Indulás
Reggel 6-kor indultunk Gyergyószentmiklósról, hat óra vezetés állt előttünk, ami nem tűnhet soknak, de sajnos nem tudtuk, milyen minőségű utak várnak ránk – a romániai Moldvában és a Moldova Köztársaságban úgyszintén, ami esetlegesen lassíthatja a haladásunkat – valamint mennyit fogunk vesztegelni a határnál. A Gyilkos-tó és Békás-szoros hajtűkanyarjain túljutva (nagyon szép vidék amúgy, ajánlom mindenkinek) jól tudtunk haladni. Románvásár (Roman) után már kimondottan jó, irányonkénti kétsávos gyorsforgalmi úton haladtunk. Csak Jászvásár (Iași) után kellett egy kicsit (70 km) rosszabb utakon döcögni, mivel mi a hosszabb utat választottuk, Albița határátkelő felé, ugyanis többen az E581-es utat ajánlották a román határtól Chișinăuig.
A határnál a román oldalon gond nélkül átjutottunk, a moldáv rész már nem volt ilyen zökkenőmentes. Jól beszélek románul, nincs problémám a nyelvvel, de a moldovai erős oroszos akcentust sokszor nehezen értettem, így amikor a fogalmi engedélyt kérte a határőr, meg kellett kérjem, hogy negyedik alkalommal is ismételje el a kérést - amit meg is tett, kissé ingerülten. Az is hozzájárult értetlenkedésemhez, hogy ők teljesen más megnevezést használnak a forgalmira, mint Romániában: certificat de înmarticulare helyett pașaport technic. Ez a – számunkra furcsa – kifejezés az oroszos akcentussal később szállóigévé vált, sokat derültünk rajta.
Visszakaptuk útleveleinket és az autó iratait, közben mormogott az orra alatt halkan valamit a határőr, de csak miután kétszer visszakérdeztem, hogy mi most a teendőnk, mehetünk-e, válaszolt érthetően, hogy menjünk előre a vámhoz. Mivel én EU-csatlakozás előtt nem hagytam el az országot, nem volt részem a régi határellenőrzési procedúrákban, így nem tudtam, egész pontosan ez mit is jelent. Így előrehajtottam oda, ahol az előttem érkező többi autó is volt: az őrbódé után öt méterrel található szabad parkolóhelyre. Pár másodperc után érkezett utánam egy igen ingerült határőr, aki kérdőre vont, hogy miért nem álltam meg előtte, hisz ott állt a vámnál (gondolom a keze biztos letört volna, ha felemeli, hogy jelezze, meg kellene állnom). Ekkor azt kifogásolta – miután természetesen összeturkálta barátom bokszereit a táskában –, hogy nincs lefizetve a moldovai útadóm. És azt hol vagy mikor kellett volna – kérdeztem meglepetten, amire a kapott válasz csak még viccesebb volt számomra: a bankban. Kicsit pislogtam, hisz egy határátkelő helyen vagyunk, hol lenne itt bank? Kérdéseimre foghegyen vetett válaszokból megtudtam, hogy az egyik ablak a határőrbódéknál a bank, ott kell kiváltani a hetes útadót (ami egyébként öt euró körüli összeg).
Gondolom, azoknak, akik régebben, a '80-as, '90-es években jártak külföldre, ez természetesnek tűnhet, vagy egyértelműnek, de én nem ebben szocializálódtam :)
Határ után jó minőségű és széles úton haladtunk a főváros felé, ami ráadásul a falvakat is kikerülte, így a hátramaradt 90 kilométert egy óra alatt abszolváltuk.
A kisjenői forgalom egyszerűen fenomenális, gyakorlatilag nem láttam olyan szabályt, amit betartanának. Egysávos utcákban egymás mellett gyakran kettő, máskor három autó, a piros lámpát csak jelzés értékűnek veszik, ha van annyi hely és nincs rendőr a könyéken, simán átsuhannak rajta, elsőbbségi úton közlekedők elsőbbséget adnak mindenki másnak...totális káosz. Aki nincs hozzászokva a nagyvárosi forgalomhoz, annak elég nehéz lehet itt boldogulni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
