Haláltalanul

Tizenegy hónap telt el az Apokalipszis óta. Mostanra már szinte minden megváltozott és átértékelődött. Tom feltételezései beigazolódtak. Sőt…

Az egykori Iroda falai között tartották a megbeszélést az Őrzők. Itt jöttek össze, egy kicsit kegyeletből, nosztalgiából vagy megszokásból. Tom készült beszámolót tartani és szerette volna ha előbb ők hárman megbeszélik a dolgokat, mielőtt mindenki tudomást szerezne ezekről a fejleményekről. Tudták: nem hazudhatnak. Mióta az emberek telepátiával kommunikáltak felgyorsult a személyek közti információ-csere sebessége és óhatatlanul is elárulták egymásnak, egymás gondolatait, érzéseit. Lehetetlenné vált hazudni a másiknak. Nem is volt rá szükség. Kivéve Tom-ot. Ő megtartotta eme kiváltságát és egyre sűrűbben élt is vele.

Persze nem hazudott, csak visszatartott információkat. Szelektált, sokszorosan átgondolta a dolgokat és csak azokat az információkat tárta az emberek elé, amelyekkel –hite szerint- a helyes úton tarthatja őket. Félresöpörte most gomolygó gondolatait és teljes figyelmével a többiekhez fordult:

~ Rengeteget vizsgálódtam barátaim és nem jutottam eredményre. Pontosabban meglepőekre jutottam. Mindenkitől vettünk vér és hámsejt mintákat. Ezeket a laboratóriumban feldolgoztam, baktériumok és vírusok után kutattam. Nem találtam semmit. Semmit az égvilágon!
~ Viccelsz most velünk? –hitetlenkedett Eliot. -Azt mondod, hogy mindenki egészsége teljében van? Én magam láttam, vagy harminc fekélyes, náthás vagy kiütéses beteget! És most azt mondod, hogy mindenki meggyógyult!
~ Hagyd –kérlelte Jacob -Hadd mondja végig. Folytasd Tom!
~ Igen. Mindenki teljes fizikai épségben szenved. Pillanatnyilag úgy áll a dolog, hogy az emberi test regenerálódó képessége határtalan. Sánták és bénák gyógyulnak meg hamarosan és az összes szervi születési rendellenesség is elmúlik, meggyógyul a következő három hét folyamán. Ez volt a jó hír. Azonban van még valami. –itt egy kis szünetet tartott, majd folytatta- Találtam valamit. Nincs egyetlen-egy állapotos nő sem közöttünk. Minden felnőtt nő tökéletesen egészséges és mégsem esett egyikőjük sem teherbe. Nem tudom mi az oka, de elég aggasztónak találom. –talán a szokásosnál kicsit borongósabban fejezte be mondandóját.
~ Tom? –vette át a szót Eliot- nem lehetséges, hogy valamilyen szövődmény lépett fel, vagy esetleg a hormonháztartás nincs egyensúlyban? Végül is mind megfertőződtünk a Tisztogatóval, csak nem mindenki halt bele. Vagy esetleg a genetikai átalakulás mellékhatása lehet?
~ Nem hiszem Eliot. Hidd el, eléggé alaposan utánajártam a dolognak és határozottan kijelenthetem, hogy nem szervi eredetű ez a terméketlenség. A férfiak spermái is életképesebbek, termékenyítőképesebbek, mint valaha. Máshol kell keresnünk a probléma forrását. Atyám? –fordult kérdőn a magában motyogó Jacob-hoz.

- Gondolkodom… –töprengett hangosan- Talán lehet, hogy tényleg nem a test hibája. Gondoljuk csak végig! A Kolónia minden lakója több száz, ha nem több ezer ember halálát volt kénytelen végignézni. Én az igazat megvallva, csodálattal figyeltem, hogy senki sem őrült bele a kataklizmába. Mi van, ha a terméketlenséget az elfojtott sokk váltja ki? Vagy a tragédia megismétlődésétől való félelem? Nem lehetséges?
~ Nem is tudom. –kételkedett Eliot- én még mindig jobban hiszek a megmérhető, számolható és bizonyítható teóriákban, mint a ködös, homályos filozófiai eszmefuttatásokban. Sajnálom. Én már csak ilyen vagyok. Ezért is lettem annak idején matematikus.
Jacob arcán látszott, hogy nagyon töri a fejét. Lázasan kutatja a végtelen számú lehetőségek szóba jöhető verzióit. A másik kettő szinte csak motyogásként érzékelte a lassan egységes gondolatsorrá összeálló, szertefutó gondolatait.
~ Rászabadítottuk a világra a Tisztogatót. Az megölte az embereket, majd kiirtott minden betegséget. Megtanította az emberi testet az öngyógyításra… tökéletessé lett az emberi test. Megváltozott a világ és a fajnak élnie kell. Az élet mindig utat tör, hisz ez az egyetlen igazi törvénye a természetnek. Itt elakadt egy pillanatra, majd olyan erővel robbant kérdése a másik kettő tudatába, hogy azok a mentális ostorcsapásra szó szerint megszédültek. ~ Teljes tesztet végeztél a szövetmintákon?!
~ Persze –volt Tom megszeppent válasza.
~ Gondolkodj Tom! Nagyon fontos! Milyen értékű volt a sejt-elöregedés mértéke?
Zavart csend támadt meglepett agyukban. Gondolataik megbénultak a lehetséges válasz határtalanságától. Tomnak hatalmas erőfeszítésbe került, hogy koncentrálni tudjon s most összegezni kezdte magában a vizsgálati eredményeket. Nem merte elhinni a választ. Óvatosan és kimérten kezdte el a gondolatsort.

~ A sejtek öregedését egy húszas skálán mérjük a laborban. A legfrissebb minták értéke az egyes értékhez közelít, ami azt jelenti, hogy az öregedési folyamat természetellenesen lelassult. Ez már épp eléggé megdöbbentő, de van itt más is… Az elöregedett sejtek arányának a növekedése hozza el az emberi test számára az öregkort. Most, hogy újra átgondoltam az eredményeket, úgy látom, igazad van Atyám. Az emberi test folyamatosan megújul. Ugye tudjátok, hogy ez mit jelent? –Tudták. Hogyne tudták volna, hisz mindhárman hónapok óta érezték, hogy nem stimmel valami az emberekkel és önmagukkal is. Még a gyerekek szemmel láthatóan fejlődtek addig a felnőtt lakosság semmit sem változott. Mondhatni ott volt előttük a nyilvánvaló, csak nem néztek rá. Megijedtek. A lehetőségektől, a távlatoktól és a valóságtól. A felelősségtől. Mely a nyakukban marad egy életre. Nem csak egy emberöltőre, mint azt egykor gondolták.

Szinte kiürült tudattal, fáradtan és ijedten tértek vissza a Kolóniába. Másnap reggel már mindenki megtudta, hogy ajándékot kaptak. Az életet. És mert Tom megteremtette egykor a Tisztogatót, és az emberiség hatalmas árat fizetett ezért az ajándékért, legtöbbjük úgy érezte: megérdemelték. Mert bizony ajándék volt ez. Isten ajándéka.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!