De jó olvasni, Egérke, nagyon jó. Ott voltam én is veletek, nem emlékszel? Volt grundunk, bizony, meg barlangok a Gellért-hegyen, csodálatos gyermekévek voltak. Rengeteget csavarogtam, dédnagymama vigyázott rám, míg a szülők dolgozrtak mi meg még kicsik voltunk a húgaimmal, de én folyton leléptem tőle. Szegénykém, kész csoda, hogy túlélte a velem töltött éveket. Az írásaid miatt mostanában nosztalgiáznom kell, pedig egyáltalán nem szoktam, szeretek a jelenben élni. Írtam a blogomban a kenyérről Az élet íze a címe, rá lehet keresni. (nem itteni a blogom, a címét a bemutimban találja, akit érdekel.)

Valami nagyon fontosat szeretnék elmondani a KOR-ról. Az internetes világ kényszeríti a korosztályomat arra, hogy hallgasson inkább a koráról, ha 50 körüli. Nem tudom, miért gondolják a tizen-huszonévesek, hogy 50 körül már megáll az élet, élemedett korú matrónák és apókák vagyunk, akiktől az is szép, ha este kilenckor még ébren vannak. Nos én elég lendületes nőszerkezet vagyok, megfelelő mennyiségű energiával, szeretem az életemet és jól érzem magam a bőrömben. Izgek-mozgok amennyit kell, harmónikus, nyugodt és békés az életem. Ha nem alakul így, sokkal szívesebben hallgattam volna a korról, mert az az igazi, ha a mondanivalómra figyelnek fel és nem igyekeznek valamiféle skatulyába dugni, legyintve egyet, hogy nem számítok. De igenis számítok.

Köszönöm az ajánlást, de ne s.szintának hívj, legyek csak szinta, az s betű azért került oda, mert a regisztrációnál közölte velem a Progi nevű manócska, hogy szintátok már van.

Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket. Marcus Aurelius