Előkészületek, fontos tudnivalók
Gondolom, azzal nem sok embernek mondok újat, ha azt állítom, hogy a szerver célja és lényege pont az, hogy 0-24-ig üzemel a hét minden napján, hiszen ha weboldalunkat tároljuk rajta vagy levelezésünket bonyolítjuk onnan, akkor fontos, hogy ne legyenek kiesések. Egy otthoni rendszernél ez néha kikerülhetetlen, de törekednünk kell rá, hogy az újonnan hadrendbe állított gép stabil legyen, és olyan hardverelemekből épüljön fel, amik bírni fogják ezt a fajta megterhelést. Amennyiben mi magunk állítjuk össze a rendszert, akkor fontos, hogy a tápegységen semmiképpen nem szabad spórolnunk, alaposan nézzünk utána, hogy melyek a megbízható márkák és azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a gépünk mennyit fog fogyasztani. Elégedjünk meg egy jobb hatásfokú, 250-300 Watt körüli táppal és ne essünk felesleges túlzásokba. Elég egy integrált VGA vagy egy alap kártya, hiszen nem játszani akarunk rajta, sőt, a beállítás után már grafikai megjelenítőre sem lesz szükségünk. A legjobb, ha rögtön olyan alaplapot vásárolunk, ami full integrált és ilyen célú felhasználásra tervezték. Megpakolva egy kis fogyasztású Atom processzorral és 1-2 GB memóriával és kész is a rendszer. Tetszés szerint bővítsük háttértárakkal, az igényeink függvényében. Itt jegyezném meg, hogy aki nem ennyire vállalkozó kedvű vagy éppen nem mozog otthonosan a hardverek világában, annak sem kell lemondania a dologról, mert lényegében minden működő gép képes szerverként funkcionálni, tehát a kísérletező kedvűek az otthon heverő régi Pentium 3-as gépet is munkába foghatják. Akik azonban komolyan gondolják, és hosszabb távra terveznek, azoknak ajánlanám egy gyári komplett szerver konfiguráció megvételét. Már megfizethető áron lehet olyan gépekhez jutni, amiket direkt ilyen célokra fejlesztettek és ebben az esetben jóval kisebb az esélye annak is, hogy valamelyik hardver elem felmondja a szolgálatot. A választék természetesen óriási, és itt is az igényeink döntik el, hogy mire érdemes beruháznunk. Érdemes még ügyelni arra is, hogy ne legyen túl hangos a rendszerünk abban az esetben, ha ugyanabban a szobában tervezzük használni, ahol mi is tartózkodunk, valamint alszunk. De a másik véglet sem jó, hiszen ha nem figyelünk oda a rendes hűtés meglétére, akkor néhány hardverelem mellett az adatainkat is elveszíthetjük.
Ha megvan a gépünk, akkor be kell illeszteni a hálózatba és az internetre is. Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy rengeteg dolog fog függeni szerver esetében attól, hogy mekkora sávszélességről üzemel, azaz hogy mekkora a maximális le/feltöltési sebesség, ami elérhető számára. Szerencsére otthoni viszonylatban is egyre megfizethetőbbek a széles sávú internetes csomagok, azonban 1-2 megabit körüli sávszélességre nem érdemes szervert kötni, főleg több gép szimultán működése és használata esetén. Szükségünk lesz még egy statikus, azaz állandó IP címre is, ami a szerverünkre (vagy annak domain címére) mutat. Néhány szolgáltató alapértelmezetten használ ilyet, a legtöbben azonban dinamikus IP címeket osztanak, amik vagy minden nap automatikusan, vagy modem reset esetén frissülnek. Számunkra ez nem jó hír, hiszen fontos, hogy mindig ugyanazon a címen keresztül lehessen elérni a gépünket Ne essünk kétségbe, van megoldás!
Ennek a problémának a kiküszöbölésére találták ki az ingyenes dinamikus DNS szolgáltatásokat, mint például a no-ip.com, myip.hu vagy dyndns.com. Ezeknél a szolgáltatóknál kiválaszthatunk egy ingyenes végződést (például: dyndns.com vagy akár .homelinux.org) és tetszőleges előtagot illeszthetünk hozzá (például: szerverem.homelinux.org) Ezután nincs más teendő, mint az aktuális IP címünket hozzárendelni a domainhez és innentől kezdve, aki a szerverem.homelinux.org címet a böngészőjébe másolja, már el is juthat hozzánk és az alapértelmezett 80-as porton kommunikáló weboldalunkkal találhatja szembe magát, amennyiben van feltelepített Apache webszerverünk. Azonban még nem végeztünk, hiszen szükségünk van egy kis programra, ami automatikusan frissíti az újdonsült domainünk alatti IP címet. Ez mindhárom általam felsorolt szolgáltatónál megtalálható. Én személy szerint azért preferálom jobban a dyndns-t, mert a TP-Link routerem alapból támogatja, tehát segédprogramra sincs szükségem ahhoz, hogy mindig az aktuális IP címem szerepeljen a domainem alatt. Természetesen itt is van könnyebb út, aki nem akar frissítgetni és megújítgatni, az ma már kis pénzért vásárolhat .hu vagy bármilyen más végződésű domaint, a szolgáltatótól pedig igényelhet statikus IP címet. A későbbiekben pedig, ha beválik a szerver, akkor akár teremben is elhelyezhetjük, ami ugyan többe fog kerülni, mint az otthoni üzem, de garantált a folyamatos működés és a stabil, jóval nagyobb sávszélesség.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!