Hirdetés

Halálos Fegyver 1-4 Kritika

Bevezető:

Sok játék teszt és top lista után, egy örök klasszikus quadrológiát vettem gorcső alá, még pedig a címben említett Halálos Fegyver-t. Részenként fogom elemezni, mindegyik kap egy általam megítélt százalékot, valamint egy jó kis leírást. Meg kell jegyeznem, hogy nem a tv által leadott verziókról fogok képet alakítani, hanem a rendezői változatokról, mert szerencsére sikerült hozzájutni a jó öreg és eredeti verziókhoz. Sok rész van benne ami kár, hogy kimaradt, meg törjön le minden adó keze akinek van képe belevágni ezekbe a remekművekbe, inkább le se adnák. Kis kitérő az adók pofátlanságára. Ment a Mad Max tökéletes első része, (Spoiler veszély is elcsattanhat) és Mel Gibson pont elővette a Ford Falcon-t egy kis nép aprításra, jött is a kötelező 7-ik reklám, ami szokásához hívan túllépte a 10 percet, és a filmet nem folytatták, hanem nemes egyszerűséggel kezdődött a másik. A Pusztító újra gondolt 12-es korhatáros verziója, is egy förmedvény és 25 perccel karcsúsított megerőszakolása, mely szintén ennek a mocsok adónak a védjegye. Ennyi kitérő után vissza is térnék a filmekhez, mert szerencsére, már nem az adók által sugározott szemetet nézem, hanem inkább már akkor lemezen. A SPOILER! veszély itt is jelen lesz végig, de kizárt, hogy aki ezt a kritikát olvassa, ne látta volna ezeket a remekműveket. Megpróbálom úgy fogalmazni, írni azért, hogy ha tényleg lenne aki nem látta még, annak ne lőjjem le a dolgokat.

Jackass: The Game PSP Teszt

Bevezető:

Jackass-t szerintem senkinek se kell bemutatni, Johnny Knoxville és társai őrületes dolgokat csináltak/csinálnak a mai napig a tv képernyőin (Ryan Dunn1977-2011 nyugodjon békében). Ha ott nem lenne elég a mókából és őrületből, kedvenc kézi konzolunkon is élvezhetjüt, játék formájában. A program régiónként változó megjelenéssel bír: Észak-Amerika:2007 Szeptember 27, Európa: 2007 November 23, Ausztrália: 2008 Április 3.
A hangulat és a játékélmény képes visszaadni a sorozatok feelingjét? Nem gagyi? A küldetések/kihívások vannak olyan nívósak, hogy mosolyt csaljanak az arcunkra? Az elemzés további soraiból ez is kiderül, jó szórakozást hozzá.

Bleach: Heat The Soul 1-7 Teszt PSP

Bevezető:

Az animéből Psp-s kiadásba 7 rész jelent meg, a gép által nyújtotta lehetőségekhez képest kifejezetten szép grafikával. Az anime 366 részig jutott el, melynek sorsa még mindig bizonytalan, hogy folytatják-e vagy nem. Nos a játékokat részenként fogom elemezni, nem pedig egyvelegbe. A cím alapján nem mosópor reklámról van itt szó, hanem egy nagyon is harcokban gazdag történetről. Játékok egyik fő jellegzetessége, hogy wifin keresztül akár a barátaink ellen is tolhatjuk.

Bleach: Heat The Soul 1:

2005 március 24-én jelent meg a kézi konzolra. Tartalmilag nem lett valami bőséges, de mindenképpen egy elfogadható, sőt az átlag színvonal feletti minőséget kapunk cserébe.

Forza Horizon 2 Xbox 360 Teszt

Bevezető:

A szimulátorosabb vonal mellékága ként megjelent árkádosabb első rész 2012 Október 23-26 között debütált a konzolon, mely Colorado sivatagos helyszínét tárta elénk egy fesztivál hangulatával karöltve. Nagyon jó és igényes játék volt, sokan a mai napig szeretettel veszik elő, közöttük én is. Sikeres debütálását elkönyvelve jött is a folytatás, melyet a régi konzolra 2014 október 3.-án adtak ki, melynek fejlesztését nem a Turn 10 csinálta, hanem egy alvállakozásba kiadott cég (Sumo Digital). Őszintén megvalva meg is látszik! De mivel ez még csak a bevezető, így a kifejtést későbbre tartogatnám. Megemlíteném az eddigi legjobb munkáját a Turn 10-nek ez pedig vitathatatlanul a Forza Motorsport 4-ben teljesedett ki, mely a Xbox 360 konzol teljesítményének csúcsa. 2011 óta mondhatni napi szinten játszok vele, mert folyamatosan tud benne fejlődni az ember, annyira sok rétűek a beállítások és az autó irányíthatóságának nehézségi szintjei, hogy megszámolni is nehéz. A Hard Core szinttől egészen a csukott szemmel is elvezetem nehézségig lehet bekalibrálni mindent, így mindenki megtalálja magának a megfelelő kihívást. Nos ennyi bevezető után lassan elkezdem kivesézni a játékot.

Prince Of Persia: Mega PSP teszt

Bevezető:

Sok játék teszt után, végre a személyes kedvenceimhez is elértem. Egy cikk alatt szeretném az összes PSP-re megjelent játékot letesztelni. Ezek a remekművek az Ubisoft fejlesztései, igaz a PSP verzió a Pipeworks Software merénylete, de a koncepció és a történet ugyan az. 3 játékot jelentettek meg hivatalosan, emulátoros átalakító használata nélkül erre a konzolra. Ezek pedig megjelenési sorrendben a Revelations, Rival Swords, The Forgotten Sands. Ők kerülnek gorcső alá és vesézem ki őket. Lehet elfogult leszek velük, de egy ilyen alkotás nem érdemel mást csak elismerést, tiszteletet és kedves szavakat. Nos a bevezető után bele is csapnék a lecsóba.

1. Prince Of Persia: Revelations:

Top 10 autós üldözés/zúzás

A sok köztes leírások után ismét érkezik egy top lista, ami a féktelen törést helyezi központba. Itt bizony a hangsúly az autós üldözéseké, ahol a szemünk olyan élvezeteket kap, amitől könnybe lábadnak. Rengeteg film ami a listában van mit sem érne, vagy haláli unalmas, élvezhetetlen lenne, ha ezek a jelenetek elmaradnának belőle.

Filmek melyekből csemegéztem:

A Gázoló, A Szállító 1-2, A Sziget, A Szikla, A Zöld Darázs, Ágyugolyó Futam, Bad Boys 1-2, Bourne 1-3, Charlie Angyalai 1-3, Christine, Die Hard 1-4, Elrabolva 1-2, Elveszett Zsaru, Erőnek Erejével, Én A Robot, Féktelen Harag, Féktelenül 1-2, G.I. Joe 1, Grindhouse- Halálbiztos, Halálfutam 1-3, Halálos Fegyver 1-4, Halálos Iramban 1-6, Hazard Megye Lordjai 1-2, Ismeretlen Férfi, Kéjjel-Nappal, Lucy, James Bondok, Kék Villám, Kobra, Mad Max 1-3, Matrix 2, Michel Vaillant, Mr és Mrs, Need For Speed, Olasz Meló, Padlógáz 1-2, Red 1-2, Redline, Ronin, Speed Racer, Starsky és Hutch, Taxi 1-3, Teljes Gázzal, Tengerészgyalogos, Terminator 2-3, The Raid 2, Tolvajtempó, Végítélet, Végső Állomás 2,4, Versenyfutás Az Idővel, Wanted, XXX 1-2,

Hogyan lett Xbox 360-am (rögös út és 3 konzol!)

Legfontosabb a képek nem az én konzolomról vannak, csak a beazonosítások végett kerültek feltöltésre.
Na ez az egyik legérdekesebb témám. nem fogok belemenni mikor adták ki a konzolt (2005) és, hogy milyenek a hardver jellemzői, csak simán egy élet menet kerül leírásra, minden sallang nélkül. Mikor el kezdtem dolgozni (2010 április) nagy PC fan voltam, és álmaimban se gondoltam volna, hogy valaha konzol párti leszek. De még ebben az évben május-június körül kaptam egy ajánlatot. Xbox 360 2.0-ás flashel 2 joy-al 30 ezer forint. Azért 2010-ben nem nagyon volt 50 ezer alatt ilyen felszerelt konzol. Jasper alaplapos volt, bár ekkor még annyira nem voltam belemerülve ebbe a témába. Resident Evil 5 volt az első konzol játékom, ami a mai napig szép emlék és akkor brutális grafika számomra. Persze egy 10 éves konstrukciós PC mellett maga volt a gyönyör minden játék és grafikai megjelenítése. A gép FAT volt, tehát a böhöm házas(persze a hűtés is módosított volt). Vettem az idők folyamán mellé 250gb hdd-t(6.500-ért), 2db 3600mah-s akkumulátort a 2 joy-hoz(1.000ft/db), távkapcsolót a konzolhoz(1.500ft), Kinectet(30.000ft) és már teljesen összeállt a gép, majd egyre inkább kezdtem elhanyagoltam, és 2011 decemberében (Szenteste) eladásra került, melyet Miskolcról vettek meg. A gép mindennel együtt: 70.000 ft-ba került (ebbe persze nem számoltam bele a 150 játék lemezt, amik menet közben kerültek mellé megírásra/megvételre). Ekkor kicsit több mint egy éves leállás volt és vettem egy alap gépet 60.000-ért, majd bele egy videó kártyát, de persze továbbra se bírta a jobb játékokat, és kezdtem kacsingatni megint a konzol felé és a jól bevált Xbox 360 lett megint a kiszemelt
áldozat.

Need For Speed: Carbon Own The City PSP teszt

Bevezető:

Ki ne ismerné, ezt a nevet? Ez a játék, szinte az összes létező platformra megjelent és folyamatosan jelenik is meg (Bár Comodor 64, Tetris és karóra kivételével láttam már szinte mindenen) . Több, kevesebb sikerrel. Jelenlegi alanyuk A Carbon Own The City PSP-s verziója, mely 2006-ban debütált ezen a kézi konzolon, az EA fejlesztő műhelyéből. Lesz részünk versenyekben, nitrózásban, pofátlan ellenfelekben, segítő társakban, más-más képességekkel megáldva, tuningban, szaggatásban, szabad barangolásban, de ne rohanjunk ennyire előre. A körzetek vezetőit kell lenyomni, hogy az egész térkép a mi királyságunknak hódoljon, de ez már kicsit elrugaszkodott a bevezető résztől ,így itt egyenlőre be is fejezném, majd lentebb folytatódik a kaland.

Tablet evolúcióm!

Kütyü mániás révén, a telefonok mellett a Tablet is elcsábított. Még a Sony Ericsson Xperia X1 mellé vettem egy
Dell Streak 7-es: Tabletet, melynek a kijelző minősége hagyott némi kívánni valót, de akkor a dual-core megoldás hatalmas áttörésnek számított. Ekkor úgy éreztem a SE X1 megmarad és mellette veszek egy Tabletet, mert nagyon csábított az Android. 3.0-ás Honeycomb rendszerű gépezet. 55 ezerért jutottam hozzá fél év garanciával és egy pofás tokkal. Nagyon sokáig nézegettem az ideális jelöltet, és karácsony, szilveszter között érkezett meg a készülék, melynek nem tudtam örülni, mivel ekkor gyulladt be a fogam és hetekig nem tudtam élvezni az általa nyújtott izgalmakat. De az új évet (2012-t) már a nyomogatásával kezdtem.

Specifikáció:
- Sim foglalat (mobilnethez, telefonálásra nem volt alkalmas, befogadása a Mini Simre volt hivatott)
- 2011 februárban jelent meg
- Méretei: 200 x 119.8 x 12.4 mm, 453.6 gramm
- Kijelző: 480x800 7" (133ppi, igazat megvallva, az SE 300 feletti kijelzője mellett ocsmánynak hatott) TFT 16 millió színárnyalattal, 2 érintést tudott lekezelni egyszerre, tehát már itt jelen volt a Multitouch, Gorilla Glass
- Kijelző Védelméről Corning Gorilla Glass gondoskodott
- Mono hangszóró, de a közelébe se ért a Huawei Ideos S7 sztereójának
- Csatlakozók: 3.5 mm Jack kimenet, Micro usb,
- 16gb belső tárhely (ez abba az időbe brutálisan soknak számított) és 32-ig bővíthető is volt
- Adatkapcsolatok: HSDPA(7.2 mbps), HSUPA(5,76 mbps), GPRS, Bluethooth, Wi-Fi, Edge,
- Kamerák: Hátlapi 5mp-s led villanós (2592 x 1944, gusztustalan képeket lőtt), Előlapi VGA, ez se volt szép
- Processzor: Nvidia Tegra 2 T20 2x1ghz Cortex A9, ULP GeForce GPU, (512 mb ram-al megfejelve)
- Szenzorok: Iránytű, Gyorsulás érzékelő, Giroszkóp
- Akkumulátor: 2780 mah (bírta is 2-3 napig a kiképzést gond nélkül, beépített volt az akkumulátora)

Ritka autómárkák

Ebben a bejegyzésemben, olyan autókat próbálok bemutatni melyek a hétköznapi nyelvben, vagy az utcán alig fordulnak elő, vagy már megszűnt rég a gyártásuk. Leírást nem mellékelek egyikhez se, mert a képek alapján mindenki el tudja majd dönteni, hogy érdekli-e az adott márka és a Wikipedia-n utána olvas, vagy hagyja a francba. A leírásban a sorszámoknak továbbra se lesz jelentőségük, egy logót, pár képet a kocsikról és egy wikipedia linket mellékelek. Csemegézgessetek a ritka autók közül, egy dolgot ígérhetek, a lista nem lesz rövid és az autók száma is bőséges lesz, szóval lesz miből válogatnotok. 800 képet és 182 autómárkát gyűjtöttem össze, olyan nevekből melyek nagyon ritkán hangzanak el.. 2 hónapig válogattam, de minden percét élveztem, mert rengeteg olyan csodás idomot és formát láthattam, melyet eddig nem is ismertem. Remélem nektek is sok újdonsággal és szépséggel bővül a látóképetek. Be is fejezném a felesleges szócséplést és áttérnék az érdemibb részére a dolgoknak. Jöjjenek a csodák 4 keréken (lesz pár hármon is).