Hirdetés

Projekt: 4 magon túl

Egy felső kategóriás kártyának számító, tuningolt R9 290 mellett játékban van-e jelentősége a 4+ (sőt, +8) szálnak?

Konklúzió

Amiknek nem osztottam grafikont, azt nem számoltam bele a végső, elért teljesítménybe, mert alapból így volt eltervezve.

Elég többletet adott a +2 mag jelenléte a kártya határon járatásához, még alacsony felbontás és/vagy szűrés mellett is. Néhol azért látszott a +440 MHz jótékony hatása. Egyértelműen kevés már ide a 4 magos Bloomfield, de lépjünk is a következőre, hogy úgymond reális beállításokkal, mennyit veszítünk ezzel a procival fps-ek tengeréből.

Az átlag fps annyira irreleváns ilyen magasságokban, hogy tényleg nem érdemes vele foglalkozni. Igen, veszítünk pár százalékot és a tesztekben is így jön ki mint említettem, sokan ezért kerülnek téves útra a processzoruk vásárlásakor.

Minimum fps-ben egészen komoly 18%-t írhatunk le a jelenlegi 2 véglet között, ami semmilyen tesztben nem nézhető el. Nem valami reprezentatív az összesítő grafikon, ezért gondolkodtam is a kihagyásán, de végül beraktam, de ne ez alapján ítéljétek a teljesítményt, hanem nézzétek meg alaposan a játékokhoz tartozó grafikonokat.

Térjünk is a lényegre és a feltett kérdésekre:

Van e jelentősége a 4+ szálnak 1080p mellett, egy 2014-s felsőkategóriás kártyával rendelkező gépben?

Hirdetés

Egyértelműen van, ugyan a Battlefield 3, és most már 4 a legjobban húzó téma a processzor kérdés kapcsán, és oda kétségtelenül szükség van annyi szálra és akkora órajelre, amit még megtudunk hűteni, de: single-ben szerencsére nem ilyen komoly a helyzet, a 4 szál pont annyira elég, hogy egy átlagos játékos igényeit kielégítse a kapott kép folyamatossága. A HT meglétének hiánya mellett viszont nem lehet elmenni, olyan lendületet ad néhány esetben a minimum fps-nek, hogy ezeket látva, én már nem gondolkodnék 1, maximum 2 évnél tovább tartó barátságra egy 4 szálas (kvázi i5) procival. Hozzák, amit lehet, de a pár esetben mutatott jelentős lemaradása felett nem tudok szemet hunyni.

A 6 mag szükséges 2014-ben?

Játékra nem, oda egy 8 szálas, modern Ivy vagy Haswell CPU-t tudok elképzelni, az első oldalon leírt tények miatt (röviden: C2C gyorsabb, 6 mag egyelőre nem kihasznált olyan szinten, hogy megérje a felárat). Munkára kétségtelenül maga a paradicsom, ami eddig úgy so-so gyorsnak mondott volt 8 szálon, az 12-vel már szárnyal, és jelentősen kevesebb időt igényelnek az eddig időrabló feladatok.

Ismét a HT kérdése, kell-e?

Akár átlagos, akár játékos felhasználásra, de kevésbé fáj a megléte, mint amennyit hozhat. A 4+ szálat használó alkalmazásokban is sokkal gyorsabban végez az ember egy ilyen processzorral, mint egy "csak" 4 szálat felsorakoztató bajtársánál

.

Akkor a 4 szálas procikat felejtsük el?

Az attól függ, egy 780/290 feletti szintnél mindenképp, ugyan lehetne 4 szálas processzor mellett is játszani velük szépen, de olykor jelentős pluszt bukunk el emiatt, hogy nincsen 8 szálunk. Azt is halkan megemlítve, hogy minden munkához kapcsolható program, ami komolyabb CPU-t igényel, szépen profitál a +4 szálból.

Szükséges a magas órajel a gondtalan játékhoz?

Nem igazán, de egy 4 GHz-n azért ketyegjen az a bizonyos Intel CPU.

A Mantle jó dolog?

Nos, ezt sokan máshogy élik meg, én nagyon elégedett vagyok vele. Akármelyik CPU-val is játszik az ember, egy erős kártya mellett nincs olyan, hogy nem dobja meg a minimumot, de olyan szinten, hogy egyszerűen kisimul a játék. Nagyon jó érzés volt látni, hogy maximumon (felskálázás nélkül) 100 körüli fps az átlag, és csak 1 GPU dolgozik a gépben.

Konklúzió:

Számomra csak néhol hozta azt a kellő pluszt a másfélszer annyi szál (de inkább csak a mag) amit elvártam tőle.

Értek meglepetések, és nem egészen ott hozott gyorsulást, ahol azt vártam. Egyrészt szomorú, mert azért vártam bizonyos helyeken jelentős gyorsulást, mert 920-szal nem volt a legkellemesebb a játék. Ha jó áron juttok hozzá egy ilyen 6 magos processzorhoz (és most hozzátok szólok játékos Bloomfield tulajok), akkor ajánlom, de ha el kell gondolkodni azon, hogy ez vajon megéri-e, vagy váltsak valami modernebbre, akkor inkább lépjétek meg a platformváltást és egy erős 8 szálas procit vegyetek, ami maximum 3500 körül megy, azt kerüljétek el, ha komolyabban játszani szeretnétek vele, nem sokra mennétek.

Ez ugyanúgy érvényes más platform 4 és 6 magosok közti különbségére.

Ajánlottnak a 8 erős szálat tudom javasolni, ha elsősorban játszotok és nem csináltok olyan eget verően komoly CPU-t igénylő dolgokat. 4 szál is elég, ha tudtok kompromisszumot kötni minimum fps terén, de 2+ évre badarság tervezni egy ilyen processzorral, ha a VGA-kat is cserélgetitek mindig a legerősebbek egyikére. A Mantle hiánya fájó pont GTX tulajoknak BF4-ben, mert a hasonló minimumhoz nagyon drága és felhúzott processzor kell, de ez még csak 1 játék, ahol érzékelhető és kiemelkedő differencia jött ki. Az, hogy a Mantle mennyit fog segíteni más programokban, még a jövő zenéje.

Köszönöm a közreműködését cinkoxid, odorgg, és nem utolsó sorban gbors kollégának!

Azóta történt

Előzmények