Szerintem! Egyrészt tökéletes kapcsolat nincs, mert az Univerzum sem tökéletes

Másrészt kicsit megfordítom a dolgot, hogy miért lehet az, hogy ma rengeteg a 20-30 év közötti otthon élő szingli.

A következőkkel persze szabad egyet nem érteni, de igyekszem a saját tapasztalatomból kiindulni:
Én rohadt szerencsésnek érzem magam a tekintetben, hogy a felségemmel relatíve korán 19/22 évesen ismertük meg egymást, összeillően.
Egyrészt így megvolt a rózsaszín ködös korszak....minden, újrafőzés, féltékenykedés a mai napig nem, nem is adtunk okot egymásnak rá.
10 év alatt volt lehetőségünk egészen fiatalon egymás hülyeségeit elviselni, összecsiszolódni.

Mit látok ma jellemzőnek: a társas, egymás iránti felelősségvállalás elől elmenekül a huszonévesek többsége, mondván túl fiatal még a hosszú párkapcsolathoz.
25, 30 évesen munka mellett teljesen más elviselni a másik hülyeségeit, mint egyetem vagy suli mellett, hova tovább utóbbi esetben a békülős szex simán megy még katalógusos óra alatt - ettől nem dől össze a világ (munkahely már rizikósabb).

Szóval egyszerűen 25-30 felett munka mellett (állandó stresszforrás az emberek többsége számára) már kevésbé képes alkalmazkodni az ember a másikhoz, mint korábban. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, hogy 40 évesen kis gyermeket nevelni teljesen más, mint 30 évesen - családomon belül észreveszem, hogy ahol kései gyerek van (az első gyermek 35-40 éves kor után születik) , mindig valami viselkedési problémával küzd szegény gyerek (nem biztos, hogy orvosi eset). Szinte biztosan tudom magamról, hogy 8 év múlva kevesebb energiám lesz a gyerekeimmel való ökörködésre mint most!

[ Szerkesztve ]

"in medias res"