Nehéz valakiről egy rövidke blogbejegyzésben írni, aki immáron 21 éve van a pályán, 14 nagylemezt és 58 (!) kislemezt jelentetett meg, valamint nem kevesebb, mint 26 száma felkerült az amerikai country slágerlista első helyére. Erről a személyről kéne írnom pár sorban, kiragadva 3-4 dalt az életművéből. Ugyanakkor a blogsorozatból kihagyhatatlan - nem csak a puszta számok miatt, hanem mert nagyszerű country zenék tömkelegét rejtik ezek a számok.

Akiről ma szó lesz, nem más, mint Alan Jackson.
Nem mondhatni, hogy túl korán kezdett zenei karrierbe, ha csak a templomi kórust, ahol gyerekkorában énekelt, nem számítjuk ide. Sőt, az előbb említett kórustagságától függetlenül saját bevallása szerint nem volt túlzottan zenerajongó típus - ezt később azonban a country zene néhány mára fogalommá vált alakja megváltoztatta.

A következő száma - bár ilyen mérhetetlenül sok szám közül nehéz egyet kiragadni (még akkor is, ha az életművének csak egy részét ismerem) - talán az, amelyik a legnagyobb hatással volt rám. Egy korai daláról van szó, második albumáról, 1992-ből. Egy tragikusan rövid életű, de igen nagy hatású country-zenésznek, Hank Williamsnak állít emléket. (Nem összekeverendő hasonnevű fiával és unokájával, akik szintén country-előadók.)

Ahogy a sorozatom elején is említettem, olyan előadókról is írni fogok, akiket a fél világ ismer - az egyik ilyen énekes Carrie Underwood.
Igazi kántri gőrlként farmon nőtt fel, majd 2004-ben, 21 évesen jelentkezett az American Idol-ba, a tengerentúlon - és szerintem másutt is - igen népszerű tehetségkutatóba. (Az American Idol hasonló a mi Megasztárunkhoz, legalábbis nagyvonalakban.) Ezt annak rendje és módja szerint meg is nyerte, sőt, szinte hihetetlen, hogy ilyet lehet róla mondani, de előadásai gyakorta még Simon Cowell-nek is tetszettek - aki az ottani zsűri legszőrösszívűbb tagja.

A country sorozatunkat Brad Paisley-vel kezdtük, mint a 43. és 44. CMA díjátadó férfi házigazdája. Nos, Carrie Underwood pedig a női házigazda volt Brad Paisley oldalán, szóval lássunk egy jelenetet az egyik díjátadóról, ahol bemutatja, hogy némileg énekelni is tud, valamint megfelelő párja a partnerének... nos, (jó értelemben vett) hülyeségben is.

Ezúttal nem új előadó kerül terítékre, csupán egy általam megismerésre érdemesnek ítélt szösszenetet szeretnék bemutatni, immáron ismert szereplőkkel. (Akiknek mégsem lennének ismerősek, Brad Paisley és Keith Urban a mai két főhősünk.)

Különösen sok mesét most ne várjon senki, csak hallgassátok és élvezzétek

A következő videó első pár másodpercét kísérje különösen alapos figyelemmel mindenki, aki gitártanulásba akarja vágni a fejszéjét (esetleg néhányan csak a pengetőjüket, vérmérséklettől függően), hasznos minden kezdőnek, bemutatva, hogy az igazán nagyok hogy is csinálják. A videó többi része, a tényleges dal ugyan fel sem érhet az elején bemutatott bravúrokhoz, de remélem azért tetszeni fog.

- Brad Paisley, Keith Urban: Start a band

Talán furcsa lehet a cím - ausztrál kakukktojás. Igen, mai főhősünk a blogsorozatban eddig már szerepelt és a későbbiekben szerepelésre kerülő amerikai előadók áradatában kakukktojásnak számíthatna ausztrál (pontosabban születési helye szerint új-zélandi) származásával, de a kakukktojás szó mégsem emiatt került a címbe. Sokkal inkább zenéje hangzásvilága miatt, ami tippem szerint valószínűleg távol áll mindentől, ami a legtöbb embernek a country szóról eszébe jut. Mégis country előadóként ismeri a világ, az évek során több CMA, CMT és ACM díjat nyert (aki nem ismerné még a rövidítéseket, az előző blogjaimban megtalálhatóak), többszörös Country Music Awards of Australia győztes, többszörös Grammy győztes, legjobb férfi country előadás kategóriában - és bőven nem a teljesség igényével soroltam fel a díjait.

Ennyi bevezető után lássunk is egy dalt. Ha már kakukktojás bejegyzés, ezúttal egyetlen klipet sem szeretnék linkelni, ellenben élő felvételeket annál inkább. Sokkal emberközelibbnek érzem őket, és sokkal jobban be tudják mutatni a szóban forgó előadót.

Van, amikor az embert megragadja egy szám, és nem képes abbahagyni a hallgatását. Én pont így jártam a címben említett együttes egy dalával, de ne rohanjunk előre még.

Most, a blogsorozat második felvonásában egy olyan együttesről lesz szó, akik mindössze egy nagylemezt adtak eddig ki, mégsem tudom kihagyni őket a sorozatból. A bandát Kimberly Perry alapította, két öccsével, Reid és Neil Perry-vel. Igen, a Perry név eléggé divatba jött a zene világában, de azt hiszem ők egy egészen más világot képviselnek, mint névrokonuk.

Kimberly Perry - akinél a két öccse 5 illetve 7 évvel fiatalabb - már 15 évesen a saját iskolai bandájában játszott, miközben az öccsei a zenekar felszerelését cipelték utánuk, nagy lelkesedéssel, Reid pedig 10 éves kora óta elválaszthatatlan a basszusgitárjától.

"Apukánk Rolling Stones-sal ringatott minket álomba, anyukánk pedig Loretta Lynn-el keltett" - emlékszik vissza Kimberly a zenével való kapcsolatuk kezdeteire.

Az előző bejegyzésemre érkezett visszajelzések után úgy tűnik, hogy mégis lesz némi érdeklődés, vágjunk hát bele.

Előtte azonban pár tudnivaló. A blogsorozat röviden be fog mutatni pár country-előadót, a mai felhozatalból. Lesznek relative ismeretlenebbek, de lesznek olyanok is, akiket a fél világ ismer. Mindenesetre a countrynak a populárisabb vonalait igyekszem bemutatni. Emiatt lesznek olyan előadók, akiket páran nem fognak szeretni, sőt akiktől akár ilyen-olyan okok miatt egyenesen ragyaverést kapnak. Ez esetben is kérnék mindenkit, hogy próbáljon kulturáltan hozzászólni a témához
Nem célom hosszú életrajzokat írni, inkább csak egy-két érdekes adatot, meg pár dalt szeretnék bemutatni egy-egy előadótól, esetleg pár szubjektív megjegyzést hozzáfűzni. Ha megtetszik valakinek, akkor úgyis utánanéz, keres több dalt, stb.

Nos, arra gondoltam, hogy elkezdek írni egy blogsorozatot mostani country előadókról - pár naponta egyről-egyről. Nagyon hálás téma, mert előre láthatólag a kutyát nem fogja érdekelni, de így szép az élet.

Mindenesetre hátha mégis lesz legalább egy-két ember, akit érdekel. Nem teljesen reménytelen az ügy, mert egy másik bejegyzésemben ígértem valakinek, hogy linkelek pár előadót, bár ott végül elmaradt.

Ja igen: annyit szeretnék kérni a nyájas olvasóktól, hogy aki leküzdhetetlen vágyat érez fikázásra, az az adott előadó zenéjét fikázza, ha lehet, ne pedig a személyét. Ez utóbbit nem tartom fairnek.

Azért még pár szó: eléggé rétegműfaj ez, legalábbis Magyarországon borzasztóan. Szerintem sokan maximum egy-két nevet tudnának említeni, sokan talán egyet sem, a most aktív country-előadók közül. Épp ezért igyekszem bemutatni a műfajt, összeszedve pár bemutatásra érdemes dalt, pár énekest. Valószínűleg ma este kezdem is, őszintén kíváncsi leszek a fogadtatására.

- XY: így buék örömére elromlott a videókártyám vagy meghalt v nem tudom, poros volt és meghalt
- XY: nem tudom, emlékszel-e milyen volt
- XY: kicserélték tíz rugóért egy geforce fx 5500ra
- Köszvényes törpemandulafa-hadsereg: egy 7600GT volt
- XY: és ez sokkal szarabb mi?
- Köszvényes törpemandulafa-hadsereg: ja
- Köszvényes törpemandulafa-hadsereg: sokkal
- XY: a kurva anyjukat, pedig azt mondták, h nem lesz szarabb : D és tíz rongy volt

A beszélgetőpartnerem nevét hihetetlen bravúrral megváltoztattam, az enyémet lusta voltam, meg amúgy is minek.

Egyetlen kérdés, remélem elégségesen változatos válaszokkal, aki erőt érez magában, töltse ki, könnyű, gyors, egyszerű, eltünteti a látható korpa akár 90%-át, valamint a lábgombára is jó.

A kérdőív létrehozásának oka nagyon egyszerű: minden harmadik logout bejegyzés dubstepes, ami számomra valami... hmm.. mondjuk úgy, igen furcsa irányzat és kíváncsi vagyok, mennyire vannak rákattanva az emberek.

A link pedig, ami a kérdőívhez vezet: [link]

Megkérnék mindenkit, hogy csak egyszer szavazzon! Köszönöm!

Csak úgy. Amúgy is egyre-másra születnek zenés bejegyzések, többnyire dubsteppel, vagy más elektronikus műfajjal. Ez spec nem az, ellenben egy dal, ami most megfogott és jelenleg toplistás nálam.

Stúdióverzió, klip:

Élő felvétel:

Have fun