Hirdetés

2024. május 8., szerda

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Dluinet


Dluinet
nagyúr

1. te nem vagy normális, MO-n akarsz dolgozni?
2.Csak állami foglalkoztató nézi meg, hogy megvan-e a végzettséged
3. lábtörlő, de szeretni fognak. Előléptetés csak a kapcsolataidon és azok kiépítésén múlik.
4. Egy lábtörlőt minek megbecsülni?
5. ahova programozóként felvesznek, hirdetésekre csak a luzerek jelentkeznek

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#2) dugo_


dugo_
veterán

3-4 év múlva, mire elvégzem az egyetemet

Kis naiv. ;]

(#3) Petyyyyy


Petyyyyy
addikt

1. Az nem általánosítható. Ha értesz ahhoz, amit csinálsz, akkor 1-3 hónapon belül szinte biztosan lesz munkád. Ha szerencséd lesz, a kötelező szakmai gyakorlati helyeden majd szólnak, hogy akár maradhatsz is.
2. Nézik az egyetem nevét, de nem mindig ez a mérvadó.
3. Gyanítom junior szoftverfejlesztő leszel, majd az első határozott idejű szerződésed után változik a beosztásod, ha hosszabbítanak vagy határozatlan lesz. Talán előbb is.
4. A programozó ügyességétől függ, de mivel "melós" vagy, így nem várható virág meg bonbon az öltözőbe. Ahogy írtad - munkahelye válogatja.
5. Szinte minden multi szóba jöhet, ismertek és kevésbé ismert nevűek egyaránt.

stp1dh - Lehetnek kivételek na. :D

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#4) akom


akom
senior tag

Senki nem garantálhat semmit! De ha jó programozó leszel, akkor a csajod öltözhet így.

[ Szerkesztve ]

(#5) Petyyyyy válasza akom (#4) üzenetére


Petyyyyy
addikt

De ha jó programozó leszel, akkor a csajod öltözhet így.

Melyik..? ;]

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#6) fordfairlane


fordfairlane
veterán

A friss végzősök általában nehezebben találnak állást, de a BME-t végzett műszaki infósok elég kelendőek. Érdemes azért az utolsó 1-2 félévben valami gyakornoki pozíciót szerezni, vagy valami mellékes melót felhajtani, amit aztán referenciaként fel lehet mutatni az álláskeresés során.

[ Szerkesztve ]

x gon' give it to ya

(#7) buherton


buherton
őstag

1. Igaz nekem villamosmérnök végzettségem van, de kb. háromnegyedévbe telt Budapesten, mert még nem volt papírom. :( A feleségem mérnök infós és ő kb 2 hónap alatt megtalálta a helyét.
2. Nézik, sőt az egyik helyen a szakdolgozatot is be kellett mutatni.
3. Junior mégis mi más? Utána fejlesztő aztán majd senior.
4. Teljesen. Nem tehetik meg a cégek, mert lelépnek az agyak.
5. 3-4 év? BME-n a Bsc képzést az Msc képzés alapozásának tekintik, vagyis csúszás nélkül 5-6 év. Üsd be, hogy programozó állás és ontja a gugli.

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

(#8) akom válasza Petyyyyy (#5) üzenetére


akom
senior tag

Akármelyik!

[ Szerkesztve ]

(#9) r_radi


r_radi
csendes tag

1. Nagyobb cégeknél a felvételi eljárás üteme miatt ~1-2 hónap. Kis cégeknél 1-3 hét.
2. Amekkora hiány van jelenleg programozókból, minimális azon cégek száma akik ez alapján válogatnának.
Én eddig bárhol voltam, mind interjúval és teszttel mérte fel a tudásom. Persze szépen mutatott az önéletrajznon az ELTE, de a kutyát nem érdekelte hogy milyen jeggyel végeztem.
3. Junior / Level 1, vagy valami hasonló zsargon. Másfél - 2 év után szokás Level 2-re emelni.
Hivatalosan elvileg 0-3 éves tapasztalattal Junior vagy, 3-5 évvel Mid-Level, 5+ pedig Senior. De itt is elmosódnak a határok...
4. Munkahely válogatja. Meg a munkaerőpiac. A jelenlegi hiány miatt, főleg nagyobb cégek bevetnek mindent hogy megtartsák a jó programozókat. Az előző cégemnél pl. bevezették a flexibilis munkaidőt. Értsd: akkor mentem dolgozni amikor óhajtottam, annyi volt a kikötés hogy legyenek meg hó végére az óráim, és a nagyobb meetingeken legyek ott.
5. Ahová szeretnéd. Egyetem alatt kialakul hogy milyen irányba szeretnél menni: frontend/backend, web/desktop/mobil stb. Aztán meg majd eldöntöd hogy kisebb céghez, vagy multihoz mennél inkább szívesen. De azt embere válogatja.
Ha megismerkednél cégekkel, kiemelten ajánlom ellátogatni egy állásbörzére, pl.: http://hvgallasborze.hu/

Remélem tudtam segíteni.

(#10) alkatraz3000


alkatraz3000
senior tag

Nekünk van pár programozó ismerősünk. Azt vettem észre, hogy sokan inkább tobb cégnek dolgoznak be, és elég vaskosan megszedik magukat. Ennek az a hátránya, hogy előfordulhat, hogy egyszerre fogy el mindegyik helyeden a munka és akkor a félretett pénzedbol kell okoskodnod. Szerintem manapság Magyarországon nem tehetik meg, hogy semmibe vegyenek egy ilyesfajta munkaerőt, ergo meg fognak becsülni.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#11) RexMaximus


RexMaximus
aktív tag

Munkaerohiany van ezen a teruleten. Elkepzelheto, hogy 3-4 ev mulva se valtozik jelentosen a helyzet. Igy kevesbe szamit a vegzetseg. Ellenben a tudas igen, felveteli eljaras resze lehet a gyakorlati teszt.

Eloleptetes stb - rajtad all. Nincs szabaly erre foleg ezen a teruleten. Az is lehet, hogy tobbedmagaddal csinaltok sajat bulit :)

Munkahelyi megbecsules? - Ahol nincs onnan elmennek. Egyszoval kenytelenek megbecsulni az emberkeket. De az az openspace bigyulamigyula iroda model is a startup cegegtol indul. Ahol ugye programozok vannak boven - azaz megbecsulik.

Kerdes az, hogyha mar most jo vagy ezen a teruleten akkor dolgozni erdemes elmenni vagy tovabbtanulni.

(#12) Blindmouse


Blindmouse
senior tag

1.) Diplomaszerzés előtt, kb 6.-7. félévtől kezdve
2.a) melyik egyetemen igen (GANF-osok kíméljenek!)
2.b) milyen eredménnyel nem
3.) Junior programozó leszel. Ameddig szükséges, ha kell éveken át. NEM a programozástól függ mikor léptetnek elő, a people skills kell hozzá.
4.) Semennyire, de ez normális. Akkor leszel megbecsülve, ha van egy jó főnököd, project managered, és csak tőle várjál el bármiféle jó visszajelzést. Attól fölfele egy pattanás vagy a cég életében, amit jó lenne kinyomni, csak fájna.
5.) 3-4 évet felejtsd el. Én még nem is feltétlen gondolkoznék nagy cégeknél, közepes cégeknél sokkal jobb lehetőségek vannak, de azokat összefoglalni lehetetlen.

Nem attól függ hogy milyen programnyelvet tudsz, vagy hogy tudsz-e zseniális akármilyen kódot írni. Az a lényeg, hogy emberként tudjál viselkedni, nem pedig programozóként. A programnyelvet mindenki meg tudja tanulni két hét alatt, de öltözködni, köszönni, szépen beszélni azt nem.

3440x1400@120Hz #ultrawidemasterrace #gloriouspcgamingrace

(#13) csipszikutya


csipszikutya
senior tag

hát pályakezdöként az a tapasztalatom, hogy ha van megfelelö kapcsolatod és/vagy azt a társaságot preferálod amilyen szinüen villognak este a rendörlámpák akkor egyenlöre határ a csillagos ég. ja igen, és ne sajnáld a nyelveddel nyalni a megfelelö seggeket sem, akkor bármit elérhetsz... sajnos saját káromon tanultam meg, hogy a becsületet és tudást nem sokszor hálálják meg.
na de nem baj, 1 év és huzok innen a picsába és ha minden jol megy a nagy usánkába szállok csak ki a repülöböl..

(#14) yerico


yerico
senior tag

Egy kicsit a másik oldal szemszögéből, mint gyakorló fejlesztő és mint egyetemi óraadó:
A frissen végzettek nagy része tévedésben van önmagával és a világgal. Azt hiszi, hogy ha végez, ölébe hull minden, tudás nem szükséges, de a nettó negyedmillió minimum. Azt szoktam mondani, hogy kb. a végzősök 90%-a selejt, alkalmatlan a munkára. Ezt sajnos már hallottam vissza más egyetemi oktatóktól is, és az arány csak romlik.
Alapvető baj, hogy az egyetemisták nem úgy készülnek, hogy ha kikerülnek a nagyvilágba, akkor fejlesztők lesznek. Nincs fogalmuk arról, mi vár rájuk. A cégek nem fogják őket megtanítani semmilyen programozási nyelvre, az elvárás, hogy tudja a nyelvet, amire jelentkezik, nem sekélyes SQL ismeretekkel rendelkezik. Amikor odakerül a felvételi elbeszélgetésre, és valahogy prezentálni kellene az ismereteit, akkor a legjobb, ha azt mondja, hogy egyetem alatt gyakornokként dolgozott XY cégnél. Ha ez nincs, akkor legyen normális diplomamunka. Nem olyan, amit kényszerből csináltak, hanem olyan, amiből kiderül, hogy az illetőnek volt kedve csinálni, szánt rá időt, és témát is olyat választott, aminek későbbiekben lehet értelme (Vécépapír-guriga fordulatszám optimalizálása android 2.0 alatt című téma lehetőleg kerülendő).
Ha a leendő programozó az egyetemen tudatosan arra készül, hogy 3-5 év múlva fejlesztőként fog dolgozni, aránylag biztosan mozog egy programozási nyelvben (lehetőleg nem PHP), ismeri a google-t, és tudja is használni (stackoverflow), és van önbizalma is (volt, hogy anyuka volt megadva önéletrajzban kapcsolattartónak), és nem teljesen befelé forduló kommunikációképtelen illető, akkor a munkakeresés ideje 1-2 hónap lesz max.
Ja, legyen normális önéletrajz, ahol a szakmai ismeretek részben legyenek megadva, mihez ért. Lehet, hogy triviális, de sokan üresen hagyják. Az emailcímnek meg nem a biggest69lover@gmail.com-ot kell megadni, hanem normálisat, amit a nevéből képez az ember.

(#15) yerico


yerico
senior tag

"Azzal is tisztában vagyok, hogy 3-4 év múlva, mire elvégzem az egyetemet nem a mai állapotában lesz a munkaerőpiac,"

Szarabb helyzetben lesz, több lesz a betöltetlen hely, kevesebben fognak végezni, a végzettek minősége is rosszabb lesz, és még több jó programozó fog addig visszavonulni, mert elege lesz, vagy éppen elmenni külföldre. Cserébe magasabbak lesznek a fizetések, hogy találjanak embert a cégek. Addig szerintem egy 30% emelkedés simán benne van a bérekben, mindenféle MNB trükközés és infláció nélkül is.

(#16) yerico válasza r_radi (#9) üzenetére


yerico
senior tag

"Egyetem alatt kialakul hogy milyen irányba szeretnél menni: frontend/backend, web/desktop/mobil stb."

Hát nem ezt tapasztalom. Sokan azt se tudják 2 hónappal a vége előtt, hogy hardver vagy szoftver vonalra menjenek-e. Rohadtul nem érdekli őket, de igazából szerintem a szülőket se, akik a képzést finanszírozzák. Aztán jön a sokk a felvételin, hogy nem tudják megmondani, mi a különbség a class és az objekt között, a ping az rózsaszín, stb. Az már szerencsés, ami egyetem után már el tudja magáról mondani, hogy programozni szeretne, és azt is, milyen nyelven.

(#17) Chaser


Chaser
titán

"5. Azzal is tisztában vagyok, hogy 3-4 év múlva, mire elvégzem az egyetemet" van önbizalom...kapcsolatokon sok minden múlik, majdnem minden, de jó tudással húzni kell innen kifelé fiatalon, nem bp-ben gondolkodni

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#18) Petyyyyy válasza yerico (#14) üzenetére


Petyyyyy
addikt

Úgy dióhéjban kérdezném: mi a baj a PHP-vel?

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever, Im the star

(#19) Gergosz2 válasza RexMaximus (#11) üzenetére


Gergosz2
veterán

Kerdes az, hogyha mar most jo vagy ezen a teruleten akkor dolgozni erdemes elmenni vagy tovabbtanulni.

Továbbtanulni.

Témához:

Sok helyen bizony nézik, hogy hol végeztél, de azért, hogy a tényleg selejt képzésről érkezőket azért valahogy szelektálják. Ami még gyakori szokott lenni, hogy a szakdolgozat/diplomamunkád bekérik a leckekönyvvel egyetemben. Ja és ugye a többlépcsős felvételi is igen gyakori, főleg nagyobb cégeknél. De nem kell megijedni, ezek csak azért vannak, hogy az értelmi fogyatékosokat és azokat szűrjék akik csak összekamuzták a CV-jüket. Na meg persze azért, hogy valami képet kapjanak a kompetenciáidról és olyannal foglalkoztassanak amihez azért értesz is.

BTW a CV-ről jut eszembe, hogy nagyon sokan képtelenek értelmeset csinálni. Vagy egy lepusztult word-ben szerkesztett valamit adnak be, vagy a másik véglet, hogy 10+ oldalas regényt, amiben még azt is megemlítik mit reggeliztek.

Nokia 6030 Hardcore User // I Panic Restaurant by Taito

(#20) lezso6 válasza Petyyyyy (#18) üzenetére


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

A legtöbb hulladék kód abban készül, mivel alapkiépítésben nagyon megengedő, gánybarát nyelv. Bár amúgy nyelvnek se valami jó, van egy csomó hülyesége. Php7 óta mondjuk ezeket elkezdték szép lassan irtani.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#21) tvse1995


tvse1995
senior tag

Ha nem vagy benne biztos, hogy bekerülsz BME-re ilyen alacsony ponthatárok mellett amik vannak mérnökinfón akkor hacsak nem embereled meg magad nagyon nagyon, akkor nem látok rá sok esélyt, hogy 3-4 év alatt vagy akár valaha elvégezd a szakot.
Nekem ez a harmadik évem ott, nem túl erős iskolából érkezve nagyon nehéz volt felvenni azt a ritmust ami ahhoz szükséges, hogy ott sikerrel vedd az akadályokat.

Ha érdekel itt találsz sok infót arról, hogy mi vár rád ha bekerülsz: wiki

[ Szerkesztve ]

(#22) pit stop válasza yerico (#14) üzenetére


pit stop
addikt

HR oldalról kicsit kiegészíteném:
A CV pályakezdőként 1 oldal legyen, ha sok gyakorlat vagy egyéb volt akkor nagyon maximum 2, de lehetőleg bele kéne férni 1-be.
E-mail címnek teljesen mindegy szinte mi van megadva, ha nem nagy hülyeség (pl. megfelelő: pisti88...). Régebben sem, de a mostani munkaerőpiaci helyzetben hülye luxus lenne ez alapján szelektálni.

Más írta, de iskola azért számít. Aki nevesebb suliból jött, az nem érzi, mert behívják, de az szűrő tud lenni, hogy bizonyos iskolából jötteket elfelejtik hívni.

Oroszlánszívű Richárd - az első szívátültetés.

(#23) buherton válasza pit stop (#22) üzenetére


buherton
őstag

Egyetértek. Eggyel egészíteném ki, hogy akkor nem számít az iskola ha van mellette lenyűgöző tapasztalat van. Volt kollegámnak földrajz diplomája volt, de mégis C++ programozó lett és nem is akármilyen.

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

(#24) gege997


gege997
csendes tag

1. Kb azonnal, max pár hónap. De persze jó ha valahol voltál gyakornok vagy hasonló, mert akkor te sem vakon választasz, meg a cég sem.
2. Felvételnél nem fogják nézni, viszont az előrejutásodat elég nagy mértékben meghatározza, hogy milyen alapokkal rendelkezel, az meg erősen függ a sulitól. Persze nem csak ez számít, de tapasztalat alapján azért elég fontos faktor.
3. Junior. Az előléptetés fejlesztővé nálunk kb akkor van, amikor valaki már szinte teljesen önállóan tud dolgozni, seniorrá meg akkor ha ezen felül hatékonyan tudsz tudsz embereket irányitani/csapatot vezetni. Illetve lehetnek alszintek egy kategórián belül is, hogy tudj évente lépni és lásd az előrehaladásod. Időben ez kb a 2-5 és 5-10 év, persze ez nagyon egyéni, mindkét végleten túl is vannak esetek.
4. Ez erősen cég és főnökfüggő. De szerintem azért elérhető olyan munkahely, ahol megbecsülnek.
5. Szerintem ezen még korai gondolkodnod.

(#25) Realradical


Realradical
őstag

Szóval most így néz ki a programozók helyzete: [link]

Valószínűtlen, hogy ez változni fog, max a nyelvek, vagy az architectura.

Ahogy most én csinálnám (csináltam is, csak sajnos öregebben): Letojni a sulit, kitanulni magadtól egy-két nyelvet (python, java, php, C#)
Ha jól megy, ki tudsz menni külföldre juniornak. A sztenderd hozzáállás ahol X évig egy cégnél vagy majd sok ígéret után talán előléptetnek az remek egy cégnek, de nem a programozónak. Mo-on nagy divat egy-két év után átverni és a felét sem megadni a beígértnek (tudod válság van).
Kicsit modernebb hozzáállással folyamatosan tudod tuningolni a fizudat ahogy ugrálsz cégek között fél év/évente. Ha még vissza is várnak, mert jó skilljeid vannak az még jobb.

Otthon elmész melózni jó, ha kapsz egy cégtől 200-300K nettót mint junior. Kimész Angliába kapsz 1500-2000 fontot. mint junior. Fejlődik az angolod és nevesebbek a cégek ami jó a CV-dnek. Ha netán mégis haza kell menni rohannak majd utánad.

[ Szerkesztve ]

Things that try to look like things often do look more like things than things

(#26) anorche1


anorche1
őstag

Én is hasonló helyzetben vagyok. Engem főként az érdekelne, hogy a miskolci egyetem programtervező szakja milyen? Érdemesebb lenne valahogy megpróbálni a bme -t? Csak ahhoz költöznöm kéne :(

"It never gets easier, you just go faster." Greg LeMond

(#27) buherton válasza anorche1 (#26) üzenetére


buherton
őstag

Maximálisan elég az ME. Alapvetően jókat hallottam róla. Akkor lenne probléma, ha ilyen noname Kodolányi meg Gábor Dénesről lenne szó.

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

(#28) anorche1 válasza buherton (#27) üzenetére


anorche1
őstag

:R

"It never gets easier, you just go faster." Greg LeMond

(#29) CounterBoci válasza yerico (#14) üzenetére


CounterBoci
senior tag

Majdnem megkönnyeztem a hozzászólásod, de jó, hogy valaki ezt is leírta. Mint nem ma kezdett gépész technológus, a bőrömön tapasztalom gyakornokok formájában a 90%-ot. Legtöbbjüknek, akikből mérnök! lesz hónapokon belül és legalább hármassal fog kezdődni a fizetésük, csak segédmunkát tudunk adni, mert semmi másra nem alkalmasak. Pedig maximális jóindulattal és segítőkészséggel állunk hozzájuk. Ugyan úgy látom, nem érdekli őket semmi.

(#30) VirsLee


VirsLee
őstag

Nagyon érdekes olvasni a hozzászólásokat. Sajnos reálisabb lenne úgy képet alkotnod arról, hogy mindenki leírja mellé, hogy mennyi is a hivatalosan bejelentett nettója, így könnyebben képet tudsz alkotni róla, hogy van-e egyáltalán arról elképzelése, amiről beszél...

Kérdéseidre nincs válasz, inkább csak tanács, a tapasztalatok alapján.
1. Budapesten informatikusként 1-2 hónap alatt el lehet helyezkedni. Nagyon kevés az informatikus, annál pedig töredéke a jó informatikus.
2. Egy pályakezdőnél biztos, hogy nézik, hisz szakmai tapasztalatot még nem tudsz nagyon felmutatni. Amikor már senior vagy sok tapasztalattal, akkor már kisebb jelentősége lesz ennek, de az elején szerintem nagyon is számít.
3. Ez szerintem leginkább a képességeidtől és a cégtől függ. Ha jó helyen vagy és jók a képességeid, akkor fogsz előre menni (pozícióban nem biztos, de fizuban igen), vannak olyan helyek, ahol pedig kihasználnak. Nagyon szituáció függő.
4. Milyen megbecsülésre gondolsz? Nem igazán értem, hogy mire gondolsz. Dolgozz egy kicsit egy gyárban, majd utána programozóként és úgy fogod érezni, hogy megbecsülnek. Dolgozz egy nagyobb multinál programozóként, majd valami garázscégnél alulfizetett fejlesztőként, akkor úgy fogod érezni, hogy nem becsülnek meg.
5. Pályakezdő programozóként? Nagyobb cégek? Hááááát. Erre ott a profession.hu mondjuk. Ott körül tudsz nézni, de érdemes ezt egy gyakornoki programmal kezdeni, hogy valami igazi munkahelyen szerezz gyakorlatot. Nagyon sok cég van BP-n, kár is lenne elkezdeni sorolni. Az igazán nagyok, akik nagyon jól fizetnek ritkán építenek a pályakezdőkre. Ki kell fogni az alkalmat. De ha megszerezted a kis minimális 1-2 tapasztalatot, akkor már sokkal több lehetőségből tudsz válogatni.

Most pedig néhány kérdés rád vonatkozóan :)
Programoztál már? IQ-d milyen magas? Matek hogy megy? Fakultációra jársz? Készülsz emelt szintre? Dolgoztál már valahol legalább 2-3 hetet folyamatosan? Hogy jött össze az a lehetőség, hogy BME vagy DE? A kettő között van 220km... Hol laksz? Informatika emeltre mész? Mióta érdekel az informatika? Tényleg érdekel a dolog vagy csak a nagy fizu keltette fel a figyelmed?

Azért is érdekelnek ezek, mert az én időmben (1999-ben mentem fősulira) még a társaság jelentős része olyan volt, akit nagyon érdekelt az informatika. Most már többen vannak, akik a pénzért vagy azért mennek oda, mert az menő.

(#31) K1nG HuNp válasza VirsLee (#30) üzenetére


K1nG HuNp
őstag

Ha szabad énis válaszolnék a kérdéseidre. Hasonló cipőben járok mint a szerző. Jelenleg harmadikos vagyok gimnáziumban, egy szabolcsi városban. ( :((( ) Nemrégiben lett meg a felsőfokú angol nyelvvizsgám, eddig ennyi eredményt tudok felmutatni a gimiből.
Programozni programoztam önerőből, de motiváció hiányában felhagytam vele. A matek jelenleg megy, eddig ment ötösre, gyűröm ahogy tudom. Dolgoztam. Nekem a DE lesz valszeg a legreálisabb a közelsége miatt, de mindenképpen csak B tervnek szeretném, Pestre akarok menni. Informatika, angol emelt érettségire megyek. Az infón kívül más szektorban nem tudnám elképzelni magam.

Ha van bármi olyan dolog, amit mindenképpen tanácsolnál (az önerőből való kemény tanuláson kívül persze) ami a későbbiekben segítene akkor oszd meg velem kérlek :)

[ Szerkesztve ]

(raw_item.get("pk").unwrap().as_s().unwrap().to_string()).split("#").collect::<Vec<&str>>()[1].to_string()

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.