Hirdetés

2021. október 21., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

DöntÉSkényszer 5: A döntések döntése

Homályos idők története lesz ez. Történhetett volna akár így is. [Az írás a koronavírus előtti időkben íródott]

[ ÚJ TESZT ]

Hirdetés

Csalódás

Az egyik nyugodt éjjelen együtt sétált Eliot és Jacob. Csendben beszélgettek a csillámporral telehintett, csalogatóan hívogató, sötét égbolt alatt. Aggódtak.
- Nem tudom, hol lehet. –kezdett bele Eliot- Két napja nem láttam már és több túlélőt sem hozott. Nagyon nyúzottan nézett ki legutóbb. Még sosem láttam ilyennek.
- Csodálkozol? Egyikőnk se lenne képes akkora erőfeszítésre, mint ő. Emlékszel arra, mikor megkérdeztem tőle, hogy akarja megtalálni a túlélőket? Azt mondta akkor, hogy a módszer megvan és nem fog kint hagyni senkit. Nem igazán hittem neki. Aztán megtaláltam Dillon tervezetét. Úgy látszik ő többet tanult és látott néhány óra alatt, mint mi az elmúlt négy hónapban. Megérezte Thomas, vagyis most már csak Tom, képességeit és az alapján kalkulált. Ezek révén úgy gondolom, hogy Tom most is az égen repked s figyeli a hálójának rezdüléseit. Mint a pók. Csak ő a hálóját az elméjével szőtte az akarat szálaiból. Megérzi az emberek tudatát és megtalálja őket. – majd kicsit mélázva folytatta - ezek után nem csoda, ha gyűrötten néz ki. Több van a vállán, mint amennyit az ember elbírhat. Ő sokkal több nálunk. Hmm. Ijesztő.
Egy darabig csendben lépkedtek egymás mellett és hallgatták a bogarak zümmögésével teli csendet. Ismét Eliot szólalt meg:
- Nem is tudom… Tom annyira idegen tud lenni és mégis… ha valaki azt mondaná, hogy mondjak egy embert, akkor csakis az ő nevét mondanám. Furcsa egy kettős érzés ez. Te hogy látod?
- Én sem vagyok ezzel másként. Néha, mikor érzem őt, vagyis valahogy az egész lényét a hideg futkos a hátamon. Nem tudom miért. Viszont eskü alatt ki merem jelenteni, hogy csak vele és csak az ő segítségével élhet tovább az emberi faj. Amit ő csinál, arra senki nem lenne képes. Senki…
Még sokáig beszélgettek. Lényeges dolgokról és apróságokról vegyesen. Élvezték az emberi szót, a beszédet. Ilyenkor igazán érezték azt, hogy emberek. Tom pedig észrevétlenül visszahúzta tudat-csápjait, még mielőtt azok ketten észrevették volna hallgatózását.
Még két nap telt el Tom visszaértéig. Jacob és Eliot már a hatalmas szállító-repülőgép nyitott rakterénél álltak mire Tom kikászálódott a pilótafülkéből hozzájuk. Látta rajtuk a hitetlenkedést és szíve görcsbe rándult. Maga sem akarta elhinni, ami mostanra nyilvánvalóvá vált. Eliot felhúzott szemöldökkel nézett vele farkasszemet:

~ Ennyi lenne hát? Senkit sem találtál?
~ Így van Eliot. Senki sem maradt odakint. Az első fázis véget ért. Mennyien vagyunk? –tette fel a kérdést. Bár nem volt szükség erre már, hisz nem volt olyan dolog, amiről ne szerzett volna tudomást. Csupán szerette volna meghagyni két társának az illúziót, hogy igenis szüksége van rájuk minden téren.
~ Minket is beleszámolva hétmillió-hatszázegyezer-négyszáznyolcvanhárman. Ennyi. Én nem értem. –keseredett el teljesen Eliot. Jacob sem tudott mást mondani:
~ Nem tudom elhinni!
Agyukban elindult az információk kavargó áradata és mindhárman igyekeztek eltitkolni csalódásukat, kudarcérzésüket egymás elől. Hiábavaló erőfeszítés volt ez Jacob és Eliot részéről. Nem így Tomnak. Ő már messze meghaladta az új generáció képességeit, s még amazok csak most tanulgatták, tapasztalgatták saját agyuk eleddig rejtett képességeit, addig ő érzékelte, észlelte és egy kicsit uralta is az egész bolygót. Felügyelete alatt tartott minden emberi gondolatot és cseppet sem örült neki. Felelősség volt ez. Vagy kereszt. Ahogy tetszik.
A túlélők száma viszont vészesen elmaradt az előzetes kalkulációktól. Úgy látszik rossz helyen kezdték el a statisztikai becslések felmérését. Évekkel később derült ki, hogy pont egy szinte beszélhetetlen nyelven beszélő nemzetség tagjai lakták az első felmért környéket. Magyaroknak vallották magukat és az európai túlélők huszonnégy százaléka is közülük került ki. Hogy miért, ez csak a teljes géntérképek elkészülte után derült ki. Valószínűleg ők már az evolúció következő állomásai voltak. Vagy az ősi vérvonal elején történt valami. Nem lehet tudni

Ennyi volt hát a föld összlakossága: 7,601,480 plusz a három Őrző. Nem maradt több élő rajtuk kívül. Ők lettek az örökösök s egy egész világ szakadt az ölükbe. Megpróbáltak felnőni a feladathoz mindannyian, és nagyjából sikerült is. Kialakult egy emocionálisan fejlett, csúcstechnikát alkalmazó és mentális erővel bíró társadalom. Tették dolgukat, élték mindennapjaikat és álmukban sem gondolták volna, hogy egy könyörtelenül hideg szempár kíséri figyelemmel fejlődésüket. Bizonyos értelemben egy idegen szempár. S a szemek tulajdonosa nem volt az Őrzők tagja.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.