Lassan lépkedtem fűben, amíg el nem értem kedvenc padomat. Szeretem azt a helyet. Nagyon szép kilátás nyílik onnan a szebbnél szebb fákkal tűzdelt ösvényre.
Kényelmesen helyet foglaltam. Hátradőlve figyeltem az egyik fáról a másikra ugráló madarakat. Közben gyengéden fújt a szél. Nagyokat szippantottam a frisslevegőből, ami teljesen átjárta a testem.

Teljesen nyugodt voltam. Talán még önkéntelenül el is mosolyogtam magam. De már nem tudom. A pillanat múlandó.

Csak figyeltem és hagytam, hogy magával ragadjon az élet.

Lassan elkezdet sötétedni, a táj egyik pillanatról a másikra vöröses ruhát öltött köszönhetően a lemenő napnak.

Mintha nem is létezne az idő, gondoltam magamba. De ez a gondolatom rögtön elszállt amikor az órámra pillantottam. Tudtam lassan indulnom kell.

Felszabadultam szálltam fel a buszra, mellettem politikáról vitáztak hevesen, és egymás vezériét szidták ingerülten.

Elengedtem egy apró mosolyt és a busz ablaka felé fordulva figyeltem a nap eltűnését a horizonton.

Nem egy olyan ember van az ismerőseim között, akit valamilyen szerelmi bánat ért élete folyamán.

Sok esetben egy dolog tűnt fel számomra: kiábrándultság, csalódottság.

Hát igen legyen akár férfi akár nő az illető egy hibát általában elkövet:

Olyan tulajdonságokkal ruházza fel szerelmét ami egy bizonyos ideálnak felel meg.

Ezt talán úgy lehetne egyszerűen szemléltetni mint egy próbababa felöltöztetését.
Csak nem ruhákkal öltöztetjük fel hanem saját képzeletünk által létrehozott ideális tulajdonságokkal. Sok esetben fel sem tűnik ez számunkra, hiszen a szerelem racionálisan vakká tesz bennünket. De ahogy az emocionális felhők eloszlanak a szemünk elől, jön a kiábrándultság, csalódottság és a különböző problémák.

Igen, egy idealizált személybe szeretünk bele, aki valójában nem tökéletes.

Ilyenkor merül fel a kérdés: mit csináltam rosszul, miért tette ezt meg azt…

És egyszer csak rádöbben az ember:

Becsaptam magam

S.P.

Sajnos azt vettem észre, hogy sok ember úgy használja ezt a szót, hogy semmit nem tud a jelentéséről vagy amit tud róla az nem helyes.

Én megpróbálkoznék röviden és érthetően elmagyarázni mi is az a Karma. (Remélhetőleg ez sikerülni fog…)

Egyszerűn megfogalmazva: az anyagi világra és azt mozgató időre jellemző ok-okozati összefüggések.

„Karma akkor keletkezett amikor az anyag és az idő létre jött” egy zen szerzetes

Nos nem kell nagy koponyának lenni ahhoz, hogy belássuk a mindennek van oka és az okoknak van következménye, az okozat.

Ez a folyamat hozza létre az létezést.

Én most ebben az írásban nem szeretnék általánosan a Karmáról írni, inkább a Karma és az ember kapcsolatát szeretném egy kicsit jobban kivesézni.

A Karma emberi szempontból a sorsot jelenti.
Beszélhetünk jó, helyes karmáról és rossz, helytelen karmáról.

Amikor az ember megszületik, beleszületik egy karmikus folyamatba. Tehát minden ember születésekor rendelkezni fog egy adott karmával.

Ez hogy lehet? Pedig még a születésekor semmit se tett, ami az ok-okozat viszonyt kialakíthatná.

Ez a kérdés jogos. De ne feledkezzünk meg arról a karmáról amit a szülök illetve az őket körülvevő társadalom hozott létre. (természetesen a karmikus viszonyok a világegyetem létrejötte óta léteznek de azért ennyire ne menjünk messzire)

Tehát születésünk pillanatában kapunk egy helyes, jó vagy egy helytelen, rossz karmát. Ezt nem tudjuk befolyásolni.

Helyes, jó karma:

Az ember nagyobb erőfeszítések nélkül tudja elérni a szellemi szabadságot és boldogságot.

Helytelen, rossz karma:

Az ember nem képes elérni a szellemi szabadságot és boldogságot, vagy ha sikerül is neki akkor csak komoly erőfeszítések útján.
Persze sokan mondják erre hogy ez igazságtalan és irigykednek a másikra.
Ha rossz karmikus viszonyoknak köszönhetően rossz karmával rendelkezünk akkor az első és legfontosabb dolog az, hogy ezt tudomásul vegyük és elfogadjuk.

Az nem vezet sehova, ha másokra irigykedünk és azon filozofálgatunk, hogy ez miért pont velünk történt meg.
Elsősorban azon kell gondolkodnunk, és utána cselekednünk, hogy milyen lehetőségeink vannak sorsunk jobbá tételére.

Karma egész életünk folyamán jelen van. Ezért fontos, hogy figyelembe vegyük az ok-okaszati összefüggéseket, hiszen így lehetőségünk nyílik a problémáink megoldására.

Ezek a gondolatok Shihan Seiji Kanamura karate mestertől származnak. Érdemes elgondolkozni rajta. Forrás: www.budomagazin.hu

„Nagy különbség van a mai kor embere és a több száz évvel ezelőtt élt ember között. A közös a két korban, hogy akkor is és ma is vannak jó és rossz emberek. A különbség abban rejlik, hogy annak idején a jó emberek kerültek előtérbe, ők mutattak példát, a rosszak pedig háttérbe szorultak, és szégyellték magukat. Akkoriban az emberek számára egyértelmű volt, hogy mi a rossz és mi a jó. Manapság a rossz emberek hangosabbak, nincs szégyenérzetük, előtérbe furakodnak, és így ők kerülnek reflektorfénybe, míg a jók a háttérben maradnak. Napjainkban a rossz emberek hatása erőteljesebb, és nem tudni, hogy többen vannak-e, vagy csak a szerepük erősödött. Én hiszem, hogy még ma is sok a jó, de ők nem törnek előre, hanem a háttérben maradnak. A jó embereknek - a szamurájokhoz hasonlóan - ki kell állniuk, és harcolniuk kell a jó értékek mellett, mert nem lehet engedni, hogy a rossz befolyást szerezzen.”

Meg kell hogy mondjam a középiskolába nem nagyon szerettem az irodalmat mint tantárgyat. Amikor ennek miértjéről beszélgettem barátaimmal, akkor furcsa mód egyre többen osztották a véleményem. Most ide is szeretném leírni hátha valaki más véleményen van ezzel kapcsolatban.

Akkor felsorolásos formában:

Szerintem sok olyan művet tanítatnak meg velünk ami jelenre nézve haszontalan, a benne felelhető értékek már egyáltalán nem aktuálisak.

Sajnos a tankönyvek írói sok esetben egy fajta értelmezési módot kínálnak amit nekünk kötelességünk elfogadni. Nagyon sok a belemagyarázás ami sok esetben nem vélhető felfedezni a műben.

Sajnos sok tanár nem is hagyja, hogy a tanuló saját nézőpontjából értékelje a művet. Csak egy fajta szemléletet tart helyesnek, ami filozófiai szempontból nonszensz. Szerintem egy szellemi műnél ilyen nem lehet.

Az elemzések többségével szerintem maguk a szerzők se értenének egyet. Sok a belemagyarázás de ezt már fentebb írtam.

Szerintem az irodalomnak az lenne a célja, hogy megszeretesse az olvasást, de sok esetben az előírt művek pont az ellenkező hatást érik el nyelvezetük miatt illetve tartalmuk miatt.

Sajnos sok irodalom tanár lenézi a kortárs irodalmat illetve szórakoztató irodalom egy részét. Itt különösen a sci-fi, horror, fantasy műfajokra gondolok. Ezt én magamban irodalmi sznobizmusnak nevezném.

Sok olyan emberről tanulunk akiknek élete egyáltalán nem nevezhető példaértékűnek.

A művek többségéből sugárzik a pesszimizmus, a melankólia, elég depresszív hatásúak amik szerintem nincsenek jó hatással a fiatalokra.

Így hirtelen ezekre gondoltam. Őszintén kíváncsi lennék a véleményetekre ezzel kapcsolatban.

Lehet, hogy én jártam rossz iskolába.
S.P.

A mostani alkalommal szeretnék egy hasznos témáról írni, amit az ember valós körülmények között felhasználhat illetve kamatoztathat.

Életünk során sok érzéssel, illetve mentális állapottal találkozunk, ezek között sok kellemes is van de én most nem ezzel kívánnék foglalkozni hanem azokkal amik bizonyos fokon megkeserítik az életünket.

Mik lehetnek ezek: Irigység, harag, düh, félelem, rosszkedv, türelmetlenség vagy indulatosság, idegesség.

Tudatunk irányítására több lehetőségünk van persze ehhez sok gyakorlásra és türelemre lesz szükségünk.

A két legelterjedtebb módszer a meditáció illetve a harcművészetekben legjobban használt koncentrált figyelés.

Először is kezdjük a koncentrált figyeléssel:

A koncentrált figyelés lényege a gondolkodás mentes állapot kialakítása. Ennek az állapotnak a megvalósítása azért fontos mert a negatív mentális állapotok gyökerét bizonyos gondolatok adják.

Ezt a gondolkodás mentes állapotot úgy alakítja ki, hogy a figyelmünket egy adott dologra irányítja, így a gondolkodás rövid idő alatt megszűnik. Persze ennek az állapotnak a hatékony használata és fenntartása hosszas gyakorlást igényel.

A koncentrált figyelés fontossága és hatékonysága főleg a harcművészetekben a legjobban megfigyelhető. Nyilvánvaló, hogy az, az ember tudja hatékonyan alkalmazni a technikákat illetve küzdeni, aki teljes mértékben kontrolálja magát.
Egy igazi harcművész küzdelem során határozott, tudatában nem jelenik meg a félelem, folyamatosan koncentrál a jelenre és a megfelelő technikákat gondolkodás nélkül hajtja végre így nem veszít időt.

Persze ahhoz nem kell harcművésznek lenni, hogy valaki a koncentrált figyelést használja. A civil életben is nagy segítségünkre lehet, ha az elméket képesek vagyunk irányítani.

Türelmesebbé, nyugodtabbá válunk. Konfliktus helyzetekben, vagy váratlan szituációkba nyugodtak tudunk maradni, ami nagyban segítheti az adott helyzet megoldását.

Persze a koncentrált figyelés segítségével képessé válunk majd a helytelen mentális állapotok mérséklésére illetve megszüntetésére.

Koncentrált figyelés gyakorlása kezdők számára:

Keressenek egy kényelmes fotelt vagy egy ágyat. Rakjatok be, valami kellemes zenét. Ha ez meglesz semmi más dolguk nincs mint a figyelmüket a zenére összpontosítani. Figyeljék a zene ritmusát és hagyják, hogy a tudatukat átjárja a zene. Nagyon kellemes és megnyugtató gyakorlat. Fontos, hogy ne bóbiskoljanak el, illetve, hogy ne aludjanak el, hanem éberen figyeljél és érezzék át a zene ritmusát.

Összességében:

A koncentrált figyelés jó szolgálatot nyújthat a mindennapi életünk során. A negatív mentális tényezőket könnyen megszüntethetjük ezzel a technikával. Elég csak ha a jelenre összpontosítunk. A lényeg a gondolkodás mentes állapot kialakítása ami lenyugtatja az elménket így a káros érzelmeink nem lesznek hatással a cselekedeteinkre illetve szellemi állapotunkra.


A másik gyakorlat a meditáció majd egy későbbi írásom alanya lesz.

S.P.

Véleményem szerint az ember életében a legfontosabb az, hogy megbékéljen önmagával.

Ez valakinek könnyen megy de nagyon sokaknak ez komoly problémát okoz és szenvednek tőle.

Mi a szenvedés oka?

Szerintem az, hogy sokan rossz példaképet választanak és ehhez kapcsolódóan irracionális álmokat szövögetnek.
A baj leginkább ott kezdődik amikor ezek az emberek meg akarnak felelni ezeknek a helytelen példaképeknek vagy irracionális álmoknak.

Helytelen példaképekből van bőven mert a média állandó jelleggel termeli ki magából azokat az embereket akik mögött semmiféle érték nincs.
A helytelen álmok nagy része is ebből indul ki.

A másik hatalmas probléma, hogy a belső értékék és a külső értékek között a mai világban nagy az eltolódás és így a mérleg oldala a külsőségek javára billent.

Ez ember spirituálisan könnyen alakítható egyáltalán nem statikus. Ezzel szemben fizikai megjelenésünk adott, természetes úton csekély mértékben formálható.

Sajnos erről a tényről sokan elfeledkeznek és nem értik meg hogy sose fognak tudni megfelelni vagy csak kis mértékben azoknak a helytelen külső értékeknek amelyeket követni akarnak.

Hát igen sokaknál a ruha teszi embert. De könyörgöm az ember lényegét nem a külsőségek adják.

Mi lehet a megoldás?

Szükséges szerintem, hogy az embernek legyenek olyan mesterei tehát példaképei akik valamilyen helyes értéket képviselnek és már bizonyítottak az életbe. Minél több mestertől tanulunk annál szelesebb lesz az ismeretünk így bölcsességünk is fejlődni fog.
Másik része a dolgoknak helyes racionális céljaink legyenek.

De az első és legfontosabb feladat, hogy tanuljunk, tájékozódjunk. Ahhoz hogy helyes célokat válasszunk meg kell ismerni önmagunkat: értékeinket és hibáinkat. A mesterek pedig a segíteni fognak nekünk, hogy értékeinket hogyan kamatoztassuk és a hibáinkat hogyan korrigáljuk.

Jó utat!

S.P.

Ugyan még csak húszas éveim elején járok de egy valamit már sikerült megtanulnom:

Az emberek szeretnek közhelyekkel élni, de azokkal már azonosulni nem nagyon tudnak.

Erre szerintem a legjobb példa a halál.

Hányszor hallottam már:

„Egyszer mindennek úgy is vége lesz, a születéssel együtt jár a halál, stb…”

Nagyon érdekes. Mindenki tisztában van azzal, hogy életünk véges és mégis, a nagy százaléka fél a haláltól.

Nyugaton úgy alakult, hogy a halállal való szembenézéssel nem nagyon foglalkoztak, sőt megállapítható, hogy egy elég szép negatív burok vette körül a témát.

Talán boncolgassuk egy kicsit tovább, hogy ez a negatív hozzáállás miért alakult így.

Nyugaton döntően, a halál filozófiai megközelítését a keresztény kultúra adta, amiben egy nagy kettőség lelhető fel:

A menny és a pokol.

Nos ez a kettőség sok szorongás gyökerét adta/adja.

Például:

Adott egy ember aki egész életében az előírásoknak megfelelő életet élt. A halál közeledtével viszont felmerül benne kérdés:
Biztos a mennybe fogok kerülni?
A gondolat felmerülésével együtt megjelenik a félelem is.
Azt már meg sem említem, hogy egy olyan emberben aki folyamatosan megszegte a szabályokat az milyen érzésekkel fog viszonyulni a halál utáni dolgokhoz.

Természetesen ezt még lehetne részletezni, de bízok benne, hogy a kedves olvasó megérti a példa mögötti lényeget.

Persze a dolog ennyire azért nem egyszerű. Nem lehet mindenért a fentebb írt dolgokat okolni. Sajnos az emberi természet hajlamos a dolgok iránt túlságosan ragaszkodni. Minél több dologhoz ragaszkodunk annál jobban fogunk félni attól, hogy elveszítjük.

Hát igen, ez egy mókuskerék effektus. Ezt lehet csökkenteni vagy megszüntetni de ez már egy másik történet.

Nézzünk szembe a halállal.

Persze most joggal merül fel a kérdés:

Mi a fenéért fogalakozzak a halál gondolatával? Fiatal vagyok én még.

Lehet halogatni a témát, de egyszer úgy is szembesülni fogunk vele és nem mindegy hogy a dolgot nyugodtan, belül mély megértéssel fogadjuk vagy megrettenünk tőle.

Először is meg kell értenünk azt, hogy az a test amiben élünk nem statikus állapotú hanem folyamatosan öregszik és végül majd elbomlik.
Ha természetesnek vesszük a születést, akkor a halál tényét is el kell hogy fogadjuk.

Második lépésként meg kell értenünk, hogy azok a fizikai dogok amikhez ragaszkodunk szintén nem tartanak örökké. Tehát úgy tekinteni rájuk mint örök dolgok hibás, mert csak növeli bennünk a ragaszkodást, tehát egyre jobban fogunk félni.

Ha ezt a két fontos dolgot önmagunkba rendbe tudjuk tenni, akkor a halálra nem félve fogunk tekinteni hanem természetes lesz a számunkra.


Én csak annyit kívánnék mindenkinek, hogy az élethez ne ragaszkodjon hanem élje azt.
Ez az első lépés a boldogság felé.
S.P.

Mostanában sokat gondolkoztam a kamaszok és a felnőttek közötti problémákról és arra jöttem rá hogy az ember életében, a kamaszból felnőtté válás korszaka rettenetesen fontos több szempontból is.

Egy napon a kamaszkorú ember egy nagyon fontos dologra ébred rá és ezzel a kamaszkora be is fejeződik:

Nincs értelme álmodozni, mert az álmok megvalósítása az esetek 90%-ban megvalósíthatatlan.

Igen, itt éri az első csapás az embert: a gyermeki naiv álmokat kergető én egy része megsemmisül és sajnos az esetek 90%-ban ez az én egyre jobban töpörödik össze az idő múlásával.

Igen, sokan idősebb fejjel kiábrándulnak az életből, rájönnek arra, hogy mindazon álmok, világmegváltó elképzelések amiket szövögettek sosem fogják tudni megvalósítani.

Ez egy súlyos konfliktust okoz a felnőtt és gyermek/kamasz között.

Egy kérdés maradt már csak hátra:

Kinek jobb?

A kiábrándult racionális gondolkozású felnőttnek.
Vagy
A naiv álmodozó, világot megváltó gondolatokat kergető fiatalnak?

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

S.P.

Egy sorozatot indítok amiben megpróbálom összegyűjteni a nálam bölcsebb emberek írásait. Ha valakinek javaslata van az bátran írja majd meg.

Önérdek-érvényesítés és a másokért való felelősség

Dobosy Antal írása

Sokszor halljuk azt az elképzelést, hogy mindenkinek magának kell képviselni saját érdekeit. Tetszetős a gondolat, mely az első pillanatban talán érvényesnek is tűnhet, de ha mélyebben belegondolunk, már nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Mi, emberek nagyon különbözőek vagyunk. Van, aki kiváló zenei tehetséggel rendelkezik, elsőrendű muzsikus válhatna belőle, ha nem félne állandóan a szerepléstől. Van olyan, akinek kitűnő a fellépése, elfogulatlanul mozog a színpadon, csak éppen gyengék a zenei képességei. Nagyon ritka, hogy ez a két képesség egyszerre meglegyen valakiben. Hasonló képesség az, ha valaki megfelelően tudja képviselni a saját érdekeit a társadalomban, vagy egy kisebb közösségben. Lehet valaki jó szakember a munkahelyén, de gyenge képességű az önérdek-érvényesítésben. A legtöbb ember nem tudja igazán jól menedzselni magát, nem tudja elérni, hogy másoknak kedvező véleménye legyen róla, és nem tud megfelelően gondoskodni arról sem, hogy mások reális képet kapjanak munkájáról. A szakmai felkészültség és az önmenedzselés két különböző képesség. Sokszor, aki megfelelően menedzseli magát, szakmailag igen gyenge felkészültségű.

Milyen egyszerű volna, ha mindenki mindenben gondoskodni tudna magáról! Ha saját igényeit maga ki tudná elégíteni! De az élet nagyon másképp működik, vagy legalábbis nagyon sokszor. Lehet, hogy az lenne ideális, hogy ellátjuk magunkat, és nem szorulunk a másikra; de közösségben élünk, és amit az egyik ember tud, azt nem tudja a másik. Szükségünk van a másik emberre, és neki szüksége van ránk. Az emberi világban fontos létben tartó erő, hogy ezt érezzük. Hogy biztosak legyünk abban, nélkülözhetetlenek vagyunk. Hogy vannak dolgok, amit csak mi tudunk megcsinálni, vagy csak mi tudunk úgy megcsinálni.

Az egymásra utaltság, az egymástól való függés felismerése kulcs a léthez való helyes viszonyhoz. Vonatkozik ez nemcsak a másik embertől való függésre, de a környezetünkre, a minket körülvevő világra és az egész univerzumra. Életünk más emberektől és más lényektől függ. Más emberek és lények teszik lehetővé, hogy éljünk. Hálásnak kellene lennünk ezért mindenkinek és minden lénynek is.
A hála érzésből sok minden más is következik. A zen szemlélete segít a tovább lépésben: hogy felébredjen a felelősség érzése, a másokért érzett felelősség. Ha az én létezésem függ más lényektől, akkor mások létezése is függ tőlem. Akkor pedig feladatom, hogy másokról gondoskodjam. Felelős vagyok abban, hogy segítsek azoknak, akik valamiben gyengék. Amiben én jobb képességű vagyok, abból tudok adni másoknak. Ha valaki nem tudja az érdekeit képviselni, az én dolgom, hogy képviseljem. Nekem van szükségem őrá, ezért akarok gondoskodni róla. Hogy ki tudja fejteni tevékenységét, hogy kiderüljenek értékes tulajdonságai és képességei. Hogy értékes tagja legyen az emberi világnak.