A kezdet

Egy esős novemberi délelőttön kezdődött a jövő. És ott, és akkor is ért véget…

Thomas Scythe mosolyogva lépett be a Human Center Bank helyi fiókjába s puha, energikusan ruganyos lépteivel sétált a hármas számú üvegkalitka felé. Szemével végigsöpört az impozáns aulán s megakadt tekintete egy érdekes frizurájú fiatalemberen. Valahogy feszültnek tűnt a srác és az arcán gyöngyöző kövér izzadságcseppek sem keltették a nyugalom illúzióját. A ruhája nem volt ugyan kihívó vagy feltűnő, mégis vonzotta a tekintetet és spekulációkra adott okot. Thomas-ban is kérdés ötlött fel, hogy mit kereshet itt ez az alak, de nem igazán merengett el a lehetséges válaszokon. Pedig talán, kellett volna…

Ekkor már a kedvesen mosolygó ügyintéző előtt állt s jóleső érzéssel futtatta végig, kicsit mohó pillantását a halványbarna különböző árnyalataiba öltöztetett, gyönyörű idomokkal megáldott női testen. Még csak erőlködnie sem kellett, hogy visszamosolyogjon a hölgy tündöklő tekintetének. Ennek a két embernek a mosolya most összecsendült, s szívük is összedobbant. Egy pillanatra lángra kapott a világ s félő volt, a tűzjelző is riasztani kezd, de felülkerekedtek őrült ösztöneiken s visszatértek ide, a mindennapokba. Néhány perc alatt elintézték a formaságokat s Thomas megkapta majdnem teljes pénzbeli vagyonát. Nem sok mindent hagyott számláján. Éppen házat készült vásárolni s úgy gondolta nem okozhat problémát az ideiglenes pénzhiány, hisz eléggé jól keresett meglévő állásával. Közben elolvasta a banktisztviselő nevét a mellére tűzött lapocskán s enyhén remegő hangon hívta meg vacsorára Dorothy-t, az élő tüneményt. Kissé kapkodó névjegy-kártya csere, egy elharapott „viszlát” és már indult is a kijárat felé. Ekkor dörrent egy kegyetlen hang s parancsolt a földre mindenkit. A furcsa frizurás fickó volt az. Kezében fegyverrel, őrült módjára üvöltözött. Látszott rajta, hogy adrenalin szintje szinte az egeket veri, és ha még egy kicsit emelkedik, akkor biztosan fel is robban. Thomas már majdnem a cizellált kilincsért nyúlt, mikor a földhöz szegezte a parancsoló hang:

-Te se mozdulj vagy megdöglesz! Mindenki maradjon a földön és csend legyen! Nem ígérem, hogy nem ölök meg senkit! Remélem muszáj lesz néhányukat agyonlőnöm, hogy engedelmességre bírjam a fejeseket! Mondom a földre te mocsok!! Nem érted!? A földre! És kuss!! Hé, csávó – és Thomas felé fordult fegyverével- Te maradj csak állva! Ott az ajtónál! És ne merj mozdulni! Ha megmoccansz beléjük lövök! – a zöldes színű kereső lézer némán söpört végig a földön fekvő alakokon, mintegy alátámasztva a rabló szavait. Sűrű csend állt be a groteszkül heverésző emberalakok közt. Mintha ismétlődött volna egy nem túl régi pillanat, ahogy egymásba kapcsolódott két tekintet. Most azonban, vadász és prédája nézett farkasszemet. Hosszú pillanat volt ez, s egy új érzés kezdett elhatalmasodni a gonosztevő vénséges lelkében. Félni kezdett. Látszólag semmi oka nem volt rá, hisz a fegyvertelen, vékony csontozatú fiatalember mindennek tűnt, csak épp fenyegetőnek nem. Érdekes félmosoly bújt meg szája szegletében, ahogy állt az ajtóban, tarkóra tett kézzel. Volt valami kihívó egész tartásában, kisugárzásában. Valami idegen

.

A rabló fegyverét, izzadságtól nyúlósan csúszós kezében görcsösen markolva lépett a fiatalemberhez. Félt ettől az embertől s megpróbálta most kiküszöbölni eme kelletlen érzésének forrását. Szinte rikácsolva dörrent a feltartott kezű túszra. – Kinyírlak te szemét! Fordulj meg és tedd a kezed az ajtóra! Most pedig szép lassan kilépsz előttem az ajtón és megmutatjuk mindenkinek, hogy bármire képes vagyok! – még csak nem is próbálta leplezni abbéli szándékát, hogy végezni akar első túszával. Thomas hátába nyomta fegyverének csövét, s azzal tolta maga előtt kiszemelt áldozatát. Egyszerre léptek, szívük is egyszerre dobbant s mindketten éreztek valami megmagyarázhatatlant. Szorosan egymás mögött lépdeltek s ugyanabban a másodpercben lépték át a küszöböt. Ugyanazon pillanat első és második felében. És ebben a rövidke korban történtek a dolgok.

Thomas érezte a keményen hideg fegyvercsövet s önkéntelenül is a kényszerített irányba lépett, miközben már tudta, hogy élete itt és ma, véget ér. Nem tudta miért, de szemével az égre nézett s figyelte az egyre lassabban hulló esőcseppeket…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!