A minisztériumokban nekem valahogy mindíg úgy tűnik, hogy van valahol egy részleg, ahol az elveszett aparattcsikok gyűlnek össze lázas semmittevésre. Mész, mész ezekben a hodályépületekben, aztán egyszer csak egy hosszú, kihalt folyosó végén balra fordulsz és belépsz egy másik világba: a falakon régi képek, a mult rendszer minisztereivel, PB tagjaival, valahol még egy - két letakart vöröscsillag is megbúvik a falakon. A padló repedezett, a plafon beázott és salétromos. A folyosó végén nyílik az ajtó, de se ki se be nem lép senki.
Benntről mechanikus írógépek zaja hallatszik, valaki diktál: XY elvtársnak, kelt ekkor meg ekkor....elvtársi üdvözlettel stb. stb.
Aztán odaérsz az ajtóhoz, lenyomod a kilincset. Nehezen, nyikorogva nyílik az ajtó, belépsz, bennt félhomály, körülnézel, de mire a szemed megszokja az álmos, koszos fényt, addigra huss, szétrebbennek az elveszett minisztériumi tisztségviselők és titkárnők, és egyedül találod magad, néhány vöröskárpistos fotellal, magasfényű sötét ruhásszekrénnyel, betonvasvázas könyvespolccal.

Ülj le az egyikbe, mozdulatlanul hallgatózz! Lám a következő ajtó mögött lassacskán ujra összegyűlnek az elveszett minisztériumi dolgozók, és ismét lázas semmittevésbe kezdenek, ujra kopognak az írógépek, sercegnek a lámpák, egyhangú monoton diktálás hallatszik, te pedig szép lassan a multban érzed magad, lehúnyod a szemed és belebóbiskolsz a szocializmusba.

Fej! Tor! Potroh!