Határtalanul

Majd kétszázezer év telt el az Apokalipszis óta. A Föld ökoszisztémája egyensúlyba került, az emberi civilizáció okozta sebek, pedig begyógyultak miután a fosszilis tüzelőanyagot kiszorították az alternatív üzemanyagok és az elme hatalma. Űrhajók egész generációi születtek a gépkocsi méretűtől egészen a hegy nagyságúig. Foton és fúziós hajtóművek váltak elavulttá, mikor helyükbe lépett az emberi akaratot munkára fogó technika. Hirtelen távolra kerültek a határok és az emberiség elkezdte feltárni az univerzumot. Kis léptekkel haladtak a felfedezések korában. Hová is siettek volna, hiszen nem hajtotta őket a huszadik század emberiségét égető problémák garmada. Nem fenyegette őket sem a kihalás, sem pedig a túlnépesedés. Nem kellett tartaniuk a természeti energiaforrások kimerülésétől vagy környezetük kritikus méretű változásától. Nem űzte őket a kozmoszba semmi más, mint saját kíváncsiságuk, tudásvágyuk és a kalandvágy. Előbb a naprendszert kutatták fel és később távoli világok felé fordították tekintetüket. A távolság és az idő nem volt akadály többé, az örök élettel rendelkező emberek számára. Információt kerestek és bizonyítékot. Bizonyítékot arra, hogy nem vagyunk egyedül. És találtak is. Bár ezeket inkább leleteknek nevezték, mert nemritkán korokkal előbb kipusztult civilizációk nyomaira bukkantak. Eszközöket, írásos emlékeket vagy csupán egykor élt, idegen lények nyomait lelték meg, szerte a galaxisban. Egyetlen közös vonása volt ezeknek a különféle kultúrák nyomainak: holt népek nyomai voltak.
Ám közeledett az az idő, mikor végre kapcsolatba kerülhetnének egy idegen fajjal az emberek. És nem fognak örülni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!