Hirdetés
Rendszer
Aki kihasználja az Android adta egyre több játék lehetőségét, és próbálta már 4"-os és 7"-os kijelzőn is, az azért érzi, hogy mégis élvezhetőbb méret ez a hetes kijelző, sőt, még talán jobb is sok esetben, mint a 10"-os. Ami viszont gyenge pontja ezen téren a konkurenciával szemben, az a 800x480-as kijelzőfelbontás. A legtöbb felsőkategóriás telefon is ekkora felbontással bír, de hogy házon belül maradjak, a Dell Venue Pro és Thunder is akkora képpont számmal rendelkezik, mint a Streak. És ez sajnos néhol csúnyán látszik is. Mégis csak jobb lett volna a Galaxy Tab által elindított 1024x600-as felbontás a Dell számára is.

A kijelző másik hátránya, hogy azért azt kell mondjam, eltörpül az 5"-os tesónak a minőségétől, a betekintési szöge és a napfényben való megjelenítése nincs annyira jó. A betekintési szög még annyira nem is vészes, jól használható a készülék, viszont napfényben sok esetben többet láthatunk a kijelzőn lévő ujjlenyomatokból, mint ami mögötte van.
És hogy jót is mondjak, a Looking Glassban az NVIDIA Tegra 2 SoC egysége teljesít szolgálatot, ami kettő darab 1GHz-es maggal rendelkezik, jelenleg az egyik legerősebb processzor, ami elérhető androidos készülékben. Ehhez társul még 512MB memória, ami pont elég már-már, bár a konkurencia új készülékei már 1GB-nál is járnak.
A Streaken még az Android 2.2 található meg a Dell által készített Stage felülettel. A gyártó a honlapján ígéri a Honeycombra történő frissítést, ami felettébb jó hír, bár kérdéses, hogy ez mikorra érkezik el odáig, hogy kézzel fogható eredménye legyen mindenki számára.

Telefonálni sajnos, nem sajnos nem lehet a 3G-s Streak 7-tel sem, ám SMS üzenetek küldésére, fogadására alkalmas.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



