Még valamikor december körül jött rám, hogy nekem ebből márpedig elegem van. Bár akkor azt mondtam adok még egy esélyt a játéknak, s meglátjuk mi lesz. Mivel akkoriban valami 42-es szinten rohangásztam, így nem volt teljes rálátásom az egészre, ami előttem állt arra meg nyugodtan mondhatom, hogy semmi. Szóval folytattam, a remény hal meg utoljára, ugye.
Egyelőre azt mondhatom, hogy az akkori kirohanásom ellenére nem bántam meg, hogy maradtam a játék világánál, sőt egyelőre nem is tervezem az elhagyását.
Erre rátett egy lapáttal az is, hogy nem igazán sikerült érvényesülni a légiónkban, meg az is, hogy egy kicsit túl sokat játszottam akkor, s túl gyorsan akartam elérni mindent, ami mondjuk azért egy mmo-ban nem egészséges. Ettől persze még sokan vannak akiknek már akkor sikerült, nekem meg még azóta sem, de hát ez van. Vannak nálam kockábbak.
Szóval a lényeg az, hogy nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy azt leírtam. Igazából sok jó dolog van a játékban, bár tény, hogy kellene még gyúrni egy keveset.
46-os szinttől van pl. egy nagyon jó kis pvp insta, amit naponta többször is meg lehet látogatni. Ez talán a legjobb dolog a játékban, ahol a legjobban tud érvényesülni a pvpve rendszer. Bár nem tökéletes, de hamarosan változtatásokat kapunk - és információim szerint pozitív irányba. Jelenleg random mivoltából adódóan eléggé kiegyensúlyozatlan a rendszer, de a jövőben pontosan ez fog változni. Én már most is szeretem, mert ha a csapat belép, mindenképp nyer valamit az eventen (a vesztes csapat is kap pontokat ugyanis, akármilyen szarul teljesít - csak kilépni nem szabad idő előtt, mert akkor viszont mínusz pont jár).
45-ös szinttől egyébként is durvul a helyzet, mert akkor kapjuk meg az advanced stigma slotokat, amibe elég kemény stigmákat lehet pakolni. Mondjuk az én clericemnek ez kicsit szar, mert vannak pve és pvp stigmák. Clericnek meg ugye a pve fontosabb elméletileg, hiszen ugyanaz vonatozik pvp-re is gyógyítóként. Tehát ha mindenféle jó kis gyógyító, buffoló stigmát pakolok be, akkor a csapat nagyon fog örülni, akármi ellen is harcolunk (pvp vagy pve). Ha meg pvp stigmát teszek be, akkor az csak nekem jó (főleg 1v1 harcokhoz, meg pve-hez), és a csapatot nem fogom tudni eléggé tápolni. Nehéz kérdés... mindazonáltal egy cleric kijátszásához a gyógyítás ajánlott és nem a gyilok. Ez van, mást kell választani, vagy nem partizni (ami hülyeség).
Na tehát 45-től (is) érdemes riftezni orrba-szájba csapatostul az ellenséghez, garantált a fun. Persze idővel elkenik a szánkat, de akkor is nagy élmény szétcsapni az ijedten rohangászó ellenség között. Mire összeszedik magukat, úgyis eltelik egy kis idő, addig nekünk meg csak gyűlnek szépen a pontjaink. Tenném hozzá, hogy sok a csaló, és ők mindig láthatnak pl. a térképen, de hát na... úgy vettem észre valamelyest azért mégiscsak szűrik pl. a botot használókat, legalábbis érzésem szerint kevesebbet láthatunk az utóbbi időkben. Én mindenesetre szorgalmasan jelentem őket.
Magas szinten tárt karokkal várnak mindenkit az abyss fortressek. Ha elegen össze tudunk gyűlni, akkor van értelme nekimenni egynek-kettőnek-többnek, attól függ. Sokat számít egy frakciónak az elfoglalt fortressek mennyisége. Mostanában kezdjük végre kicsit összeszedni magunkat asmo oldalon ilyen téren is. Sőt, a mostani légiómnak van is saját fortresse, aminek elfoglalásában én is aktívan részt vettem (naná, hiszen én vagyok az egyik nagy cleric a kettő aktív közül).
Hát igen, légiót váltottam. Vannak magyar légiók, de amelyikben én voltam ott nem igazán tudtam kijátszani a karit, mert kevesen voltunk, és szintben is én húztam el legjobban az egyik templarral együtt, de ő meg befejezte azzal a karakterrel a játékot. Patthelyezet, de megoldotta az, hogy hívtak egy nagy klánba, ahova végül átmentem, s eddig nem bántam meg azt sem. Sokkal több lehetőségem van, s a kevés cleric miatt hívnak is mindenhova.
Pl. az 50-es instába, Dark Poetába. Na ott nagyon durva dolgok vannak, drop terén is, szóval érdemes nyomatni. Sajnos jelenleg ez az egyetlen 50-es insta van a játékban. Egyelőre nem untam meg, de jó lenne még valami a jövőben. Állítólag hamarosan kitolják az 50-es szintlimitet, remélhetőleg kapunk mellé még más dolgokat is. A karakterek kinézetének megváltoztatása, nemváltoztatás, meg ilyesmi már februárban jön, a többin "még gondolkoznak". Magyarul az se ma lesz, de hát mindegy, valami csak lesz.
50-en azért akadnak még insták, amikbe érdemes járkálni, szóval nem csak egy van. De csak egy van, amibe 50 alatt nem lehet belépni. Van még vagy kettő legalább, ami nagyon durva, és tápos. Draupnir Cave teljes kiírtásához pl. kell vagy 4-5 óra, ami kellő elfoglaltságot jelent (más kérdés, hogy nem sok értelme van a full run-nak 50-en).
Egy 50-es karit már hívnak mindenfelé, úgyhogy unatkozni nem lehet. Az 50-es übermegakirály tárgy szettek összegyűjtése piszok nehéz, szóval az is eltart egy darabig, míg összegyűjti az ember. 50-es szintre azért nagyjából megtanulnak az emberek játszani a karijukkal, szóval kevésbé para pug csapattal menni, hogy na vajon ki fog faszkodni elejétől végéig. Persze van olyan, aki idegtépő módon játszik, de azt ott kell hagyni. Egy nagy légióban előbb utób meg legalább megismerjük egymást, és akkor legalább nem random módon jön az ideggörcs.
Nagy szinten élményszámba megy a különböző world bossok leölése, amihez szinte mindig alliance kell (2-4 csapat, azaz 12-24 ember), mert annyira erősek, hogy egy sima kis csapat nem tudja leverni őket. Vagy nem annyira erősek, de trükkösek, s így sokan kellünk hozzá. Nem 5 perc az ilyenek legyűrése, és általában elég jó dolgokat dobál(hat)nak.
Sajnos a pvp rendszer 50-en sincs agyonbalanszolva, de kétségkívül megvannak a kasztoknak az ellenségei egymás között. Én a cleric-kel rendesen szívok pl. sorcererek ellen, de ha jön egy gladiátor azt úgy bezúzom, hogy közbe fél szemmel tévét is nézhetek (bár nincs tévém, de ez más kérdés). Mindenféleképp kéne változtatni ezen, állítólag lesz újdonság itt is.
Bugok terén még mindig van javítanivaló, de általában nem annyira zavaróak. Inkább az szokott a baj lenni, hogy egyesek túl nagy előnyhöz jutnak a használatával (pl. abyss fortressbe - a frakció fortressére gondolok - az ellenségnek nem lenne szabad bejutnia, mégis meg tudják oldani a kis szemetek valahogy).
Nem tudom pl. egy wow-ban mi a helyzet, de az aion 25-ös szint után 100% csapatjáték. Egyedül dögunalom. Mert mit tudok csinálni? Semmit. Farmolni, mint egy barom az egyforma nyomorék mobokat, amik nem dobnak semmit. Naponta egy tárgy, azt' jónapot, örülj paraszt. Szóval így tényleg nem lehet. Riftezni kell, pvp-zni, abyssozni. Meg Instázni. Nincs túl sok, de egyelőre elég. Jó ez, jó ez, csak kérünk még. Meg eventeket is. Sokat. Lehessen válogatni. Hát "röviden" ennyi.
Hirdetés
Aion @ lvl50
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
4
És már megint csak röhögök
Nem lett volna szép dolog flamewar-t indítani abban a bizonyos topicban, így hát csak magamnak teszek ide egy apró bejegyzést, mert muszáj. Szóval pirosaknál megint suxx van. Mit lehet erre mondani? Ha-ha-ha. Nem azért, mert kárörvendő vagyok, hanem azért, mert ismét bebizonyosodott az, ami már sokszor. Nálam ződ lesz a jövőben is, nem érdekel, ha lassabb, elavultabb, vagy akármi. Nincs kedvem kitépni a hajam egy idióta hardver miatt. Áh, azt hiszem, jobb ha ehhez nem lehet hozzászólni, mert egyesek úgyse bírnák ki, hogy szanaszét trollkodják magukat.
Vista: FAIL
Én nem tudom hogy bírtam odáig lenni ezért a szarért, de most már tényleg felidegesít. Mi a ráknak kell folyamatosan tekerni az a nyomorult vinyót?! 2x1TB, szépen letükrözve, olyan gyorsnak kéne lennie, mint az állat. Ehhez képest egy start menü megnyitása 10mp. Röhej. Ez az, amitől falnak mentem korábban is, akármilyen szép és jó rendszer. Az egy atom kamu, hogy csak akkor, amikor üresjárat, meg blablabla (superfetch mellesleg ki is van kapcsolva, akárcsak az indexelés meg a lapozófájl). Itt van egy brutál gép, és nem tudom használni, mert recseg-ropog a vinyó benne, mint az állat, egyfolytában. Szétcsapommá...
Megjött! UPDATE!
Ez. Azért telepítés (Vista Ultimate - ilyenünk van) után egy everestet ráengedtem - más használható nem volt nálam. Hát, gyilkos. Majd teszek fel shotokat.
Na, valahogy így:
3Dmark Vantage (muszáj volt )
Proci
CPU AES
CPU Photoworxx
CPU Queen
Amikor a városi tahó kiakad
Félreértés ne essék, a címben szereplő jelzőt ezúttal elsősorban magamra értem. Kissé cinikusan persze, hiszen nem gondolom komolyan, de megkaptam valamely bejegyzésem kapcsán, merthogy ki van nyalva a seggünk, mit képzelünk. Na szóval a mai nap (is) jól indult. Kiálltam a buszmegállóba ebben a jó kis -10 alatti kellemes hőmérsékletben, s gondoltam milyen jó is, hogy budapesti lehetek, így nem kell várnom 10 percnél többet, ha random időben odaállok. A járatom ugyanis ennél sűrűbben jár a nap bármely szakában, legalábbis amelyikben érintett lehetek.
"Természetesen" a 15 perc várakozás után volt időm még a boltba is bemenni vásárolni, mert a busz nem jött, s még utána sem 10 percig. Miért? Mert a fos buszok ebben a csodás időben gondolom megint lehaltak. Csodálatos. Itt jön az a rész, amikor a BKV összes többi tagját is elkezdeném szidni, nem csak a korábbi sztrájkolókat, de most a békesség kedvéért inkább nem teszem.
Ellenben tennék egy megjegyzést, hogy miért is jogos az, amikor a városi tahó ezen kiakad (amikor már sokadszor fordul elő), és miért vidéki parasztozom le azt, aki jön az ellenpéldával, meg azzal, hogy kussoljunk, milyen jó dolgunk van így is. Mert ugyanis ez tévedés. Nincs jó dolgunk. Azt kapjuk, amire szükségünk van. Az egy dolog, hogy a nap bármely szakában kiállok a megállóba, és rövidesen jön egy busz. Igen, ki van nyalva a seggünk, mondhatnák. Viszont ne felejtsük el, hogy némely vonalakon nem azért jár ötpercenként a busz, mert a városi ember képtelen várni többet, hanem azért, mert kurvasok embert szállítanak! Járhatna félóránként, igen, és akkor 10%-ot tudna elvinni, nem többet. Bele kéne ebbe gondolni néha.
Laktam vidéken, és elhiszem, hogy ott is vannak kiakasztó dolgok, de nem azért jár félóránként a busz, hogy szopassanak, hanem azért, mert egy szaros 2000-es faluba nincs többre szükség. Akkor sincs, ha ezt megpróbálja nekem elmagyarázni valaki. Nem fog sikerülni. Nem mellesleg neki sem kell fél órát állnia a mínusz sok fokban, mert ott a menetrend, lehet hozzá igazodni (igen tudom, itt jönnek néha a kiakasztó dolgok, de semmi sem tökéletes). Nekem meg az a menetrend, hogy kiállok, és nem sokára jön a busz. Mire odaér húsz másik ember fogja várni. Ha fél órát kell állni, akkor már esélyes, hogy hatvan, és nem tud mindenkit elvinni. Na és akkor kiakadunk, mi tahók, főleg ha ez rendszeres. Ilyen egyszerű...
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
6
Mert ez Magyarország?!
Na jó, elegem van a mai napból, csak felhúzzák az agyam. Lépten-nyomon azt halljuk, hogy "mert ez Magyarország", meg "mert itt mindent lehet", meg "Magyarisztán" meg egyéb egetverő baromságok. A kérdés, ami fogalmazódik a fejekben jogos: mit gondolok, máshol nincsenek kiakasztó dolgok? Máshol minden tejben meg vajban úszik, és tökéletes? Nem, máshol sem. De meglehetősen sok külföldi ismerősömtől megkérdeztem, s érdekes módon sehol máshol nem mondják azt, hogy "mert ez xy ország", itt mindent lehet. Se az USA-ban, se Romániában. Na emberek, ettől vagyunk mi tényleg "ez Magyarország". Akkor teszünk ez ellen valamit, vagy továbbra is csak lefikázzuk saját magunkat?
Lehet elgondolkodni.
Ki kéne irtani az emberiséget?
Hát persze! Hiszen mindenre ez a legjobb megoldás, nem? Milyen könnyű is olyan nagy szavakkal dobálózni, hogy az emberiség a Föld mételye, egy vírus (Mátrix után szabadon), rosszabb mint a legrosszabb rossz, és a többi. Csak azt nem tudom arra miért nem gondol senki, hogy legalább maga körül változtasson egy kicsit? Azt nem tudom mi a francért várja bárki is a "nagyoktól", hogy történjen valami világméretű változás, amíg saját maga képtelen tenni valamit - akármilyen apróságot - a környezetéért? Azt nem tudom miből gondolja bárki is, hogy valami katasztrófa majd változtat a helyzeten? Nem fog. Láttuk. Miért is változtatna? Ha végre kinyitnák az emberek a szemüket, egyenként nekilátnának tenni valami kis apróságot, majd felfedeznék egymást, s összefognának. Úgy már lehetne tenni valamit. De az ilyen "úgyis kipusztítjuk magunkat", meg "na majd a 3. világháború megoldja" kezdetű balfaszságoktól a hányinger kerülget (milyen érdekes, olyat még nem hallottam, hogy azzal kezdené valaki, hogy akkor én most öngyilkos leszek, mert miattam beteg a bolygó). És akkor nyomatja a hülyéje szent meggyőződéssel, hogy ez a dolgok rendje. Pusztítsd ki magad bazzeg, legalább egy hülyével kevesebb lesz a Földön, ez is egy megoldás, valóban. Az tényleg pazarlás, hogy ilyeneket tartsunk el...
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
8
Azok a szabályok
Van nálunk a melóhelyen három portás. Közülük az egyik igencsak ragaszkodik mindenféle szabályhoz, gyakorlatilag senki nem csinálhat semmit másképp, mint ahogy le van írva. Fogadni merek, hogy a csávó kockát is szarik. Nem mintha nagy gond szokott volna ebből lenni.
Na szóval adott a csávókám. Adott egy PC, amit a portások használnak. Egész mostanáig ez a PC nem volt a könyvtár tulajdona, így effektíve nekem se volt rajta különösebb extra jogosultságom, vagy nekik kevesebb, mint nekem. Viszont új videómegfigyelő rendszerünk van, ami miatt immáron tartományba van léptetve a gép, illetve nem is az a gép, mert a régi nem bírta volna el. És ha már egy könyvtári tulajdonú gép került oda, én természetesen lecsaptam rá, háhá. Mostantól nincs telepítgetés, baromságok elállítgatása, meg ilyenek. Úgy ahogy kell, ez ki is csapta a biztosítékot. Hát nincs Mahjongg, meg sakk, most mi lesz (megjegyzem azon a gépen ez nem kifejezetten engedélyezett, mint ahogy egyik másikon sem). Megmondtam neki, hogy hivatalos támogatást nem adok. Ha észreveszem leveszem, de ha nem látom meg - és direkt vadászni nem fogok - akkor leszarom mi van rajta (max. amit rá tudnak tenni, de az nem sok).
Na majd ő beszél a főigazgatóval (sok sikert, gondoltam). Elkezdtem magyarázni, hogy tőlem nyugodtan. Ha áldást adnak rá, én feltelepítem, de meg kell érteni, hogy vannak bizonyos szabályok, amely szabályok nem azért jöttek létre, hogy kibasszanak másokkal, hanem a biztonság, meg egyéb dolgok miatt (az a játék nem is jogtiszta, így engem kétszeresen is jól megbasznának, ha jönne az ellenőrzés). Na mindjárt jött az okosság, hogy "a szabályok azért vannak, hogy felrúgjuk őket". Aha. Igen. Most bezzeg...
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
0
Se busz, se meló, se pénz, jessz
Pusztuljon meg mindenki, aki miatt egyrészt éhes vagyok, és nincs kajám, illetve nem tudok dolgozni menni. Ez utóbbi könnyen kitalálható, hogy miért. Persze a BKV-soknak mindent lehet, de komolyan őszintén remélem, hogy legalább a sztrájkolók felét kirugdossák az elkövetkező három hónapban, és vesznek fel helyettük dolgozni akaró munkaerőt.
Amellett megrugdosás illeti kedves munkáltatómat is, mert hiába van 13-a, és hiába van 10-én fizetésnap, az én számlámon még mindig nincs semmi - nem először. Most jött ki először ilyen szarul, elvégre volt itt karácsony, meg szilveszter és tsai. Így aztán reménykedtem benne, hogy mégse lesz probléma, ha pont ki van számolva fizetésig. De mégis, rábasztam. Van kemény 20Ft-om, meg három zsemlém, ma még túlélem valahogy...