Első oldal
3. nap
Máris csütörtök van. Ha ma hazatoloncolnának, nem hinné el senki, hogy Egyiptomban voltam, mert egyelőre olyan színem van, mint aki pincében nyaralt. Zsu ezzel szemben reggel már nyafizik, hogy itt fáj, meg ott fáj – nagyobb hangsúlyt kell tehát helyeznünk a megfelelő kenésre.
Megállapodunk Zsuval, hogy ma lazább napot tartunk. Medence környékén leszünk; napozgatunk, lubickolunk, esetleg egy kis sznorkelezés a parton. Péntek, szombat vasárnapra úgyis vannak fakultatív programok, amik kitöltik a napunkat.
A mai tehát a béke, nyugalom és punnyadás napja lesz. Sajnos Max-szel, a szállodai butiksor parfümárusával, erről nem egyeztettünk előre. Ezért fordulhatott elő az, hogy amint éppen reggeli után teli pocival sétáltunk a medence felé, rajtunk ütött a jóember. De ne ugorjunk ekkorát!
A főépület kétszintes, a legnagyobb étterem az alsó szinten van. Ide megyünk ma reggelizni, hogy ne mindig csak a Palmeraban együnk.
A főépület emeleti része. Puccos egy hely!
Lényegében semmi újdonsággal nem találkozunk az új helyszínen, mivel a kaja egységes. A különbség csak annyi, hogy itt sokkal nagyobb küzdelem folyik az asztalokért, mivel sokkal több az ember. Egyik pincér srác talál nekünk egy asztalt. Zsuval meggyürkésszük a szalvétát, keresztbe tesszük a szerszámokat, majd ő egyből balra (kajáért), én pedig jobbra (italért) el. 2 percig sem vagyok távol, de mire visszaérek, egy szép szál szláv legény ül a helyemen mosolyogva. Hogy a fenébe kerül ez ide? Az ilyen korú tajgalakók nem szoktak korán kelni…
Le is rakom elé a poharakat. Ő rám néz, majd prüntyög valamit. Lehet, hogy megköszönte a kiszolgálást? El is durran az agyam azonnal:
- Szorri, disz iz máj téböl. (Bocs, ez az én asztalom.)
- xyz– mondja ő oroszul. A karakterek szabadon behelyettesíthetők bármilyen szöveggel, amennyiben rajtam múlik, ugyanis egy szót sem értek abból, amit oroszul mond.
- Du jú szpik inglis? – teszek egy kétségbeesett próbát.
- zyx – mondja ő erre és ül tovább.
Látható az általam alkalmazott kódból (zyx), hogy mindkét esetben mást mond a jógyerek (xyz), de az biztos, hogy továbbra sem értek egy szót sem belőle, mivel a nyelv pedig kitartóan az orosz.
Ekkor jelenik meg az a pincér, aki ültetett minket, illetve Zsu is egy megpakolt tányérkával a kezében. Szólok a pincérnek, bár magától is látja, hogy valami nem kerek (magyarul folytatva):
- Pár perccel ezelőtt te adtad ezt az asztalt nekünk. Miért ül ő itt?
- Egy pillanat – mondja Musztafa. Elkezd oroszul folyékonyan beszélni az orosz kiscsókához, akinek hirtelen kipirosodik a képe és felpattan:
- yzx! – mondja Musztafának, aki hasonló szépeket mond neki, bár lényegesen udvariasabb hangnemben.
PC-játékok tucatjain edzett taktikai érzékemet dicséri, hogy felismerem a tökéletes pillanatot. Kihúzom a tajgalakó barátunk feneke mögül a széket, az asztal másik oldalához fordítom és ráülök. Zsu is lehuppan az ő székére. Az erőviszonyok végleg megváltoznak. Ketten ülünk a kétszemélyes asztalnál, ő egyedül áll mellette. A pincér is látja, hogy komoly ribillió lenne abból, ha minket akarna áttessékelni máshová, ezért inkább az oroszhoz beszél tovább:
- yxz – mutat az étterem másik része felé.
Amennyiben a három betű variálásában még szédítően sok lehetőségem lenne, tovább is folytatnám ezt az érdekfeszítő párbeszédet, de most megúsztad, kedves Olvasó!
A tajgalakó és pincér vitatkozva távoznak, közben az orosz még párszor rám néz rettentő csúnyán. Én kedvesen mosolyogva viszonzom a pillantását és csak gondolom magamban kajánul: „Ruszkik haza!”A győzelem nem száll a fejünkbe, óvatosak maradunk. Zsuval felváltva hagyjuk el az asztalt, úgy portyázunk kajáért.
Reggeli után elindulunk, de nem az étterem szintjén megyünk ki a főépületből a part felé, hanem felmegyünk a recepióhoz és ott hagyjuk el a főépületet. Itt 4-5 üzlet van egymás mellett az árkádok alatt. Csinos boltok a szokásos egyiptomi árukészlettel – persze szállodai árakon. Na, ekkor üt rajtunk Max, aki a parfüméria üzletvezetője.
Ilyen ott egy parfüméria. Tűzveszélyességi osztály: A+
Max egy igazi dörzsölt shop keeper. Rá tényleg igaz, hogy marketing terrorista. Mint kiderül a továbbiakban, inkább öngyilkos marketing terrorista… Olyan 160cm mély lehet. Bőr és hajszíne tökéletesen bennszülött jellegű. Arca görcsös mosolyba dermedve – lehet, hogy valami botoxos kezelés hatására. Sötét nadrág, vasalt fehér ing, széttaposott makkos cipő – ez a jól menő egyiptomi üzletemberek sztenderd ruházata. Fotó róla sajnos nem készült.
A teli has okozta pilledtség, illetve az étteremben megnyert ütközet okozta múló eufória tehet arról, hogy leállunk vele beszélgetni, sőt, bemegyünk az üzletébe is. Iszonyatos, 25 fokra hűtött illatár fogad odabent. Le is szédülünk egy odakészített kanapéra, így nem ütjük meg magunkat. Elmondjuk neki, hogy nem akarunk vásárolni, nincs pénzünk, de ezt ő egy jó szándékú „Tudom, hogy tele vagytok pénzzel!” mosollyal hagyja figyelmen kívül. Lelke rajta… 13 másodperc alatt már ott tartunk, hogy „du jú lájk hibiszk tí or blek tí?” (Hibiszkusz, vagy fekete teát kértek?) A hibiszkusz tea egy nagyon jó ital. Mivel szállodában vagyunk és a lincseléstől nem tartunk abban az esetben sem, ha nem veszünk semmit, ezért kérünk is egy-egy kupicával.
A szép piros színű hibiszkusz tea. Jóízű!
Amennyiben könnyebb-súlyosabb testi sértések kockázata nélkül módotokban áll, kóstoljátok meg a helyiek által kotyvasztott hibiszkusz teát, mikor Egyiptomban jártok!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
