A bejegyzést nem én találtam ki, csak innen onnan összeszedtem a tudnivalókat és információkat és egy blogban összeraktam, hátha valakinek pont erre van szüksége. 
Mindig is szerettem a kütyüket, a céleszközöket és a legfontosabb: zenét. Sajnos mint internetes rádió hallgatás céleszközzel, meglehetősen úri mulatság 30-40 forintól lehet hozzájuk jutni és ez még csak a belépő kategória.
Olvasgattam fórumokat és tulajdonképpen szembe jött az ötlet: Volumio
Mivel már adott volt egy Raspberry pi a fiókban, házzal hűtéssel miegymással együtt kézenfekvő volt az ötlet, hogy a kettőt összepárosítsuk.
A telepítés tök egyszerű. Le kell tölteni a Volumio projekt honlapjáról a telepítő képfájlt, kiírni SD kártyára és már mehet is a Raspiba.
Az eszköz bootolás után a volumio.local címen lesz elérhető. Kicsit meglepő nekem a boot time, sztem lehetne rövidebb.
Először a routerbe kötöttem be, mert ugyan van hozzá wifi vevőm, de ezt külön fel kell konfigurálni.
Ezt putty segítségével pillanatok alatt meg lehet tenni. Belépéshez: username:volumio - password:volumio
Menete: itt található. Mindent az ott leírtak alapján csináltam és működik a dolog. De néha nem.
Még nem jöttem rá miért de néha nem akar a wifi hálózathoz csatlakozni. Annyira engem nem zavar, mert a helyére van egy lan kábel is behúzva.
Ha kap így vagy úgy netet akkor írjuk be böngészőbe: "volumio.local" Nálam pc tökéletesen működött, de telefonomon (Lumia1520) csak úgy jött be, hogy a Raspi ip-címét írtam be.
Ha mindent jól csináltunk, ez fogad minket:
Hirdetés
Raspberry pi mint online rádió
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
6
Hirdetés
Aktív témák
- Kuponkunyeráló
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- Melyik tápegységet vegyem?
- Gumi és felni topik
- Apple asztali gépek
- Futás, futópályák
- Szó szerint kifüstöli az AI-t a Közel-Keleten Irán
- Xbox Series X|S
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- Milyen egeret válasszak?
- További aktív témák...