Hirdetés

Egyszerű, de nagyszerű ételek

Olyan ételeket szeretnék itt megosztani, melyek elkészítése nem igényel nagy szaktudást és rengeteg időt, de cserébe még is finom. Persze nem sértődök meg, ha bárkinek van ilyen receptje és megosztja kommentben, sőt kifejezetten pozitívan érintene.

1. Töltött Virsli:
Hozzávalók:
- Virsli (6db)
- Tojás (2db)
- Olaj (1deci)
- Sajt (15-20 dkg)
- Tejföl (2 evőkanálnyi)
- Fűszerek (só, bors, paprika, delikát)
- Krumplitörő (ez nem lesz belesütve, ez csak kellék)

Elkészítés:

A tojást feltesszük főni (mindenki szája íze szerint vagy lágyra vagy keményre), közben egy műanyag edénybe vagy amibe jól esik, reszelünk sajtot beletesszük a tejfölt és ízlés szerint a 4 fűszert, majd a tojást és krumplitörővel jól szétdolgozzuk. Ha ez kész van jöhet a virsli, melyet óvatosan bevágunk, majd szétnyitjuk, de vigyázunk nehogy túl szaladjon rajta a kés, a lényeg, hogy az összetört alapanyag ne folyjon ki. Nos a virslikbe amiket szépen szét hasogattunk, megtömjük ezzel a krémmel majd egy enyhén kiolajozott tepsibe belehelyezzük (közben előmelegítjük a sütőt). Ha minden kész van még a tetejére is reszelünk sajtot és mehet be a sütőbe. Általában 5-6-os fokozat között szoktam sütni (gáztűzhelyen). 10-15 perc alatt elkészül, de ha a sajt a tetején elkezd pirosodni, akkor már kész a finomság.

Dragon Ball Univerzium áttekintése

Szerintem senkinek nem kell bemutatni ezt a tökéletes animét. A mostani 22-35 év közötti generáció ezen cseperedett fel, szinte kivétel nélkül. Én is Son Goku és barátai kalandjain nőttem fel, és még hódolok ennek az élvezetnek mindig. A mai napig előveszem megtekintésre. Rengeteg Special és Ova jelent meg 1986 óta, ezeket szeretném összeszedni, és a hosszabb filmeket Saga-kba foglalni.

Szereplők:
Baba Uranai

Babidi

Bardock

Lenovo K920 (Vibe Z2 Pro) felhasználói teszt

Bevezető:

Ha már leírtam, hogy miért is lett ez a telefonom, úgy illik, ha egy kis tesztet is készítek róla. Igaz rengeteg kritikát lehet olvasni, még hazai viszonylatokban is róla, de felhasználói leírást még nem láttam, csak szakértőit, így bátorkodom én is gorcső alá venni a saját készülékemet. Először is döbbenettel láttam ,hogy Magyarországon, hazai garanciával olcsóbb a telefon, mint külföldi rendelésnél. Szerintem ennyi pénzért ez a telefon verhetetlen, még csak megközelítésben sincs hozzá konkurencia, ha belevesszük a külföldi rendeléseket sem. Nézzük akkor, hogy ezért a pénzért hazai forgalomban mit is kaphatunk. (csak mellékesen jegyezném meg, hogy minden esetben a független telefonokra értem a logikamenetet.):

Autók Listája (félelmetes mennyiség, egybe meg tudod nézni?)

Szerintem az egyik legjobb témához érkeztem, mert valamilyen szinten de mindenki szereti az autókat, és mindenki más-más formákért rajong. Beleástam tehát magamat a témába, és összegyűjtöttem annyi szép autót amennyit egyszerre szinte végig se bír nézni az ember, bár a szép formák maguktól görgetik lefele az egérrel az oldalt. Volt már egy Ritka autómárkák bejegyzésem, de az korántsem fedte le ilyen nagy vonalakban a dolgokat. Itt 6-700 meseszép idomokkal találkozunk és aki kicsit is elérzékenyül egy mesterien megmunkált formától, kizárt, hogy legalább egy olyan négy kerekű fenevadba ne botlana bele aminél elidőzik kicsit, hogy csodálja perceken keresztül. Megpróbáltam minden létező autót megvizsgálni, rostálni, és remélem nem hagytam ki egy szépséget sem. Jó képnézegetést, bár lesz Wikipedia link is, de a kép többet mond ezer szónál.

Abarth:
Wikipedia: Abarth

- 131:

Telefonok összevetése, és kielemzés, hogy lett a mostani készülékem!

Kütyümániás révén az 1 éves mobiltelefonom, már cserére érett, és elkezdtem nézegetni a leendő utódokat, ami 1 hónapot ölelt fel, annyira nem találtam az igazit. Leírom a kiszemelt áldozatokat, és azt, hogy min hasaltak el, majd a legvégén a befutót, ami pont volt az i betűre.De mielőtt belevágnék, felírnám a szempontokat, amiket figyelembe vettem nézelődéskor:

- Sztereó hangszóró
- Dual Sim
- Minimum FHD kijelző
- 5" vagy nagyobb kijelző
- 120fps videó rögzítés
- 4K videófelvétel
- Minimum 3gb ram
- Erős hardver
- Nagy teljesítményű akkumulátor, ami bírja az egész napos gyűrődést
- Ne legyen 120 ezer forintnál több
- Nem utolsó sorban legyen szebb, mint a Nibiru H1-em
- Erős vaku
- Szép fotók

Resident Evil Revelations 2 Xbox 360 all DLC Teszt

Bevezető:

Kételyekkel és aggodalommal vártam a teljes kiegészítő sorozatot, de nehezen vettem rá magam a kipróbálására. Félelmeim bebizonyosodtak? Jó játékot kaptam? Sikerül egy Resident Evil 6 rajongónak kielégíteni az igényeit, akit nem érdekel annyira a horror csak a lövöldözés? Mindent a maga idejében. Kanyarodjunk vissza, hogy ismerkedtem meg a Resident Evil-el. Első konzolommal együtt kaptam ajándékba az 5-ik részt (xbox 360), ez hatalmas előrelépés volt számomra grafika, és látvány terén is. Sokáig próbáltam a játékra rávenni magam, de én nem szeretem a horror elemeket, így addig húztam-halasztottam, még sikerült felfedezni, hogy kétszemélyes játékmód is van benne, így tökéletes alkalom volt egy közös programra barátnőmmel. Szerencsére az érdeklődési körünk azonos ilyen téren, így nem fenyegetett az a veszély, hogy az egyikőnknek tetszeni fog, még a másik csak kényszerből játszik. Be vallom tetszett a játék, mert izgalmas volt, fordulatos és volt benne akció, így gondolom ez se volt már igazi Resident Evil folytatás, de nekünk nagyon elnyerte a tetszésünket, ezek után alig vártuk a 6-ik rész megjelenését, mely olyan szintre emelte a szórakoztatást, akciót, látványt, játékélményt, ami hosszú hónapokra remek kikapcsolódást, elfoglaltságot jelentett, és nem utolsó sorban még mindig Co-op-os játékmenetel kecsegtetett a program. Ennyi kis kitérő után rátérhetek a címbe szereplő játékra, melyet nagy várakozás és türelmetlenség előzött meg, főleg, hogy az előzetesek és játékbemutatók alapján, egy esetlen, unalmas gagyi erőltetett játéknak tituláltam, így hamar tovaszállt lelkesedésem. Valahogy a sors még is azt akarta (és a kettős játékmód), hogy kipróbáljam, így termsézetesen vártam, még minden kiegészítővel együtt jelenik meg. A tesztírást legalább 300 játékóra előzte meg, így sikerült minden részbe betekintést nyerni. Tehát a jellemzésen kívül bemutatom majd a karaktereket és az ellenfeleket/pálya menti zombikat és egyéb szörnyeket. A sok hanta helyett, most már akkor jöjjön is a mélyvíz.

Forza Horizon 2: Fast and Furious, avagy mit kapunk ingyen? (X-Box 360)

Az önálló játék után, ami hatalmasat bukott, a filmcég végre szakértőkhöz fordult (Turn10), akik a nem rég megjelent Horizon 2 kiegészítőjeként, de teljesen önálló játéknak jelentette meg március 27-én, melyhez hozzájuthatunk április 10-ig, és teljesen ingyen. Platformok melyekre megjelent: X-Box 360, X-Box One. Na de mit is kapunk ingyen? Nos X-Box 360-ra egy jobban összerakott, átgondoltabb játékot, mint amit a FH2 képében kaptunk, de ne rohanjunk ennyire előre, szépen sorjába vegyük a dolgokat.

A Játék:

A játék elindításakor, már láthatjuk, hogy ez végül is a Horizon 2, csak az intrót cserélték le a Halálos Iram film 5,6,7 részének trailer variációival. A legelső versenyünk az az alapjátékből származó, Lamborghinivel repesztünk a célig, ha beértünk utána kapjuk a küldetéseket TAj-tól. Persze autót is kapunk másikat, nem is akármilyet, hanem Dom legendás 900 lóerős Charger-ét, ami félelmetes hangon muzsikál, és a belső tértől a kompresszorig gyönyörűen le van modellezve a kocsi.

Navon Mizu M450, mit tud 30 ezerért? (Telefon teszt)

Bevezetés:
Találtam egy videót, ahol működés közben láthatjuk a kis eszközt:
Navon Mizu M450

Az egész egy hosszas huza-vona volt, mire megszületett ez a döntés. Testvérem telefon kereső üzemmódban volt, már egy éve, a lecserélendő eszköz egy Sony Ericsson Live With Walkman telefon volt, mely az idők során a remek optimalizációnak köszönhetően, oylan szinten belassult, hogy telefonkönyvnél is szaggat, amin a rendszer csere/root se segített, így elkezdődött a körbe nézés. Op3n Dott telefon lett a kiszemelt, de az egész készlet elfogyott, és meghatározatlan ideig nem tudták megmondani, mikor lesz utánpótlás. Ha már ott voltunk körbenéztünk a kínálatok között. Egyetlen telefon volt, mely azonnal megragadta a figyelmem, és tökéletes helyettese lehet a Tesco mobilnak, ez pedig a címben említett eszköz. Most pedig nézzük meg, hogy 30 ezerért mit kapunk 1 év garanciával a kezünkhöz? Ha felkeltettem az érdeklődésedet, olvass tovább, mindenre kitérek.

Filmek Listája

Ez az egyik legváltozatosabb dolog, mert ahány ember, annyi féle film kedvenc. Ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs. Gondoltam állítok össze egy listát azokról a filmekről, melyeket bármikor meg tudok nézni, akár többször is. Rengeteg ótvar film is van benne, ami az imdb szerint is 3-at ér maximum, de számomra még is kedves. Ezért is írtam az elején azt, amit. Jó csemegézést hozzá, a szokásos felállásba vannak rögzítve: Cím, Kép, Link. Belegondolva sok filmet kifelejtettem, de így is elég kövérre hízott a lista. Ha nektek is van bármilyen számotokra kedves film, de kihagytam a listából, ne féljetek megosztani velem.

1. 2 Kaliber:

2 Kaliber