Tiraszpol és indulás haza
Sétánk folyamán a következő érdekesség, amit láttunk, az Abházia és Észak-Oszétia – két másik, orosz segítséggel 1990 után függetlenné vált szakadár ország nagykövetségei.
Az ország egyik legismertebb terméke a Kvint konyak, ami a szovjet időkben igen híres volt, a SZU legjobb konyakjának tartották, azonban a mostani helyzet miatt nekik sem megy úgy a szekér. Láttunk pár Kvint márkaboltot, sétánk közben egyikbe benéztünk és vettünk két-két 250 ml-es üveggel, 840 Ft körüli áron.
Következő látványosság Suvorov tábornok (a város alapítójának) lovasszobra volt, ami egy nagy tér közepén volt felállítva. A parktól északra volt a Zeleny (zöld) piac, ami nevéhez hűen zöldre volt festve. Ezt is körbesétáltuk, nagyon rendezett és tiszta volt. Többnyire zöldségeket és kertészethez szükséges eszközöket lehetett is megvásárolni. A zöldségeken látszott, hogy minden bio – nem génkezelt, öklömnyi nagyságú eprekkel volt tele. Itt vettünk valamilyen helyi üdítőt, 1l 200 Ft körüli áron – ez, ellentétben a kisjenői piacon vett moldovai üdítővel, egész iható volt.
Ezután következett a fő attrakció, a Tank emlékmű és az Örök láng, ami a polgárháború transznisztriai áldozatainak állít emléket. Ezzel szemben helyezkedik el a parlament, előtte a nagy Lenin-szobor – egyik legismertebb tiraszpoli épület.
Vissza a pályaudvar felé más útvonalat választottunk, hogy nézelődjünk még kicsit és keressünk egy boltot, ahol tudunk venni valami harapnivalót, illetve vizet. Séta közben egy nagy, fehér szocreál épület mellett haladtunk el, ami előtt 20 méterenként ki volt rakva egy fotózni tilos tábla, rajta háromsoros írás, amiből az utolsó egyből szemet szúrt: КГБ – azaz KGB. Erről nincs fotóm, úgy gondoltam nem feszegetem a határokat, és az éjjelt inkább kiguvadt szemmel a kormány mögött töltöm hazafelé, mint egy otthonos kis cellában – vagy ki tudja.
Nem messze ettől az épülettől találtunk egy Sheriff szupermarketet, ahol talán a moldovainál is olcsóbb árakkal találkoztunk. Rengeteg volt a moldovai, nyugati termék is (mint a Coca-Cola, Sprite, Lay's stb), de természetesen a többségen cirill írás volt. A Sheriffről annyit kell tudni, hogy egy helyi brand, az ország előző elnökének, Igor Szmirnofnak a tulajdona, amihez tartozik a szupermarketlánc, benzinkutak, autókereskedés, futballcsapat és a stadionjuk – a stadion, ami egész Moldova legmodernebbje. A hipermarket előtt láttunk egy román rendszámú VW Golfot is parkolni, ami eléggé meglepett minket.
Az éttermek, amik a Október 25 sugárúton voltak, mind elég magas színvonalúnak tűntek és még nekünk is a borsosan drága kategóriába tartoztak.
A visszaút egy kicsit érdekesebb volt; a pályaudvarról nemsokára indult egy busz, amire szerettünk volna jegyet váltani. Kézzel-lábbal elmagyarázta a sofőr, hogy az biza 69 lej lesz. Fejenként. Erre mi mondtuk, hogy az nem, ez biztos lehúzás, mivel több mint duplája annak, amit az ide útra fizettünk. Ekkor intett, hogy kövessük. Bementünk a jegyirodába; ahol a jegyet kellett váltani, oda ki volt írva fehérre-feketén (oroszul): 69 lej, 34 rubel. Majd ennyit mondott a sofőr, amit sikerült megértenem: ez itt Transznisztria, ha ki akarsz menni, fizetsz ennyit.
Nem nagyon volt mit tenni, mivel este akartunk indulni Gyergyó felé, a várakozás egy másik autóbusz-társaságra, hogy náluk hátha olcsóbb, nem volt opció, így kicsengettük a 960 Ft-os jegyet, és ültünk is fel a buszra. Indulás előtt még meglátogattam 2 rubel ellenében a pályaudvar illemhelyét, amihez külön kis kassza is tartozott, bent kuporgó, unott nénivel (unalmát meg is értem, hisz nem sok ember járhat arra, figyelembe véve a vonatforgalmat).
A transznisztriai határon egy határőr jött fel a buszra, összeszedte mindenkitől a vízumokat, egy gyors pillantást vetett a lejárati időre, majd távozott, ugyan olyan gyorsan, ahogy érkezett.
Újra moldovai területre érve, a határ után pár kilométerre vártak ránk a moldáv vámosok, akiknek kiszólt a sofőr, helyes románsággal: öt utas és semmi elvámolni való. Ekkor állt össze bennem a kép, hogy PMR területén valami torzulás lehet a tér-idő és egyéb kontinuumokban, mert a sofőr moldovai területen hirtelen megtanult románul, Tiraszpolban meg nem ment neki ez a nyelv.
A visszaút zökkenőmentesen telt, Chișinăban egy kis fejetlen futás várt ránk az én feledékenységem miatt, de végül hét óra körül sikerült elindulni, sötétedésre oda is értünk a moldáv határhoz. Ez alkalommal a moldovai oldalon is jóval kedvesebb volt mindenki; igaz, a vámnál megkérdezték legalább öt alkalommal, mennyi dohányáru van nálunk, közben a kocsi minden létező porcikáját átnézték, még a pollenszűrő mellett is, hogy nem csempészünk-e szivart. Moldovában és Transznisztriában sok szivart láttam, ami kevesebb mint 100 Ft-ba került, így érthető, egyesek miért látnak jó üzleti lehetőséget az EU-ba való szivarcsempészetben.
Összességében érdekes három nap volt, sok új élménnyel lettünk gazdagabbak, és egy nyugati utazás töredékéből kijött az egész. Transznisztria egy elég pozitív benyomást hagyott bennem; nem fogott senki ránk fegyvert, nem hurcoltak meg, nyugati turista létünk ellenére sem akart senki lehúzni minket. Maga az ország rendezett, tiszta, és bár alig láttunk rendőrt Tiraszpolban (csak a Tank emlékmű mellett volt két járőr), nem éreztük magunkat fenyegetve vagy veszélyeben. A be- és a kijutás is az országból gond nélkül ment. Bár nem kell elfelejteni, hogy valószínűleg az ország fő jövedelme továbbra is a fegyvergyártás, csempészet és az emberkereskedelem. Az emberek láthatóan nincsenek hozzászokva a turistákhoz, és talán a sztálinista rendszer hagyatéka, de minden idegenhez elég barátságtalanul viszonyulnak, elsőre nem túl közlékenyek.
Vannak képek a cikkben, amelyek nem az én tulajdonom; helyek, amikről nem volt fotóm, így azokhoz a netről vadásztam párat – leírásban megtalálható a forrásuk.
Akit érdekelne, további képekért katt ide: [link]
