Hirdetés

2024. május 8., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  H1Z1

Hozzászólások

(#1) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

Videóban is hivatalossá tették, amit korábban már leírtak, hogy a DayZ ellenfele Január közepén érkezik! A H1Z1 Early Access verziója tehát hamarosan kézzel fogható formában lesz! Ezért is, talán itt az idő, hogy elkezdjünk kicsit beszélgetni a játékról, és nem csak az "érkezik hamarosan" cikkeket olvassuk.

A játékról:
A Sony saját "zombitúlélője" elég nagy fába vágta a fejszéjét, mert van ellenfele. A feladat viszont nem lehetetlen. Az eddigi információk alapján elmondható, jó úton haladnak. A történet nem meglepően egy "zombiságot" előidéző vírus, ami megfertőzte az embereket, és nekünk kreatívan és megfelelően agresszívan túl kell élni, lehetőleg nem egyedül. Az építések, "kraftolások" természetesen itt is adottak, ahogy a konkurenciában is. A játék szíve,motorja a ForgeLight Engine, ez remélhetőleg egy jól optimalizált játékot takar majd, az eddigi verziókkal ellentétben. A visszajelzések alapján, a játékosok nagyon várják a Sony üdvöskéjét, és tűkön ülve fogadják az új információkat. Nagyon jó lenne, ha végre érkezne egy ütős ellenfél, a H1Z1! Let's Go!

Hivatalos weboldal
H1Z1 Facebook
H1Z1 Youtube csatorna

Screenshots

Mi is a H1Z1?!
Zombi survival MMO ami egy poszt apokaliptikus világban játszódik, ahol több ezer játékosnak kell stratégiailag összehangolnia a túlélést, a vírussal és az ellenséggel szemben, akár barátokkal akár egyedül!

Főbb jellemzők! (english)
Survival MMO
Intelligens Undead
Dynamic Environments
Weapons and Vehicles
Expansive Crafting
Base building
Circle of Death
Future features

Megjelenés: 2015 január 15 (Steam Earley Access)
Platformok: PC, PS4

[ Módosította: Qru ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#2) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

Kezdeném is azzal hogy:

Nekem egy valami nem kerek. Rendben alapjában Free to Play, oké meg lehet venni, de nyilván a pénzemért nem "csak" annyit kapok, hogy korábban hozzáférek a teljes kiadás előtt hanem mondjuk amikor egy Free to Play játékba "befizetem" magam, akkor több ingame tartalmat vagy más dolgokat kapok, azzal ellentétben, aki csak az alap verzióval játszik. (Lásd: world of tanks)

Kíváncsi leszek, lesz e hála a "befizetésekért" vagy csak köszönjük szépen, hogy kerestétek a bugokat.

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#3) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

[link]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#4) bundásss


bundásss
tag

hi!

holnap lesz stream.
én jövőhéten megveszem az early access-t.

"hogy korábban hozzáférek a teljes kiadás előtt hanem mondjuk amikor egy Free to Play játékba "befizetem" magam, akkor több ingame tartalmat vagy más dolgokat kapok, azzal ellentétben, aki csak az alap verzióval játszik. (Lásd: world of tanks)"

ezt nem tudom. majd meglátjuk. holnap stream-en lehet megtudjuk ezt is.
egyébként ez jobb lesz, mint a DayZ. de nem csak a DayZ az "ellenfél".
ott van a Miscreated,Rust. aztán van még Forest,Long Dark de azok másfélék. :P

[ Szerkesztve ]

(#5) wjbhbdux válasza bundásss (#4) üzenetére


wjbhbdux
veterán

Egyáltalán nem biztos, hogy jobb lesz mint a dayZ, 3 napos videó alapján hasonló bugtenger várható, a játékos szám se tisztázott, és az se hogy mit is fognak az ingame shop-ban árulni.

[ Szerkesztve ]

/s

(#6) bundásss válasza wjbhbdux (#5) üzenetére


bundásss
tag

mivel még alpha. persze, hogy vannak benne bugok.

(#7) HartgeH3-2.8 válasza bundásss (#4) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Elvileg a stream PST szerint este lesz ha minden igaz. [link] 9 hours behind Budapest Kíváncsi leszek. Én is megveszem szerintem. Ha jól tudom 17 euro - 20 Dollar környéke lesz. Ami furcsa, hogy egy olyan nagy brand mögött mint a Sony , tényleg kell még az Earley bevétel is, de hát én nem sajnálom tőle igzából és támogatom őket. Inkább mint a "bug"emia interaktívot,.

Tehát az első:
12:30PM PST – Introduction with Greg Henninger, Adam Clegg, and Jimmy Whisenhunt (21:30)
..csak nekem nem működnek a stream twitch adás linkek?

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#8) bundásss válasza HartgeH3-2.8 (#7) üzenetére


bundásss
tag

ja magyarországon este lesz mire elkezdődnek a streamek.

(#9) HartgeH3-2.8 válasza bundásss (#4) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Én azért megkerestem a fejlesztőket, hátha lesz válasz:
The earley access "buyers" will receive more in game content, against the Free to Play players (the final version) ?!

Ha csak annyi a jutalmunk 17 euroért, hogy tényleg reportolhatjuk a bugokat, az kicsit karcsú volna.

Szerk:
Az a furcsa, hogy a stream adás csatorna ettől független be kellene jöjjön weboldalon.

[ Szerkesztve ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#10) bundásss válasza HartgeH3-2.8 (#9) üzenetére


bundásss
tag

nem kell bejönni. ott még korán reggel van. még alszanak.

(#11) HartgeH3-2.8 válasza bundásss (#10) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Úgy értem a sima OFFLINE csatorna az be kell jöjjön adás nélkül :) ..de itt kvázi üres a link.
Na mindegy majd kiderül. Jelenleg nincs H1Z1 csatorna twitch oldalon.

Közben Twitteren megerősítve:
H1Z1 Game @H1Z1game - early access is $19.99

Biztos ami biztos megkerestem a Sony Online entertainment-et is! ;]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#12) bundásss


bundásss
tag

több csomagot lehet venni. a 20$ -os amit írtak az a legolcsóbb. lesz még más is.
de ne találgassunk. majd ma kiderül. a GS-en írták:

"Az Early Access két csomagban lesz megvásárolható. Az első 20 dollár körül alakul majd, és az csak az Early Accesshez ad hozzáférést, míg a drágább kiadás olyan játékmódokat is ingyenesen elérhetővé tesz, amelyek csak szakaszosan nyílnak meg az átlag játékosok számára. A dolog kicsit még zavaros, de a SoE megígérte, hogy mindent tisztáz a megjelenés előtt."

(#13) HartgeH3-2.8 válasza bundásss (#12) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Hmm értem, köszi az infot.

Azért (nekem) 20 dollárért kicsit soknak tűnik egy sima EA amit majd X idő múlva ugyan úgy megkap a Free to Play user. Kíváncsi leszek a csomagokra és azon belül, hogy mit tartalmaznak. Egész más volt egy Assetto Corsa ahol kvázi megkaptam a játékot, használhattam és folyamatosan érkeztek az autók , új pályák és javítások. Nyilván itt is érkezik majd, csak ez nekem kicsit másképp jön le H1Z1 szinten.

na majd meglátjuk.

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#14) wjbhbdux válasza HartgeH3-2.8 (#11) üzenetére


wjbhbdux
veterán

http://www.twitch.tv/h1z1 21:30tól itteni idő szerint.

/s

(#15) HartgeH3-2.8 válasza wjbhbdux (#14) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Köszi szépen király vagy!

Érdekes a tallózás keresőbe beírva talált H1Z1-et , de nem dobta fel az offline csatit hiába kattintottam. Remélem sok infot megtudunk! Chatbe esélytelen lesz kérdezni, de ha van valami egyéb lehetőség ahol lehet tőlük kérdezni szóljatok ;]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#16) HartgeH3-2.8 válasza bundásss (#12) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Hasonlóan gondolkoznak a chaten is, valóban :K

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#17) wjbhbdux válasza HartgeH3-2.8 (#16) üzenetére


wjbhbdux
veterán

igen, a battle royale féle játékmód (aki nem ismerné armából, egy adott területre ejtőernyőzve kezd minden játékos felszerelés nélkül, aztán irány felfegyverkezni és egyre szűkül a játéktér ahogy telik az idő és fogynak a játékosok, aki utolsónak marad életben nyer) lesz fizetős, 1 dollár 1 meccsben résztvenni ha minden igaz. hogy milyen jutalmak lesznek azt még nem tudni.

/s

(#18) bundásss


bundásss
tag

mindjárt kezdődik a stream

(#19) HartgeH3-2.8 válasza bundásss (#18) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Izzítom én is a live-ot! ;]

Miért írják állandóan ezt a hype-ot?

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#20) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#21) wjbhbdux


wjbhbdux
veterán

http://store.steampowered.com/app/295110/

This Standard Edition Bundle grants you:
* Early Access to H1Z1
* 3 Event Tickets
* 1 Key
* 2 Crates

The Premium Edition Bundle grants you:
* Early Access to H1Z1
* 25 Event Tickets
* 3 Airdrop Tickets
* 4 Keys
* 6 Crates
* Exclusive Aviator Hat Crafting Recipe

/s

(#22) HartgeH3-2.8 válasza wjbhbdux (#21) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Az igen! Király vagy mint mindig ;]
Nagyon tetszett a LIVE! Igazából csak a 40 dollár böki csak az oldalam, hogy közel egy GTA V árát nem áldoznám azért rá első körben. Azt még elmondhatták volna, hogy mondjuk a standard után lehet e upgradelni a premium csomagra adott esetbe, na de sebaj.

Összességében:
Bye bye DAYZ!!! bye bye "Bug"emia interaktíve!!!!

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#23) HartgeH3-2.8 válasza wjbhbdux (#21) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Na ezt még értelmeznem kell milyen jegyek és milyen körök..?!

Keys & Crates
Keys open crates.
Crates are cosmetic only
Crates can be earned over time (length unknown)
Tickets
Top 1/3rd (roughly 10 players) of a Battle Royale gamemode round (32 players) will receive another "ticket" as a "payout" (reward).
"Event Tickets" are Pay-to-Play (valued at $0.99 each USD) but can drop in-game for free. SOE has not released specifics such as ticket duration (ie. potential number of rounds) or in-game drop-rate.

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#24) wjbhbdux válasza HartgeH3-2.8 (#23) üzenetére


wjbhbdux
veterán

Ha egy battle royale meccsben részt akarsz venni, akkor ahhoz kell 1 jegy, amit vagy ingame farmolsz ki, vagy megveszed 1 dollárért. Minden meccsnél újabb jegy kell.

/s

(#25) bundásss


bundásss
tag

"* 25 Event Tickets
* 3 Airdrop Tickets
* 4 Keys
* 6 Crates
* Exclusive Aviator Hat Crafting Recipe"

tehát akkor ezek szerint a 4 keys azt jelenti, hogy 4 battle royale meccsen vehetek részt?
mi az a battle royal?
azt sem értem, hogy mi az a 6 Crates? és Airdrop Events?
Exclusive Aviator Hat Crafting Recipe?

ennek a csomagnak mennyi az ára? 40 dollár?
azon gondolkodtam, hogy melyiket vegyem meg Dying Light vagy h1z1. mert Dyingot kivégzem 3-4 nap alatt
igaz, hogy van benne co-op, de azért h1z1 tovább kitart.

[ Szerkesztve ]

(#26) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

wjbhbdux Köszi akkor megint okosabb lettem :)

bundásss
Asszem ez a szokásos pl CS go féle láda + kulcs mikrotranzakció.
Szerintem a 4keys az ládát tud nyitni, de csak tippelek. Az Airdrop az tudom hogy levegőből dobnak le cuccot, és azt jelzi is valami füst majd az állat lesz szerintem ;]

Úgy gondolom a H1Z1 biztosan megéri a jövőre nézve, remélem azért ezek a mikro tranzakciók nem teszik tönkre teljesen az élményt. Ahogy a kolléga írja remélhetőleg a játékban is mindent ki tudsz gyűjtögetni craftolni, csak gondolom egy ládába azért jó sok cucc van.

Exclusive Aviator Hat Crafting Recipe
Szvsz ez egy sima repülős sapka semmi több az igazán fanatikusoknak :DDD

..de a fórumtárs jobban vágja ;]

Itt jó sok infot írnak:
[link]

[ Szerkesztve ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#27) Evome


Evome
aktív tag

A szerverekről tud valaki valamit ?
A hostolónak pl lesz über hatalma ? Mert ahogy a streameket néztem ugye aki admin az pitty putty putty pritty és addolt egy m16-ost 30 lőszerrel...
Nos ez most hogy lesz? Mert ugye sok item pl ládából esik amihez a kulcsot veszi az ember vagy kiszenvedi ingame...
de akkor ha admin vagyok addolok akármilyen ruhát vagy akár kulcsot ládát és .....
:D

Ez nagyon remélem csak a stream ideje alatt lesz és csütörtöktől ilyen házi szerveres muttyok nem lesznek

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#28) wjbhbdux válasza Evome (#27) üzenetére


wjbhbdux
veterán

Minden szervert a SOE üzemeltet.

/s

(#29) Evome válasza wjbhbdux (#28) üzenetére


Evome
aktív tag

Ohh sony álltal csinált mókaságok ?!
Akkor nem lesz benne egy deka fogyatékos admin se, és semmi szabálytalan :C
Ezt már szeressük

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#30) HartgeH3-2.8 válasza Evome (#27) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Mert ahogy a streameket néztem ugye aki admin az pitty putty putty pritty és addolt egy m16-ost 30 lőszerrel... Azokat szerintem direkt a stream kedvéért droppolta be admin parancsokkal , hogy némi értelme is legyen a Live-nak. Én is úgy gondolom egy külső server irányít majd mindent, úgy a jó :)

Cheat:
Well as it's running on the Forgelight engine from Planetside 2 i can't imagine it's going to be easy to cheat. I mean try to find a Planetside 2 cheat. Its REALLY hard.

A random 12 éves kisgyerek lehet majd idegesít aki bejön trollkodni, de max megyek PVE szerverre.

Jó lesz ez én nagyon várom. Én szerintem a standard verzióval fogok kezdeni, mert minden más beszerezhető/megszerezhető majd úgy is később még.

Keresnek 50 szerver nevet:
[link]

50?! ;]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#31) Evome válasza HartgeH3-2.8 (#30) üzenetére


Evome
aktív tag

És azt esetleg tudod hogy hány négyzetkilóméter most a jelenlegi pálya ?
Picinek űnik nagyon mert kb 5x eljutottak egy bizonyos pontra az emberkék a stream közben.. de ez lehet a spawn miatt van
Azt tudom hogy a következő 1 évben folyamatosan bővülni fog, és nagyobb lesz mint Bács kiskun megye :D

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#32) HartgeH3-2.8 válasza Evome (#31) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Na ezt sajnos nem értettem pontosan , pedig mondták valahol a LIVE-ban azt hiszem. ;] Elsőre akkora lesz mint a konkurencia jelenlegi térképe :DDD Később pedig akkora mint 5 Los Santos meg 4 Liberty City egybe gyúrva :DDD Az tuti a spawn miatt volt persze, gondolom a vonzáskörzetbe rak be, úgy is lenne a korrekt.

Most nem tudom mekkora alapból, de jó móka lesz az tuti :DD

[ Szerkesztve ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#33) Evome válasza HartgeH3-2.8 (#32) üzenetére


Evome
aktív tag

Konkurencia ? Mert van egy pár survivor játék :D A NapZ -re gondolsz ? :D

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#34) Ace owner


Ace owner
addikt

Futtatasahoz eromu kell majd vagy dual core + hd7770 is viszi minimumon?

Galaxy Fold 4

(#35) Evome válasza Ace owner (#34) üzenetére


Evome
aktív tag

MINIMUM:
OS: Windows 7 64 bit
Processor: Intel i3 Dual-Core with Hyper-Threading (required)
Memory: 4 GB RAM
Graphics: nVidia GeForce GTX 275 series or higher
DirectX: Version 10
Network: Broadband Internet connection
Hard Drive: 20 GB available space
Sound Card: DirectX Compatible Sound Card

RECOMMENDED:
OS: Windows 7 64 bit
Processor: Intel i5 Quad Core or higher / AMD Phenom II X6 or higher
Memory: 8 GB RAM
Graphics: nVidia GeForce GTX 560 series or higher / AMD HD 6870 or higher
DirectX: Version 10
Network: Broadband Internet connection
Hard Drive: 20 GB available space
Sound Card: DirectX compatible Sound Card

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#36) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

Evome: Konkurencia = "Bug"emia interaktive :) Bővebben kifejtsem? :DDD

Ace owner: A gépigénytől nem félnék PLS2-őt tekintve. Alap i3 és 4gb a minimum egy ősrégi Geforce 275-el, ergo egy közép szintet be lehet lőni simán egy középkat. géppel is. Szerintem a megfelelő beállításokkal vihető a dolog, bár manapság azért már alap a 4mag. A HD7770 az oké lesz ide.

..és szvsz jobban lesz azért optimalizálva mint az ellenfele. Nyilván hibák itt is lesznek, de összességében jobb érzésed lesz szerveren lenni mint a másikban.

[ Szerkesztve ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#37) Evome válasza HartgeH3-2.8 (#36) üzenetére


Evome
aktív tag

Itt nem fognak átbugolni a bidám bidámok a falon :C már ez megér 20 dollárt
nekem a kunkurenciával csak ennyi bajom van, most is azzal játszok, szeretem de ez szörnyű hogy bukok 3 óra túlélést egy fal bug miatt -.-

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#38) HartgeH3-2.8 válasza Evome (#37) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Itt nem lesz falon átmenetel a braziloknak :DDD
Azzal együtt, hogy tisztában vagyok a jelenlegi állapotokkal eléggé várós a pre order gomb :)
..és még mennyi minden lesz a jövőben te jó ég, ez közel sem minden.

Annyit bőven, nekem megér 17 eurot egy viszonylag élvezhető környezet. (Még EA-ben is)

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#39) Evome válasza HartgeH3-2.8 (#38) üzenetére


Evome
aktív tag

Steam-en lesz majd megvehető az EA ? mert ugye egyenlőre még nincs ott csak infó az árakról de konkrét vétel még nincs

Humans Killing Humans Since birth of Humans

(#40) HartgeH3-2.8 válasza Evome (#39) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Igen ott kell legyen mindenképp és szerintem olyan hétfő környékétől már kellene is feltöltsék ezeket az infokat, és ha minden jól megy lesz is pre order gomb olyan 17 euro környékén.

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#41) Ace owner válasza HartgeH3-2.8 (#36) üzenetére


Ace owner
addikt

Akkor már csak egy hd7770-et kellene szereznem, köszi :))

Galaxy Fold 4

(#42) HartgeH3-2.8 válasza Ace owner (#41) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Ha nem lesz FHD és nem maxed out-ról van szó akkor a megfelelő kompromisszummal elég kéne legyen. Ne felejtsük, hogy a H1Z1 alatt a PlanetSide 2-t is hajtó ForgeLight Engine dolgozik , tehát van mire bizakodni :)

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#43) EnDaN válasza HartgeH3-2.8 (#32) üzenetére


EnDaN
tag

8x8km a pálya jelenleg, azt mondták a live streamen utoljára :)

(#44) HartgeH3-2.8 válasza EnDaN (#43) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

Az nem rossz elsőre :) Kíváncsi leszek most hol lesz ez a vásárlási lehetőség végülis, kezdek bizonytalan lenni. Elvileg steam rendszerében meg kellene tudni venni. Day 1 amikor ez elérhető lesz valaki azt írja.

Miután hivatalos a két csomag, standard és prem, nem értem akkor miért nincs ez kint.

Szerk:
Ez amúgy még jó lehet majd, ha beindult: [link]

Hey there,

There's just 3 more days until the zombie apocalypse begins. Can you believe it?

You registered on H1Z1Forum.com

[ Szerkesztve ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#45) EnDaN válasza HartgeH3-2.8 (#44) üzenetére


EnDaN
tag

Ha jól tudom akkor az early access játékoknál nincs lehetőség elővásárlásra és a tartalom előzetes letöltésére, tehát várhatóan csak aznap lehet megvenni majd és elkezdeni tölteni.

Én az EU árra vagyok már kíváncsi, gyanítom hogy a bevett "jó" szokás szerint 1$=1€ mintát követve 20€ és 40€ lesz nálunk...de remélem hogy nem lesz igazam :)

(#46) HartgeH3-2.8 válasza EnDaN (#45) üzenetére


HartgeH3-2.8
addikt

17-18 euro lesz ez figyeld meg :)

Én sem értettem amikor írták ezt, hülyének is néztem a srácot aki ezt írta.
early access játékoknál nincs lehetőség elővásárlásra

..de hát többek között pl az Assetto Corsa is Earley Access volt mégis meg tudtuk venni, letölteni, játszani, moddolni, stb :)

Lehet én értelmezem rosszul akkor bocsánat ;]

Szerk:
Can't confirm this, but I believe all bundles will be available in the store page when the game comes EA.

Akkor a saját kérdésem is pipa.

[ Szerkesztve ]

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#47) EnDaN válasza HartgeH3-2.8 (#46) üzenetére


EnDaN
tag

Legyen neked igazad az árról! :)

(#48) Blaise válasza HartgeH3-2.8 (#46) üzenetére


Blaise
veterán

Igen, de az Assetto Corsát se tudtad az Early Access megjelenés előtt letölteni.

(#49) HartgeH3-2.8


HartgeH3-2.8
addikt

Igen így már tiszta :)

Az ár akár ez alapján is belőhető: [link] Én 17-re tippelek és remélem nem lesz 20. :U

Az OFF topikban OFF, az ON by LaciCRM

(#50) Evome válasza HartgeH3-2.8 (#49) üzenetére


Evome
aktív tag

Hát most ha 17Juró lesz ha 20 én úgyis megveszem. Sajnos beleégett a fejembe ez a játék, és ki kell próbálnom :D Nem bírok 1 évet várni hogy F2P legyen :N

1000 Ft-on nem akarok spúrkodni :D Főleg hogy idén nincs nagyon más cím ami eddig érdekelne

[ Szerkesztve ]

Humans Killing Humans Since birth of Humans

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  H1Z1
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.