Roszkoszmosz: Válaszút előtt…
Előszó: a cikk eredetileg 2022 elején készült el, de a 2022 februári, Ukrajna elleni Orosz invázió miatt bővítésre szorul, ha már ennyire későn jelent meg.
Oroszország űrprogramja alapvetően évtizedek óta az űrállomásokról szól, a Szovjetunió széthullása után megörökölte a Mir-t, majd nagy részt politikai okokból Nemzetközi Űrállomás projekt meghatározó tagjaként szerepelt. Az utóbbi évek politikailag feszültebb időszakában viszont egyre inkább kérdéssé vált, hogy merre is képzeli el a jövőjét Oroszország a világűrben. Az amerikai új holdraszállási tervekre válaszul persze Ők is folyamatosan azt hangoztatják, hogy saját Holdprogramot hoznak létre, ám az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése és fejlesztések végrehajtása nagyon sokba kerülnek és a költségvetésben valahogy nem látni az ezt lehetővé tevő pénzügyi hátteret. Az ISS jövője körüli bizonytalanságot is jobbára csak olyan, reálisnak nehezen tekinthető ötletekkel igyekeztek elütni, hogy leválasztanák az orosz szekciót, és azt „saját” űrállomásként működtetnék tovább.
Az Angara A5 harmadik indítása 2021 december 27-én
Bár a bajkonuri űrközpont alapvetően „stabil” pontja maradt az orosz űrprogramnak, a Vosztocsnij űrrepülőtér építése döcögve halad, hatalmas lemaradásban vannak az építések. Az új hordozórakéták közül az Angara A5 harmadik tesztútjára is sor került 2021 december 27-én (nagyjából egy évvel az előző után), de továbbra is csak súlymakettel, ráadásul – bár maga az Angara hibátlanul működött - a Perszei felső fokozat (a Blokk-DM3 fokozat Angaránál használni tervezett változata) a második begyújtásánál meghibásodott, így pedig a súlymakett alacsony Föld körüli pályán ragadt. A Szojuz-5 hordozórakéta fejlesztése nagyon lassan, de halad, és megegyeztek Kazahsztánnal, hogy a bajkonuri 45-ös indítóállás-párosról fogják indítani majd őket – az elsőt várhatóan 2023 végén. A Jenyiszei szupernehéz-hordozórakéta sorsa pedig még mindig elég ködös, így a terveinek véglegesítése sincs kész, sőt, egyes bejelentések alapján kérdéses, hogy egyáltalán megvalósul-e valaha.
Az Orel űrhajó kezelőpultjáról készült felvétel (@Twitter)
Az Orel űrhajó fejlesztése is lassacskán halad, annyi biztos már, hogy az Angara A5 rakétával fognak indulni, és hogy 2022-ben kezdik meg a navigációs rendszer tesztelését. Az Angara kapcsán viszont némi vargabetű valószínű, mivel túl drága lett (függően a tényezőktől nagyságrendileg 100 millió dollárba kerül egy rakéta indítása), ezért az elsődleges cél az, hogy csökkentsék az árát, a bejelentések szerint 57 millió dollár körülire – 2024-re. Eközben növelnék a teljesítményét (mintegy 27,5 tonna @ LEO szintre), mindehhez pedig egy módosított változat, az Angara A5M fejlesztése folyik, RD-191M hajtóművekkel. Az orosz űrprogram tehát továbbra is az Angara köré igyekszik épülni, és mivel ez az egyetlen rövid távon bevethető nagy teljesítményű, modern hordozórakéta, így a sikere kulcsfontosságú. Ráadásul, ahogy már említve lett az, hogy a Jenyiszei szupernehéz-hordozórakétának még a végleges terveinek megszületése is finoman szólva körülményes, így egyre inkább azt a forgatókönyvet igyekeznek előre tolni, hogy négy Angara A5M indítással valósítanák meg a 2030-as évekre előre vetített, az orosz kozmonautákkal végrehajtott holdraszállást.
A Szojuz MSz-19 személyzete: Peresild, Skaplerov és Sipenyko (@Roszkoszmosz)
Persze az ország képességeit továbbra is igyekeznek hangsúlyozni, aminek talán leglátványosabb lépése az volt, hogy a Szojuz MSz-19 október 5-ei útjára hirtelen beraktak egy filmforgatást. Anton Skaplerov űrhajós mellé így bekerült Klim Sipenyko rendező és Julia Peresild színésznő is, akik a ’Kihívás’ című film jeleneteit forgatták le az ISS fedélzetén az összesen 12 napos küldetés alatt. A finanszírozást az orosz Első Csatorna TV csatorna biztosította, amely állami többségi tulajdonban van, így űrturista útnak ez aligha tekinthető. Ráadásul nehéz elvonatkoztatni attól, hogy nagyon gyorsan, mindössze pár hónap alatt szervezték meg az egész utat, a két civil űrhajósnak (és tartalékjaiknak) mindössze 4 hónapos kiképzési idő adatott meg. Az egész feltehetően válasz volt arra, hogy még 2020-ban jött egy bejelentés, mely szerint Doug Liman és Tom Cruise forgatást tervez az ISS fedélzetére, és így ők lehetnek az elsők, akik szórakoztató mozifilmet forgatnak a világűrben. Az az út meghiúsult, legalábbis az eddigi információk szerint, az elsőség pedig immár egyértelműen Sipenyko-é és Peresild-é. Ugyanakkor bőven voltak kritikusai is ennek a demonstrációnak: az orosz űrprogram több prominens szereplője is rosszallását fejezte ki, hogy a tudományos feladatok és személyzet világűrbe jutását eltolva filmforgatásra használják az állami tulajdont. A hírek szerint még Szergej Krikaljevet, a Roszkoszmosz űrhajósképzési igazgatóját is elmozdították pozíciójából, miután szóvá tette véleményét – igaz pár nappal később visszahelyezték, miután egykori és jelenlegi orosz űrhajósok kiálltak Krikaljev mellett.
A Nauka közvetlenül a bedokkolása előtt (@Roszkoszmosz)
Ami pedig igazán nagy sikere volt a Roszkoszmosznak 2021-ben, az a Nauka tudományos modul ISS-hez való feljuttatása és bedokkolása. Az eredetileg 2007-re tervezett tudományos egység sorozatos csúszások, kudarcokkal teli átépítések és tesztelések után végül 2021 július 21-én egy Proton-M hordozórakéta orrán elindulhatott a világűrbe. A sikeres indítás után (némi csúszással) az ISS-ről leválasztották a Pirsz modult, amelynek a helyére, a Zvezda Föld felé néző kikötési pontjára dokkolt be július 29-én.
Oleg Novickij a Nauka belsejében (@Roszkoszmosz)
Azonban a dokkolás után néhány órával, mikor az ISS személyzete az esetleges szivárgásokat ellenőrizte, a Nauka fedélzeti számítógépe beindította a pozícionáló hajtóműveit, amelyek háromnegyed órán keresztül működtek – amíg a hajtóanyag ki nem fogyott a Nauka fedélzeti tartályaiból. Ezalatt az űrállomás másfél fordulatot tett meg a tengelye körül, miközben a Földi irányítás próbálkozott megszelídíteni az önálló életre kelt modult, és a személyzetet utasították arra, hogy az ablakok védő-zsalugátereit zárják le. Az eset után az irányítást a Zvezda és a Szojuz MSz-17 fedélzeti számítógépei vették át, amellyel sikerült az űrállomás pozícióját stabilizálni. Mint egy vizsgálat feltárta, a hiba amiatt következett be, mert egy navigációs számítógépnek kiadott utasítás az előtt lett felküldve a modulnak, mielőtt a TORU és Kursz rendszerek le lettek volna állítva – így a modul hibásan értelmezte a parancsokat. Ha ez még nem lett volna elég, a Nauka energiaellátása valahol nagyon félrefut, hosszú napok, hetek, hónapok után sem sikerült a Zvezda és a Nauka adat- és energiakapcsolatát rendesen összekötni. Ez pedig még csak bemelegítés, ugyanis a Nauka vitte magával az Európai Robotkart (European Robotic Arm – ERA), amely az orosz modulokon képes lehet majd különféle feladatokat ellátni, ahogy az amerikai oldalon a CanadArm2. Az ERA felélesztése azonban hosszú hónapok után sem valósult meg.
Azt érdemes e mellé még odatenni, hogy a Szojuz MSz-18 október 15-én egy hajtóműtesztet hajtott végre a visszatérés előtt, ám az az előzetes tervekkel ellentétben sokkal tovább működtek a hajtóművek, 57°-al kibillentve az űrállomást a normális állapotából. Az ok egy hibás utasítás volt, amit a Földi irányítás Oleg Novickij űrhajósnak adott. Ettől eltekintve a Nauka előkészítése kisebb-nagyobb problémákkal, de jól haladt, november csatlakozott hozzá a Pricsal dokkoló egység is, amely további modulok és űrhajók dokkolását könnyíti meg. A jelen orosz terveket nehéz követni. 2021 áprilisában bejelentették, hogy Oroszország 2025-ben kilép az ISS-ből, és egy kisebb, nem állandóan lakott LEO űrállomást épít ki a 2020-as évek második felében. 2021 októberében Dimitrij Rogozin már arról beszélt, hogy egy ISS utódot, a nemzetközi partnerek számára nyitott űrállomást képzelnek el a jövőben.
Egy vázlat arról, hogy nézhet ki a ROSzSz (@Roszkoszmosz)
Ezen tervek szerint a Nauka és a Pricsal az ISS-t túl fogja élni, és átkerülnek az Orosz Orbitális Szerviz Állomásra ( Российская орбитальная служебная станция, rövidítve POCC, vagyis magyar átírással ROSzSz ). A ROSzSz egy 400 km-es magasságban, napszinkron pályán (???) keringő űrállomás lenne, amely az eredetileg az ISS-re szánt Tudományos Energia Modul -1 (NEM-1 vagy SPM-1) köré épülne. A koncepciót némileg aláássa, hogy ekkora pályaszög váltást aligha lenne képes megtenni a Nauka és a Pricsal.
Ezt a tervet leginkább az fűtötte, hogy a NASA és az amerikai törvényhozás sokáig lebegtette az ISS jövőjével kapcsolatos döntés meghozását, és bár 2030-ig támogatják az ISS működését, az utána következő időszak nagy kérdőjelekkel teli. Márpedig a Nauka esetén a 9 év, a NEM-1 modul esetén pedig a cirka 6 év szolgálati idő arra ösztönzi a Roszkoszmoszt, hogy inkább saját megoldás felé forduljon, mivel az ISS utódja a NASA-n belül esélyesen nem folytatja annak koncepcióját, így Oroszország részvétele is maximum úgy valószínű, ha betársul a kereskedelmi űrállomásba, ami aligha vonzó alternatíva. Ezzel együtt most még a Nauka minden nehézség ellenére új fényt hozott a Roszkoszmosz egére.
Mindezek után minimum furcsa, hogy az MK (egy alapvetően kormánybarát orosz média, a korábbi Moszkovszkij Komszomoletsz) honlapján megjelenhetett egy igencsak kritikus hangvételű cikk az orosz űrprogram állapotáról, Dimitrij Popov tollából. Már a címe is sokkolóan hangzik: „Az Űrprogram Belülről Rohad”. A cikk pedig példákat hoz arra, hogy mennyi probléma van a Roszkoszmosz berkeiben, felemlítve, hogy például az Angara A5 un. „mag fokozatából” (URM-1) a Krunyicsev tervező- és gyártó cég 10 darabot szállít le, amelyből ötöt jelentős késéssel 2021 márciusában végül átadásra került, de a másik ötnek még nincs nyoma.
A Progressz MSz-16 közeledik az ISS felé 2021 február 27-én (@Roszkoszmosz)
Felemlítésre kerül, hogy a Progressz MSz-16 teherűrhajó nem tudott automatikusan kikötni, és végül távirányítással, kézzel kellett bedokkolni. Az ok? A rakéta leváló orrkúpjának laminált rétegei szétváltak az indítás és leválasztás folyamán, olyan szinten megrongálva a Kursz-NA radarrendszer antennáit, hogy működésképtelenné váltak. Kiderült, hogy az orrkúp gyártásához egy CHEMEX Limited elnevezésű cég szállította az epoxy-t (figyeljük meg, hogy még a cégek is meg vannak nevezve a cikkben!), amelynek eredetét és az epoxy adott specifikációknak való megfelelését nem tudták megfelelő dokumentumokkal alátámasztani. Más szóval akár a sarki boltból is beszerezhették azt az anyagot, amit amúgy szigorú előírásoknak kellene megfelelnie. Hogy mi ebben a félelmetes? Hogy a Progressz MSZ-13, -14 és -15 kapcsán is tapasztaltak hasonló sérüléseket az antennákon, de mivel működőképesek maradtak, így nem történt semmi mélyebb változtatás – csak akkor került terítékre a probléma, amikor a baj már olyan mértékű lett, hogy nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy 15 további áramvonalazó kúp készült el a nem megfelelő epoxy felhasználásával…
A politikai felhangok is előkerülnek, méghozzá mély műszaki háttérrel. Mert az biztos, hogy nem hétköznapi, hogy valaki tudjon arról, hogy a Szojuz-2 hordozórakéták és a Szojuz-MSZ űrhajók apró, de nagyon fontos un. „vernier” kormányhajtóműveiben használt, nagyon magas szinten finomított Hidrogén-Peroxid előállításához Németországból importált kemikáliákat használnak fel (ismét adnak cégnevet is: Evonik Resource Efficiency GmbH). Amelyek nélkül az orosz űrprogram kvázi működésképtelen lehet. Márpedig ez adott esetben tényező lehet az ország elleni szankciók miatt. Hogy ez miért politikai hátterű? Nos esélyesen azért, mert aligha valószínű, hogy az európai politika ilyen jellegű korlátozásokkal élne, ellenben nagyszerűen alkalmas a hangulatkeltésre és arra, hogy az ország űrprogramjának külső függőségére rámutasson, változásokat kikényszerítve.
Az Angara indítóállás félkész állapotban 2021 decemberében (@Roszkoszmosz)
De szóba kerül a korrupció és az elsíbolt költségvetési pénzek esete is, megjegyezve, hogy a Vosztocsnij űrrepülőtérnek 1192 különféle épületéből még csak mindössze 205 készült el (az MK cikk írásakor), 488 áll építés alatt, és csaknem 500 építése pedig még el sem kezdődött, holott már régen teljes kapacitással kellene működnie. Az építéssel kapcsolatosan több bűnügyi nyomozás is zajlik, és a csúszások miatt többek között a korábban 2021-re tervezett Angara A5 indítást erről az űrrepülőtérről átütemezték 2023-ra.
Ha ez még kevés lenne, célba kerül a 2030-as évekre tervezett orosz holdraszállás kérdésköre is, amit ugyebár folyamatosan hangoztatva van a Roszkoszmosz részéről, mint középtávú cél. Csakhogy a Holdprogram elemeinek kidolgozása sem igazán indult meg, például nincs holdkomp. A probléma az is, hogy a használni kívánt Orel (Sas) elnevezésű űrhajó fejlesztését még 2009-ben kezdték el, és a mai napig csak makettek készültek el belőle. A komolyabb teszteléshez használni szándékozott prototípusok építése ugyan megkezdődött már, ám párhuzamba lett állítva a szerző által a SpaceX Dragon űrhajójával, amely 2021-ben már a világűrt többször is megjárta űrhajósokkal a fedélzetén, pedig a fejlesztése később kezdődött.
E téren viszont elmulasztja megemlíteni, hogy a NASA „saját” Orion űrhajója is nagyon lassan és jelentős extra költség árán halad a megvalósulás felé, ami némileg szokatlan egy ilyen kritikus hangvételű cikktől...
Dimitrij Rogozin, a Roszkoszmosz első embere beszédet mond 2021 decembere 3.-án (@Roszkoszmosz)
Végül pedig szóba kerül maga Rogozin, az orosz űrprogram vezetője, és annak ígéretei, például a tervezett rakéta indítások, amelyekből 2021-ben nagyjából a felét sikerült az eredetileg jelzett 47-ből teljesíteni (2020-ban 40-ből 17, 2019-ben 44-ből 25 valósult meg). Megoldást persze találtak erre a problémára: 2022-re a korábban megszokottaktól eltérően nem tették közzé a tervezett indítások előrejelzését.
Popov végül rá is mutat a hibásokra: kézzel kiválasztott technokrata vezetők, akik sok millió rubeles fizetésért hagyják szétrohadni az űrprogramot, miközben az űrjárműveket építő specialisták fizetése mindössze 35 – 70 ezer rubel (~150 – 300 ezer forint). A zárásban pedig arról ír, hogy ha nem lesz politikai akarat szigorúbb elszámoltatásokra, akkor a világűr hamarosan az oroszok számára már csak emlékeikben fog szerepelni.
Ilyen erős szavakat újságíró az orosz űrprogramra pedig aligha használhat, ha csak nem kapott erre engedélyt (vagy megbízást) felsőbb körökből, vagy az orosz médiatörvény alapján „külföldi ügynök” minősítést, ezáltal pedig sok éves börtönt is kaphat. Nem is csoda, hogy a cikket felkapta a világsajtó is, találgatva, hogy vajon nem Rogozin eltávolításának első felvonását láthatjuk-e éppen? Ugyanis hosszú ideje bár Putyin közvetlen bizalmasának van tekintve a Roszkoszmosz első embere, aligha vitás, hogy az elmúlt időben finoman szólva is alul teljesít.
Ezek után még érdekesebb, hogy egyfajta bejelentés-kampány is indult, hogy Kínával közös űrprogram-megállapodást terveznek tető alá hozni, amely 2023 és 2027 közötti első öt éves tervben még csak a holdszondák és roverek körül mozog, de hosszabb távon egy Holdbázis kiépítését tűzi ki célul. Kisebb együttműködés eddig is voltak, illetve aláírásra került egy, az Orosz GLONASS és kínai BeiDou műholdas navigációs rendszer földi szegmensének közös fejlesztéséről szóló megállapodást. de a két űrhatalom igazán szoros kapcsolatot nem ápolt űrprogramok terén.
Az ILRS első fázisának 'közös' Kínai-Orosz küldetései (@CNSA/Roszkoszmosz)
Itt jön képbe az előbb említett Nemzetközi Holdkutató Állomás (angol rövidítéssel: ILRS). Ez egy, a két alapító ország szerint nyitott nemzetközi űrprogram, amely tartós Holdbázis kiépítését célozza meg a 2030-as évekre, illetve holdkutató küldetéseket a 2020-as évekre. Utóbbi valójában inkább a korábban már elindult kínai és orosz Holdprogramokat jelenti ( mint a jelenleg 2022 nyarára tervezett Luna-25 Holdszondát ), és inkább csak a még tervezőasztalon lévő további programokban várható valódi együttműködés. Ilyen téren érdekes például a Luna-26 Hold körüli műhold esete, amelyben az Európai Űrügynökség már régen jelezte támogatási szándékát, és még 2017-ben a NASA is vizsgálta a lehetőségét, hogy együttműködjenek, akár, hogy amerikai műszerekkel szereljék fel a Luna-26-ot. Majd 2019-ben Kína és Oroszország megegyezett, hogy a Luna-26 és a Chang’e 7 műhold útját kutatási együttműködés keretében összehangolják.
Az ILRS második fázisa, a Kínai-Orosz Holdbázis kiépítésének kezdete (@CNSA/Roszkoszmosz)
Ez a bejelentés leginkább politikai hátterű lehet ugyanakkor: Oroszország nem kívánt részt venni az Artemis projektben, leginkább azért, mert az eredeti, 2024-es céldátumú úthoz nem tudtak volna semmi valóban hathatós eszközzel hozzájárulni. A Gateway űrállomás kapcsán is bár kaptak elvi lehetőséget a részvételre, az már messziről látszott, hogy a NASA nem kívánja még egyszer elkövetni azt a hibát, amit az ISS esetén már elkövettek, nevezetesen, hogy a kiépítés elején kritikus fontosságú modul építésének feladatát kapja meg a Roszkoszmosz. Mivel pedig Oroszország pénzügyileg nem igazán biztosít jóval nagyobb lehetőségeket az űrügynöksége számára, hogy az Orel űrhajót illetve egy 100 tonna feletti LEO (és 20 tonna körüli Hold-közeli) teherbíró képességű hordozórakétát rövid időn belül megépítse, így mindenképpen csak másodhegedűs feladatokat kaphatnának. Ez pedig sem politikailag, sem presztízs szempontból nem igazán volt ínyére az orosz félnek.
Mivel ha az ISS átáll kereskedelmi alapú működésre, akkor Oroszország nehéz helyzetbe kerülhet (lévén teljesen magának kell tovább finanszírozni a költségeket), így valahol érthető annak a terve, hogy saját Alacsony Föld Körüli pályán keringő űrállomást építenek – ez a már említett ROSzSz. Kérdéses persze, hogy miből. Itt jön a következő probléma: Vlagyimir Putyin 2021 októberében jelezte, hogy a Roszkoszmosznak kevesebb pénzből hatékonyabban kell működnie (megj.: 2022 februárjában ez már egészen új olvasatot kapott, feltehetően előre vetítette azt, hogy az űripar fontossága hátra sorolódik…). A 2022-re előirányzott költségvetés mintegy 210 milliárd rubel (~2,7 milliárd US$), miközben a 2021-es költségvetés 250 milliárd (~3,2 milliárd US$) volt. A pénzügyi tervek szerint a csökkentett költségvetés 2024-ig megmaradna. Kétséges, hogy az olyan fejlesztési koncepciók, mint az újrahasználható első fokozattal bíró Amúr hordozórakéta vagy a legújabban belengetett, kisebb méretű, a Szojuz űrhajókat váltó Orel változat (az Orel ugye 'Sas', így a kisebb verzió 'Sasfióka' becenévvel illethető) fejlesztése miként is valósul meg, úgy, hogy Holdraszállásról és a ROSzSz űrállomásról szóló tervek mellett kellene forrást találni rájuk.
Tehát Oroszország emberes űrprogramja válaszút előtt áll: mégis csatlakozik az Artemis projekthez (ezaz Ukrajnai invázió után nagyjából kizárható), a másik opció az ország jelentősen megtámogatja a Roszkoszmosz költségvetését, hogy az ambiciózus projekteket rövid távon is meg lehessen valósítani (ez a korábban említett költségvetési adatokból nem látszik, más szóval igen valószínűtlen). A harmadik út a Kínával való együttműködés lehetősége. Kína politikai okokból ki volt és van szorítva a nemzetközi űrprogramokból, mivel ezeket általában a NASA vezeti (lévén nálunk van meg a szükséges volumenű pénzösszeg), nekik pedig az amerikai törvényhozás megtiltotta a Kínával való komolyabb együttműködést. Így Kína űrprogramja elszigetelve érte el egyre-másra az eredményeket, feltehetően vásárolt vagy éppen lopott orosz technológiákra építve. Viszont Kína már olyan szinten jár, hogy igazából egyenrangú fél a NASA-val vagy a Roszkoszmosszal, sőt…
Saját LEO űrállomás, saját űrhajó, saját teherűrhajó, nagy teherbírású hordozórakéták, sőt, holdkutató szondák sora mutatja, hogy a korábban lesajnált kínai űrprogram igenis eredményes, sőt, sikeres lehet. Oroszország felé való nyitással kettős célt érhetnek el: egyfelől gyengíti a „nyugati” űrprogramot, mert akár hogy is nézzük, a világűrbe induló űrhajósok egy nem elhanyagolható része továbbra is orosz lesz. A másik oldalról pedig egy „saját” nemzetközi együttműködést hozhat létre, egy alternatíváját a NASA-központú nemzetközi programoknak. Még ha picit morbidul is hangzik, de egy új űrversenyt generálva...
Oroszország szempontjából a probléma az, hogy ő ebben az új nemzetközi együttműködésben könnyen csak a másod-szereplő lehet (ahogy például az ESA másodszereplő a NASA űrprogramjaiban). Kína egyszerűen beelőzte már most űripar terén Oroszországot, ahol az Angara A5 rakéta kapcsán még csak tesztelés-fejlesztés szintjén mozognak, Kínának ott a hasonló képességű Hosszú Menetelés-5 rakétája, amely már üzemszerűen dolgozik. Amíg az orosz Orel űrhajó még mindig a fejlesztés-építés relatíve korai szintjén van, a kínai következő generációs űrhajó prototípusa már megjárta a világűrt 2020-ban. Végül pedig a nyers számok is erősen árulkodóak: 2021-ben Kína a már említett 55+1 orbitális indítást teljesítette, míg Oroszország 25-öt – és ebben benne van egy ArianeSpace által megrendelt ’Euro-Szojuz’ is. Felmerül a kérdés, hogy Oroszország mennyire lehet egyenrangú partner, ha a kínai űrprogram öles lépésekkel fejlődik, és láthatóan rendelkezésre állnak az erőforrások a céljaik eléréséhez, míg ugyanezt ők nem igazán tudják elmondani magukról…
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
