek ember, mint ember és magánszemély, ember, mint munkavégző és munkakultúra/munkahely terén. Ha nincs kitekintése az embernek pl. más országba kiErasmusolva magát vagy egy még ki nem égett óraadó személyében, fel sem tűnik, hogy ez így nincs jól, nagyon nincs. Hiszen egy komplett rendszer veszi körbe, akár az első pillanattól az utolsóig ha nem jó a lapjárás, ugyanabban az elcseszett szellemben.
Egy ping-pong folyamatot látok, ami szarral kompenzál szart és szerencsésnek, meg eszesnek kell lenni ahhoz, hogy ne zilálja szét egyik állomás sem sem az elhivatottságot, érdeklődést, a gyermeki elánnal való hozzáállást a területhez, az élethez a tanulóban.
.
Inkább az ilyenekre gondoltam, amikor olyan szívatásról beszéltem, amiből tanulhat az ember.
