„Éld úgy a jelened, hogy a jövőd egyszer büszke múltad legyen.”

David zihálva tekintett órájára, már csak valamivel több mint tizenhárom perce maradt. Az érkezés időpontját meglepően pontosan sikerült beállítania, viszont a célterülettől négy utcányira érkezett meg, több mint hat percébe került a megfelelő helyre jutnia. Dühös volt az elveszett idő miatt, holott percekkel ezelőtt még hálát adott az égnek hogy élve érkezett meg. Az időutazás még nem számított a biztonságos közlekedési formák közé, olyannyira nem hogy ez volt az első próbálkozás, közvetlenül pár sikeres állatkísérlet után.

David hat éve dolgozott már az időutazás megvalósításán, mikor eljött a nap hogy megkísérelt egy tengerimalacot visszaküldeni az időben tizenöt perccel korábbra. Épp a berendezést ellenőrizte utoljára mikor megpillantotta a tengerimalacot az asztalon. Sietve elkapta a kis állatot és megkönnyebbülve indult a ketrec felé miközben az járt a fejében hogy mekkora pech lett volna ha elszökik az állat pont a kísérlet előtt. Napokba telt volna mire letesztel egy másik tengerimalacot, ami igencsak visszavetette volna a tanulmányt. Mikor David a ketrechez ért meghűlt az ereiben a vér. Scrapy a hörcsög a ketrecben élte mindennapos hörcsög-létét, miközben szintén a kezében tartotta Scrapyt. Hatalmas örömkiáltással nyugtázta a férfi a kísérlet sikerét, a gépet még ugyan csak be sem kapcsolta de minden bizonnyal tizenöt perc múlva be fogja melynek eredményét már is a kezében tartotta. Felfokozott érzelmi állapotban kezdett hozzá a rémült állat vizsgálatához miközben csak egy gondolat keringett a fejében: sikerült!

Csendes eső /08:21/ gyilkossági helyszín

A nap már egész magasan járt a beborult égbolton, mikor Jack és Eva megérkezett a helyszínre. Az épület egy szebb napokat is megélt családi ház volt, melyen messziről látszik hogy már több mint egy évtizede elhagyatott.

- Elég kísérteties. jegyezte meg Eva
Ki hagy egy ilyen házat ennyire lepusztulni?

Jack nem válaszolt. Miközben a házat figyelte, az emlékeiben keresett.

- A halottak. Válaszolta megkésve.
- Mi történt?
- Jó pár éve már hogy az itt élő család tisztázatlan körülmények között meghalt. A jelentés szerint anyuci megölte apucit majd a gyerekeket és végül magával is végzett.
- A jelentés szerint?
Anyuci és apuci dulakodtak valamint a gyerekeken is találtak az apától származó bántalmazásra utaló jeleket, a gyilkosságot két különböző éles tárgyal végezték. A helyszínen megtalálták az egyiket…
- ... de a másikat nem. Vágott közbe Eva.
- Úgy van! Márpedig ha anyuci megölte a férjét, majd a gyerekeket, haldoklás közben miért rejtette el a gyilkos fegyvert?!
- Valaki más tette! Szólt Eva
- A helyszínelők semmi arra utaló nyomot nem találtak hogy más is lett volna a szobában.
Jack a ház felé indult.

Otthon /19:03/

Cathy kissé fáradtan ült az autóban miközben hazafelé tartottak, és egész idő alatt azon gondolkodott, hogy mit fog otthon mondani. Otthon, Cathy számára ez a szó már nem egy boldog család lakhelyét jelentett, már rég nem volt otthona mióta a szülei autóbalesetben meghaltak és nevelőszülőkhöz költöztették őket; őt és az öcsét Jake-et. Jake volt az egyetlen aki jelentett számára valamit is az életében. Még élt benne a remény, hogy egyszer boldogan élhetnek. Jake és ő.

Megérkezve Cathy egy tömbház felé futott, a környék épületei sivár, lepusztult képet mutattak. Cathy az épületben sebesen szelte a lépcsőket, azonban a folyosó közepén megtorpant. Az ajtójuk résnyire nyitva állt, ami ezen a környéken nem volt szerencsésnek mondható, a tolvajok percek alatt kirámolhatják az egész lakást. Cathy berohant az ajtón egyenesen Jake szobája felé. A szoba üres volt. A mostohaszülei szobája felé indult. Az ajtó csukva volt, vörös folyadék szivárgott ki alatt. Nagy zörejt hallva Cathy rémülten pillant hátra...
Jake, és Slash érkezett meg. Cathy lassan megfordult, és remegő kezét a vérrel borított kilincsre tette. Egyre erősödő légzéssel lassan benyitott a szobába.

Gyenge kezdés /07:44/ L.A. Rendőrkapitányság

A felkelő nap sugarai megcsillantak a Los Angeles-i rendőrség mellett parkoló autók szélvédőjén. Jack az autójához ment, egy 75-ös Ford Mustánghoz, igencsak eljárt már felette az idő, de a fekete Mustang még mindig tekintélyt parancsolt robosztus külsejével. A kulcs elfordításával felhördült a hat hengeres V motor. Jack a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, felnyitotta és belenézett.

- Öt! mondta halkan.
- Az utolsó ötös!

Ezüstös öngyújtójával meggyújtott egy szálat, és nagyot szívott belőle. Jack még hetekkel ezelőtt elhatározta, hogy leszokik a dohányzásról és most jutott odáig hogy már csak egy dobozzal volt hátra. Nem azért akart leszokni, mert a felesége azt mondta volna, merthogy nem volt neki még csak élettársa sem. Sem azért mert nem lenne rá pénze, mert a szűkös rendőrségi fizetésből azért telt rá, egyszerűen csak úgy gondolta hogy e nélkül is elég szar az élete. Megvolt benne a hajlam, a változtatni akarás hajlama!

Más utakon /07:29/ L.A. Rendőrkapitányság

Jack egy középkorú erős testalkatú, ámde annál züllöttebb életet élő ember volt. Teljes nevén Jack Fire. Gyűlölte ezt a nevet mintha csak egy ócska akciósorozat főhősének neve lenne. Jack Fire az ártatlanok védelmezője! Jack Fire a szuperhős! Egész gyermekkorát így kellett leélnie. A sors kegyetlen fintora, hogy bizonyos formában ténylegesen a gyengék védelmezőjévé vált, a Los Angeles-i rendőrség oszlopos tagjává. Amolyan magányos farkas, igaz már sok társa volt, de ő egyiket sem tűrte meg maga mellett sokáig.

Egy jól berendezett irodában ült, várt. A főnök beszélni akar vele, csak ennyit tudott. A szoba annak ellenére hogy az épület talán legotthonosabban berendezett helyisége volt Jack gyűlölte. Gyűlölte a helyet, ahol mindig a menetrend szerinti seggberúgásokat kapta. Hogy akkor miért volt még itt? Mert Jack azon kevés emberek közé tartozott, aki szereti a munkáját. Ez volt az egyetlen dolog amihez értett.
Mikor a főnök bejött minden szó nélkül az asztalához ment, és az előtte lévő jelentéseket nézegette.

Ébredés /23:49/

Telihold volt. A szobába alig világított be a holdfény. Néma csönd mindenütt koszos elhagyatott falak, némelyiken felragasztott poszterek hirdeti, hogy valamikor régen laktak a helyiségben.

A szoba földjén három sötét alak. Emberek. Halott emberek. Egykoron érző, lélegző emberek, de most nem többek, mint egy árnyék a sötétben. Sűrű masszává száradt mindent beborító vér körülöttük, meggörnyedt testük egy szörnyű küzdelemről árulkodik, egy hatalmas erőről, mely legyőzte őket.
Az egyikőjük még pár percig életben volt, szánalmasan próbált tőből leszakadt karjával kúszva menekülni, de pár méter megtétele után már holttan feküdt a földön a halálba menekülve elviselhetetlen kínjával teli életéből. A mellette fekvő férfi keze még görcsösen markolta véres kését. A sarokban a falnak támaszkodva egy lány ült, hosszú szőke haja vérrel átitatva takarta el arcát. Testét sérülések, és halvány-vörös vér borította. Halkan felnyögött, és hangja még sokáig visszhangzott a csupasz falak közt. Lassan leeresztette kezét, megtámaszkodott, és ülőhelyzetbe emelte magát. Körbenézett a szobában, de csak néhány formát látott, a sötétség elrejtette előle a látványt. A látványt mely még a legerősebb idegzetűek számára is elviselhetetlenül borzalmas volt. Nehezen felállt és az ajtó felé indult, a sűrű vér átitatta cipőjét, lábfején érezte a kihűlt vér semmihez sem hasonlító érzését. Reszketve, mégis határozottan ment az ajtó felé mikor a csendet egy éles hang törte meg, a lány rémülten esett a földre.