Hirdetés

Már megint hajnal van...

... és én naplót írok.
Mert a normálishoz képest elcsúszott időrendben élek. Illetve nem is, csak keveset alszom. Hétvégére már teljesen kimerülök, 12 órákat alszok, hogy emiatt hétfőn kezdődjön az egész elölről. Ha nem kéne tanulni, nem lenne ez így rossz, de kialvatlan fejjel elég nehéz. Ha 36 órából állna egy nap, az talán elég lenne.

Érdekes gyerek ez a Gyula. Persze megértem, elvakult, voltam már én is hasonló állapotban. Sőt, majdnem hat évig ilyenben voltam. Kegyetlen időszak volt. A vége nagyon padlóra vágott, de aztán megváltozott értékrenddel álltam talpra. Szóval érdekes gyerek ez a Gyula. Nem tudom, mit bír Dórán, bár a szerelmi ügyekben sosem kell racionalitást keresni. Szerintem elég búvalbaszott egy csajszi, volt is már pár összeszólalkozásom vele. Mindenesetre én nem vágyódnék egy reménytelen eset után. Merthogy kegyetlenül az. Ugyanis Dóra is érdekes lány ám. 19 évesen el van jegyezve, a párom így, a párom úgy. Mindig is megmosolyogtam ezeket a kifejezéseket. 15-16 éves korban már úgy nyilatkozik a legtöbb csaj az aktuális pasijáról, hogy a párom... Mikor még azt sem tudják, hogy ők kik valójában.

Új Offspring album: vegyem, ne vegyem?

Az Offspring a kedvenc punkrock zenekarom.
Letöltöttem az új albumukat (Rise And Fall, Rage And Grace), amúgy előzetesként. Ha tetszik, megveszem, ha nem, akkor nem.

Meghallgattam... hát nem tudom, hogy adjak ki-e érte pénzt vagy sem.
Egy erős közepes iparosmunka, semmi több. Nincs rajta se rossz, se túl jó szám. Nincs rajta slágergyanús dal. Nincs rajta olyan, amit hetekig hallgatnék repeatben. Nem egy Splinter, a Conspiracy of One-t pedig meg sem közelíti. Igaz, nincsenek benne olyan szélsőségek, de én azt mondom, hogy inkább legyen egy albumon 3-4 nagyon nagyot ütő szám és a maradék 6-7 lehet gyenge, mint 12 közepes szám.

Megvegyem, ne vegyem?

Talán elindul valami?

A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 2008. május 23-i ülésén tárgyalta az Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében című előterjesztést, amelyet a társulás valamennyi polgármesterének támogatásával fogadott el. A tanács megbízta Rónavölgyi Endréné elnököt, Szerencs város polgármesterét, a tanács elnökét, valamint Varga László Taktaharkány, Vajtó János Taktaszada, és Boros-Leskó Géza Prügy községek polgármestereit, hogy az elfogadott anyagot a nyilvánosságra hozatal előtt adja át Dr. Szili Katalinnak, a Magyar Köztársaság Országgyűlése elnökének. Az átadás 2008. május 26-án 16 órakor az Országházban megtörtént.

Sárkány László

főszerkesztő

Szerencsi Hírek

www.szerencsihirek.hu

**************

Önkormányzati kezdeményezés

társadalmunk jobbá tétele érdekében

" A közömbösség a lélek legsúlyosabb betegsége"

Napi kínzó kérdés: válassz!

Vajon miért ajánlja fel az installer rengeteg programnál, hogy kiválaszthatom a nyelvet, ha a legördülő menüben egyedül az angol szerepel?

Értelmetlen bejegyzés

Ez egy értelmetlen bejegyzés.
Nem címlapos.
Nincs értelme.

Chip magazin: mínusz 1 előfizető

Már hónapok óta nem vagyok elégedett a Chip színvonalával, bulvárosodik az egész, a teszteknek nevezett betűhalmazok lényegében mondatokba foglalt specifikációk, melyeket bárki megtalálhat a gyártó honlapján.

Fontolgattam, hogy nem fogom megújitani az előfizetésemet, ezt a mai nap végleg eldöntöttem, mikor kibontottam az új számot.

Egész pontosan a Windows Vistáról szóló "cikkel" (címlapon: "Felejtse el a Vistát") zárta be nálam a kaput az újság.
Ferdít, nem ír igazat.

A szerkesztőknek persze annyi eszük nincs, hogy egyik számban dícsérik (a vezércikkben a főszerkesztő is dicsérte anno), egyszer szidják, de közben a gépajánló rovatban meg minden konfigurációhoz azt ajánlják.

A cikkírók láthatóan annyira nincsenek tisztában azzal, hogy miről írnak, hogy elkészítettek egy listát, idézem:
"150e - Notebook szoftverekkel
-25e - Windows
-5e - MS Works
-10e - PowerDVD
-12e - Norton Antivirus
-10e - NTI CD Maker

Várakozás

Lassan indulok Budapestre.
Várom az őszt, várom a telet, várom a tavaszt.
Félve, de várom az őszt, hogy túl legyek a nyelvvizsgán.
Félve, de várom decembert, hogy túl legyek a szalagavatón és a diákigazgatóválasztáson.
Félve, de várom áprilist, hogy még egy utolsó hajrát tegyünk a felkészülésben, nem mintha sokat jelentene.
Félve, de várom májust, hogy elkezdődjön az érettségi.
Az érettséginek túl nagy súlya van és ez alatt sokan összeroppannak szerintem. Tudják, hogy ezen múlik, múlhat az életük színvonala, minősége, lényegében az életük. Nem szabad hibázni. Biztos hogy jó ez? Biztosan ennyire nagy terhet kell rakni a lényegében még gyerek vállára? Egy egyetemi vizsgaidőszak lehet, hogy jóval nehezebb, de mégsem ekkora a jelentősége.

Én ezen hiába gondolkozok, ott fent biztosan másképp gondolják. Persze, hisz ők már ott vannak, jól megtömik a zsebüket, majd továbbállnak.

Lassan tényleg kéne indulni. Még tankolni is kell, meg matricát is venni, meg felhívni Bogot. És nem ártana odaérni sem. Este jövök.

Simsezz a mobilodon!

A The Sims című számítógépes játék 2000. februárjában indult hódító útjára. A designer Will Wright ismét fantasztikus munkát végzett, dédelgetett ''gyermeke'' az Electronic Arts gondozásában meghódította a világot. Ennyi kiegészítőt még egyetlen játék sem kapott. Simjeink életét nagyon sok tárggyal, NPC-vel (non player character - azaz a számítógép által irányított karakter, pl. ufók, állatok, egyéb Simek), stb-vel dobhatjuk fel, ebben természetesen látta az üzletet az EA, így futószalagon jöttek a kiegészítők. 2004-ben érkezett a várva-várt folytatás, amit azóta még több kiegészítővel láttak el, mint elődjét.

[kép]

Személy szerint az első epizóddal játszottam, valamint annak első kiegészítőjével, a Livin' Large-dzsal. Utána elvesztettem a fonalat, valamint a pénzt is az újabb és újabb expanziók megvásárlásához. A minap akadtam rá a második rész mobilos változatára, úgy döntöttem kipróbálom. Régen nagy divat volt a tamagocsi, ez is kb. ugyanaz, csak kicsit összetettebb.

Mivel tömegjáték, ezért szinte mindegyik kijelzőfelbontáshoz elérhető, így én is megtaláltam a 352*416-os kijelzőmhöz passzoló verziót. Induláskor a program nem kérdi meg, hogy hanggal, vagy anélkül szeretnénk játszani, azonban a főmenüben egyből elérhető ez a funkció, nem kell a beállítások között turkálni. Beállítások igazából nincsenek is, a menüben elérhetők a készítők névsorát, a Helpet, amit erősen javasolt elolvasni, mert a kezelés elsőre nem feltétlenül egyértelmű. A New Game menüpontra bökve elindul a játék: először karaktert kell generálnunk. Negatívum, hogy csupán néhány előre megadott név közül választhatunk. Nem szabad nagy lehetőségeket várni a külsőségekért felelős beállításnál sem, mindössze a Sim neme, ruházata és csillagjegye állítható. Ezután rögtön a mélyvízbe kerülünk.

[kép]

A játék elején némi pénzmaggal, egy alap házzal és munka nélkül indulunk. Természetesen társunk sincs. Innen szép nyerni! Persze melót szerezni nem lesz nehéz, nemsokára becsönget egy kedves szomszéd, akinek van egy jó ajánlata számunkra. Ahhoz, hogy munkáltató elvárásait teljesítsük, nem árt fejleszteni képességeinket, melyek a következők: főzés, beszédkészség, erőnlét, logika, kreativitás. Mindegyik fejlesztésére megvan a megfelelő eszköz, logikánkat például sakkozással növelhetjük. Ahogy lépkedünk felfelé a ranglistán, úgy rövidül a munkaidő és egyre több pénz áll a házhoz, melyet különböző fejlesztésekre szánhatunk. Fejleszteni pedig nem árt, mert karakterünknek vannak vágyai, amit például egy plazmatévével valóra válthatunk.

[kép]

Miközben a karrierünkre koncentrálunk, ne feledkezzünk meg a Sim mindennapos igényeiről sem! Ilyen az evés, a pihenés, a wc-zés, a mosdás, a társalgás, továbbá a szórakozás. Minél modernebb eszközökkel rendelkezünk a lakásban, annál könnyebben lehet kielégíteni ezeket az igényeket. Nem meglepő módon karakterünk is jobban szórakozik egy nagyképernyős televízió előtt, mintha egy régebbi berendezéssel rendelkezne.

Nagyon fontosak a társas kapcsolatok is. Az új ismerősök sorra jelennek meg a játék során, hogy aztán életre szóló barátságok és szerelmek köttessenek. Az egyes karakterek közötti viszonyt a program egy egytől százig terjedő skálán pontozza. Minél jobb a viszony, annál több dolgot tudsz csinálni: pl. pletykálhatsz, viccelődhetsz, megölelheted, megcsókolhatod, stb... Meglepő módon azonos neműek is szerelembe eshetnek (lehet, hogy ez a mai világban mégsem annyira meglepő), vélhetően ez a perek elkerülése végett került a játékba.

[kép]

Végezetül essen szó a grafikáról és a hangokról: a grafika egész jó, a tárgyak külseje főként az első részre hajaz, panasz nem lehet rá. A hangokra annál inkább: gagyik és rémisztőek. Ha csengetnek, ha megjött az autó, ami munkába visz, ha egyéb fontos esemény történik, akkor a telefon nagyon hangosan sipákol, nem egyszer a frászt hozva így rám. Javasolt tehát a hangok kikapcsolása, a kijelzőn úgyis megkapjuk a lényeges információt.

Mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki ezt a játékot, az unalmas perceket könnyedén elüthetjük vele. Nekem TETSZETT.