Napi SW: Máris megvan az új Star Wars-mozifilm írója
"Oscar-díjas írót szerződtetett a Disney a hetedik Star Wars-mozi forgatókönyvének megírására. Azt még nem tudni, hogy a történet miről fog szólni, de úgy tűnik pár évtizeddel az eredeti trilógia után játszódik.
Pár napja a Vulture röppentette fel a hírt, melyet tegnap a Deadline meg is erősített: Michael Arndt fogja írni a hetedik Csillagok háborúja-mozifilm forgatókönyvét. A lap azt is hozzátette a hírhez, hogy eredetileg az volt a terv, hogy Arndt csak a több forgatókönyvíró egyike lenne, de jelen állás szerint teljesen egyedül fog dolgozni a szkripten.
Az író azzal szerezte meg a megbízást, hogy pár hónapja a stúdió felkérésére nem csak egy filmhez, hanem már eleve egy trilógiához adott be egy 40 oldalas vázlatot a Lucasfilmnek. Michael Arndt eddig két bemutatásra került mozifilm szkriptjét jegyezte: az első a Család kicsi kincse volt, melyért 2007-ben rögtön Oscar-díjat is kapott, ezt pedig a Toy Story 3-é követte. Azóta megírta az Oblivion című scifit, melyet 2013-ban mutatnak be Tom Cruise főszereplésével, s ő készítette Az éhezők viadala második részének (premier szintén 2013-ban), valamint a Phineas és Ferb mozis verziójának forgatókönyvét is (premier 2014-ben.)
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
8
Megosztás
Napi média: TV2
Komolyan nem akartam kirakni a közérdek miatt, lehet le is törlik a moderátorok...de ez amit a média művel. Felháborító, mindenben csak a pénzt látja.
Kéretik kulturáltnak lenni.
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
14
Megosztás
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Tesla topik
- Óra topik
- Azonnali notebookos kérdések órája
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- World of Warships
- bullseye: Clickbait szülinapi sorsolás II - még drágább a clickbaited
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Könyvajánló
- További aktív témák...









