2019. augusztus 21., szerda

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Egy ötlet

    Már elég régóta megfogalmazódott bennem egy ötlet az emberek "közelebb hozásához" az internet segítségével, viszont amikor még csak körvonalazódott a fejemben a gondolat akkor még nem állt a rendelkezésre az a háttér amivel ez megvalósítható. Úgy gondolom hogy a mai világban már az emberek nagy többségének rendelkezésére áll internetkapcsolat, esetleg mobilnet és van valamilyen (esetemben Google) felhasználói fiókja, amiben megtalálhatók róla bizonyos személyes adatok, képek, elérhetőségek, kapcsolatfelvételi lehetőség. Itt most nem arról lenne szó hogy barátokat szeretnénk megkeresni egy közösségi oldalon, itt a cél olyan személyek megismerése akiket még nem ismerünk, viszont szeretnénk megismerni. Nem tudom hogy ilyen (vagy hasonló) gondolat már más fejéből is kipattant-e, de én még nem láttam találkoztam vele.

    A lényeg a következő:

    Találkozunk valakivel (észreveszünk valakit) a társaságunkban, esetleg egy fagyizóban, cukrászdában, pubban, moziban (...) és meg szeretnénk vele ismerkedni, de nem tudjuk az elérhetőségeit, külső alapján pedig még egy kisebb városban is órákat keresgélhetünk különböző közösségi oldalakon, ám legtöbbször sajnos ez is hiábavaló.

    Folytatás...

    rep3at 5 éve 5

  • Nem is olyan rossz ez..

    Nagyságrendileg fél éve használom (nem vagyok sokat gépező típus egyébként) a Windows 8 rendszert, én a W7 után teljesen meg vagyok vele elégedve, hamar sikerült elsajátítanom az új kezelést és megbarátkozni a többé-kevésbé hasznos újításokkal. Mivel tesóm felvitte egyetemre a "régi" (i5, GTX 560, 8GB RAM) gépet, így kénytelen vagyok beérni öcsém szerényebb teljesítményű gépével, de hát amúgy is csak netezek és filmezek rajta már ha jut rá időm munka mellett.. Ma jutottam el oda hogy viszonylag belaktam a Start menüt és a kedvenc programjaim körül párat feltettem. Íme:

    rep3at 5 éve 0

  • Visszasírom

    Azok a régi szép Windows Mobile-os idők...

    Egy szép kis TyTN

    Blue Angel (sajnos kép itt nincs)

    ASUS R2h

    Tovább keresgélek, hátha találok a privátok között régi linkeket.

    rep3at 6 éve 5

  • Nokia N8 - telefonos fényképező

    Rövid ideje vagyok együtt a készülékkel, ennek ellenére eddig nagyrészt meg vagyok elégedve vele.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 6 éve 63

  • Nehéz az ájfonhoz hozzájutni..

    Be kell vallanom, régen igen sok előítélettel viseltettem az iPhone-ok felé, ami nyilvánvalóan a fórumokban dúló Android/Apple viták miatt fordulhatott elő, de ezt az első iPhone kipróbálása teljesen elfeledtette, nagyon megtetszett a rendszer. Maga a kialakítás annyira nem jött be, túl sérülékenynek találtam a készüléket, de a szoftver sok mindenért kárpótolt.

    No de nem is erről szól ez a cikk, lényeg a lényeg, hosszú (értsd: számomra hosszú) kihagyás után úgy gondoltam hogy szeretnék újra iPhone-tulaj lenni. Nos ez nehezebbnek bizonyult mint ahogy kezdetben hittem. Aki esetleg nem olvasta volna a régebbi cikkeimet (pédául ezt), annak elmondanám hogy nekem szenvedélyem a telefonok cserélgetése, ez immár hobbivá nőtte ki magát nálam. Fejembe vettem ismét hogy leváltom két készülékemet egy 4-es iPhone-ra (régi szerelem, ki kell próbálnom egyszer).

    A gondok itt kezdődtek igazán, ugyanis az Apple-t övező botrányosan nagy hype-nak köszönhetően gyakorlatilag lehetetlen cserével hozzájutni a készülékekhez, mindenki eladni akarja, természetesen azt is csak azért a nemes célért hogy megvegye az újabbat. Mivel én a hobbimra csak ritkán szoktam költeni súlyos pénzeket és amúgy is rendelkezésemre áll két (szerintem nem is rossz) készülék, megpróbálkoztam a lehetetlennel.

    Folytatás...

    rep3at 6 éve 8

  • Samsung Galaxy S wifi - Az okos társ

    Pár sorban szeretném bemutatni 5 colos kis mindenesemet amiből csak a telefon funkció maradt ki.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 6 éve 36

  • Egy nem is túl régi bicikli rendberakása

    Nyár közepén jutottam hozzá egy alig használt Peugeot Stanford biciklihez. Sajnos az alig használt csak annyit takar hogy nem mentek vele, ideje nagy részét a szabadban töltötte, kitéve esőnek-fagynak, ami (ha nem is durva mértékben) látszik rajta, pár helyen már elkezdett rajta csámcsogni a rozsda. Ezzel együtt viszont nagyon jó kis bicikli, más hibája nagyon nem is volt (ha nem említjük a hátsó lyukas belsőt és a néha jó néha rossz hátsó váltókart és hogy nekem kellett láncot venni rá). Szerencsére a kötelező tartozékok mindegyike megvolt rajta, még a dinamó is hibátlanul működött. A kezdeti állapot, még a volt tulajnál (a képek 720p felbontásúak, a nagyításhoz kattints rájuk!):

    Folytatás...

    rep3at 6 éve 24

  • Blackberryvel a mindennapokban

    Már talán bő két-három hónapja használom elégedetten a RIM csúcsmodelljét (9900 Bold), így hát eljött az idő hogy beszámoljak a tapasztalataimról és az "igazi" okostelefonokról való átállás nehézségeiről.

    E készülék előtt egy Windows Phone rendszert használó LG készülékem volt (azelőtt meg iPhone), amik azért mind alkalmazáskínálatban, mind kezelésben más kategóriában vannak, mégsem volt nehéz a váltás, a telefont kézbe véve igazából minden egyértelmű volt, nagyjából két-három hónap alatt teljesen kiismertem a funkcióit. Mivel akkoriban voltam a bíróságon szakmai gyakorlaton, így pont jól jött egy ilyen jó megjelenésű készülék, azóta a kezdetben unalmas forma is a szívemhez nőtt, meg lehet vele jelenni minden környezetben.

    Bár az idők során a szívemhez nőtt a készülék, azért elmondható hogy ez a telefon inkább munkaeszköz, ezt nem szeretni hanem használni kell, nem okoz iPhone-szintű ez_kell_nekem_most érzést, viszont tökéletesen kiszolgál a mindennapokban.

    Végül a rövid kis ismertetés után itt az ideje hogy leírjam a használat során tapasztalt előnyöket és hátrányokat (ezek szubjektívek).

    Előnyei:

    Folytatás...

    rep3at 7 éve 3

  • Mango / Optimus 7 tapasztalatok két hét után

    Még leírni is durva de majdnem egy évig volt iPhone-om, így nagy agyalás előzte meg a váltást de már annyira ki akartam próbálni az új Windows Phone rendszert hogy nem bírtam tovább, és mivel helyben volt egy szép Optimus 7, így hosszas halogatások és fejtörések után elcseréltem az iPhone-ra.

    A készülékház nagyon szép, de sokkal törékenyebbnek, sérülékenyebbnek hat (lehet hogy ezt azért mondom mert az iPhone-hoz jó minőségű szilikontokom volt), ez kissé zavaró, ám a nagy kijelző és a minőségi kidolgozás kárpótol ezekért.

    Összeszedtem néhány fontos különbséget, ezek szinte ordítottak az első nap után:

    - Az Optimusnak sokkal szebb és fényesebb kijelzője van (utóbbi néha kellemetlen is, a legkisebb fokozat kb. az iPhone legmagasabbjának felel meg).

    - A Mango gördülékenyebb és bőven nem akad annyiszor mint egy iOS 5 3GS-en, érezni hogy a burkolat alatt dupla annyi RAM és egy 1 GHz-es processzor dolgozik.

    - Míg az iPhone még a DVD felbontású sorozataimat is kissé akadozva, a feliratokat elcsúsztatva jelenítette meg addig ez elboldogul a 720p-s DivX filmekkel is.

    Folytatás...

    rep3at 7 éve 2

  • Igen!

    Inkább nem is írok semmit, a kép magáért beszél. Boldog vagyok!

    rep3at 7 éve 41

  • Az okostelefon okos embert igényel

    Egy mai délután történt eset hatására gondoltam hogy írok egyet, mostanában elég sokszor találkozom a történetben említett problémával.

    Egy haverom ma lejött a kedvenc pubomba és büszkén mutogatta a frissen vásárolt iPhone 4S készülékét amiről természetesen meg volt győződve hogy a legjobb, ő most megvette a tutit. Igaz ami igaz, kissé irígykedve vettem kézbe a készüléket miközben a zsebemben lapuló, kissé már öregecske 3GS-re gondoltam. Segítettem neki betenni a SIM-kártyát és figyelmeztettem hogy vegye le a gyári fóliát ha telefonálni akar aztán magára hagytam kicsit és mire visszajöttem már a földhöz akarta csapkodni a telefont mert hogy ez milyen szar és hogy ő ezt nem tudja kezelni. Az iPhone megvételéig három Nokia készüléket használt, azokat megszokta és simán tudta kezelni egy idő után, ez viszont annyira gyökeresen új volt hogy első látásra minden máshogy volt mint amit megszokott.

    A "butáról" okostelefonra váltás előtt mindenképpen javasolt kicsit utánaolvasni a dolgoknak, esetleg megkérdezni pár ismerősünket hogy mi és hogyan működik az adott rendszeren. Sokan azt gondolják hogy bizonyos funkciók amik a régi készülékeiken megvoltak azok természetesen megvannak az újon is hiszen az már alapnak számít.

    Folytatás...

    rep3at 7 éve 2

  • Neki merjek vágni?

    Már elég hosszú ideje (10 hónapja) boldog iPhone felhasználó vagyok, nem is igazán gondolkodtam el azon hogy mi lenne ha más rendszert is kipróbálnék hiszen tökéletesen belaktam a rendszert és 1-2 kisebb apróságon kívül igazából semmi kifogásom sincs ellene. Mégis, az utóbbi időben felkeltette a figyelmem a Windows Phone platform és kacérkodom a gondolattal hogy esetleg tennék egy kirándulást a rendszer felé egy minőségibbnek mondható készülékkel (HTC-re gondoltam).

    A váltás (ha csak próba is) lélekben sem könnyű, hiszen nagyon megszerettem az iPhone készülékem. Magamban felsoroltam pár érvet/ellenérvet mindkét rendszer mellett (a WP7 esetében csak találgatok, illetve a tesztekre hivatkozok).

    iPhone 3GS (8GB):

    Előnyök:
    Kiforott és könnyen kezelhető rendszer, a legnagyobb alkalmazásbolt, iPhone-érzés, kiváló hangminőség, nagyon jó támogatottság

    Hátrányok:
    Kevés memória, viszonylag elavult hardver, kis felbontású és a konkurenciához képest fakó és viszonylag kis méretű kijelző

    WP7-es telefon:

    Előnyök:
    Nagy és élénk színű kijelző, HD kamera, tetszetős rendszer, csúcskategóriás hardver, újdonság varázsa, szintén zárt rendszer

    Folytatás...

    rep3at 7 éve 50

  • 3GS - Érik már a beszámoló

    Már több mint két hónapja a tulajdonomat képezi egy iPhone 3GS, eddig főleg lustaság és időhiány miatt nem írtam még róla összefoglaló cikket de a téli szünet közbeni "nyugiban" talán több időm/energiám lesz a cikk összehozására.

    Elöljáróban annyit mondanék hogy aki netalántán 3G-t akar első iPhone-nak vásárolni az ne tegye, könnyen rossz vélemény alakulhat ki benne a rendszerről. Használhatónak az is használható de az alkalmazások 20-30%-a már nem indul el rajta, a sebessége pedig maximum a fele az újabb 3GS-nek. Igen, tudom hogy nem mindenki szeretne 20-25e Ft-tal többet költeni csak hogy más hardvere legyen a külsőre változatlan iPhone-nak, de mindenképpen sok csalódástól kíméli meg magát, az eredmény egy sokkal használhatóbb és felhasználóbarátabb készülék lesz.

    Főbb különbségek (processzor/videogyorsító/memória/kamera/videófelvétel/rendszer max.):

    iPhone 3G: 412 MHz / PowerVR MBX / 128MB / 2.0MP FF / nincs / 4.2.1

    iPhone 3GS: 600 MHz / PowerVR SGX535 / 256MB / 3.2MP AF / VGA@30fps / 5.0.1+

    Egyszóval tehát ne tévesszen meg senkit a megegyező külső, egészen más élmény az újabb használata. Folytatás következik.

    rep3at 7 éve 33

  • Video Challenge

    Elhatároztam magamban hogy kipróbálom magam videózás terén (eddig nem igazán használtam a telefonomat videózásra, nem szoktam még meg 3G után hogy a 3GS-ben adott ez a funkció) és egy napomat bemutatva csinálok egy kis szösszenetet, persze több nap felvételeit használva. A terv az hogy kis 3-4 másodperces klisékből rakom össze a kb. 2-3 perces kis videót, utána kicsit szerkesztgetek rajta (stabilizálás elsősorban) és felrakom a végeredményt. A felvételt már tegnap este megkezdtem, eddig 12 kis klip jött össze de legalább 80-100at tervezek csinálni.

    Tudna valaki használható ingyenes videószerkesztő programot ajánlani? Esetleg még egy olyan alkalmazást keresnék amit iPhone-ra feltéve kibővülnek a videófelvétel közbeni lehetőségek (szüneteltetés pl.). Előre is köszi mindenkinek!

    rep3at 7 éve 2

  • Elegem van a postából..

    Pont ma volt egy hete hogy feladtam egy utánvétes csomagot (igen, a régi iPhone volt). Gondoltam hét elején úgyis megjön a pénz, türelmesen vártam. Szerda délelőtt már kezdtem kissé ideges lenni, hiszen a vevő elmondása alapján már kedd délelőtt megérkezett hozzá a csomag és ki is fizette. Na hát már ott tartok hogy lemegyek a postára érdeklődni hogy hogy is van ez hogy egy hét eltelt és pénz még sehol, nem szívesen várnék hétfőig, tekintve hogy az új iPhone és a bluetooth füles majdnem az összes pénzemet elvitte, jól jönne már az a pénz..

    rep3at 7 éve 10

  • Megérkeztek

    Legnagyobb örömömre tegnap befutott a két csomag Pestről, így most már egy iPhone 3GS és egy Motorola S9-HD boldog tulajdonosa vagyok. Egy nap nem elég hogy véleményt alkossak e két eszközről de pár mondatot azért írnék róluk.

    Az iPhone sokkal jobb mint az előző 3G, sebességben bőven túlszárnyalja, eddig szinte egyszer sem akadt meg, még úgy sem hogy iOS5 van rajta. A kamera sokkal jobb mint az előzőben és a videófelvétel is egész kellemes minőségű, szóval összességében meg vagyok vele elégedve, bőven megérte a pénzét, bár azért örültem volna legalább egy 16 GB-osnak, de hát inkább legyen új állapotú és 8 GB-os.

    A Motorola füles is elnyerte a tetszésem, bár kialakításából adódóan nem lehet a fülpárnákat teljesen a fülbe nyomni, így a hangzása nem olyan erőteljes mint a vezetékes fülesemnek, de a kábelmentesség kárpótol ezért a hiányosságért. Tetszik benne az is hogy vannak rajta vezérlőgombok, így már nem kell a mobilt elővennem a számváltáshoz.

    rep3at 7 éve 2

  • Wireless music

    Mivel a zene eléggé fontos szerepet tölt be az életemben, ezért igyekeztem mindig valami minőségi füllhallgatót beszerezni, az olcsóbb vacakokat meg a nyitott füleseket csak nagy ritkán használtam, ezeken véleményem szerint egy szenvedés a zenehallgatás, én úgy vagyok vele hogy az ember vagy minőségit hallgasson vagy semmit.

    Jelenleg egy Maxell Colour Canalz tipusú fülest használok (10 mm-es meghajtó, nagyon jó dinamikatartomány, magas hangerő) teljes megelégedéssel, a minősége a kedvenc zenei stílusaimban simán felveszi a versenyt a tesóm 30e Ft-os AKG fülesével, na meg ezért nem olyan nagy kár ha részegen elhagyom valami "ereszdelahajam" buliban és az átlatalm hallgatott stílusokhoz is tökéletesen passzol a hangzása. Egyedül a kábelekkel volt mindig bajom, de ez a helyzet hamarosan megváltozhat, hiszen kirándulást teszek a vezeték nélküli fülhallgatók világába.

    Egy Motorola S9-HD a kiszemelt, sok jót olvastam róla, kíváncsi vagyok a gyakorlatban hogyan viselkedik majd. Teszt hamarosan, elvileg holnapután délelőtt kapom meg az új iPhone-nal együtt.

    rep3at 7 éve 19

  • Top5 UKF

    Ezek a zenei stílusok (főleg a Dubstep) erősen megosztóak, véleményem szerint még nem fejlődött ki rendesen, a stílus kedvelőinek elég sokat kell keresgélniük mire megtalálják a stílusukhoz legjobban illő Dubstep vonulatot, persze garanciát még ez sem jelent rá hogy megtaláltad a kedvenc előadóid, ugyanis egy alkotó is legtöbbször többféle stílusban kipróbálja magát, ha megtetszik egy száma még akkor is lehet hogy a következő már untatni fog.

    Mindenesetre álljon itt az öt legkedveltebb számom az UKF berkeiből (Youtube kedvencek alapján, csak mert hátha megkopott már az élmény egyiknél-másiknál):

    The Prototypes - Cascade (d&b)

    Foreign Beggars - Still Getting It (Feat. Skrillex) (Dubstep)

    Modestep - Sunlight (Dubstep)

    Brown & Gammon - Blow My Mind (Dubstep)

    Camo & Krooked - Watch It Burn (Feat. Ayah Marar) (d&b)

    Folytatás...

    rep3at 7 éve 15

  • Kilátás a Csácsi-hegyről

    Napjában általában minimum egyszer megjárom a közelünkben lévő Csácsi-hegyet (egyik legjobb barátom ott lakik ugyanis), de eddig még nem fordult elő hogy ilyen szép kilátásban legyen részem. Pár napja elég hűvös és szeles az idő, így a látási viszonyok teljesen kitisztultak, még a Szlovéniában és Ausztriában lévő hegyek is tisztán látszottak. Sajnos csak ájfon volt nálam, így jobb minőségben nem tudtam megőrökíteni ezt a szépséget.

    (A képek csak VGA méretűek hogy kíméljem a rendelkezésemre álló tárhelyet - lehet hogy a héten még szükségem lesz rá.)

    rep3at 7 éve 0

  • Öt hónap egy ájfonnal

    Rengeteg telefont kipróbáltam, az iPhone viszont teljesen magával ragadott.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 7 éve 64

  • Nem hiszek a szememnek! (UE)

    Amikor legutóljára jártam a Vatera.hu oldalon még rengeteg apróhirdetés volt fent, nem értem most hova tűnt innen mindenki? A legnépszerűbb piactér volt még egy-két hónapja..

    Ha valaki tud erről valamit akkor esetleg elmondhatná, érdekelne.

    rep3at 7 éve 5

  • Tiny Tower

    Az egyik kedvenc játékomat szeretném a figyelmetekbe ajánlani.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Bemutató 7 éve 18

  • Első bannerem

    Nemrég nyitottam egy blogot és gondoltam hogy ez most ne egy uncsi sablonfelirattal kezdődjön, csinálok egy bannert. Hát így sikerült:

    Amúgy az új blog címe rep3at.blogspot.com, olvasóimnak jó szórakozást kívánok.

    rep3at 8 éve 0

  • Végre!

    790 nap után őstag lettem! :))

    Szívem szerint rohantam is volna megkérdezni hogy jogosult vagyok-e arcképre, csak hát sajnos valami átalakítás miatt zárva van a topik, pedig erre vártam már mióta.. Remélem Hank képe még nem foglalt :)

    rep3at 8 éve 10

  • Puma M1 gyorsteszt

    Egy hetet töltöttem eddig ezzel a különlegességgel, tapasztalatok következnek.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 8 éve 52

  • Boxing day

    Egy hideg karácsony este volt. A házak szinte mindenütt ki voltak díszítve, sok helyen a karácsonyfa fénye is kilátszódott az ablakokon keresztül. A utca kietlen volt, részint a közelgő ajándékbontás, részint a szokatlanul erős, hideg szél miatt, szenteste amúgy sem szoktak az emberek az utcán sétálgatni. A távolban lassan mégis egy férfi körvonalai rajzolódtak ki lassan. Nem nézelődött, csakis maga elé nézett, mintha az útjának meghatározott célja lenne, lépteinek határozottsga is ezt sugallta. Kezében egy félig szívott cigarettát tartott, néha rárősen szívott egy mélyet belőle, mintha ezzel is védené magát a hideg szél ellen. A férfi magas termetű volt, fekete ruhát viselt, arcát csuklya takarta el, arcvonásai nem látszottak az utcalámpák gyér fényében. Kezei és lábai már le voltak fagyva a sok gyaloglástól, de nem törődött vele, hiszen már nem sok van hátra és eléri célját. Egyszer csak csak megtorpant egy ház előtt. Az éplület átlagos épület volt, azt leszámítva hogy az utca többi házához képest nem viselt cifra díszeket és néptelennek tűnt, csupán az egyik emeleti szoba ablakában látszódott némi világosság. A férfi ezt a pontot nézte hosszú időn át, mintha arra várt volna hogy bent megmozdul valaki vagy valami Néha tényleg úgy látszott mintha valami megmozdult volna, de nem, csak a képzelete játszott vele. Csalódottan sóhajtott egyet, majd fémes kattanás hallatszott, ismét rágyújtott egy cigarettára. Gyorsan, élvezet nélkül szívta, mintha ideges lenne.

    Folytatás...

    rep3at 8 éve 1

  • Eltűnésemről, és esetleges visszatérésemről

    Az utóbbi időben sajnos nem túl sok cikket/bejegyzést sikerült publikálnom, ami főleg annak köszönhető hogy az internet sajnos ki lett köttetve otthnról, máshol pedig nem sok időm van írogatni. Nemsokára viszont beköszönt a netes időszak egy bizonyos üvegszálas technológia révén, ismét mef tudom osztani tapasztalataimat az általam használt telefonokról. Anyag sok gyűlt össze, hiszen utólsó bejegyzésem óta már volt nélam például HTC Kaiser, TyTN, Tatoo, T-mobile MDA Touch, Shadow, Vario, Vodafone VPAIII, O2 XDA Orbit, XDA mini II, Samsung Omnia, HP hw6910, Sony Ericsson W995 csak hogy a legfontosabbakat említsem.

    Egy szó mint száz: Nemsokára visszatérek közétek, remélhetőleg hasznos cikkekkel/bejegyzésekkel járulhatok hozzá az oldal színvonalas működéséhez.

    rep3at 8 éve 5

  • Nokia 6303 - tapasztalatok három nap után

    A V8 lecserélésével jutottam hozzá ehhez a készülékhez. Nagyon szerettem a Motorolát, de kíváncsi voltam az új s40 rendszerre, és arra is hogy milyen telefont gyárt mostanában a Nokia.

    A készülék újonnan került hozzám, doboza az átlagnál nagyobb volt, ezt a méretet nem indokolta a tartozékok száma (fülhallgató, adatkábel, töltő, leírás). Az adatkábel körülbelül 5 cm hosszú, nem is értem ezt hogy gondolták a Nokiánál.

    A készülék igen megnyerő külsejű, nekem annak idején az ezüst jutott, ez jóval elegánsabb a fekete változatnál. Az anyaghasználat tökéletes, műanyaggal alig találkozni a készülékházon, szinte mindent fém borít és ez meg is látszik a minőségen. Sokaknak nem jött be a telefon külsőre, nekem nem volt vele gondom.

    Az előlap nagy részét a 2,2"os kijelző foglalja el. A színei nagyon szépek, és kellően nagy ahhoz hogy lehessen rajta élvezni a képek nézegetését. A gombok jó minőségűek, a háttérvilágításuk egyenletes. Esemény hatására a navigációs gomb közepe időközönként felfénylik, ezt hasznos funkciónak találtam. Nem tetszett hogy nincs külön kameragomb, ahogy az sem hogy a hangerőszabályozó gombok kissé mélyen ülnek.

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 11

  • Motorola V8 - Szép is, jó is

    Sokan látták már, mégis kevesen ismerik. Pedig megérdemli..

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Teszt 9 éve 22

  • Motorola H500 teszt

    Nem is olyan régen elmélkedtem azon, hogy néha bizony jól jönne ha a telefonálás miatt nem kellene megszakítom amit éppen csinálok, szabadok lehetnének a kezeim. Rövid gondolkodás után döntöttem: Régről megmaradt Nokia 6103as telefonomat (amit nem is nagyon használok) elcserélem egy bluetooth headsetre. Rövid alkudozás után kötöttem ki tesztem főszereplőjénél, aminél külön pozitívum volt hogy a kedvenc gyártóm készítette.

    A külalakja nagyon tetszetős, nem "áll el" a fejtől, nem fog miatta senki sem hülyének nézni minket az utcán (engem legalábbis nem néztek, viszont sokan megkérdezték hogy mióta vagyok ilyen fontos ember), a színe is kellemes a férfiszemnek, nőnek nem szívesen ajánlanám. Szinte az egész készüléktestet kellemes tapintású gumiszerű műanyag borítja, az összerakás minősége kiváló.

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 0

  • Antenna beszerelése - Motorola V8

    Sajnos amikor új házat varázsoltunk a mobilra egyik barátommal a nagy sietségben elfelejtettük beletenni az antennát. Ez körülbelül 2 hete történt, azóta van úgy hogy percenként elmegy a térerő és városomnak voltak olyan részei ahol egyáltalán nem is talált jelet. Egy idő után kezdett zavarni a viszonylagos elérhetetlenségem, de lustaságom eddig mindig felülkerekedett a barkácsoló kedvem felett. De nem ma!

    A szétszedés menetét egyébként egy szervízvideóból vettem, aki esetleg egy ilyen készüléken óhajt házat cserélni annak javaslom a tanulmányozását.

    Pár képet is készítettem közben (ezeken jól látszik milyen is ha megtámadják a készüléket az ujjlenyomatok), íme:

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 0

  • Áu

    Az előbb írtam egy körülbelül 3 A4es oldal terjedelmű tesztet a Motorola V8 készülékről, az elküldés gombra kattintva a RI/OS azt kérte jelentkezzek be újra. Megtettem, el is tűnt egy egész esti munkám..

    rep3at 9 éve 13

  • Szemüvegvásárlás

    A szemem már körülbelül nyolc éve elromlott. Ha nehezen is, de valamennyire megtanultam vele együtt élni, régen mindig hordtam a szemüvegemet és nem volt a látással különösebb bajom. Sajnos nemrég ellopták kedvenc szemüvegemet (alábbi képen), ezért eljött az ideje az új vásárlásának.

    Kezdetben elég hétköznapi kereteket választottam, akkor még inkábba tömegbe való beleolvadás volt a célom, ez az évek során egyre inkább változott, amíg ki nem kötöttem életem első igazán extrém külsejű szemüvegénél.

    Egyik délelőtt éppen rádiót hallgattam egy unalmas magyarórán, amikor meghallottam hogy az Oakley cég betette a lábát Zalaegerszegre is. Gondoltam meg is nézem magamnak őket, alig egy hétre rá be is ugrottam szétnézni az új üzletben. Végigpróbáltam a fémkeretes szemüvegeket, de valahogy nem jöttek be. Talán túl hétköznapiak voltak? Mindenesetre hamar a napszemüvegkereteknél kötöttem ki, és itt már találtam olyat ami elnyerte a tetszésem.

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 26

  • Érintőképernyő elérhető áron

    Valahol már biztosan említettem, hogy szeretek mobilokat cserélgetni, ezen okból kifolyólag gyakran látogatom mind az aukciós, mind a teszt és hírek témával foglalkozó mobilos oldalakat, és azt tapasztalom hogy az érintőkijelzős mobilok árai egyre inkább az alsó-középkategória árai felé közelítenek. A használhatóságuk jelenleg erős közepes, de a környezetem reakcióiból úgy veszem ki hogy ez kell a népnek, viszik mint a cukrot :)

    Néhány éve még elképzelhetetlen lett volna akár 50 ezer forint alatt legyártani érintőkijelzős mobilt, ma meg szinte már mást sem kapni ebben a régióban, ami nem is baj, mert a felsőbb kategóriák fejlesztései egyre gyorsabban terjednek lefelé is.

    Elég sok érintős mobilt használtam (KP500, P1, P990, 5800, iPhone, A701, S5230, Omnia, Compact) és kezdetben nehezen barátkoztam meg vele (tudni kell, hogy én általában mindig ujjal közelítek először az "áldozat" felé), de a mostanában kapható eszközök már elnyerték a tetszésemet (tetszett például a KP500 és az S5230 is). Az újabb generációkat bátran ajánlom mindenki figyelmébe, ezek már elég kiforrottak a mindennapos és nyugodt használathoz. Azért azt hozzá kell tenni a dolgokhoz, hogy ha egy ilyen mobil a földön köt ki akkor nagy az esély arra hogy teljesen használhatatlanná válik, és a kijelzőcsere nem lesz egy olcsó mulatság..

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 7

  • Egy házcsere története

    Nem is olyan régen történt hogy vettem magamnak egy Motorola V8as mobilt. Sajnos a ház eléggé lestrapált állapotban volt de elhasználgattam úgy is. Azért a gyorstesztbe kiírtram hogy ha valaki tud új házat, szivesen venném. Vakegérke talált is nekem egyet nagyon kedvező áron és segített is a hozzájutásában (ezuton is szeretném kifejezni köszönetemet).

    Tegnap meg is jött a ház a maga rendje és módja szerint, a problémám mindössze az volt hogy én még sosem szedtem szét telefont, az ilyen dolgokat általában a szervízre szoktam bízni. Fel is vetettem a kérdést a Mobilos kérdések órája nevű topikban. Talán két vagy három óra múlva mrlujoak a segítségemre sietett és küldött egy videót, amiben részletesen elmagyarázták a ház szétszedését (ismét egy nagy köszönet).

    Rá is vettem gyorsan egyik osztálytársamat aki már szedett szét pár SE-modellt, hogy legyen a segítségemre. Olyan fél tizenkettő körül láttunk neki a munkának, kezdetben jól is ment, bár volt sok olyan rész amin azért fennakadtunk, pl.: gombok cseréje, érintőfólia leszedése, felső rész visszahelyezése, de összességében rendben haladt a munka. Körülbelül 3 órát dolgoztunk rajta, de meg is lett az eredménye, amit kicsit feljebb meg is csodálhattok, szerintem igazán szépre sikeredett.

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 10

  • Motorola V8 - tapasztalatok három nap után

    Igaz a posta kicsit megkésve hozta, de végül ideért az új telefon. Első dolgom volt nekiesni a doboznak, elég nehéz dolgom volt vele, mert az előző tulajdonos rendesen leragasztotta. Maga a doboz elég nagy súllyal rendelkezett, nem is tudtam mi nyomhat ennyit, aztán kiderült hogy a súly 90%-át a különböző nyelvre lefordított kézikönyvek alkotják. A telefon egy külön tartóban van, amit szét kell húzni, hogy kiforduljon belőle a telefon. Az én csomagomban töltő, CD és headset volt, sajnos adatkábelt az előző gazdi nem tudott adni.

    A telefont hibásan vettem meg, az egyik LCD-tartó darab le volt törve róla, amit azóta sikeresen megforrasztottunk haverommal - addig se essen szét, amíg megjön az új ház. Sajnos a felszereléssel nem vagyok tisztában, és az a rossz előérzetem, hogy nem lesz hozzá toolkit, nem tudom hogy fogom felszerelni, de ez egyelőre még a jövő zenéje.

    Folytatás...

    rep3at 9 éve 4

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.