Egyrészt unalmas, de az ember mégis rááll, mint a pisztáciazabálásra.
Aztán rájössz, hogy a kis gyűjtőszenvedély - a készítők elképzelése szerint - ellensúlyozná a fakó és langyos képzettségrendszert azzal, hogy folyamatos fejlődést biztosít, ehelyett feleslegesen tápolja is a karaktert, aki az első játékórákban nagyon gyenge (az ne menjen orkgyilkos kalandozónak, akit lever a lábáról egy vacak farkas... leszállhatnának már a fantasy rpg-k készítői a medvékről, ordasokról, varacskosdisznókról és haverjaikról), uána meg olyan botrányosan erős lesz, hogy a "végső hent" relaxáló ujjgyakorlat.

A sztorival meg megintcsak az volt a gond, hogy megcsináltak egy játékot, egy harc- és varázslatrendszert meg egy rakat enemy-t, aztán szóltak valamelyik lebzselő naplopónak, hogy igyon két sört és holnapra hozzon 1 lapnyi történetet. Érdekes ellentét, hogy egy-két mellékküldi viszont jópofa, aranyos és ötletes, ergo a subquest írók dolgoztak, a főszálon dolgozók meg verték a répát.

Ettől függetlenül egyáltalán nem volt rossz játék a Two Worlds (a menu zenéje 2 csillagot lökött rajta), de ahhoz, hogy igyazi jó cRPG-franchise legyen, még rengeteget kell dolgozni rajta.

Sectumsempra - For Enemies