Hirdetés

A PH! kedvence lettem....

Eljött ez a nap is, kedvenc lettem. :)

Első hozzászólásom a portálon.

Toccata személyes tapasztalatok

Nem akarom nagyon túlbonyolítani, nincs sok ilyen tapasztalatom így konyhanyelven leírom a személyes szubjektív véleményemet/tapasztalatomat.
Aki nagyon kíváncsi a hangjára személyes találkozó megoldható Győr/Veszprém útvonalon.

Kis előzmény:
2009 tavaszán vásároltam első fülesemet, a CAL!-t p_adam javaslatára. Már akkor elhatároztam, hogy lesz neki egy megfelelő minőségű dac-ja is. Nem akartam több 10 ezret erre a célra költeni, így a DIY bizonyult a legmegfelelőbb megoldásnak. Többszöri nekifutásra sem sikerült produkálni semmi érdemlegeset (itt még csak a tervezés fázisai voltak, keresgélés). Majd a pcm2902-es ic-re bukkantam, amit a referencia kapcsolás alapján Lompos48 segítségével elkészítettem 2010-ben. Nagyon egyszerű volt, semmi csicsa. A táplálás is a gyári usb volt, egy feszültség stabilizátorral, már ekkor írt ELP, hogy véleménye szerint miket lenne érdemes változtatni rajta, de itt véget is ért a dolog, nem lett elkezdve, majd egy DAC cikk után ismételten előjött a téma. Amikor ismét "összefutottam" ELP kollégával itt a logout keretein belül, melynek köszönhetősen elkezdődött a tényleges tervezés/agyalás a "termék" tökéletesítésében. Ez körülbelül 2 hónapig tartott, több újratervezés, terv kukázás után megszületett a végleges kész műszaki cikk a Toccata "személyében." Erről szeretnék most írni pár szösszenetet, hátha valaki kedvet kap megépíteni.

A tökéletes noti keresése

Mostanában agyalok rajta, hogy lecserélem a hőn szeretett hp 6910p laposomat. Viszont anyagilag nem akarok sokat rákölteni.
Amik fontosak lennének:
-kicsi tömeg, max 1.5kg töltővel
-hosszú akkuidő, min 5-6 óra
-12-13" matt kijelző, min 1280*800-as felbontás
-üzleti szériás, fém házas
-anyagában festett, matt
-ulv, culv processzor, vagy vele egyenrangú
-hp, lenovo/ibm, toshiba, dell márkák közül valamelyik
-sata hdd 1.8" vagy 2.5"
-bt, wifi, kártya olvasó

Más talán nincs.

Amik eddig szóba jöttek nálam:
hp 2510p, 2530p, nc4200

Mást eddig nem nagyon találtam.

Amikre használnám, az netbeans, net, doksik. office.
Ha valakinek van valami tippje, hogy mi az ami még szóba jöhet akkor örömmel fogadom. :)

Támad a vírus feleség formájában

Szép kis levelet kaptam a mai napon. Az Avira egyből kiverte a biztosítékot, hogy nem kellene megnyitni. Márcsak azért sem, mert nincs feleségem. Szóval még több ilyen levelet ...

Elkészült a weblapom

Már egy ideje tervezgettem, hogy készítek egy saját oldalt, ahol saját blog bejegyzések vannak, cikkek a nagyvilágból amit érdekesnek találok, vagy hasznosnak. Maga az oldal drupallal készült, nagyon sokadig nekifutásra, mindig beleestem valami hibába amit nem tudtam megoldani és feladtam, de most úgy néz ki minden hibát kiküszöböltem és egyre jobban értem a drupal működését. Szolgáltatónak a newhostingot választottam, ingyenes, 3GB tárhellyel, ispcp admin felülettel. Egy kikötés van rendelkezni kell saját domainnel, amit vagy náluk vesz meg a honlap tulajdonos vagy máshol. Én a goddady-t választottam, kőkemény 1 USD volt a .info domain, ami nem sok. Nem akartam ebbe a honlap projektbe sok pénzt fektetni, mivel csak saját magam szórakoztatására készült. Viszont ennyi pénzért szerintem nagyon jó választás volt. Az oldalra került 2 reklám felület is, hátha azért valaki rákattint alapon. :)
Még van 1-2 dolog amivel a mostani kinézetet és szolgáltatás bővíteni szeretném, idővel azok is felkerülnek majd.

Ubuntu cd-k

Ezen az esős napon megjöttek az ubuntu cd-im. :)
Eddig még nem rendeltem, de mivel jó darabig van ezekre most támogatás gondoltam rendelek.

Hogyan állítsuk be transmission alatt a maximum aktív torrentek számát?

Találtam egy scriptet amit a cronnal ütemezve elméletileg lekorlátozza a maximum torrentek számát.
Szükséges hozzá a transmission-cli is a működéséhez.

Maga a script (innen is le lehet tölteni):

#!/bin/sh

# Configuration
REMOTE="/usr/bin/transmission-remote"
USERNAME="felhasznalonev_helye"
PASSWORD="jelszo_helye"
MAXDOWN="maximum_letoltesek_szama"
MAXACTIVE="maximum_osszes_fel/le_toltes_szama"
CONFIG="/config_fajl_eleresi_utvonala/settings.json"

# *************
# Set-up variables
CMD="$REMOTE --auth $USERNAME:$PASSWORD"
LOGCMD="/usr/bin/logger -t transmission-queue "
MAXRATIO=$(cat $CONFIG | grep \"ratio-limit\":)
MAXRATIO=${MAXRATIO#*\"ratio-limit\": }
MAXRATIO=${MAXRATIO%*, }

# *************
# deal with downloads
DOWNACTIVE="$($CMD -l | tail +2 | grep -v -e 100% -e Sum -e Stopped | wc -l)"
if [ $MAXDOWN -lt $DOWNACTIVE ]; then
DOWNTOSTOP="$($CMD -l | tail +2 | grep -v -e 100% -e Sum -e Stopped | \
tail -n $(expr $DOWNACTIVE - $MAXDOWN) | awk '{ print $1; }')"
for ID in $DOWNTOSTOP; do
NAME="$($CMD --torrent $ID --info | grep Name:)"
$LOGCMD "<<< $ID: ${NAME#*Name: }"
$CMD --torrent $ID --stop >> /dev/null 2>&1
done
else
[ $(expr $MAXDOWN - $DOWNACTIVE) -gt 0 ] && (
DOWNINACTIVE="$($CMD -l | tail +2 | grep -v 100% | grep Stopped | wc -l)"
[ $DOWNINACTIVE -gt 0 ] && (
DOWNTOSTART="$($CMD -l | tail +2 | grep -v 100% | grep Stopped | \
head -n $(expr $MAXDOWN - $DOWNACTIVE) | awk '{ print $1; }')"
for ID in $DOWNTOSTART; do
NAME="$($CMD --torrent $ID --info | grep Name:)"
$LOGCMD ">>> $ID: ${NAME#*Name: }"
$CMD --torrent $ID --start >> /dev/null 2>&1
done
)
)
fi
# Then deal with total active
ACTIVE="$($CMD -l | tail +2 | grep -v Sum | grep -v Stopped | wc -l)"
if [ $MAXACTIVE -lt $ACTIVE ]; then
TOSTOP="$($CMD -l | tail +2 | grep 100% | grep -v Stopped | \
tail -n $(expr $ACTIVE - $MAXACTIVE) | awk '{ print $1; }')"
for ID in $TOSTOP; do
NAME="$($CMD --torrent $ID --info | grep Name:)"
$LOGCMD "<<< $ID: ${NAME#*Name: }"
$CMD --torrent $ID --stop >> /dev/null 2>&1
done
else
[ $(expr $MAXACTIVE - $ACTIVE) -gt 0 ] && (
SEEDINACTIVE="$($CMD -l | tail +2 | grep 100% | grep Stopped | \
awk -v ratio=$MAXRATIO '{ if (strtonum(substr($0,52,4)) < ratio) print $0 ;}' | wc -l)"
[ $SEEDINACTIVE -gt 0 ] && (
TOSTART="$($CMD -l | tail +2 | grep 100% | grep Stopped | \
awk -v ratio=$MAXRATIO '{ if (strtonum(substr($0,52,4)) < ratio) print $0 ;}' | \
head -n $(expr $MAXACTIVE - $ACTIVE) | awk '{ print $1; }')"
for ID in $TOSTART; do
NAME="$($CMD --torrent $ID --info | grep Name:)"
$LOGCMD ">>> $ID: ${NAME#*Name: }"
$CMD --torrent $ID --start >> /dev/null 2>&1
done
)
)
fi

Open-wrt firmware frissítése, újrahúzása

Kijött az új Open-wrt release, melynek kódneve Backfire. Ezért én is frissítettem a rendszeremet, az egész folyamat nem tart sokáig és nem is nehéz.

Első lépésként le kell tölteni az új firmware-t, lehetőleg egy pendrive-ra.
A firmware itt megtalálható: [link] openwrt-ar71xx-tl-wr1043nd-v1-squashfs-factory.bin néven.
Közvetlen letöltés.
Ezt rámásoljuk egy pendrive-ra.

Ssh-n belépünk a routerre és letörlünk 1-2 fájlt, hogy legyen helyünk.

opkg remove kmod-ath9k hostapd

Újraindítjuk a routert!

reboot

Felcsatoljuk a pendriveot egy tettszóleges könyvtárba. Nálam:

Epic

Gevin:ultimate apám micsinált
Gevin:feltette a vissza a jövőbe- Delorean-t hasznaltautó.hu-ra :D
Gevin: dízel, kétüléses, ajándék időgéppel, sok extrával, csere érdekel birodalmi lépegetőre vagy USS. Enterprise-ra :D
Gevin:jelentkeztek 2 nap mulva
Gevin:fater: üdv, marty mcfly vagyok
Gevin:mondja a csávó,hogy ez ilyen restaurált?
Gevin:fater:-nem, elég kopott a fényezése mer meghúzták az indiánok, meg hátulról megtolta egy gőzmozdony
Gevin:-és mikori az autó?
Gevin:-Hát 86' de olyan mintha ezer éve nálam lenne
Andy: xDXD
Gevin:Itt már kezdett gyanakodni a faszi :D
Gevin:- és mikor lehetne megnézni?
Gevin:- Hát igazság szerint én a jövőhéten elutazom, de tegnap jövök vissza. Szal bármikor.
Andy: XD ultralol :D
Gevin: várjá :D
Gevin: fater: - amugy vigyázni kell vele mert az első tulajt pl. eltaposta egy dinoszaurusz :D
Gevin: na itt tette le az ürge :D
Andy: ASDASDASD :D:D:D:D