Megérkezett. Sokat, majdnem egy hónapot kellett rá várni, és végre a kezem közé vehettem az eredeti Windows 7 Pro lemezeket.

Kulcs is van hozzá, így tényleg már csak a Lenovo T51-est kell előhalásznom, és indulhat a telepítés

A Xiaomi Redmi 4X-em feleségemével együtt csaknem meghalt. Az első komolyabb esemény közös (értsd: az én és telefonom) életünkben az volt, hogy amikor az egyik kezemben volt az első gyerekünk (értsd: enyém és feleségemé), és a másikkal próbáltam előhalászni a zsebemből a telefont, az leesett és elrepedt a kijelzője. Kb. kettő év után mindkettőnk telefonjában elkezdett púposodni az akkumulátor, aztán rövidesen tölteni sem lehetett.Egyszer javíttattuk őket, de a csereakku kb. egy év után púposodni kezdett mindkét telefonban, továbbá a cserekijelző az én telefonomban mindenféle erőltetés nélkül elrepedt ugyanott, ahol korábban is. Ekkor született meg bennem a döntés, hogy strapatelefon kell nekem. A szempontjaim a következők voltak:
- legyen cserélhető az akkumulátora
- körülbelül akkora legyen a képernyő felbontása, mint a Redmi 4X-nek
- legyen 4 GB memóriája
- ne legyen kisebb a kamera felbontása, mint a Redmi 4X esetében
- bírja, ha leesik a kőre, elszalad és elesik vele a gyerek, kirepül a kezemből, ráfröccsen a víz fürdetéskor, esetleg beleesik a kádba, stb.
- legyen hivatalos magyar forgalmazója, ne AliExpessen kelljen rendelni
- ne legyen drágább, mint feleségem új telefonja (valamilyen 6 GB-os Redmi)

Eljött ez a nap is. Az öreg Pentium végre megvillanthatja foga fehérjét! Az 1994-ben készült, 1MB-nyi memóriával szerelt S3 Vision 864-est lecseréltem egy szintén 1994-ben készült S3 964-esre, amiben a nyákra van forrasztva mind a 4 MB memória.

Bizony, még az 1280 x 1024-es monitort is bekészítettem (oké, az 2004-es, mert az 1994-es CRT-t egy költözéskor nem vihettem tovább ), ugyanis az nem mindennapi, amikor az 1994-es számítógép korhűen, nem holmi Virge vagy Riva segítségével, 32 biten kirajzolja ezt a felbontást. Végre betettem a gépbe, bekapcsoltam, elsőre adott képet, nagy volt az öröm.

Korábbi bejegyzésem jegyében most elkezdem magamnak elismerni az eredményeimet. Mert vannak. Az első legyen az, amit bacsis 2017-es karácsonyi nyereményjátékán értem el.

A nyereményjáték nem a klasszikus tuningverseny volt, fagyállóval és LN gőzével, mégis, minden tapasztalatomat be kellett vetnem, és keményen meg kellett dolgoznom a hardvert. Sok órányi türelemjáték, fagyások és keresztbe tett ujj után láttam, hogy ha sikerül 0,004-et elérnem a Cinebench-ben, akkor az elméletileg 0,00-t fog kiírni. Már csak az volt a kérdés, hogy tényleg kiírja-e, vagy azt is 0,01-re kerekíti.

Nem fokozom tovább a hangulatot, valószínűleg sokan már olvastátok is, jöjjön az eredmény.

Miután elhatároztam, hogy megszabadulok régi hardvereimtől, eladtam a PC-DL-t és a HD3850 AGP-t, meg még néhány eszközt, és azóta a maradék halom ott áll. És áll, és néz rám a garázs polcáról. Eltűnődtem, hogy vajon miért?

Aztán egyszer csak eszembe jutott. Sok más dolgon tűnődtem, az élet nagy kérdésein, amikor belémvágott, mint egy villám. Bizony, nem sokan vannak, akik egy (kettő, 5, 10...) datasheet elolvasása után önerőből megpatkolják a processzort, vagy éppen megmókolják a feszültségszabályzókat csak azért, hogy a rendszer teljes potenciálját kiaknázzák. És én vagyok az egyik. És ezt én soha nem ismertem el magamnak. De tényleg. Az Asus PC-DL-t bemutató cikkemben sem tiszteltem meg magamat és a hardvert azzal, hogy a RAM feszültségmókolását helyreállítsam. Pedig akkor ment volna a gép 3333/166 MHz-es beállítással, vagy még gyorsabban is.

Szerencsére nem kell hívni a kártevőelhárítást

A második kétprocesszoros alaplapom egy MSI Pro266TD Master volt.

Ez a VIA Apollo Pro 266TD chipsetre épült, és támogatta a Tualatin-S processzorokat is. Ezt az alaplapot már az előző tulajdonosa felszerelte két tB1 steppinges 1400 Mhz-es processzorral, így azonnal kezdődhetett a móka.

Ehhez az alaplaphoz eredetileg egy Geforce 6800-as videokártyát szerettem volna venni, de nem találtam sehol sem (értelmes áron), így egy Radoeon X1950 Pro-t vettem bele, abból is az 512 MB-os változatot. Ha már lúd, legyen kövér

Szerettem volna kipróbálni, mennyit is bír a rendszer, így megpróbáltam overclock-olni, ami egészen 150 MHz-es FSB-ig ment is, afölött viszont egyszerűen leállt a déli híd egy része: először az USB, majd az IDE, a gép újraindításával ismét működött minden egység. Kiderült, hogy a VIA chipset maga generálja a PCI órajelét, és bizony 37,5 MHz fölötti PCI órajelnél megadta magát szegény déli híd. Bár a VIA implementálta az 5-ös osztót az FSB és a PCI között, az MSI ezt kihagyta, így a 4-es osztóval kellett együtt élnem. Jött a kerülő megoldás, sikerült egy olyan SATA vezérlőt beszereznem, ami a SATA órajelét maga generálja, és nem a PCI sín alapján szorozza fel. Sajnos erről nem lehetett boot-olni, ezért egy IDE merevlemezen volt a boot szektor, a Windows pedig a SATA "D" meghajtóról indult:

Az első kétprocesszoros alaplapomat 2008-ban vettem: egy Asus P2B-DS volt, abból is a legritkább (és egyben legértékesebb) verzió, a Rev. 1.06 D03. Ez a P2B-DS széria utolsó kiadása, ICS 9250CF-08 órajelgenerátorral. Ezzel felvértezve a BX440 chipsettel rendelkező alaplap képes volt 133 MHz-es FSB-re is, ráadásul stabilan.

Egy kis történelem. Az Intel első chipkészletcsaládja a Pentium 2/3 processzorokhoz a 440-es volt, a méltán híres 430-as chipkészlet utódja. A 440-es család utolsó, egyben legjobban felszerelt tagja a BX440 volt, 2X AGP, 100 MHz-es FSB és 100 MHz-es SDRAM támogatással. Az alaplapgyártók hamar rájöttek, hogy a BX440 chipkészlet képes akár a 150 MHz-es órajel elérésére is (kalapot emelünk az Intel mérnökei előtt), így számos alaplap jelent meg ezzel a chipkészlettel a szívében a VIA Apollo Pro chipkészletekkel szemben. A BX440 chipkészlet egyik legnagyobb limitációja, hogy az AGP csak 1X és 2X módot támogat, továbbá az AGP órajelét maga az északi híd generálja, így 133 MHz-es FSB esetén az AGP 88 MHz-en ketyegett, emiatt ezek az alaplapok, bár verhetetlen gyorsak voltak, nem voltak túl népszerűek.