Ezt a cikket most kerestem, csak azért linkeltem, hogy épp erről beszéltem, ez volt a helyzet, és ez volt, amiről azok meséltek, akik ebben nyakig benne voltak. Hazai játékipar terén a helyzet azóta sem lett jobb, azt hiszem, bár rég nem is foglalkoztam a témával. A játékok művészeti tervezése és annak programozási aspektusai érdekeltek, ebből talán kiderülhetett, ilyen szinten van kapocs a filmmel is, hiszen a ma játékai valójából interaktív filmek, és erre 2007-2008-ban már igencsak lehetett számítani. (Érdekes fejlemény, hogy immár valódi filmrendezők is dolgoznak játékokon, tehát nem feltétlenül vágtam el minden szálat.) Talán maradtam volna, ha Amerikában élnék, de itthon ez a bebetonozott középszerűség, úgy érzem, megfojtott volna. Eredetileg azt kezdtem el írni, én miért nem mentem programozónak, szűkebben értve játékprogramozónak: mert a külföldi stúdiók akkor erősen kihasználták a hazai kis fejlesztőcégeket, és úgy dolgoztak, hogy szűk időkeretben látástól mikulásig. Aztán persze voltak olyan időszakok, amikor nem volt szinte semmi, mert mondjuk tervezési időszakban volt a projekt, de a határidők közeledtével bezombult a csapat. Esetemben irreleváns, hogy másfajta programozó mit hogyan csinál, bár igaz, hogy kicsit általánosítva írtam.

Jóval több ideje készülök filmrendezői szakra, mert 2008-ban léptem ki az egyetemről emiatt, épp csak 2011-ben indult utána, akkor felvételizhettem először, aztán meg idén. Hogy gyakorlatilag megérte-e, az majd elválik évek múlva. Elméletileg megérte, mert így legalább van némi esélyem az SZFE-re járni és néha marad energiám írni is. Az a fajta vagyok, aki ezt akkor sem adná föl, ha a híd alatt kellene miatta élnie, sosem dolgoznék olyat, ami konkrétan elvág a hosszabb távú céljaimtól.

[ Szerkesztve ]