Bevezető

Az Ati a 4850 megjelenésével kiváló alternatívát teremtett, az Nvidia G92-es magra épülő kártyáival szemben, amit a nyár közepén jellemző 35000ft-os ár tovább fokozott, így a 4850 árban a 8800GT/9800GT, teljesítményben pedig a 9800GTX+ ellenfele volt. Sajnos azonban az ősz beköszöntével a kártya ára emelkedni kezdett, és felzárkózott a 9800GTX+ mellé, így az addigra 9800GT-re átkeresztelt 8800GT újra kihívó nélkül maradt. Ezen igyekszik változtatni a 4830, ami minden technikai paraméterében megegyezik a nagyobb testvérrel, csupán órajeleiben és a feldolgozó egységek alacsonyabb számában tér el attól. Jelen cikk célja kideríteni azt, hogyan felel meg a 4830 az elé állított feladatnak, sikerül-e maga mögé utasítani a 112 stream processzoros Nvidia kártyákat, vagy csak szégyenkezve kulloghat mögöttük.

Kártya
A Kártya
A gyártó a kártyának egyedi nyomtatott áramköri lapot tervezett (ami maradt piros), és így a referencia hűtést is elvetették. A kártya végében találjuk a 4+1 fázisú tápellátó rendszert, amiből 4 fázis a GPU-nak, a maradék egy pedig a ramoknak biztosítja a szükséges energiát. Az MSI állítása szerint ezzel a megoldással a 4830 hűvösebb, növekszik az élettartama, és még jobban is tuningolható, hála az eszközölt változtatásoknak.


A mérnökök 512Mb kapacitásban, K4J52324QH-HJ1A, 1ns időzítésű, Samsung gyártmányú GDDR3 memóriákkal álmodták meg a kártyát. A megszokott Qimonda helyett Samsung ramokat alkalmaztak, amik pedig jól tuningolhatóak hírében állnak, hát, később majd meglátjuk jelen esetben ez mennyire igaz (bár a gyári időzítésük minimum 200MHz többletet feltételez). Az egyedi hűtő rendszer nem teszi lehetővé, hogy a memóriák is kapjanak saját hűtést, így be kell érniük a ventilátor keltette enyhe légáramlattal. Az órajeleket illetően, az OC jelző ellenére is maradtak a referencia 1800(2x900)MHz órajelek. Sajnos a feszültségszabályozó áramkörök sem kaptak hűtőbordát, most vagy tényleg ennyire hűvösek, hogy nem kell nekik, vagy a mérnökök kicsit könnyelműek voltak ezt illetően. A 4830-ak megelégszenek egy hat tűs tápcsatlakozóval, az Ati 100W körül határozta meg a maximális fogyasztást. Ez a kártya is meg kapta a teljes CrossFireX támogatást (ahogy a többi 4800 szériájú társa is), a videó jelet két DVI és egy komponens csatlakozókon keresztül juttathatjuk el monitorunkra.
A második képen egy Sapphire 4850 Toxic társaságában (a képek nagyíthatóak).

A 4830 is a kiválóan sikerült RV770 GPU-ra épül, ami a 4850/4870 videókártyákon is szolgálatot teljesít, bár eszközöltek pár változtatást. A shader tömböket tízről, nyolcra csökkentették, így az eredetileg 800 stream processzorból 640 maradt aktív, és vele arányosan, a 40 texturázó egység 32-re csökkent. Viszont a rop blokkot változatlanul hagyták a maga 16 feldolgozójával. Fontos tudni, hogy az RV770 grafikus csippek nagyon magas feszültségeken üzemelnek, a „tesztlaborban” járt kártya 1.25V-ot kapott gyárilag. Összehasonlítás képpen, a korábbi teszt szereplője, a Sapphire 4850 Toxic mindössze 1,12V feszültségen üzemelt. A memória továbbra is 256bit-es Hub vezérelt memóriabuszon keresztül kapcsolódik a grafikus maghoz, részemről ezt csak üdvözölni tudom. Az alacsonyabb órajelen kívül egyéb változás nem érinti a magot, de lássuk az adatokat táblázatba foglalva is.

Az MSI ezen terméke megkapta a hangzatos OverClocked jelzőt is, de bár ne kapta volna, mivel a gyári tuning kizárólag a magot érintette, és ott is a nevetséges kategóriába sorolható 10 MHz-et vállaltak csak be. Az MSI R4830-T2D512-OC gyári órajelei tehát a következőek: grafikus mag 585MHz, memória effektív 1800MHz.
A termék egy nagy fekete-piros dobozban érkezik, melyet gondosan hord fogantyúval is elláttak. A dobozt kinyitva az alábbi kiegészítőket leljük benne: kétféle üzembe helyezési útmutató, telepítő lemez, egy DVI átalakító, egy S-Video, egy komponens átalakító, és egy összekötő kábel. Meglepő, hogy CF hídnyákot nem kapunk a kártya mellé, eddig az összes 3 és 4 szériás kártya mellett találtunk ilyet.

Hűtő
A kártya egy a referenciától jelentősen eltérő, nyitott kialakítású hűtőt kapott, ami feltehetőleg a Thermaltake mérnökeinek keze munkáját dicséri. Felépítését tekintve hagyományos kialakítású, teljesen alumínium építésű bordázat jellemzi, ami mentes a hőcsövektől, és minden csicsától. A bordázat egy speciális lapátszerkezetű, fekete 80mm-es ventilátort övez. Maga a hűtő két bővítő helyet foglal, és csak a grafikus mag közvetlen hűtését biztosítja, az áramot pedig kéteres kábelről kapja, így búcsút mondhatunk a fordulatszám visszajelzésnek, bár a vezérlés elvileg még működhet. Sajnos a kártya csak a 8.10-es verzió számú Catalyst-tal volt hajlandó működni, abban pedig még nincs driver szintű ventilátorszabályozás, így ezt nem tudtam kipróbálni. Visszajelzés híján azt sem tudom, hogy milyen fordulaton dogozott a ventilátor, a hangjáról viszont már több információval szolgálhatok. A ventilátor már az első bekapcsoláskor is kellemetlenül zörgött, mintha csapágyas lenne, a jelenség megszűnt ha a házat lefektettem, és a kártya nyákja függőlegesen állt, ez azért is kellemetlen, mivel amúgy halkan tenné a dolgát. Tekintve, hogy a fórumokban nem panaszkodnak a kártya hangjára, minden bizonnyal csak egyedi hibáról lehet szó. Arról már korábban is esett szó, hogy sem a ramok, sem a feszültség szabályozó áramkörök nem kaptak semmilyen hűtést.
És most lássuk, hogyan is teljesít a hűtő a gyakorlatban:

A képek nagyíthatóak.
Hirdetés
Tesztek
Tesztek
A tesztkonfiguráció a következő:
Gigabyte P35-DS3P
Intel C2D e5200@3500MHz (9,5x369, 1.18V)
2x1Gb Kingmax 1066@1107MHz
Western Digital 500GB Sata(5000AAKS)
Corsair VX450 táp
Samsung 961BW@1440x900
Microsoft Windows XP SP2
Ati
MSI R4830-T2D512-OC 512Mb (referencia/gyári 585/1800MHz, tuning, 630/1986MHz (10% túlhajtás), max tuning 670/2200MHz), driver Catalyst 8.10
Sapphire HD 4850 Toxic 512Mb (referencia 625/2000MHz, gyári 675/2200MHz, tuning 730/2400MHz), driver Catalyst 8.10
Nvidia
Gigabyte 8800GT TurboForce 512Mb (referencia 600/1512/1800MHz, gyári 700/1728/1840MHz, tuning 803/1944/2052MHz), driver ForceWare 169.21
A 4830-at, a két korábbi tesztemben már bemutatott kártyával vetettem össze, aminek több oka is van. A 8800GT/9800GT egy árban van jelenleg a 4830-al, nem beszélve arról, hogy egymás közvetlen piaci konkurensei. A 4850 jelenléte azért indokolt, mert egyrészt sokakat érdekel, hogy teljesítményük, hogyan viszonyul egymáshoz, másrészt viszont az is érdeklődésre tarthat számot, hogy az RV770LE-ben végrehajtott csonkítások milyen hatással vannak a kártyára.
A táblázatokban szerepelnek a 10% tuning mellett elért eredmények is, ezt az érdekesség kedvéért tettem bele, egyszer, hogy lássuk a 4830 és 50 teljesítményviszonyát azonos órajelen, másrészt így lemérhető, hogy 10% tuning százalékosan mennyi plusz teljesítményt jelent a kártyának.
A Gigabyte 8800GT feszemeléses maximum tuningja mellett(mag 1.2v, 803/1944/2052MHz) készült mérések eredményei is szerepelnek, ahol rendelkezésre álltak. Ezek az eredmények szerintem lényegében egy 9800GTX+ alapórajeles teljesítményével egyenértékűek. Akinek 8800GTS 512Mb kártyája van, azoknak sem kell elkeseredniük, ha a 8800GT referencia órajeles eredményeihez hozzáadnak 5-6%-ot, akkor megkapják, hogy nagyjából hogy is teljesített volna a kártyájuk alap órajelen.
A tesztet 1440x900-as felbontáson futtattam, mivel ennyit tud a monitorom, ez nagyjából egyenértékű az 1280x1024-es 4:3-as felbontással, és jobban illik a kártya pozicionálásához is. Minden játéknál külön kitérek az alkalmazott beállításokra is egy kép erejéig (a képek minden esetben nagyíthatóak).

Bioshock v1.1

A Bioshock, Unreal Engine grafikus motorra épül, és mint a legtöbb ilyen játék, nem támogatja az élsimítást, de a kártyák így is nagyon szépen skálázódnak. Jól látható, hogy még a referencia órajeles 4830 is elveri a szénné húzott 8800GT-t, és ezáltal a 8800GTS/9800GTX kártyákat is. Az viszont érdekes, hogy a referencia 4850 alig gyorsabb nála. Alapórajelen 15-20% a különbség a 8800GT és a 4830 között.

Company Of Heroes: Opposing Fronts

A CoH-ban már sokkal szorosabb a verseny, a 4830 számottevő lemaradásban van még a 8800GT-hez viszonyítva is. A 4850 viszont szépen muzsikál, jelentősen elhúz a mezőnytől, ebben a játékban nagyon kijön a 4830 és a 4850 közötti jelentős számítási különbség.

Crysis Warhead

A Crysis-ban azt az látjuk, hogy a puszta számok nem túl hízelgőek a 4830-ra nézve, de azt kijelenthetjük, hogy a játék még így is jól játszható. Itt szintén jól kijön a 4830 és 50 közötti különbség, amit a 4830 tuningal légyegében ledolgoz

Fallout 3

A legendás posztapokaliptikus szerepjáték harmadik részét sem hagyhattam ki egy tesztből. A játékot az Oblivion tápolt motorja hajtja, mely elődjéhez híven, rendesen leizzasztja még a csúcskártyákat is. Lényegében maximális beállításokkal is játszhatóan fut minkét kártyán, bár sajnos gyakori a játék laggolása, ami a motor hibája lehet, mivel ugyanazokon a helyeken fordul elő. A 4830 tuningal majdnem behozza a 4850 teljesítményét, ami nem is rossz.

FarCry 2

Az Afrikában játszódó FPS-ben már a 4830-al is szép folyamatos játékélményt kapunk, laggolások, vagy durva lassulások nélkül. A 4830 és 50 között kb 10% különbség van, de a 4830 tuningban hozza a 4850 teljesítményét ami igen szép eredmény.

Half Life 2 Orange Box: Episode Two

Ugyan a Half Life 2 már nem mai játék, de a Cinematic moddal még mindig nagyon szép, és pörgős játékmenetével népszerű. A mérések az Episode Two moddolása nélkül készültek. A HL2-ben megint jól kijön az RV770 mag jelentős számítási fölénye a G92-höz képest, továbbá a 4830 és 50 között is markáns különbség figyelhető meg.

Clive Barker’s Jericho

A Jericho nagyon meghálálja a 8800GT tuningját, de még így is kevés, hogy akár csak az alapórajeles 4850-et is befogja, viszont a 4830-al nagyjából egy szinten teljesítenek. A 4830 és 50 között igazi szakadék tátong, amit tuningal sem fogunk tudni behozni. A látottak talán a driver optimalizálatlanságából is eredhetnek.

Stalker: Clear Sky

A népszerű Ukrán FPS folytatása sem maradhatott ki a tesztből. Az Xray motort rendesen feljavították, hogy napjaink elvárásainak is megfelelhessen, ez látszik a mért értékeken is. A játék maximális beállításokkal is jól fut mindkét kártyán, bár sajnos azok a fránya laggolások itt is jelen vannak. A 4830 és 50 között a minimum fps-eknél nincs jelentős különbség, mindössze 10%, míg az átlagos értékek már hozzák a papírformát.
Összességében elmondható, hogy a 4830 hozza amit elvártam tőle, sőt több helyen túl is teljesítette a 8800GT-t, és néhol még a nagy tesót is meg tudja szorongatni. Ha a tuningot is nézzük, akkor tovább javul a kártyáról kialakult kép, bár sajnos driver szinten úgy érzem lenne még mit javítani.
Tuning, végszó
Tuning
A neten fellehető tesztekben a tuningpoteciál igen nagy szórást mutat (mag 630-750MHz-ig), így kifejezetten kíváncsi voltam, hogy gyakorlatban mit sikerül elérni. Fontos megjegyezni, hogy a tesztkártya GPU-ja gyárilag 1.25V-ot kap, ami nagyon magas, így nem lehet túlságosan meglepő az esetlegesen jó tuningeredmény. A magas feszültséget az Ati azzal magyarázza, hogy a gyengébben sikerült magoknak (ugye ezeket rakják 4830-akra)szükségük van a többlet feszültségre a stabil működés érdekében. Ennek köszönhető az is, hogy kártya fogyasztását 110W-ban határozta meg a gyártó. Mindenféle buherálás nélkül csak a Rivatuner-t használva, a tesztalany 670/2200MHz stabil órajeleket ért el. A mag eredménye átlagosnak mondható, a memória, a fórumos tapasztalatok alapján viszont igen szépen szerepel, ami talán a Samsung gyártmánynak köszönhető. Összehasonlítás képpen álljon itt egy táblázat, három különböző 4800 sorozatú kártya tuningpotenciáljáról:

Akor most nézzük mit jelentenek a fenti számok a gyakorlatban.
A tuninghoz a következő programokat használtam: Catalyst 8.10, RivaTuner 2.20, AtiTool 0.27 beta 4.

Bioshock-ban tuning hatására is jól skálázódnak a tesztelt kártyák és a 4830 kis híján befogta a 4850-et.

Crysis-ban is megfigyelhető, hogy a 4830 milyen kiegyensúlyozottan reagál az órajelek emelésére és ismét sikerült befogni a 4850-et.

Fallout3-ban is jól skálázódik az összes kártya és a 4830 megint csak befogta a nagytesót.

FarCry2-ben is a már korábban látott tendencia érvényesül, vagyis a 4830 tuningal megfogta a 4850-et, bár nem skálázódnak olyan szépen a tesztalanyok mint a korábbi játékokban.
Ítélet
Az Ati-nak megint sikerült egy remek kártyát összehoznia, ami állva hagyja a közvetlen konkurenciát, a 9800GT-t, nem beszélve arról, hogy az újabb játékoknál még gyorsulni is fog. Ugyanakkor sikerült kicsit öngólt is rúgniuk, mivel átlagos tuningal simán hozható a 4850 referencia teljesítménye. 1280*1024 vagy azzal ekvivalens felbontásokban a 4830 mindenre bőven elég, még szűrőkkel is. Konkrétabban az Msi terméke a nevetséges gyári OC ellenére is pozitív benyomást tett rám. A feszültség szabályozó áramkörök nem izzottak annyira, mint a 4850-en szoktak, a hűtő kifejezetten hatékony (bár a nálam járt példány hangos volt), a tuningpotenciál is remek, nem beszélve magáról a nyers teljesítményről. Mindenkinek ajánlott, aki 30000ft körül keres, jó teljesítményű, időtálló megoldást, és nem ragaszkodik a konkurenciához.
A tesztkártyáért köszönet illeti az ExtremeDigitalt.

















