Bevezető, sallangok
Akik találkoztak már a nevemmel, azok talán tudják, hogy hobbiként foglalkozom kínai készülékekkel. Körülbelül másfél éve gabalyodtam bele a kínai webshopok világába, mikor is enyves kezek megszabadítottak imádott SGS3 készülékemtől.
Gyorsan kellett egy olcsó telefon, viszont voltak bizonyos elvárásaim, tehát valahogy a kettőt össze kellett egyeztetni. Szolgáltatói kínálat kiesett a hűség miatt, így a részletfizetéses konstrukciók is. Használtat annyira nem kívántam, maradt hát a Távol-Kelet.
Azóta sok kínai csoda megfordult a kezeim közt. Voltak rémesek, voltak tűrhetőek, de többnyire teljesen vállalható darabokat sikerült beszereznem. Elvarázsolt a kínálat, mindig kis karácsonyi hangulatot éreztem, mikor a postás hozta az éppen aktuális telefont, táblagépet, vagy egyéb masinát, és izgatottan bontogattam. Szóval úgy gondoltam, hogy az érdekesebb példányokról írok ilyen bemutatót, kis bepillantás gyanánt.
Jelen tesztem alanyának elkövetője a Doogee nevű kínai cég. Róluk annyit érdemes tudni, hogy egy meglehetősen fiatal banda, természetesen shenzeni székhellyel. A Doogee márkát 2013 óta jegyzik, de övék a Bedove is. Az anyacégük 2002 óta tevékenykedik az iparágban. A DG350 Pixels nevét a hátlapon fellelhető pici kockákról kapta jelen esetben. Egyébként Umi X1 Pro néven is fut, amit viszont nem a pici kockákról neveztek el.
Én a Pandawillről mindössze 119,99 dollárért szereztem be, ami igazán kellemes, hiszen a kötelező terhekkel együtt a végösszeg megáll 34 ezer forint alatt. Lássuk megéri-e az árát, vagy inkább a felejtős kategóriába sorolható?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!