A kezdetek

Az első munkanapomon rögtön rosszul lettem a szagtól, ami ott terjengett. Förtelmes égett gumiszag volt, bárhová is ment az ember. Egy kis idő után minden ruhába beivódott ez a szag. Állandóan büdösnek éreztem magam, hiába volt frissen mosott ruha rajtam, és hiába fürödtem naponta kétszer is. De nem volt más munka, ezt kellett megszokni.

Szépen lassan, de beletanultam a munkába. Megtanultam hogy kell kezelni a gépet, hogy kell sérülés mentesen leszedni a terméket, és hogy kell szó nélkül tűrni a főnökök örökös piszkálódását. Mert az volt bőven, méghozzá napi jelleggel.
Mivel bárkit felvettek, és most is felvesznek, volt ott rengeteg fajta ember. Az alkoholistától kezdve a drogoson át a börtönből szabadult rablóig minden.
A munka 3 műszakban folyt, délelőtt, délután és éjszaka. 3 műszak, 3 teljesen más karakterű műszakvezetővel. Volt szerencsém mindháromhoz.

Az egyik vezető egy tudálékos, mindent mindenkinél jobban tudó pali volt, nála utáltam dolgozni.

A másik vezető egy áldott jó ember, halk szavú, soha nem ordítozott senkivel, és igazán jó főnök volt. Vele szerettem volna a leginkább dolgozni, ez sajnos nem sikerült, csak egy hónapig.

A harmadik műszak volt szerintem a legrosszabb, persze ebbe kerültem. Ha jól emlékszem, 20-30-an voltunk gárdában. A művezetőnk egy 40-es nő volt, de simán elment 60 évesnek is. Borzasztó természetű, ha olyan kedve volt, simán leordította bárki haját is a legkisebb hibáért, vagy vétségért is.

A helyettese egy 180 kilós vadállat volt. Az ő természete még rosszabb volt. A legutálatosabb, amit eddig ismertem. Igazi rosszakaratú, álnok ember, aki élvezi, ha más embereknek rosszat tehet bármivel is. Minden eszközzel arra törekedett, hogy tudna kiszúrni az beosztottaival. Nem egyszer szándékosan elállította gépet, hogy azt mondhassa: a dolgozó a hülye, és az cseszte el. Felesége dettó ugyan ez.

Voltak kivételezett emberek, akikkel jól bántak, de ezek voltak a legkevesebben. Ezek a kivételezett emberek voltak a legnagyobb ****nyalók.

Később a fiuk is oda került. Hasonló természetű volt, mint az apja, és méretben is, súlyban is egyeztek. Ő persze mindig a hibátlan gépeket kapta, mindig jól dolgozott, és mindig meg voltak elégedve vele. Az nem számított, hogy selejtet gyártott, nem teljesítette a normát, és gyakorlatilag mással végeztette el a munkát. Mindezek ellenére hamar előléptették művezető helyettessé, később meg művezetővé. Aztán egy későbbi balhé miatt, amit már apuci sem tudott olyan könnyen elsimítani, visszaminősítették helyettesnek. De erről majd később.

Én speciel abba a kategóriában tartoztam, aki csak rosszat tesz. Állandóan piszkáltak mindenért. Ha egy perccel később mentem vissza a géphez, azért, ha 3 percnél tovább cigiztem azért, ha teljesítettem a elvárt zárásszámot azért, ha túlteljesítettem, hát azért. Nem nagyon volt olyan tett, vagy cselekedet, amiért nem toltak le. De nem csak a közvetlen főnökeim, hanem a felsőbb beosztású emberkék is.
A ****nyalók persze megtehették azt is, hogy nem teljesítették az elvártakat, megállhattak a műszak vége előtt akár két órával is, mondván nincs kedvük dolgozni. Ez persze csak nekik volt megengedve, ha én tíz perccel a műszak vége előtt leálltam, már jött az ordítozás, hogy én ezt hogy képzelem.
A jutalom, meg az elismerés mindig ezeké volt, és a főnököké. Én azt kaptam a képembe, hogy örüljek, hogy ott dolgozhatok.

Pár hónappal később, '99 májusában hála Istennek megjött a behívóm, és 9 hónapra megszabadultam a cégtől. Amíg katona voltam nagy változások történtek a cégnél. Összevonták a két fröccsöntő üzemet, és más lett a főnökünk is. Ő egy fokkal jobb volt, mint az előző, bár elég hamar otthagyta a céget.

Új lett a szabályzat is. Kezdve azzal, hogy csak és kizárólag két óránként lehet dohányozni, azt is csak két embernek egyszerre. Ez nem tetszett, már csak azért sem, mert mind a 3 művezető másként értelmezte. Hogy csak a sajátomat említsem, ha ő, és még egy ember (aki mindig a helyettese volt, az említett 180 kiló hegyomlás) volt a dohányzóban, akkor én már nem mehettem oda, mert ugye csak két ember tartózkodhat ott.

Akkoriban még nem létezett a váltás, a gépet le kellett állítani, vagy megkérni egy kollégát, hogy kezelje le a szerszámot. Ez egy gépnél még elment, de ha az embernek kettő vagy három gépe is volt egyszerre, különböző ciklus időkkel, az már nehezen ment.
Persze a főnökökre nem vonatkozott ez a szabály, ők akkor gyújthattak rá, amikor akartak.
Az étkezési idő 20 perc volt, de nem egyszer ordítva jött be valamelyik főnök az ebédlőbe, hogy nekem mennyi ideig tart a 20 perc, pedig épp akkor ültem le.

Egyszer személyesen a gyár igazgatója is elküldött anyámba.
Történt ugyanis, hogy egy nyári napon délelőtt dolgoztam egy eléggé rossz állapotú gépen. Az hagyján, hogy életveszélyes volt, de még az anyag is beégős volt. Életveszélyes alatt azt értem, hogy a szerszámot csak a szentlélek tartotta egyben, bármikor leszakadhatott volna.
Egyszer a főnököm megjegyezte, hogy ha majd leszakad akkor jobban tenném, ha a fejem lenne alatta, és nem a kezem, mert olcsóbb a cégnek temetést fizetni, mint életjáradékot.
11 óra körül már nagyon éhes voltam, és elmentem kajálni. Tudtam, hogy beégős anyag van a gépen, ezért mielőtt megálltam volna, kijárattam a csigát.
Végeztem az evéssel, és elszívtam egy cigit. A húsz percből volt még hátra 1-2 perc, de inkább visszamentem a géphez, hátha nem égett még be az anyag. De beégett.

Elkezdtem az ilyenkor szokásos műveletet, oda-vissza járattam a csigát és imádkoztam, hogy hamar meginduljon. Egy perc sem telt bele, és megszólított valaki, hogy mi történt? Megfordultam, és a gyár igazgató állt velem szemben. Mondom neki beégett az anyag a csigába.
-Miért, mit csináltam?
-Elmentem kajálni.

Na ezt nem kellett volna, mert lila fejjel üvöltözve elküldött a jó édes anyám pi@&#jába! Még mindig üvöltve kérdezte, hogy a műszakvezető miért nem váltott le, mondom sok a dolga, nem ér rá váltani. Erre sebtiben összehívta a művezetőt, a helyettest, meg az üzemvezetőket, és továbbra is üvöltözött. Miután végzett, még odajött, és közölte velem, hogy ha éhes vagyok, és nincs aki leváltson, akkor nyugodtan egyek a gép mellett, nem lesz semmi probléma.

Egy héttel később ugyanezen a gépen dolgoztam, és két zárás között falatoztam a szendvicsemből. Persze megint ott volt az igazgató, és észrevette, hogy eszem. Üvöltve kérdezte hogy képzelem, hogy én a gép mellet eszek. Mondom neki, igazgató úr, maga mondta nekem pontosan egy hete, hogy ha éhes vagyok, és nincs váltó, egyek a gép mellett, nem lesz probléma. Lila fejjel kapkodott levegő után, és közölte, hogy ilyet ő nem mondott, ne hazudjak. Mondom akkor hívja ide a művezetőt, meg az üzemvezetőt, mert ők is hallották, amikor ezt mondta. Még mindig lila fejjel szó nélkül elviharzott. Azért megkérdeztem anyámtól jó hely-e a hátsója, mert oda zavart az igazgató. Ez volt egy átlagos nap a cégnél. A melósoknak tűrni kellett mindent, és betű szerint be kellett tartani a szabályokat. Én már akkor is küzdöttem a saját igazamért, nem érdekelt, hogy kirúgnak-e, vagy sem.

2001-ben már több, mint két éve dolgoztam ott. Első osztályú dolgozóként, kiemelt bérezéssel. Minden géphez értettem, minden terméket tudtam gyártani, még azokat is, amik a másik üzemből lettek átvéve.
A fizetésem akkoriban 252 forint volt, mármint az alap órabérem. Volt még a 25% mozgó bér. Ez egy kis plusz pénz volt, elvileg a bruttó fizetésem negyede. De...

Volt egy lista, amin felsorolták, miért nem lehet megkapni a dolgozóknak. Nem emlékszem pontosan mindre, egyrészt rengeteg kizáró dolog volt felsorolva, másrészt régen volt már.
Amikre emlékszem:
Havi 2 késés (a késés ideje mellékes, 1 perc, 1óra nem számít). Ez -5%.
A norma nem teljesítése: itt termékenként fel volt sorolva az elvárt zárásszám, és az is, hogy ha kevesebb, az mekkora megvonással jár. Ez átlag -5% volt.
Súlyos fegyelem sértés: ez gyakorlatilag azt jelentette, ha vissza mersz pofázni a főnöknek, ugrik az egész, de általában -10%.
A többire nem emlékszem, de sok volt, az biztos.

Mivel én nem tartoztam a kedvencek közé, soha nem kaptam meg a teljes 25%-ot, pedig nem késtem, nem tettem tönkre egy gépet sem, és egy balhét leszámítva probléma sem volt velem igazán.
A kedvencek és a nyalizósok persze nyugodtam késhettek, tönkre tehették a gépet, mégis megkapták a 25%-ot. Kezdtem egyre jobban megutálni ezt a rendszert, és keresgélni kezdtem másik munkahelyet. Szerencsémre egy régi kollégám szerzett melót a munkahelyén, ott elsőre 450Ft-ot ajánlottak kezdőbérként, így nem volt okom maradni.
Amikor bevittem a felmondó papírt a főnökömnek, nem értette, miért akarom otthagyni ezt a remek, jól fizető állást. Elmondtam neki, hogy az új munkahelyemen mennyi lesz az órabérem, mennyivel emberségesebben bánnak majd velem, és hogy mennyivel tisztább, és jobb munkakörülmények között fogok dolgozni. Sértődötten és gúnyos hangon sok szerencsét kívánt.

Egy évvel a visszatérésem előtt egy érdekes sztorit mesélt anyám. Ez a sztori a volt művezető helyettes fiáról szólt. Azóta már ő is főnök lett. Átvette, vagyis folytatta az apja jó szokásait, azaz bunkózott, szemétkedett azokkal, akik valamiért nem tetszettek neki. Az nem számított, hogy az az ember nem ártott neki személy szerint semmit. Ha ő úgy gondolta, vagy érezte, hogy ez és ez az ember neki nem szimpi, az tulajdonképp el is áshatta magát. Ugyanolyan rosszindulatú, rossz akaratú ember volt, mint a szülei. Na ezt az emberkét érte egy kis baleset.
Történt ugyanis, hogy az egyik beosztottját kiszemelte magának, nem tudni miért, és rászállt. Mindenért piszkálta, mindig talált valami okot hogy megszívassa, és a hülye tréfáinak is a célpontjává vált. Az egyik héten nagyon túlzásba vitte a tréfát. Az öltözőben ő úgy gondolta, hogy vicces dolog a dolgozója civil, utcai ruháját leönteni samponnal, és a gondolatot tett is követte. Ezt a dolgozó nehezen tűrte, de hát mit kezdjen egy 170 kilós vadbarommal? Semmit nem tehetett, csak szótlanul tűrte a megaláztatást. Mikor kifele ment az öltözőből, még kapott egy jó adag sampont a ruhájára. Ekkor elszakadhatott nála a cérna, mert felkapott egy vascsövet, és azzal a lendülettel fejen vágta a művezetőjét.
Lett belőle nagy botrány, rendőrség, mentők, stb. Ekkor mindenki, akivel már egyszer vagy többször szemétkedett azt remélte, hogy majd jól megbüntetik, és talán tanul az esetből. De nem így történt. Apuci és anyuci elintézte neki. Nem lett különösebb botrány az ügyből, a dolgozót máshova helyezték, az ártatlan gyermeket meg lefokozták helyettesnek, de nem kapott egyéb büntetést.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!