2021. április 13., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Játék egy és két CPU-val, AMD K10 alapokon

Vajon egy (két) 2007-ben megjelent szerverprocesszor hogyan teljesít napjainkban játékok alatt?

[ ÚJ TESZT ]

Összegzés

Igaz, mai szemmel nézve, a tesztben szereplő játékok többsége nem a legújabb, de az tény, hogy így is bőven 10+ évesek voltak ezek a CPU-k, amikor ezek a játékok megjelentek. Ráadásul olyan CPU-król van szó, amik megjelenésükkor is eléggé megosztók voltak a teljesítmény terén. Ennek ellenére én azt mondom, hogy a platform elég jól helyt állt. Persze ez annak is köszönhető, hogy így 2016 tájékán már többé-kevésbé tudtak a játékok 4 CPU-mag/-szál fölött is skálázódni. És az egyik pont ez volt, amit kerestem a tesztemben. Sajnos a 2018-2020-as játékok közül már nem, vagy csak alig van, ami elindulna ezen a gépen. Viszont azért így is elég sok játékot sikerült összeválogatni. Ezekből kiindulva, ha megnézzük, hogy alakultak az eredmények egy és két CPU-val, nekem kicsit vegyesek az érzelmeim. Mert voltak esetek, amikor semmi gyorsulást nem tudott felmutatni a játék, hiába a plusz 4 mag. Illetve, ha volt is gyorsulás, közel sem duplaannyi, mint amennyit indokolna a "dupla processzor". Szerencsére azért a Battlefield 5 esetében erre is volt példa, aminek kifejezetten örültem, illetve az Ashes Of Singularity is érezhetően jobban futott két CPU-val.
Igaz, annyira nem releváns, de arra is választ kaphatunk a tesztből, hogy a K10-es platform mire elég napjainkban. Erre úgy gondolom, egyértelműen kijelenthető, hogy úgy a 2015-2016-os játékoknál van meghúzva az a bizonyos vonal, és az újabbak közül már csak nagyon kevés az olyan név, ami még elindul egy ilyen platformon. Na nem mintha olyan sokan akarnának Phenom 1-en vagy annak megfelelő Opteronon napjaink játékaival játszani, de sohasem lehet tudni. Na de hogy inteles oldalon mi a helyzet, lehet, arra is hamarosan sort kerítek, hogy kiderüljön.

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.